Oldalságok

2013/04/28

Lukkamera Világnap a Világvégén


Csaba, Lóri, Grimpix a lukkameranapon. 
Általában az emberek nem kíváncsiak egymás lyukára, de ez korántsem vonatkozik a lukkamerákra. Ezért gyűltünk össze Csaba Mester portáján egy kellemetes kerti parti keretén belül egy önfeledt lukkamerázásra a Világnap apropóján. Kiemelném a családias hangulatot, amiben az egyedül élő Grimpixek egészen fel tudnak oldódni. És természetesen volt ott rengeteg lukkamera is. Többek között Grimpix kávésdoboza e jeles nap alkalmából készíthette el első felvételét, továbbá volt két (elő)hívatlan vendég is, ugyanis a 4x5-ös kamerában találtunk közel két esztendős (!!!) felvételeket (ezekre később visszatérünk). 
A német luk rajza teljesen megfelelt az elvárásoknak.
A 180 fokos kameráról kiderült,
hogy nem egészen 180 fokos képet fest, de azért ennek is örültünk. 
A 4x5-ös kamera képét törzslátogatóink már ismerhetik. 
A többi felvétel, remélhetőleg közelebbről, Csaba és Lóri naplójában fog megjelenni - ugye? Köszi, hogy ott lehettem, és köszi minden résztvevőnek, a sok mindenfélét majd igyekszem meghálálni :) Hasonló eseményről 2011-ben írtunk az Utazásokban. 

6 megjegyzés:

  1. A világ legolcsóbb fényképezőgépe...:) Még sohasem próbáltam ilyesmit.
    Biztos klassz buli volt.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát éppen nem a legolcsóbb, mert ebben a két masinában német íbéjes lik dolgozik, aminek darabja kb. 10 Euró volt, amiből azért már Smenát is lehet venni :) De cserébe nagyon penge a kép.

      Törlés
  2. Tetszenek is! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen képet élvezettel lehet nézegetni...:) Lehet, hogy ostobaságokat fecsegek, de legalább őszinte.:)

    VálaszTörlés
  3. Tanúsíthatom, az én házilikamhoz viszonyítva a Grim lika :) csupa szenzáció és ragyogás, na meg az élesség is király. Megérte azt a pénzt :)

    VálaszTörlés
  4. Az első kép alapján mondom: Csaba tud szépen ülni, Lóri és Grimpix izgága.:-) Minek kellett ásó?
    Nem tudtam, hogy ilyen előre elkészített tökéletes likat lehet venni. Tényleg jók a képek, nekem is tetszenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na nekem is ez volt az első gondolatom a képről, hogy Csaba nagyon tudja, hogy kell ezt, kitámasztotta minden mozgó alkatrészét :)

      Törlés