Oldalságok

2013. dec. 23.

Zónázás előkísérletek II - hova exponáljak?

Mit csináljak, ha nem hagy nyugodni a zónázás, és arasznyi kinyomtatott dokumentáció várja, hogy kidobhassam a fenébe? Nem miattatok. Grimpix miatt. Mint mindig :)

Évekig gondot jelentett Grimpixnek elképzelni a lineárisan változó fényt. Vagyis, ha egy sötét szobában felgyújtunk egy kínai zseblámpát, majd még egyet, majd kettőt, négyet és így tovább... vagyis kettő hatványait, akkor a mi szemünk nem fogja a duplázódó fényt észlelni. Sötétben sokkal jobban fogja a különbséget látni, viszont ahogy egyre világosodik a szoba a kínai lámpáktól, mind kevésbé. Egy vagy két atomvillanás között fogadok, hogy senki sem tudna már különbséget tenni. Pedig duplázódik az. A CCD így lát. Grimpix nem.
Ha szemléltetni kellene, kb. ez volna a két látásmód közti különbség. 
Rendkívül fontos ezt megérteni, mivel egy 12 bites lineáris rendszerben (212= 4096) ez azt jelenti, hogy a legvilágosabb EV, vagy zóna, vagy mineknevezzem, 2048 tónust rögzíthet (a teljes adattartomány felét használja - ezé lineáris).
Fontos ezért tehát megtudni, hogy pontosan hol található ez a legszélső, hasznos zóna a gép fénymérője szerint, hogy ennél jobbra már semmiképpen se exponáljunk. Ezt a leggazdagabb zónát túlexponálni, vagy teljesen nem kiexponálni, merénylet lenne.

A zónarendszer egyik alapfeltétele, hogy minden változó kiszámítható legyen. Ezzel szemben van egy Nikon D5000, ami (a bejegyzés tanúsága szerint) azt csinál, ami éppen jólesik neki. Tehát a most következő bejegyzés pusztán elméleti jellegű, módszertani kísérlet arra, hogy a digitális exponálás változóit egyáltalán megismerjük. Az egész fejtegetést egyetlen expósorozatra építjük. Ne vegyétek túl komolyan. Ja, idáig már úgysem jutottatok el az olvasásban...

Tesztkörülmények
Adott egy sorozat: 11FÉ megvilágítás mellett, 200-as natív ISO, 8-as rekesz, középső expó 1/30 másodperc idővel (ez a fénymérő szerinti középszürke, V. zóna).  Bár amióta a filmfelhasználás újjáéled, több helyen is írják, hogy a film dinamikája nagyobb - nyenyenye, azért óvatosságból az eredeti 11 zónát megtoldottuk, 2 alsó zónával (-II, -I), illetve 2 felsővel (+XI, +XII), nehogy mégse férjünk bele a film zónarendszerébe. Később meglátjuk, hogy indokolatlanul voltunk optimisták, sőt régebbi posztunk tanulságait is felülbíráljuk ezzel.

RGB-ben zónarendszerről beszélni elég meredek dolog. Elsősorban definiálni kellene, hogy az egyes zónáknak milyen RGB értékek felelnek meg. Az eredeti zónarendszer szerint, a teljes szürkeskála (Z0-ZX) két oldalán a teljes feketedés és a papír fehérje áll (vagy negatív alapfátyol). Ezt tekinthetjük 0-255 értéknek RGB-ben. A dinamikus tartományhoz (ZI, ZIX) sokféle értéket rendelhetünk, pl aRGB szempontból, vagy LAB szempontból megközelítve a dolgot (lásd táblázat), de ezek meglehetősen irrelevánsak. A texturális tartomány (II-VIII) közepén pedig a középszürke helyezkedik el, aminek értéke 118-127 között kellene legyen, színmódtól függően. Az értékeket lásd a táblázatban, egyik sem szentírás, 'sze a netről vettük.

A 12 bites kép 256 szintre mappelésénél, a fentieknek pusztán tájékoztató jelentősége van, hiszen sohasem fordul elő, hogy csak a default RAW-ot, mindenféle tuning nélkül használjuk. Ímé az alapértékek grafikusan.
A tesztképek mind eltérést (görbe) mutatnak a lineárishoz (pl. aRGB) képest. 
A fényképezőgép kijelzőjén a 0-VII zónákban vált el a jel a hisztogram falától. Ez persze semmit sem jelent, csak azért érdemes tudni, hogy már terepen megsaccolható legyen a várható (vizualizálható) tartomány. Meg legyen tanulság azoknak, akik inkább -0,3 esetleg -1EV korrekciót használnak, csak azért, hogy kapjanak egy szép hisztogramot a gép kijelzőjén. Nagyon megéri.... Nem.
Bár olvastam egy ajánlást, miszerint nagyon komplex JPG tuning módszerekkel (minden gépnél sajátos beállításokkal) valamelyest elérhető, hogy a gépen megjelenő hisztogram hozza a RAW lehetőségeit. Igaz, ez esetben a szétszettingelt JPG használhatatlan lesz, de aki zónázik, úgyis megveti a JPG-t, maximum előképnek használja, mint régen a nagyformátumozók a polaroidot.

A natúr JPG képekről, csupán az látható, hogy a sötét részekben sűrít, mint az állat, és lenyelte a X. zónát. Következő sor az ACR-ben teljesen lenullázott értékeivel exportált JPG. Már a -II. -I. zóna képe is tartalmaz jelet, de ez annyira belefullad a zajba, hogy teljesen használhatatlan. A 0. zóna fotója nyomokban már tartalmaz textúrát, de azért inkább lehetne ez a teljes fekete (pont a helyén is volna), az I. zóna már mutatja a papír struktúráját, de még enyhén zajos. A II. zónára exponált képen már egészen jó részleteink vannak. A VII. zónában még szép részletek vannak, utána egyből túlcsordul. Ez bizony gyengébb, mint amit filmmel lehetne elérni. A texturális tartomány jobbról szűkebb 1 zónával, de szinte nincs dinamikus tartományunk, jobbról már kiégett a VIII. zónára lőtt kép, balról lenne tartalék, de csak lassú kínlódás tapasztalható a teljes zajbafulladás felé. Jóindulattal is legalább két zóna hiányzik jobbról. Még szerencse, hogy ennél azért többre is képesek vagyunk.
Például alapértelmezett ACR 7-el. Itt annyi történik, hogy a sötét zónákat széthúzza, gyenge -II-0 zónát hozva létre, viszont a IX. zónát beleértve, minden elveszít jobbról.

Következő lépésben megpiszkáljuk a RAW-okat. A XII., XI. és X. zónára exponált képekből  semmit nem lehet elővarázsolni. Teljes túlcsordulás. Ezeknek kuka. A IX. zóna képén -1,75EV értéknél jobbról belépik a hisztogramba a hasznos jel. -4EV korrekcióval pedig valahol az V. és VI. zóna közé esik. Tehát csak részben túlcsordult. Amennyiben a legutolsó zónánkat keressük, amiben a legtöbb információ van, akkor az valahol a VIII. és a IX. zóna között lesz. Van valakinek ötlete, hogy számszerűen hogyan lehetne pontosan megállapítani? Pl. a D5000-en legyen a Z VIII.+1/3.
A VIII. zónába exponált képen -0,75 EV korrekciónál kapunk hasznos jelet. -3EV-vel pedig szebb középszürkét kapunk, mint korrekció nélkül a Z V-nek exponált. Hiába na, nyolcszor annyi biten van elkódolva, van amiből pattogtatni.
Ezt nem tudom miért csináltam, de hátha kiderül belőle valami. Szóval az összes képet igyekeztem Z V-nek megfelelőre korrigálni, persze az ACR csak 4EV értéket bír állítani, ezért balról a ZI-től kezdődik a hasonulás. Érdekes viszont, hogy a ZIX  -4EV korrekcióval is csupán a ZV és ZVI közé esik. Egy része a ZIX-nek valószínűsíthetően kiégett.
Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a balról felhozott zónákból csupán az ZI-től találunk használható részletet, az alatt a zaj dominál mindent.  Viszont a jobbról visszaállított középszürkék jobbak, mint az eredetileg ZV-nek exponált.
Konklúzió
A D5000-esen a 12 bites legfelső EV tartomány a fénymérő által jelzett középszürkétől, vagyis az ezáltal kinevezett V. zónától +3,3 EV értékre van, vagyis a VIII+0,3 zónában. Tehát a képen a legvilágosabb területet, amiben még bármilyen részletet szeretnénk visszahozni, ezzel a korrekcióval érdemes exponálni. 
A fenti példában a hóra mértünk (ZV.), és ezt toltuk jobbra +3,3EV értékkel. Az eredmény elsőre ijesztő, azonban rengeteg részlet lapul a látszólag kiégett területeken. És mint a múltkori bejegyzés is bizonyította, utómunka szempontjából, sokkal kövérebbek ezek a részletek, mintha a havat eleve a helyére (VII. zónára) exponáltuk volna. ACR-ben -2EV korrekcióval a részletek a hisztogramon is a helyükre kerülnek.
Így már a sötét képelemek (sziklák, fák) is megközelítik az eredeti tónusukat, és ami a legfontosabb, sokkal kevesebb zajjal, mintha eleve a helyükre, a I-IV. zónákba exponáltuk volna őket. Egy mondatban: exponáljunk a csúcsfényekre, és dolgozzuk ki a sötét részleteket. 
Persze ez így szerzett nyereség nem feltétlenül látszik a képen, akkor van jelentősége például, hogyha a helyi kontrasztot erősítjük, vagy a sötét régióban szeretnénk nagyobb tónusgazdagságot, minimális zajjal elérni.

Az is kiderült, hogy a D5000 CCD-je egyáltalán nem képes átfogni az anseli 11 zónát. Ha szigorúak vagyunk akkor 0-IX+0,3 zónákról beszélhetünk, ahol a 0 a teljes fekete és a IX+0,3 pedig a teljes hófehér. Kevésbé szigorúan a sötét részletekben mehetnénk még egy lépést balra, de már a zajjal kell kompromisszumot kötnünk. 

Mivel a témában mi is csak most mélyülünk el, bármilyen meglátást, korrekciót szívesen fogadunk. 

2013. dec. 18.

Zónázás előkísérletek - a lineáris RAW

Persze, tudom, sál, sapka és jobbra exponálunk, ezt a témát már körüljártuk JPG esetén, de most ugyanez RAW-ban.

Negatívon a sötét részleteket az expozíció határozta meg (el kell érni a megvilágítási küszöbértéket a fotókémiai folyamat elindulásához, akár latenzifikációval is ha kell), hívni viszont a világos tónusokra kell N-1, N+1 stb. módszerekkel (expose for shadows, develope for the highlights). Digitálisan a jobbra exponálás legalább ennyire fontos, és hogyha az ACR a hívás analógiája, akkor bizony mindkét irányban fontos szerepet kap az utómunka.

Következzen egy tesztképsor (még fogjuk használni): fehér festővászon, testreszabott fehéregyensúly, pontmérés, 11FÉ megvilágítás mellett, 200-as ISO, 8-as rekesz, középső expó 1/30 másodperc idővel.  Az eredeti 11 zónát kiterjesztettük, mivel Ansel úrnak nem volt DSLR-je, és a D5000 dinamikája többet sejtet. Így -II és +XII közötti zónáknak exponáltunk 15 EV-t.

A natúr JPG és a lenullázott ACR JPG-je között kevés az eltérés, az előbbi a IX. zónában telítődik, alul kontrasztosabb, a második már a VIII. zónában kiég, sötét részleteiben viszont sunyin menedékesebb. Úgy tűnik, sok lesz még a 11 zóna is a nikonkának? Konkrét adatokat majd legközelebb, most elég a diagram:

A 8 bites JPG-el szemben a RAW-ban, 12 bites átalakító esetén, 2^12 = 4096 tónusunk lehet. Nyilvánvaló, hogy egy lineáris rendszerben a legvilágosabb EV 2048 lépésből állhatna, a következő 1024-ből, majd 512, egészen az utolsó előttiig, ami már csak 2 tónus, legvégül az utolsó, ami már csak 1. Az alsó régiók aztán teljesen belebuknak a zajba. Persze ez az igazán fontos dolog (lineáris kép) a szemnek láthatatlan (már a róka is megmondta, hogy jól csak RAWban lát az ember), sajnos csak elképzelni lehet a fentieket, hiszen nem ilyenek a megjelenítőink és a szemünk sem lineárisan lát. De ha így van, akkor miért ég ki a kép olyan hirtelen a VIII. zóna után? Csomó infromációnak kellene lennie a legvilágosabb zónákban. Hát nem is ég ki.

A X-XII. zónára exponált képek valóban menthetetlenek, semmilyen módszerrel nem sikerült részletet kicsikarni belőlük, ezeknek kuka. Azonban a IX. zónára exponált kép már tele van élettel. Nem részlettelen fehér, némi tonalitással, ahogyan a zónarendszer meghatározza. NEM! Csekély sünisedés árán -4EV korrekcióval (ennyit enged az ACR) majdnem ugyanazt mutatja mint az V. zóna. Valójában inkább a VI., ennek magyarázata az lehet, hogy sajnos részben a IX. zóna is ki volt égve.

És így a VIII.  is, -4EV korrekcióval tökéletesen megfelel az IV. zónának. Nem anyagszerű fehér, és lightos csúcsfények a bőrön. Hanem kövér részletek. De ez semmi! Szintekkel széthúzva az amúgy keskeny hisztogramot (ekkor már 16 bites TIF-ben vagyunk), mit gondoltok, melyik a jobb, a helyesen exponált, vagy a túlexponált, majd -4EV-vel kiigazított? És miért? Hát mert a IV. zóna 2^6, a VIII. pedig 2^10 szintből állt, ezért a VIII.-ból korrekcióval készített középtónusok sokkal dúsabbak, mint a valódi középtónusok.

