Oldalságok

2013/12/15

A D5000 fénymérője I.

Függőben levő és felszámolni kívánt kísérleteim egyike miatt megnéztük, mennyire érzékeny a D5000 fénymérője. Ezt írja a Dpreview:


Persze, semmit sem veszünk komolyan, amit mások írnak, ezért próbáljuk ki. A D5000-en zárból 17 fényérték lehetséges 30"-1/4000s között, persze ez tovább fűszerezhető a rekesszel illetve tologatható az ISO-val. Bár gyenge fényben 5EV alatt nem írja ki a mért fényt (Low), de pl. LiveView-ben probléma nélkül helyesen kiexponálja a 0,3EV-t. Gyanítom, hogy labori körülmények között elérhető a 0EV is. Az alsó tartomány tehát korrekt. Viszont a másik irányban 21,6EV is kimérhető, 36-os rekesz alá már nem tudtam menni de egy 8x ND szűrővel sikerült elérni a 24 EV-t is. Gyanítom, hogy tovább is mehettem volna még, de atomvillanást mégsem akartam a lakásban. Tehát ez legalább 0-24EV. Persze különböző lencsékkel és programokkal ennek a tartománynak csak egy-egy szelete elérhető, erre utalhat a fenti táblázat. De, hogy ezt kihagyta a marketing, nem fér a fejembe. A ti gépetek is többet tud, mint amit írnak róla?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése