2012/12/11

ISO újratöltve

Több bejegyzés is volt már az ISO és zaj témakörében, legyen még egy. Mégpedig a zajszűrésről. Mint a végére kiderül, fölösleges elolvasni, mert gyakorlati haszna nincs.

Szóval a múltkori csillagfotózás-előétel rendesen meghozta az étvágyat a folytatásra, két fő irányba fogunk elindulni, a Tejút fotózása, illetve a csillagnyomok fotózása felé. Mindkettőben közös, hogy nagy fényerejű, nagylátószögű objektívek szükségesek.

Az F3,5 / 30 mp / ISO800 képeket 2EV-vel kellett megemelni utólag, ahhoz, hogy a Tejút kivehető legyen. Fényerős objektív, mint kiderült nem jöhet számításba (már a 2,8-as fényerejűek is aránytalanul drágák és hol vannak még a +2EV-től). A Nikon D5000-ről a DOX azt állítja csak ISO800-ig érdemes feszíteni rajta a húrt. Ennek ellenére, mivel pármilliárd csillag fényerejét növelni jelenleg nem áll módomban technikailag, az ISO boostolása marad. 

Kint havazik, úgyhogy szobakísérletek következnek. A képeket megkattintva 100%-ban tessék szemlélni. A D5000 kétféle zajcsökkentési módja, a Long Exposure Noise Reduction, illetve a High Iso Noise Reduction a következőképpen viselkedik 20 mp környékén (tudom illett volna a téma megvilágítását változtatni, hogy az expo-idő konstans maradjon, de ez egy öröm-blog, nem egy olyan technikai oldal, amit megfizetnek a pontosságért):

ISO 1600-on, 20mp

ISO3200-on, 10 mp

ISO6400-on 6 mp
Sajnos a tesztképek kiértékelése során jöttünk rá két dologra.

1. a LE NR ilyen rövid idő alatt (6-10-20mp) képtelen megmutatni mire képes, de hatása elvileg a NEF-ben is jelen van.  Ezt később leellenőrizzük. Használata természetesen dupla expozíciós időt jelent, ami lehetetlenné teszi a folyamatos csillagnyomok fényképezését.
2. a HI NR hatása, pedig bármennyire lenyűgöző, csupán a JPG képekre vonatkozik, a NEF ACR-ben nem hozza magával a zajszűrési beállításokat, magunknak kell kikavarni azt, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a fotógép zajszűrése sokkal hatékonyabb.

Tűrhető az eredmény 6400-on is. 
A fenti próbaképek tehát semmit sem árulnak el arról, hogyan viselkedik a D5000 a csillagos ég alatt 30mp exponálással. És nem ingatott meg a HI sem a RAW használatában. Viszont a mindennapokban jó tudni, hogyha minden kötél szakad, nem annyira gáz az ISO6400-at használni, 5 EV megér ennyi mákszemet a képen - nem?

További D5000-es zajtesztek profiktól itt.

5 megjegyzés:

  1. Az egyértelmű, hogy ha már egyszer képes egy gép magasabb ISO-ra akkor azt érdemes is használni, persze a kompromisszumokkal számolni kell.
    Na de a múltkori csillagfotóidat szemlélve elgondolkodtam, hogy használhattál volna esetleg kicsit alacsonyabb ISO-t és hosszabb záridőt, vagy akkor már annyira bemozdultak volna a csillagok, hogy az lett volna a zavaró... Régebb próbáltam csillagmozgást fotózni a D80-al ISO 200, f5 és három perces expók, 45 percnyi. Elég látványos volt a 45 perc alatt megtett útja a csillagoknak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csillagos nem attól zajos, hogy 800-as az ISO, hanem attól, hogy adtam neki RAW-ként legalább +2 EV-t. Amit már nem igazán bírt elviselni, de kerestem a határt, ahol már a Tejút kivehető. Régebbi próbálkozásaimból azt gondolom, jobb lenne 3200-nak lőni, mint utólag turbózni, de majd kiderítem, tényleg így van e. A 30 mp már nem nagyon növelhető, mert a mozgás jobban nő, mint a fényerő.

      Fenn van az a kép? Érdekelne, hogy 3 perc alatt mit lépett a D80. Bár a D5000-re az nem vonatkozik már. Láttál különbséget zajban a 3 perc és a rövidebbek között? Használtál valami zajszűrést?

      Egyelőre nem tudom, pontosan mit akarok, a cél az lenne, hogy az egyes képek csillagai ne nagyon mozduljanak el (erre vannak képletek stb.), mert lehet ha timelaps is lenne belőlük. Ugyanakkor fontos volna a Tejút is hogy látsszon. Nem tudom a jelenlegi felszerelés elég lesz e erre. Az elmozdulást utómunkával raknám össze. Amúgy te mivel csináltad?

      Törlés
  2. Itt van: http://www.kozmaerzsebet.blogspot.ro/2010/11/csillagok-csillagok.html
    Azért csak három percesek az expók, mert annál hosszabb idővel már nagyon csúnyán lilul be a képek sarka a CCD melegedésétől. Nem szűrtem zajt de nem is állítgattam a fényerőn, kontraszton, ha jól emlékszem csak ps-ben összeraktam és esetleg vágtam. A külön három perces kockákat ha akarod előbányászom és átküldöm mailban.
    E szerint a "recept" szerint fotóztam: http://fotozz.hu/cikket_megmutat?cikk_ID=30

    VálaszTörlés
  3. Nem szükséges, köszi, mert a gépek között van egy generáció különbség, nem úszom meg a teszteket sajnos. Valaki kérdezte nálad, mitől szaggatott, gondolom inkább az aliasing miatt lehet, a folytonossággal nem volt gondod ugye? Ezt a cikket asszem olvastam valamikor réges-rég. Közben annyi szakirodalmat találtam, hogy eszméletlen. Van egy pár szép könyv is, jó lenne megszerezni :) Sok apró buktató van. Jó lenne pl egy 2-es nagylátó, de ez olyan, ami sohasem lesz nekem. Asszem kezdem azzal, hogy építek egy elemtartót, hátha közben elmúlik a roham :)

    D700-ad van? A DXO-n irtó jó a LowLight paramétere. Várom mit fognak írni a D5200-ra talán azt fogok venni egy év múlva :)

    VálaszTörlés
  4. Nincs D700-am, nem gyűjtöm a Nikonokat csak fotózok velük(D80, D7000):-))
    A folytonossággal nem volt gondom, kikapcsoltam a hosszú záridős zajszűrést.

    VálaszTörlés