2013/02/09

Mélységélesség dilemma (III)

Előzmények itt: I és itt: II. Aki ezeket nem követte, már ne is fárassza magát :)

Grimpix ezt írta konklúziónak:
Mi arra jutottunk, hogy a Dof Master (...) bár egyetlen vonalban húzza meg a DOF határait (...), de különböző gyújtótávoknál az életlenbe csúszás nem ugyanolyan dinamikával megy végbe.
Gábor hozzászólása meg ez volt:
jó volna (...) azt is kiszámolni, hogy egy -- a tárgy mögött konstans távolságra, de DoF-on kívül eső -- pont mekkora körré képeződik különböző fókusztávokkal. 
Mivel a dolog csak nem hagyott nyugodni, íme egy Grimpix-féle megközelítése a dolognak. Az értékek a DOF Mestertől vannak. Nincsenek beszédes ábrák, mint mondottam, hármunkra nem főzök. Ezeket sem fontos tanulmányozni, csak azért mutatom meg, hátha így összerendezve valakit megihlet és meglát benne összefüggéseket.
35mm gyújtótáv CoC - DOF adatai
70mm gyújtótáv CoC - DOF adatai
Szimulációs paraméterek: 35mm illetve 70mm gyújtótáv, téma 5 illetve 10 méterről az azonos nagyítás miatt. Rekesz f/2,8. Így a 35mm-es objektív hiperfokális távolságán belül kerül a téma, mint ahogyan az eredeti kísérletekben is láttuk. Amit figyelni kell: az első oszlopban növeljük a CoC-t, a közeli élesség (N DOF range), illetve a távoli élesség (F DOF range) ennek függvényében növekszik. Megfordítva, kinyerhetjük, hogy a témától adott távolságra mekkora CoC keletkezik 35, illetve 70mm gyújtótávokkal.

Az előbbi táblázatokból kiderül, hogy ha kétszer akkora szóródási kört engedélyezünk, akkor kb. fele akkora lesz a hiperfokális távolság, a jelenlegi példánál 0,08mm-es CoC-nél már körülbelül a tárgytávolsággal egybeesik (35-ös lencsével). Ilyen esetben (tárgytávolság >= hiperfokális táv) a múltkor kimutattuk, hogy a mélységélesség nem független a gyújtótávolságtól. 
A két objektív esetében a téma előtt illetve mögött hány méterre  mekkora a CoC.
Az előbbi táblázatok adatait összefésülve, az fenti ábra a CoC méretét a témától (élesség síkjától) mért távolsággal hozza összefüggésbe. Így kiderül, hogy 35-ös objektívvel 1,4 méterre a témától a szóródási kör csak 0,019mm, de 70-el már 0,021mm. Távolodva a témától egyre hangsúlyosabbá válik a különbség a két gyújtótáv között, 1,8 méterre a témától 35-el 0,023mm a szóródás, 70-el már 0,026mm. A témától 8,5 méterre telével már 0,08-as a CoC, de ennyire életlen pontot a 35-ös lencse csak a témától 55 méterre rajzol. 

Na emiatt látszik élesebbnek a nagylátószögűvel készült kép életlen hátere, még akkor is ha technikailag a DOF-jaik megegyeznek :)

1 megjegyzés:

  1. Ihletet épp nem adott az eredeti táblázat, de amit kihoztál belőle, az egyrészt érthető és meggyőző, ugyanakkor megnyugtató, hogy teljes mértékben alátámasztja a tapasztalatot :)
    Köszönet a belefektetett munkádért!

    VálaszTörlés