Itt már tökéletesen megfelelnek egymásnak a IV. és korrigált VIII. zóna.
Egyelőre még nem látom át, ez mit jelent a digitális zónarendszer módszertanában. A mindennapi fotózásban viszont rendkívül hasznos, és még visszatérünk rá. Addigis lehet hozzászólni, vagy linket küldeni, ha láttatok/olvastatok valamit a fentiekkel kapcsolatosan.

2013. dec. 16.

Hülyeség e a zónarendszer DSLR-el?

"És látá Isten, hogy jó a világosság;
és felosztá Isten a világosságot 11 zónára. "

Évekkel ezelőtt, mikor először merült fel Grimpixben, hogy a zónarendszert (fotósznoboknak ez kötelező olvasmány) valamiképpen értelmezni kellene a digitális fotózásban is, még nem voltak netes cikkek a témában.  Ma már van dögivel. Az elmélet csodálatos, de gyakorlatban fontos lenne hozzá egy fénymérő.

Azt már a középszürkés bejegyzésben eldöntöttük, hogy a 8 bites kép (sRGB, aRGB) közepe nagyjából 128-as. Hogy a kamera fénymérője mit tekint középszürkének az egy jóval bonyolultabb kérdés, a facebookon meg is lebbentettem a problémát, de a válaszok komolytalanok voltak. Végtére is csak facebook, nem a bölcsesség kútfője. Úgyhogy máshonnan közelítünk. Vagyis milyen tónust eredményez a fénymérő javaslata a képen (bármilyen tónusú kartonról)? Na pont az lesz a középszürke RGB-ben, bárhány százalékos is legyen a szabvány.

Az első kísérletek arra, hogy a D5000 fénymérőjének etalon középszürkéjét meghatározzuk, teljesen értékelhetetlen eredményre vezettek. Izzólámpa mellett, rekeszelőválasztással, hosszabb záridőknél (0,5-1/30 mp) a fehér és fekete kartonok között 0,9EV különbséget sikerült mérni. De az egyes tónusoknál mátrix és spot fénymérés is 0,3-0,9EV között szórt. Arra gondoltunk, hogy a programautomatika intelligens rutinokkal megsaccolta, hogy nem középszürke kartonra mértünk, és ezért látta a fehér papírt világosabbnak a feketénél. Ekkor új méréseket kezdtünk, napvilág, manuális módban, pontméréssel, havat és mindenféle sötét felületeket exponáltunk. Az eredmény jobb lett, a középszürke 168-180 luminozitás között szórt, ami csak kb. 0,3EV. Mivel a fényértékek harmadolva állíthatóak a gépen, ez a pontosság alsó határa is lehet. Lassúbb záridőknél azonban, manuális módban is 0,9EV eltérés lett. Tehát nagyobb fényben (mondjuk >10EV esetén) nagyjából korrektül mér, azonban sötétben (1-5EV környékén) jelentősen csal. Harmadik kísérletben izzólámpa mellett (saját fehéregyensúly) erős fényben 158-as középszürkét kaptunk. 

Ekkor merült fel, hogy -2 és +2 korrekció között lőjük végig harmadolva a fehér kartonunkat (III-VII zónák). Tehát következzen a négy közbülső EV a teljes dinamikából. Természetesen mindez RAW-ból, ennek ellenére, mivel a gép tisztában volt vele, mennyire vannak az egyes képek alá-, illetve felülexponálva, egyfajta kontrasztgörbe volt várható. Például a 0EV-től mindkét irányba fokozatosan kellene csökkenie az egyes tónusok felbontásának. Ennek ellenére semmilyen szabályszerűség nem fedezhető fel az egyharmad fényértékenként leképezett tónusértékekben (na jó túlexpó irányba majdnem igen, leszámítva a 0EV és +0,3EV, illetve az +1EV és +1,3EV közötti anomáliát). Erről mi a véleményetek?

Mindezeknek több egyszerű oka is lehetséges.  Például valamit én csinálok rosszul.
Így változna ugyanannak a kartonnak a tónusa és színe a D5000 szerint, hogyha a III-VII zónákba exponálnánk. 
Vagy az egyes záridők nem pontosak, emiatt a tónusok leképezése szabálytalan. A fénymérő eltérő színű és erősségű fényben megjósolhatatlanul viselkedik, akár 1EV hibával. Elvégre belépő szintű gépről van szó.

