Oldalságok

2017. ápr. 25.

Az UV fotózás fölöttébb körülményes voltáról

Sony F828 Fullspektrum - CFL Blacklight
Az UV fotózása igazi úri huncutság, míg infrában már minden proli nyomhatja, ide azért kell némi gazdasági háttér is, ennek megfelelően a tudomány ezen ága még nem szekularizálódott kellőképpen, kevés a közérthető dokumentáció és videó a témában.
Kimaradt a közoktatásból. hogy földközelben leginkább az UV-A illetve az UV-B tartományok jöhetnek számításba, az UV-C és UV-D alig, illetve fotóra használhatatlan mennyiségben vannak jelen természetes forrásból. 
Ugyanakkor a digitális kamerák érzékenysége már az UV-A tartományban is alatta marad a látható fényének, rövidebb hullámhosszakon meg rohamosan csökken. Nem csoda hát, hogy nem tudunk röggönyt csinálni mobillal.


Canon SX10 IS - CFL Blacklight
Érdekesség az, hogy a HotMirror eltüntetése a szenzor elől az infrásított gépeknél jelentősen növeli az UV érzékenységet is. Az itt látható spektroszkópos képek is ezt bizonyítják. Sajnos a CFL blacklight által szolgáltatott spektrumról sehol sem lehet megtudni semmit, még a gyártó oldalán sem (ami külön szégyen, a szolicsöveket gyártók is elhallgatják ezt az infót, pedig ott tényleg fontos lenne tudni), de az jól látszik, hogy van egy látható komponense 400nm fölött, illetve egy szélesebb mező 400-390 nanométertől lefelé. Kérdés. hogy 380-370 nanométertől lefele mi történik, csak a Sony képtelen látni az alá, vagy valóban szünet van a spektrumban. Házi módszerekkel ennyire vagyunk képesek.

Sony teljes-spektrum tesztsorozata. Auto exposure, ISO 64, F3.5. A használt szűrők: Infra 720nm, R, G, B színszűrők a régi orosz puskatele szűrőszettjéből.  A fények: bal oszlopban CFL blacklight, tőle jobbra egy blacklightnak hazudott izzó; középső oszlopban baloldalt egy normál izzó is megjelent. A harmadik oszlopban egy melegfényű CFL. Az jól látszik, hogy a herélt Sony infra érzékenysége jóval meghaladja az UV érzékenységet. Értelmezhető eredményeket akkor lehetne nyerni, ha rendelkeznénk olyan látható-spektrum-szűrővel, aminek pontosan ismernénk a karakterisztikáját. Ennek, illetve a CFL spektrumának ismertének a hiányában szinte semmit sem tudunk megállapítani a kameráink érzékenységéről.


A fenti tesztképek CFL UV lámpával egy fehér papírlap előtt készültek. Balról a fullspektrum Sony, jobbról pedig a Nikon D5000 képei, fentről lefele UV szűrő nélkül, középen 1 UV szűrőn keresztül, alul pedig 2 darab UV szűrőn keresztül. Fullspektrumban szinte nem is látható az UV szűrők hatása, a Nikon képén azonban már igen. A Nikon esetében a szűrő nélküli illetve két UV szűrős felvételek között közel 1 FÉ eltérés mérhető (annyival kell világosítani a szűrt képet, hogy ugyanolyan tónusú legyen mint a szűretlen). Nem világos, hogy mi okozza ezt, ugyanis az UV szűrők hatását leginkább a fullspektrumon vártuk volna. Az is jól látszik, hogy a Sony (baloldal) több fényt rögzít a lámptestről, a Nikon (jobboldal) képén a CFL lámpatest sötétebb, és a fehér lapról visszavert (látható) fény sokkal erősebb, ennek viszont lehet az is az oka, hogy az UV CFL jelentős mennyiségű infrát is kibocsát, amit a Sony lát, a Nikon viszont ilyen záridő mellett alig. Emiatt lehet a baloldali képen a bíbor elszíneződés is. A két gép közötti exponálási érték eltérése kevesebb, mint 1 FÉ mátrix fényméréssel, ennyit tesz hozzá az infra tartomány.

