Oldalságok

2011/07/12

Papír illúziók...

... zavarban vagyok a technika megnevezésével, ugyanis utalnak rá úgy mint paralaxis animáció, scanimáció, slot animáció, lentikuláris animáció, moire animáció stb. Ezek a nevek közül azonban néhányat teljesen más, izgalmas dologra szokás használni.

Hát most erről van szó >>, érdemes megnézni.

Bár az optikai illúzióhoz elegendő egy papír-nyomat és egy megfelelően rácsozott fólia, létezik okostelefonra, sőt webre fejlesztett változat is. Ennek segédletét, illetve a demonstrációját ajánlom annak, akinek még nem világos hogyan működik ez az animáció.

A próbához, a nagy Eadweard J. Muybridge 16 fázisból álló vágtató zsokéjának képét használtam fel. Ő legalább ruhában van, nem úgy mint a Mester modelljei általában...

Leginkább 6-os periódust szokás használni, ami azt jelenti, hogy a rácsozott fólia 1:5 arányban tartalmaz átlátszó, illetve sötét sávokat. A kiinduló képből azonban könnyebb volt, minden második kocka kihagyásával, egy 8-as periódust létrehozni. Ennek hátrányai a többletmunka és a sötétebb (1:7 arány) animáció.

Ha már rendelkezünk a mozgás fázisképeivel, a rács és a kép elkészítése pofonegyszerű, de pontos babramunkát igényel. Magyarul nem találtam leírást, ha lesz visszajelzés szívesen összedobok egy segédletet.

A nyomtatás kitűnően sikerült, íme az eredmény:
A rácsot tologatva, a papírképen az eredmény egy újabb lovas animáció :)


UPDATE 2022.01.07. Találtunk egy alkalmazást, a scanimátort, ami pont ezt csinálja meg helyettünk.

5 megjegyzés:

  1. Újabb remek giff!
    S osztán a Nikonnal miket fénképezel mostanába he?:)

    VálaszTörlés
  2. Hat most megyek szabadsagra, aztan azalatt csak kepeket fogok betenni, ugyh meglatod :)
    Valamelyik nap beteszek egyet direkt neked :)

    VálaszTörlés
  3. ez osztág a szép munka küsapám, pont igy ugrattya minálunk is az öreg Mózsibá a lovát he. gatula

    VálaszTörlés
  4. Csaba blogjából vetődtem ide és érdekes dolgokat találtam mint pl. ez a bejegyzés is.
    Azt hiszem még benézek ide a jövőben, további jó blogolást!

    VálaszTörlés
  5. Szia! Engem nagyon érdekelne ez a dolog, ha esetleg elkészülne az a segédlet, elküldenéd nekem? Nagyon hálás lennék! Címem: 5letek@indamail.hu
    Előre is köszönöm: Réka

    VálaszTörlés