Igaz is, a CCD már előszűrt képet rögzít (Bayer), emiatt a színes felületek középtónusát megtalálni már olyan feladat, amibe inkább nem mennék bele. Itt van például egy színes papírokról készített sorozat. A világos és sötétebb tónusú lapok egyenként voltak fénymérve, tehát várható lett volna, hogy nagyjából azonos tónusúak legyenek, mégis jelentős különbség tapasztalható (bár azért kicsit közelítenek egymáshoz, a valóságban sokkal nagyobb közöttük a különbség). Mintha a Nikon tudná, hogy egyik lap világosabb, a másik meg sötétebb. A luminancia értékek elég vadul szórnak.
Viszont az is igaz, hogy a bánat ismeri azt az algoritmust, amivel a Nikon kiszámítja a luminanciáját (vagy a fittyfenéjét, amiben ő a tónust méri)  az egyes színeknek. Kismillió képlet van, mind a zöldre súlyoznak, majd a vörösre és legkevésbé a kékre, de például a PS algoritmusát sem sikerült megtalálni. Talán ez adja a legközelebbi eredményt PS-ben a luminanciára: 
Luminancia = R*0.299+G*0.587+B*0.114

De persze tónusokat sokféleképpen kaphatunk színesből. Íme a fenti példa alant deszaturálva:
Ha a Nikon fénymérője is hasonlóképpen látna, érteném miért lett a rózsaszín és a vörös annyira más színesben, hiszen itt elég egyformák. De akkor mitől lett a vajszínű és a citromsárga, vagy a világos és sötétkék ennyire különböző?

És hogyha szürkeskálássá tesszük, még cifrább a dolog, most a zöldek hasonlítanak:

Szóval ha meg is kapnánk azt az algoritmust, amivel a Nikon a színes felületeknek tónust számol, és ezt el is tudnánk RGB-ben helyezni, akkora számítási feladattal kellene megbirkózni a terepen, amihez minimum esőembernek kellene lennünk. 

Felmerül a kérdés, hogy ezek után van e egyáltalán értelme zónarendszerről beszélni digitális fotózás esetén, mikor azt sem tudjuk, melyik szín, hogyan fog jelentkezni RGB-ben. Véleményem szerint nem érdemes. Nektek a gépetek pontosabb, kiszámíthatóbb?

2013. dec. 15.

A D5000 fénymérője I.

Függőben levő és felszámolni kívánt kísérleteim egyike miatt megnéztük, mennyire érzékeny a D5000 fénymérője. Ezt írja a Dpreview:


Persze, semmit sem veszünk komolyan, amit mások írnak, ezért próbáljuk ki. A D5000-en zárból 17 fényérték lehetséges 30"-1/4000s között, persze ez tovább fűszerezhető a rekesszel illetve tologatható az ISO-val. Bár gyenge fényben 5EV alatt nem írja ki a mért fényt (Low), de pl. LiveView-ben probléma nélkül helyesen kiexponálja a 0,3EV-t. Gyanítom, hogy labori körülmények között elérhető a 0EV is. Az alsó tartomány tehát korrekt. Viszont a másik irányban 21,6EV is kimérhető, 36-os rekesz alá már nem tudtam menni de egy 8x ND szűrővel sikerült elérni a 24 EV-t is. Gyanítom, hogy tovább is mehettem volna még, de atomvillanást mégsem akartam a lakásban. Tehát ez legalább 0-24EV. Persze különböző lencsékkel és programokkal ennek a tartománynak csak egy-egy szelete elérhető, erre utalhat a fenti táblázat. De, hogy ezt kihagyta a marketing, nem fér a fejembe. A ti gépetek is többet tud, mint amit írnak róla?

2013. dec. 9.

Fénymérőt napelemből?

Feszültségméréssel nem annyira pontos
Mi másból, hiszen a fénymérőben is csak valamiféle napelem van. Ez voltaképpen egy régi, félkész projekt, nem is a szükség miatt csináljuk, csak már szeretném elengedni ezt a dolgot, s rájöttem, amíg nem járok a végére, nem lesz nyugtom tőle. 

Szóval kell egy napelem és egy multiméter, ami minden rendes házban található. Valahol olvastam, hogy inkább az áramerősséget érdemes mérni, mint a feszültséget, nem is firtatjuk miért, mert hanem sose végzünk. Mivel a látható fényben akarunk fotózni, ezért először azt kell tisztázni, hogy milyen spektrumra érzékeny a napcella. Úgy tűnt, hogy UV-ban érzékeny, 3 UV LED bekapcsolásától (csak a Jóisten tudja milyen spektrumban tolják - de unom megmérni, mert azt a projektet  hál'istennek letudtam már) 0,6mA-ről 10,1mA-re ugrott a műszer - ami kapásból mondjuk 2EV, de úgyse fogtok utánaszámolni.
A fényképezőgépek meg ugye elég gyengén látnak UV-ben. Na nem baj, úgyis csak bent tesztelünk izzó mellett, az nem ibolyázik annyira, ha kint kell, akkor kalibráljatok eléje UV szűrőt. Infrában a cella meg se hess. A fényképezőgépek dettó. Azért csak leellenőrzöm, hátha gyengék a LED-ek. Na a Sony látja őket rendesen (1/3 EV). Szóval tesztelhetünk izzó mellett. Végre. 