Sony Fullspektrum UV fényben
felső része szabad optikával,
középen egy UV szűrővel,
alul pedig 2 UV szűrővel. 
Az UV fotózás, ami nem egyenlő a fluoreszkáló festékekbe mártott dús keblű fehérnépek fotózásával UV-ban, nem fog egyhamar elterjedni, bár ma már ilyen irányban is herélik a gépeket. Az UV-érzékeny szenzor előállítása sokkal macerásabb, drágább, és ezek fizikailag is sokkal sérülékenyebb. Egy 380 nanométerben látó készüléket már professzionális terméknek marketingelnek, az ára meg ennek megfelelően magas. A következő probléma az ezekre a hullámhosszakra elfogadhatóan transzparens optika megtalálása. A látható tartományra optimizált lencsék, bár tökéletesen teljesítenek infrában is, UV-ban annál kevésbé.  A speciális célobjektívek (pl kvarc-üveg) meg megfizethetetlenek kísérletező hobbifotósok számára. A szakirodalom itt felhozza példának, hogy ablak mögött sem lehet lebarnulni (vajon?), azonban a barnulás sem egyszerű folyamat, ugyanakkor azt tapasztalatból tudjuk, hogy a mezei ablak 385 nanométeren eléggé transzparens. Meg azt is tudjuk, hogy az optikákat nem ablaküvegből készítik. Na és akkor egy rövid hullámhosszakra kialakított kamerával még semmi sincs kész, meg kell oldani a nem kívánt hullámhosszak kizárását is, ami jóval bonyolultabb, mint például az IR esetén. Ezek a szűrők érzékenyebbek (magára az UV-ra is, ami használat során roncsolhatja a kémiájukat), nehezebb tisztítani őket, előállításuk, különleges anyagaik és egzotikusságuk miatt meg jóval drágábbak. 

Érdemes lenne még azt is megnézni, mi történne ha egy fullspektrum gép elé IR-pass szűrőt tennénk, vajon csak a látható tartományt vágja? és mi történne hotmirror esetén? azonban mivel sem a szűrőknek, sem gépnek/objektívnek, sem a blacklightunknak nem ismerjük a karakterisztikáját, illetve szemmel sem tudjuk ellenőrizni a folyamatokat, házi módszerekkel talán elérkeztünk a lehetőségeink határához. 

2017. márc. 16.

Hol vannak a gibibájtjaim? Grimpix tényfeltáró riportja a háttértár-hatalomról.


Mind tudjuk, hogy egy memóriakártya, merevlemez mindig kisebb, mint amit ír rajta, de azért ami sok az sok. Méghogy Gibibájt, meg Mebibájt... Azt ugye megszoktuk, hogy az üveg bor hétdecis, a nagy kóla csak másfeles, majd ezeknek is utánajárunk, de most vettem egy ilyen kártyát 32% kedvezménnyel: eléggé prémium termék, SDXC - 64 GB (bármit is jelentsen ez egyelőre). Mondjuk úgy, ez egy fordított baker's dozen. Mint látszik, a román forgalmazó nem kapott sérvet attól, hogy tudtomra hozza, bizony nem lesz az 64, de a gyártó oldalán legalul, azért az apróbetűsben csak van némi utalás*.


Vagyishogy másképpen számolják a kilót, megát és a gigát, mint azt elvárná a (fél)művelt ember... Így ni:
aztán a lap alján legörgetve egészen a Mohorovicic rétegig:
... és az a vicc, hogy nekik van igazuk, legalábbis 1998 óta biztosan, mert azóta Újbeszél van. Hogy a marketingesek voltak túl hülyék  a  210 = 1024-hez, ezért továbbra is úgy számoltak, mint az oviban, vagy a mérnökök túl kockák (az ezres váltó 1111101000 lenne binárisan, ami elég hülyén néz ki), de mindenesetre kétféle terminológia létezik. Tudtátok, hogy mi valójában gibibájttal számoltunk? Persze, hogy nem tudtátok. Mert a háttértár-hatalom érdeke, hogy ne is tudjuk. Régen mindenki vágta, hogy kettő hatványaival kell számolni, de amióta minden suttyónak lehet számítógépe, elszabadult a pokol, 1000 megabájt az 1 gigabájt, de 1024 mebibájt viszont 1 gibibájt. Asszed hülyéskedek. Pedig nem. Ezt tetézi az is, hogy mindenki úgy használja a nyelvet, ahogy jólesik, és ebben élen járnak a nagy operációs rendszerek, internetszolgáltatók is. Na pont ezért nem tudsz 64 gibibájt cuki macskás képet egy 64 gigabájtos kártyára rámásolni.

