Oldalságok

2011. dec. 14.

Jobb agyféltekés pankr(e)áció

Mivel ez egy rekreációs napló, nem okoz különösebb gondot, hogy ezennel nem Fotográfiában tett utazás lesz, hanem Grafikában. Az is jó hely. 

Beírtam a keresőbe a jobb agyféltekés rajzolást és az első oldalon csupa ezo helyeket talált. Hátha ezzel a bejegyzéssel sikerül kivételnek lenni a gugliba. * kiegészítés a bejegyzés végén

Harmadik nap végén készült önarcrajz.
Mára ez egy divathullám. Betty Edwards nem kevesebbet állít, minthogy kreatív jobb agyféltekénk előtérbe helyezésével (akármit is jelentsen ez) jóval hatékonyabban tehetünk szert rajztudásra, vagy szabadíthatjuk fel lappangó tehetségünket, mint egyébként. Betty Edwards egy metaforát használ, nevezetesen, hogy a corpus collis átmetszése (corpus callostomy) meglepő eredményeket produkált egy kísérletsorozatban. Erre az alapra építette fel forradalmi rajzoktatási technikáját.   Hogy nekünk nincs átvágva a kapcsolat a két agyféltekénk között? Ó, ez csak a korlátolt bal agyfélteke kifogáskeresése...

Mostanra beérett a dolog magyar nyelvterületen is. Így történhetett, hogy végre sikerült eljutni egy tanfolyamra. Elvárásaim, amint mondani szokás, vegyesek voltak, ugyanis a dolog magja, már a könyv alapján, hmmm, karcolja a hihetőség határát, de a referenciák, amiket mutattak, káprázatosak voltak. De hátha nem úgy működik mint állítják. Csak működik.Valahogy. Akárhogy.

Intenzív 8-9 órás rajzedzés. D-P. Zsuzsa fotója.
A tanfolyam csak három napos volt az eredeti 4-5 naposhoz képest, de kóstolónak tökéletes. Ezalatt a bestseller oktatókönyv tartalmának egy jelentős szeletét sikerült átvenni. Jellegzetes elem, hogy a tanfolyam elején rajz készül a későbbi összehasonlítás végett. Sehol nem állítják, hogy a tanfolyam végén elkészített önarckép, szembeállítva a kezdetivel, a fejlődés fokmérője lenne. Ugyanakkor majd' minden tanfolyam fennen mutogat boldogan vigyorgó klienseket a nagyon gáz első, illetve a diadalmas második arcképükkel pózolva.

A módszer néhány, látszólag értelmetlen, de annál inkább fontosnak tartott, jobb agyféltekés gyakorlat mellett (mely a bal agyfélteke rajztól való távoltartását célozza - akármit is jelentsen ez), több  hagyományos technikát is tartalmaz. Konkrétan, a három nap legfontosabb eleme a fotóról rajzolás elsajátítása volt. Ez egy precíz munkát igénylő, vonalzós módszer, amivel rövid idő alatt, tetszetős eredményt lehet elérni.

A méregetős módszer. Zsuzsa fotója.

Többen szóvátették ugyan, hogy a milliméterek méregetése szerintük tipikusan bal agyféltekés művelet (ez akármit is jelentsen), de erre kéznél volt pár magyarázat, amelyekre nem emlékszem, de  nem biztos, hogy kiállnák szkeptikus gondolatvezetésem próbáját. A társaság és a hangulat(om) viszont maximális volt.

Felmerült bennem a kérdés, tulajdonképpen miért vagyok gyanakvó ezzel a módszerrel? Hiszen egyvalamire nagyon jó ez a jobb agyféltekés cucc. Főleg olyanokat rajzoltat meg, akik már teljesen lemondtak mind a két balkezükről. Óvodás szinten megrekedt rajz-komplexistákat, akik hatalmas eredményként élik meg, hogy a pálcika-embertől három nap alatt eljutnak egy lassú xerox szintjéig. Ezeknek az embereknek sohase jutott volna eszükbe, hogy bármilyen hagyományos módszerrel tanuljanak rajzolni, hiszen jól megjegyezték már  rajzbéna tanáraiktól elemiben, hogy vannak tehetséges emberek és vannak, akiket majd valami másért kell szeretni. Ezeknek az embereknek egy ilyen ígéret hiányzott, rejtett képességekről és ezt most pont Betty Edwards mutatta nekik. Természetesen mi, akik most részt vettünk, mind igen tehetségeseknek bizonyultunk :)

Második nap végén készült rajz.
Tulajdonképpen ez a bizarr. Hogy a felnőtt társadalom jelentős részének rejtett képességekről szóló ígéretekre van szüksége, hogy merjen akarni valamit. Egy jobb agyféltekére ható tündérmesére a valóság szürkesége helyett. De mi is a valóság? A tanügy tökéletlensége? Mert közel 300 órában, az elemiben, képtelen volt megtanítani az embert rajzolni, kiskutyát, cicát, nagymamát vagy robotot?