Persze közben rájöttem, hogy a számológépből kimentett napcella teljesítményénél fogva kevés lesz az értékelhető eredményhez, úgyhogy a teszteket egy nagyobb cellával végezzük. A mért adatok alant. Az EV-t számolhattuk volna az EV kerékkel is, de persze éppen annyira hülye nem vagyok, gyorsabb ezzel. A LUX-ot csak azért írtam melléje, hátha valakinek mondanak valamit a számok, sajnos nem fénymérővel voltak bemérve, mivel olyanunk nincs - pedig minden rendes házban illene legyen, tehát csak a Nikon EV értékeiből számoltuk. A képlet a következő (vannak más képletek is):
LUX = 2.5*2^EV (0EV=2.5LUX és így tovább). Lehetne folytatni lumennel, de tudod mikor fogom kiszámolni, ha hiszitek, ha nem, jobban unom csinálni, mint ti olvasni.


Az első diagram persze elég vadul fest, ezért akit nem győzött meg, annak ott a második, ami egy halmozott vonal-diagram. Ebbe inkább most ne menjünk bele, rá lehet keresni, különben én se tudom mi az, csak jól néz ki és látszik, hogy van összefüggés a multiméter és Nikon között. Nem lineáris a dolog, de nem reménytelen, az átalakító képletet pedig találja meg az, akinek két anyja van. 
Na, ugye mindenki látja, hogy érdemes egy ilyet csinálni otthonra? Fogjatok neki, jó mulatást! Szevasztok.

2013. dec. 8.

4364 nap telt el azóta, hogy Szász Jenő...

polgármester kijelentette, hogy rendelkezésére áll a csereháti létesítmény visszavásárlásához szükséges pénzösszeg. (Pintér úr számításait interpolálva - ugyanakkor az idézett kijelentésből nem következik, hogy a Polgár... mesteri hivatalban, a Jenő úr, a csereháti ingatlanra szándékozott volna azt az összeget elkölteni szocpolitilag. Csak volt neki annyi, ennyi.) Pl. nekem is a rendelkezésemre áll az összeg egy IPhone5-re, mégsem veszem meg.

Bármit is jelentsen ez, tizenhat esztendeje annak, hogy a mennyezet repedezni kezdett a tömbmagyarság feje fölött is, és annak, hogy a Csereháti Csatát elveszítették a székelyudvarhelyiek.

Azon a virrasztós éjszakán, több felvétel is készült a csereháti épületben, de ezekben nem szabad keresni az újságírás csíráját, hiszen kizárt dolog, mer nem tudom. Akkor sem és azóta sem volt erre Grimpixnek érzéke. Csak az ellenállás volt a lényeg. Hogy a megszállók újságíróit lehetőleg mindig szembevakuzzuk, vagy eléjük álljunk, ha kompromittáló képeket akartak készíteni azokról, akikről akkor azt hittük, a város érdekeit szolgálják. A nagy nemzetközi botrány tehát ebben csapódott le a politikailag éretlen kisemberek agyvelejében.


Mi ketten az Adevarul fotósával, tehát a magunk módján vívtuk egymással az évszázados magyar-román harcot. Tiszta szívből fakadó, ősi ellenszenvvel. Vakuval. Úgy adódott, hogy következő év márciusában (15.) is összefutottam ezzel a hórihorgas fiatalemberrel, nem felejtettünk, emlékszem, milyen megvetően méregettük akkor is egymást a Patkóban. Hát szánalmas vicces, amikor az emberek azonosulnak egy-egy Üggyel. Kár, hogy egyetlen képen sem találom a fotós fickót, biztosan a filmet is sajnáltam tőle, így utólag bánom is, vajon ő miként vélekedne most a dologról? És a város lakói hogyan integrálták ezt az eseményt a személyiségükbe annyi év alatt? És azok, akik emiatt emigrációban élnek, most hogyan gondolják, megérte? És hogyan alakulhatott volna a sorsa azoknak mostanra, akik ott, akkor az épületben szinte forradalmárokká lettek? És megoldja e valaha az idő ezt a frusztrált helyzetet? 

Na így. Azért pár képen látni néhány ismerős fejet :)



2013. nov. 18.

Vizes, és?

És hol van? Ez a kérdés. Régebb ösvény se volt a tőzegen, úgy kellett bokától tokáig sárosan, a lápon átgázolva, a patakot követve megtalálni, aztán körülötte tarrá lopták vágták az erdőt, aztán a taffnak utat vágtak keresztül a hegyen. Aztán kiépült a turizmus. Jelenleg jelzés vezet oda a Szökő-patak jobb partján (a bal partnak ugyanis már deszka). A hangulatos ösvény mentén kétoldalt áfonya terem. És, hogy a pofók turista petyhüdt testét ne a vizes mohára kelljen leszottyantsa, építettek egy fedett pihenőt is, egészen a vízesés alá, hogy ülve is nézhető legyen a bekkgránd.