Tehát a gyártó csupán 64.000.000.000 bájtot ígér. Viszont mi 64 X 230 bájtot várunk. Vagyis 68.719.476.736 bájtot, 4.719.476.736 bájttal többet, ami ugye 4,39 gibibájt hiány. Szóval, ha bedugom a gépbe a cuccot, akkor több mint 4 gibibájt hiányzik. Pár éve egy ekkorka kártya bizony ugyanannyiba került, mint most a 64-es. Csoda, hogy így felültem erre a körhintára?
Na jó, azt látjuk, hogy a windóz se ismeri a gibibájt helyes jelölését, de legalább nem úgy számol, mint a kofák a piacon, ha pityókát mérnek. Meg azt is látjuk, hogy még a megígért 64 milliárd bájtot se tudja a kártya, de döntsd el te, hogy ennek mi az oka. Hogy a mi költségünkön tárolják a kártyakezelő adatait is, címzést, fájlrendszert, master boot recordot, fittyfenét? Vagy csomó védett és a felhasználó számára hozzáférhetetlen biztonsági szektort is fenntartanak gyártási hibák kiküszöbölésére, fájlműveletekre, hibajavításra, karbantartásra, adatmozgatásra, CPRM-re és még mi mindenre, jelen esetben legalább 768 kibibájtot, aztán még ki tudja mennyit, amiről csak a kártyakezelő tud. Valójában ők jóval nagyobb tárhelyből gazdálkodnak, simán elképzelhető, hogy a kártyám igazából egy 128-as, amin annyi a használhatatlan blokk, hogy 64-esnek adják el. (egyik forrás, másik forrás).

És tudtad? Ide kapcsolódik az is, hogy miért minden nagyobb kártya duplája az elődjének? Ugyanis egy biten két címet lehet tárolni, két biten négyet, három biten 23 és így tovább, a cím minden egyes bit növelésével dupla akkora tárhelyet képes megcímezni. A címhez egyetlen bit hozzáadásával kétszer akkora tárhely címezhető. Persze ebből azért lehetne csinálni 666 gigás kártyákat is, de az mégis, hogy nézne már ki, meg el kellene pazarolni a lehetséges címek/tárhely felét. 

SDHC Speed Class 10.svg UHS Class 1.pngVideo Speed Class 10.pngApplication Performance Class 1.png
Na most ugye ez az SDXC egy számomra relatíve új szabvány (2009.), kérdés, hogy a D5000 egyáltalán felismerné e az exFAT fájlrendszert, de persze unom kipróbálni, mert el kellene menni a szekrényig, meg úgyis a vadiúj tabletbe kellett. Eddigi kártyáim mind jelentősen kisebbek voltak (SDHC < 32Gb) és nyilván így a hiányzó gigák is kevesebben voltak. Pontosabban a kártya tárhelyének duplázódásával több mint megduplázódik a hiány is. Egy 4 gigás kártyán csak 0,275 giga hiányzott, a 256 gigás kártyán viszont már 17,5 giga deficit lesz. Az egy teráson meg annyi, mint ez a szóban forgó kártya teljes kapacitása. Azért ez elég gáz, és az az igazság, hogy a merevlemezeknél már régóta tapasztaljuk, csak ott ennyire nem kúrta fel az agyunkat valamiért

Egy jó közelítés, ha tudni szeretnéd mennyit használhatsz majd fel a kártyádból a 0.93-as szorzó, amit már nem tudom honnét nyaltunk, vagyis 64Gb*0,93=59.52Gb Na bummm, majdnem pontos.  

* azért a csomagolás hátára is felnyomtatták ötpontossal.