Ha mi nem akarjuk Belgrádot, Belgrád akar minket 6/6.

Erős ellenérzéseim voltak Szerbiával kapcsolatban. Nem Gavrilo Princip miatt, de úgy általában a századvégi nemzetközi sajtó sem vetett rájuk túl jó fényt. Mégis az történt, hogy Montenegróból hazafelé, Belgrádban egy teljes napot kellett várni a következő vonatra.

A sétálóutca

Negyedórás bóklászás az állomás körül elég volt, hogy hostelt találjunk, de az este folyamán még három hasonlót láttunk egy négyzetkilométeren. Az ár 12 Euró.

Forró bel
grádosi
városi mindennapok

Leginkább Bukaresthez lehetne hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy itt, balkáni szokáshoz híven, minden felület grafitival van borítva.

Mondom minden felület.

A belváros nem különösen fővárosi, a vár meglehetősen hétköznapi lenne, ha egy világháborús nehézfegyverzet-kiállítás anakronisztikus ostromgyűrűje nem fogná körül a falakat.

Tüzérség, de a Horneteket a darazsak képviselték, akik a csövekbe fészkeltek.

Béna Tiananmen-téri hangulat-allúzió

Azért van némi középkori hangulat is.

A szerbek nem nagyon felejtenek. Ötszáz év alatt sem.

Tizenkét év alatt pláne...

A Száva és a Duna a vár alatt ömlik egymásba

Végülis nem bántuk meg a kényszer-városnézést, semmilyen kellemetlen tapasztalat nem ért. A megismert szerbek talpig urak voltak és kedvesek.
A sörüktől meg egész vidám volt a Jelen. (извините).

Duna-part ez is, de azért Budapestnél valahogy még jobban mutatott.