Kiszkutyák fusszatok, jön a színtér!

Forrás

Első közvéleménykutatásom eredménye a következő: alig akad a hétmilliárd ember közül néhány, aki olvasná az Utazásokat. Ezt úgy is fel lehetne fogni, hogy ők páran a kiváltságosok, de Grimpix inkább úgy látja, a kutyát se érdekli a blog.

Mikor a bejegyzésnek nekifogtam, azt reméltem, hogy megtalálom a  színterekről a tuttit, de egyre inkább elbizonytalanodtam. Sőt  úgy látom, nincs is tutti, csak vélemények, a vélemény az meg olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a máséra... 

A mindennapi fotózásban használható színterekkel eddig csak az nem találkozott, aki nem érdeklődött a téma iránt, viszont ezek ismerete még nem jelenti, hogy a munkafolyamatunk (workflow) is tudatos, meg aztán az is lehet, hogy nincsenek is logikus munkafolyamataink csak utólagos racionalizált magyarázataink döntéseinkre. A Kortárs Nagyok (Rockwell, Kelby és társai) már mind megnyilatkoztak a témában.

Pedig színek nincsenek is. Csak különböző hullámhosszú elektromágneses sugárzás és erre különböző módon érzékeny csapsejtek az emberi szemben. Fogadjuk el, hogy az emberi látás színtere (bármit is jelentsen ez) nagyjából leírható a CIE xyz (1931) színtérrel. A színes látásról amúgy sokféle adat kering a neten, labori méréseknél nagyjából 10 millió szín megkülönböztetését jegyzik (2,3-100 millió közé teszik a látható színeket - ami azért nagyon nem mindegy). 
Már eleve absztrakciót igényel, hogy a színterek összehasonlítását egy szakadt monitoron, vagy még egy annál is szűkebb színterű ócska kínai tintával  utántöltött nyomtatón végezzük.
A jelenlegi monitorok az sRGB színtérben mozognak (már létezik aRGB-vel kecsegtető panel), a különböző nyomtatási technikák jó esetben pedig az adobeRGB színtérből táplálkoznak (erre fejlesztették ki), tehát csakis ezeknek a szűkösebb palettáján keresztül tudjuk látni a fotózott világot (kb. a valóságban látható színek felét bírják leírni). A 8 illetve 16 biten kódolható színek száma viszont még becsapósabb. A 16,7 millió szín (8 biten), vagy a 281 trillió szín (16 biten)  nem látható színt jelöl, hanem pusztán csak azt, hogy ennyi színt lehet elkódolni ennyi biten. Hogy ebből a 16,7 millió különálló adatból pontosan milyen színeket is látunk majd, az már az eszközökön és profilokon múlik. Hogy az emberi szem saját profiljáról már ne is beszéljünk. 

Mondhatná bárki, milyen profán megközelítése ez a csodálatos színlátásnak, ám ha hozzávesszük a sohasem látható imaginárius színeket is, máris teret kaptak más, misztikus elméletek. Bevallom, pár évvel ezelőtt Grimpix is azok közé tartozott, akikről Bob Newnam úgy véli, a férfiasság fokmérőjének tekintik a minél szélesebb színterek használatát. Így Grimpix is, mint igazi alfa-hím kacérkodni kezdett a Kodak ProPhoto színtérével, magáénak követelve annak minden valós és imaginárius csücskeit.

Kívülről befele: ProPhoto, aRGB, sRGB. Forrás

Míg az sRGB és aRGB a valós színeket célozza, addig a ProPHRGB tartalmaz imaginárius színeket is (magyarán kilóg a látható tartományból, de nehogy elkezdj számolni UV és Infra irányba, mert ez teljesen más). Gammája 1,8, fehérpontja D50, ebből a szempontból rokonságban áll a ColorMatch színtérrel, mely bár összességében bő színtér, kékjeiben alatta marad az aRGB-nek. (Ha szép egeket fotózol tutti nem ez a jó színtér) Rossz nyelvek szerint a ColorMatch doesn't match :) A ProPHRGB viszont olyan, mint egy szép izmos vadállat, jó rácsok mögött tartani, hogy imaginárius színeivel és hatalmas színterével sose kerülhessen ki ellenőrizetlen környezetbe, ahol esetleg egy tudatlan szerencsétlen ócska monitorján nézegetné. Csak a Jóisten tudja mire lenne ott képes...

Grimpix szerencsére lejött a ProPhoto használatáról, még mielőtt visszavonhatatlanul elkódolta volna képeit. Volna még a Lab mód is, igazán beteg fotósoknak. Színei messze túlnyúlnak a valaha látott színek tartományán, ezért ezeket elkódolni sem érdemes 8 biten. 16 biten már más a helyzet, azonban mire jók az olyan színek, amelyeket soha senki nem fog látni? Persze megvan a maga haszna ennek is a képfeldolgozás során, vagy esetleg kifejlődik majd a hatszínlátó ember...

Mivel a fényképezőgépek is csak az aRGB és sRGB használatát támogatják, ezután csak ezekre koncentrálunk. Ezeknek a gammája 2,2, fehérpontja pedig D65 (6500K). 

Az sRGB a látható színek 38 százalékát, az aRGB a látható színek 50 százalékát fedi le. Az aRGB főleg a cián/zöldben bővebb az sRGB-nél. Bár általában 50% fényességre adják meg az aRGB vs sRGB színtér-információkat, érdemes az árnyék/csúcsfény régiót is figyelembe venni, hiszen a luminancia mentén nem egyenletesen oszlik el a színtér, így az árnyékokban alig jobb a zöld/cián régióban, középtónusokban már határozottan bővebb, míg a csúcsfényeknél már többlet színek jelennek meg a bíbor/sárga területen is! 

sRGB IEC61966-2.1		Adobe RGB 1998
25% Luminance	50% Luminance		75% Luminance

Forrás

Az összehasonlításokat általában a CIE xy színtérhez viszonyítják, ahol a különbségek igen markánsak, de nem árt elfelejteni, hogy a színlátásunk nem tejesen így működik. A jobboldali szimuláció azt mutatja, hogy a bővebb zöld/cián régiót sokkal kevésbé érzékeljük nagyobbnak, vagyis bár az aRGB jóval nagyobb mint az sRGB (30-40%-al), ezt a különbséget mégsem látjuk ekkorának.  

sRGB IEC61966-2.1		Adobe RGB 1998
CIE xy Exaggerates difference in greens	CIE u'v' Closer to the eye's perceived difference

Forrás 

Ezt azonban nem kell elhinni a Cambridge in colors-nak, aki készít, vagy talál erre egy értékelhető szimulációt (ami érinti a sötét-közép-világos tónusokat is) annak Grimpix fizet egy sört :) 

Grimpix aRGB-t használt eddig. Egyelőre ez így is fog maradni. Az aRGB-t kimondottan a szubsztraktív megjelenítés additív szimulációjára fejlesztették ki. Vagyis úgy is tekintem, hogy egy híd az RGB illetve a CMYK színmódok között. És a becsvágy, hogy egyszer képeim nyomtatásban is megjelennek, bizony nagy úr. Csak akkor nem ártana az  elméleti marháskodás helyett fotózással is foglalkozni.