"Megjelentem köztetek, friss újságot hirdetek" - dobolta ki az udvari bolond a hírt a díszes publikumnak.
Talán másodikos, harmadikosok vagyunk a képen, időszámításom hetedik-nyolcadik esztendeje. S szerepelt az osztály a szülők
nagy gyönyörűségére. Persze, ki ne szeretett volna király lenni?! Csillogó korona, palást és kard. Emlékszem, a palást aranyszínű volt. Jók is voltunk egész héten, hogy pont minket válasszon a tantónéni a daliás szerepre. Aztán mégis úgy adódott a szereposztás, hogy K. Miki lett a király, és én, az
osztályelső, lettem az udvari bolond, vagy bohóc...
Persze ma már tudom, a bohóc volt a konferancié, s a sok-sok felkonfot mind a jótanulónak, a strébernek, kellett megtanulni, s a jeles magatartás, a kívülről bemagolt sok vers, mondóka, fölöslegesen megtanult haszontalan miegymás íme, így nyerte el méltó büntetését a szereposztásban... 
Az egyszeri fotós mindebből a drámából semmit sem vett észre. Csak elkattintotta, mondjuk, Smenáját, hogy már mehessen rágyújtani egy, teszem azt a szimpla kárpácira, vagy sznagovra. Valószínűleg unta is már a sok nyomi gyermeket. A mélabús király és a legörbült szájú bohóc csak egy volt a többi közül. Nem baj, hogy nem éles, az sem, hogy pofánvakuzott mindenkit, hogy nincs részlet, meg, hogy dől a kép. Jó lesz a gyermeknek emlékbe. Úgysem az a fontos. Látszódjon rajta, hogy volt egyszer, hol nem volt, volt egy király és volt egyszer egy bohóc is. Ennyi.
"Kisfiam, azt hittem, ember vagyok,
De azt már nem, hogy az is maradok.
Fogadd hát úgy ezt a levelet,
Mint egy még emberi üzenetet.
Kérlek ne ítélj könnyelműn felettem,
És őrizz meg gyönyörű szívedben!
Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
De azt már nem, hogy az is maradok.
Fogadd hát úgy ezt a levelet,
Mint egy még emberi üzenetet.
Kérlek ne ítélj könnyelműn felettem,
És őrizz meg gyönyörű szívedben!
Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
Így lettem bolond, élni kell és lehet,
Bocsáss meg nekem, Isten Veled!"
hehe, aranyos történet ;-)
VálaszTörlésÉn ördög és kéményseprő voltam felváltva. Persze a menők "kóbbójok", indiánok, kardozós királyok voltak. Aztán egyszer sikerült kiharcolnom, hogy egyik évben indián legyek. Az előadás előtt fél órával sikerült az öregemmel összebalhézzak, aki lefújta az egészet és nem engedett el. Így maradtam örökre kéményseprőbe bújt ördög. :(
VálaszTörlésNe sírj, király bohóc voltál :)
VálaszTörlésNagyon tetszett a bejegyzésed!
VálaszTörlésBizony, sok gyerek így érez, amikor ráadnak valami olyan jelmezt, amivel alig vagy egyáltalán nem tud azonosulni. Egy esetet osztanék meg: kreol bőrű kislányt öltöztettem, cicomáztam gyönyörű cigánylánnyá. Otthon anyukája gyorsan vasorrú bábát varázsolt belőle, nehogy már összetévesszék az ő lányát valakikkel... A bál alatt végig szomorú volt szegény boszi.
És köszi az ötletet, van néhány jelmezes fotó várakozóban :)
Én nem emlékszem olyanra, hogy bármilyen jelmezt is rám erőltettek volna. Színdarabban kaptam olyan szerepet ami nem tetszett, de a jelmezbálban mindenki annak öltözött aminek akart.
VálaszTörlésNo, most már ne búsulj tovább!:-)
:) azért annyira nincs gyász, csak előkerült egy csomó régi kép s lett hozzá egy szkenner is :) lesznek még régi dolgok :)
VálaszTörlésHogy mekkora csalódás tud lenni egy elvileg a gyerekek szórakoztatására szervezett rendezvény, arról nekem is vannak emlékeim. Nálunk is egy egész udvartartást kerekített a királyi pár köré az óvónéni, és hogy hogy nem, én lettem ebben a gazdasszony. Később meg a közismert mese, a farkasbendőbe kerülő kecskegidák édesanyjának szomorú szerepe jutott rám. Hogy mit láttak meg bennem az óvónénik, a mai napig rejtély számomra... tetszett a bejegyzésed!
VálaszTörlés