Vagy mégis inkább az zavar, hogy pillanatra nekem is elzsibbadt a bal agyféltekém és elhittem, hogy vannak rejtett képességeim, pedig nem is?  Hogy pillanatra elhittem, megspórolhatok több évnyi rajztanulást egy csodálatos módszerrel? Hát csak ennyi fájt. Azaz dehogy fájt, igaziból jól esett... rajzolni önfeledten újra húsz év után. Köszi, hogy részt vehettem.

* Kiegészítés. A megjegyzésekből és szóbeli visszajelzésekből arra jutottam, hogy nem mindenki ugyanazt olvasta a sorok között. A módszert ugyanis nem tartom jobbnak a mezei rajztanulásnál. Persze jó tanárral és társasággal élmény, de nem a jobbagyféltekés körítés miatt.

7 megjegyzés:

  1. Akármit is jelentsen ez :DDD, én is hallottam erről a dologról sőt, még érdekelne is. Amúgy meg érdekes a történet. Most olvasom Auguste Rodinről szóló életregényt, abban meg pontosan fordítva vannak a dolgok, amikor ő kényszeredetten rajzol, és nem akarják elismerni, ugyanakkor egyéb tudományokban semminek bizonyul. Nem tudom Rodin ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Auguste_Rodin ) idejében volt-e ilyen tanfolyam, neki mondjuk nem is kellett volna, de lehet szüksége lett volna egy helyesírásira vagy latinra :D, csak nem azt az agyféltekét használta? Passz. De tetszett a beszámolód! Egyszer én is megpróbálom :D

    VálaszTörlés
  2. Érdekes volt a beszámolód, és nagyon találóan fogalmaztad meg a módszer lényegét. Azt hiszem. Én nem jártam ilyen tanfolyamra... arra biztosan jó egy ilyen rövid kurzus, hogy önbizalmat adjon és felkeltse a komolyabb érdeklődést és a vágyat a rajz, a festészet iránt. A képesség mindenkiben ott van. Sajnos, ez a szocializáció, iskola, stb. során szépen visszaszorul, még jó, ha nincs teljesen lerombolva. A tanárom szerint mindenkit, de mindenkit el lehet juttatni kb. 2 év alatt egy bizonyos szintre, ami alatt ő azt érti, hogy az illető tud rajzolni. A többi, a plusz az egyéntől függ, a tehetségtől, hogy mit tud még hozzátenni, és hogyan. Ahogy senki más. 2 év, de az nem a másolásról szól, hanem arról, hogy azalatt az idő alatt látni tanulsz! Az egészet nézed, látod, és adod vissza saját magadon keresztül. A rajz sok mindent megmutat az alkotójából, a a valóság másolatáról készült másolatok nem! Precízek, de élettelenek. Valami hiányzik...! Legalábbis én mindig így éreztem, ezért sem mentem a jobb agyféltekésre, hanem végül nagy nehezen rászántam magam és beiratkoztam egy szabadiskolába egy festőművészhez. Ezzel a hozzászólással természetesen nem bántani akartalak, mert alapvetően pozitív dolognak tartom az önmegismerést és önbizalomnövelést elősegítő lépéseket; csupán a különbségre szerettem volna rávilágítani. Tehát azt javaslom, hogy rajzolj, és keress valakit, aki segít kibontakozni, mert a rajzolásban nagyon sok örömet talál az ember!

    VálaszTörlés
  3. Hogy te mi mindenen nem veszel részt!
    Gyerekkoromban én is szívesen elmentem volna egy ilyen tanfolyamra, mert mindig csodáltam azokat akik szépen tudtak rajzolni, én pedig pálcikaemberek rajzolásán nem nagyon jutottam túl. Most viszont már nem érdekel, megtaláltam életem hobbiját a fotózást és azt szeretném művelni amíg tudom és kedvem is van hozzá.

    VálaszTörlés
  4. Minden esetre sok mindenben ki próbálod magad, ha ennyi idő alatt tényleg így meg lehet tanulni rajzolni az egész jó dolog.
    De azt meg kell mondanom, hogy az első Önarcrajzod sokkal inkább hasonlít Che Guevarára suhanc korában. Persze az nem azt jelenti, hogy nem lett jó, sőt egész érdekes.
    Gratula mester, lassan te leszel az ezerarcú Leonardo de la Grimpix

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól sikerült rajzok! És valóban, ha jó eszközt adnak az ember kezébe, képes alkotni! És megtapasztalja a flow élményt :) Én a pasztell krétás rajzolással voltam így. Gyönyörű árnyalatok, egységes felület és elfogadható rajz született. És nagyon tetszett, amit csináltam. Jó érzés volt. És ugyanígy a szénrajz, meg sok más technika, bár nem tudom, ez mennyire volt jobb agyféltekés :) Gyerekekkel is azóta másként történnek a rajz órák. És tudnak szépet alkotni.

    VálaszTörlés
  6. A válaszokat egy kiegészítésben fogalmaztam meg a bejegyzés végén :)

    VálaszTörlés