Tetszik, hogy tiszta, tiszta Nyugat-Európa, sőt Nyugat-Amerika, Ez a csúcs, a világszínvonal. Nálam itt kezdődik a minőség, Itt kezdődik nálam, ez az igazi kikapcsolódás, Leülök, fogyasztok, egyszerűen jól érzem magam, Én már nyugati vagyok, nyugati vagyok Nyugati nyugati vagyok    
 -   Bëlga (sőt Nyugat-Bëlga)   -

2013. nov. 12.

Hogyan mentették meg a magyarok a Világot?


Hóvirág helyett Vârtop-jégbarlang - fiókból mesélünk. 

Az történt, hogy vasárnap a fényképezőgép az autóban maradt, különben sem voltunk benne biztosak, hogy annyi próbálkozás után, ezennel sikerül végre megtalálni a békási Hóvirág (Munticel) barlangot, ezért fényeket se vittünk. Szóval nem készültek idevágó felvételek. Track van, de titkos marad :)

De ha már ennyire barlangos lett a hétvége, bizony, hogy este előszedette Grimpix is a régi felvételeket, még 2005-ből, s azokat nézegettük nosztalgia gyanánt. A helyszín tehát Kőház és környéke, de leginkább a Vârtop jégbarlang.

Az semmi, hogy dák-római elmélet! Ugyanis egy nagytermes előadáson, azt nyilatkozta a wannabe történész úr, hogy nem azért mások a magyarok, mert keleti népcsoport, de nem is azért, mert japán rokonság, se nem azért, mert szíriuszi pánspermia,  hanem mert a magyarság magja mindig is itt élt. Nem vacak kétezer esztendős kontinuitás, de nem is holmi tízezer éves. Hanem a magyar - fogózzá' - maga a neandervölgyi ember szép-szépunokája (tudja esetleg valaki, kinek az elméletét hallottuk?). 
* kiegészítés: nagy valószínűséggel Varga Csaba elméletéről van szó. 


Így történt, hogy régestelen rég, a holocénen túl, de azért a pliocénen innen, amikor a krétahegyek is még egészen fiatalok voltak, élt egyszer a Küküllő s a Tisza között félúton Neandervölgyi János és az ő hitvese Neandervölgyi Ilonka s az ő egyszülött gyermekük, a kis Neandervölgyi Sanyika.


Ott éldegéltek egy hatalmas sziklaüregben, csak édes hármasban, mert Neandervölgyi Tihamért és népes családját, a főbérlőjüket, a tavaly tavasszal munkabalesetből kifolyólag felnassolta a Kardfogú Tigris, s más rokonuk nem nagyon maradt.

Hanem annak az üregnek a végiben nyílott egy kicsiny járat, ahová emberemlékezet óta neandervölgyi bé nem tette a szőrös lábát. Azt tartották ugyanis, hogy ott benn van az átjáró oda, ahol az Úristen lakik, és aki őt megpillantja az kővé változik azon nyomban.

De nagy nyomorúság készülődött a neandervölgyiekre, mert amióta az ember feltalálta a tüzet, s így a technika bűnös útjára tévelyedett, végérvényesen megbontotta a Természet Rendjét s menten elkezdődött a Globális Felmelegedés. Igaz, mondták néhányan, hogy volt még ilyen és ez nem a világ vége, de azért egyre többen festették az ördögöt a barlangjuk falára. S jól is tették, mert a meleg hatására ellepte a vidéket dél felől egy új emberfaj, amolyan pálcikaféle, csúnyább, ravaszabb, sunyibb idegen állat, s egyre több barlangba beszaporodtak s kezdték kiszorítani a jámbor neandervölgyieket, akik kínjukban szélnek eredtek a világ minden irányába, a biztos pusztulás tudatában. Annyian mentek például Angliába, s vitték magukkal a bakonyi disznó szalonnáját, hogy azt azóta is bacon-nak hívják az angolok.


Hát ahogy egyik este ott üldögélnek Neandervölgyiék a tűz előtt és sorsuk fölött sóhajtoznak, egyszercsak megszólalt Sanyika. - Édesanyám, egy életem egy halálom én a végét ki nem várom, felkeresem az Úristent s megbeszélem vele a mü dolgunkat. - Jaj, édes csöpp gyermekem, szívemnek boldogsága, kicsi vagy még a halálhoz, hiszen még előembernek is kevés vagy, alig pelyhedzik a szőr a hátadon, ne hagyd magad elveszejteni a sötét barlangban. De így, de úgy, végül bemászott Sanyika a tiltott üregbe.


Hát ahogy kúszik-mászik előre, egyre szebb helyre keveredett. Hófehér falak között haladt, s a falakról fehér ékkövek gömbölyödtek mindenfelől. Ha megéhezett denevért fogott magának s úgy sütötte meg a fáklya lángjánál, s utána a falakról aláhulló vízcseppekkel oltotta szomját.

Ahogy így ment-mendegélt, szifonon át, üregbe be, járaton ki, egyszercsak megpillant egy idős öregasszonyt tüsténtkedni a sztalagmitok között. - Hát hol jársz lelkem Sanyikám, ahol még a denevér sem jár? - így az öregasszony. - Hát tudd meg, hogy én vagyok az Úristen édesanyja, s pont szolgálót keresek, mert időben el kell készülnöm a nagytakarítással mire megszületik az Úristen fia. Elszegődnél e hozzám egy napra? Több se kellett a fiúnak. - Hanem tudd meg, hogy nálam egy nap kerek háromezer esztendő, s az lenne a dolgod, hogy megtartod a mennyezetet, amíg felmosom a Földet. Dolgos legény volt Sanyika, nem is teketóriázott, megvetette a lábát a puha mészkőben s nekiveselkedett a plafonnak. Teltek a percek és az órák, s hát mire lejárt a nap, a lábnyoma teljesen belenyomódott a földbe. 
- Na édes fiam, jól szolgáltál, hanem elszegődnél e még egy napra, hogy ki is tudjam szellőztetni a Világot, mielőtt megszületik az Úristen fia?  Persze, hogy elszegődött, bár elszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy amíg ő idebenn szolgál, újabb háromezer esztendő telik el odakint. Hát mire vége lett a napnak  a lába körül ismét felgyűrődött a mészkő, s reszketett az achilles-ina is a fáradtságtól, de persze akkor még nem tudta, hogy azt így hívják, hát hol volt még akkor a görög civilizáció... De az öregasszony újból kérlelni kezdte. - Édes lelkem, még mindig nem készültem el, tartanád a plafont míg megfőzöm az ünnepi ebédet a keresztelőre? S utána ígérem felviszlek az Úristenhez, s neki előadhatod a panaszodat. Így is lett, a fiú tartotta a plafont, s azalatt a lába nyomát teljesen körbenőtte a mészkő, alig tudott kilépni belőle. Hej, ekkor már alig állott a lábán a fáradtságtól. - Hát tudd meg Sanyika, hogy a mennyezet fölött a kinti világ van, s amíg te aztot tartottad, az emberiségnek nem eshetett bántódása. Ha az a tető egyszer beszakad ide, az alsó világba, s dolina* lesz a helyén, akkor bizony vége lesz mindenkinek odaküjjel. Hanem akkor az öregasszony felröpítette a fiút az Úristen színe elejibe.

- Mit akarsz Sanyika? - mennydörögte az Isten. - Tudod e te aztot, hogy aki engemet megpillant kősziklává lészen? - Tudom, édes Istenkém - rebegte Sanyika - de azt is tudom, hogy népemre nagy veszély leselkedik, új emberek lepték el a Földet s münköt egyre jobban szorítanak kifelé. Látta az Úristen, hogy a legényke szíve a helyén van, ezért azt mondta neki. - Drága gyermekem, nem bánthatom a másik emberfajt sem, hogy nektek jobb legyen, de te oda állj, ahol a plafon a legjobban repedezik, s én segítek neked, hogy  hosszú időkig meg bírd tartani, s akkor sem nekik, sem a te népednek nem eshet bántódása. Sanyika, habár már karikákat látott a kimerültségtől, nekifeszült a mennyezetnek s abban a a minutumban kősziklává változott. Teltek az évek s Sanyikát teljesen körbefolyatta a kőtej, s egyre vastagabb, szilárdabb és egyre cifrább oszlop vált belőle.

Hát ez annak három lábnyomnak az igaz története, amit odabent találtak, s aki járt már a Vârtop barlangban láthatta a hatalmas kőoszlopot is a kellős közepin. Igen, Neandervölgyi Sanyika van annak a belsejiben, s ő vigyáz ott mireánk neandervölgyiekre és a Jóisten többi huncut emberfajtájára.


* dolina románul vârtop 

2013. nov. 7.

Rézbánya a kapuk alatt


Balánbánya rézfeldolgozójának utolsó napjait sikerült lefotózni 2011. nyarán. Már akkor is javában termelték ki a vasbetonból a vasakat, de pár hónap múlva az alábbi épületek zöme már teljesen ledózerolva fogadott. Egykoron innen vitték haza fizetésüket Texasba az emberek, ahol asszonyuk várta, ahol gyereket neveltek, öltek, öleltek, tették ami kell