Ez elment vadászni - (Toy story 3.)

... ez kitépdeste a szárnyait, ez nagyítóval megsütötte, ez meg eltaposta, felnégyelte, madzagra felfűzte, kilapította, laposelemmel megrúgatta, lefejezte...

... aztán békát vitt az iskolába, hogy felkoncolják biológiaórán...

... az meg sintér lett, mészároslegény, rágcsálóírtó...

... ez meg csak lecsapta a pókokat seprűvel, mert olyan undi mindahány

... ez meg horgászott minden hétvégén... Kifogta. Visszadobta. Kifogta. Visszadobta.

... ez meg elment vadászni. Meglőtte. Hazavitte. Kitömte.

... és van aki elment a légióba

Normális?

Toy story 2

Mindenki csinált hajót iporkából, mogyoróvesszőből íjat, bugyigumiból parittyát, karbidból repeszgránátot, gyufafejből csőbombát, benzinből napalmot, vonat által kilapított százasszögből kést és nindzsacsillagot, vagy bermáncsőből fúvócsövet, aminek a lövedékét gombostűvel élesítettük. De hallám emelje föl a kezét az, aki egy igazi guillotint csinált gyermekkorában. Na?

-Neeem, Grimpix, te ne. 

A nyaktiló természetesen működőképes volt, sajnos az idő kikezdte azóta, és a kaloda felső része is elveszett a történelem vérzivataros útvesztőjében. 

Persze ma aberráltnak tűnhet az a negyedikes, aki ilyesmivel játszik, ne adj isten ilyet épít a sufniban, ma már lehet ha nem úsznék meg egy beszélgetést a suli pszichológusával. De ez még akkor volt, amikor a Tom şi Jerry még nem számított agresszív rajzfilmnek, amikor a gyermeklélektant a mirekatonaleszellel lerendezték, amikor még a nevelés végső megoldása az orbitális pofon volt, amikor a szülő még a tanár pártján állt, amikor ha megvertek a pajtások, vagy csak simán összetörted magad bringán még otthon is kaptál kettőt, mert puha vagy, amikor a párttitkár gyerekeinek is ugyanolyan szar ruhái voltak, amikor a dunakavicsnál és kerek rágónál nagyobb élvezet nem létezett, amikor a RAMA-margarinos kenyér finom volt és nem kőolajszemét, amikor még ki se találták a politikailag korrektséget, és mindent nevén neveztünk, amikor nem voltak vitaminok és a legszutykosabb gyerek volt a legegészségesebb, amikor a nap nem okozott bőrrákot, a heti két repülőgép nem húzott kemtrélt, amikor sírni, gyengének, kövérnek lenni szégyen volt, amikor ha szexre vágytunk, a szomszéd ladájában nem fenyőalakú volt az illatosító, hanem cicis, amikor minden gyermek gyümölcsöt lopott fajra és nemre való tekintet nélkül, egyszóval, amikor annyira, de annyira egyszerű volt gyereknek lenni, hogy az ma már felfoghatatlan. Na, ez pont fix akkor volt. 

Pszichedelikus gyermekkor

Grimpix szerint ez most pont én vagyok. 

Grimpix számtalanszor elsütött közhelye, hogy a gyermekkor a legkeményebb tripp, a legigazibb pszichedelikus állapot mind közül. Talán minden felnőttkori kísérlet, legyen az bármilyen transz, extrémsport, szerhasználat, meditáció, hipnózis, vagy akármi, csak ezt próbálja visszaszerezni egy rövid mágikus órácskára. Sikertelenül.

Egy intenzív, traumaszerű betépéssel, az újjászületés élménnyel kezdődik az egész utazás, mikor a tudatot felinstallálják egy teljesen új testbe, aminek még se a hardvere, se a szenzorai nincsenek véglegesen konfigurálva, aztán ezeket a szuperérzékeny szenzorokat elkezdi bombázni világ. Nagyon fontos a jó set és setting, meg a jó sitter jelenléte, de ezek sem tudnak teljesen megvédeni a mindennapi traumáktól.
Ekkor még alig vannak fontossági kritériumok, ugyanolyan súlyú élmény egy szempillán diffraktáló fénysugár, a penicillin injekció feszítő fájdalma fenékben, az első légzés-visszatartásos révülés, a pelenka melege és az első szeparációs szorongás, vagy a forgásból adódó édes-szédülés, és a pofontól égő arcon végiggördülő könnycsepp sós íze. Határ sem nagyon volt a menetrend szerinti rémálmokból izzadtan, bőgve ébredés, majd anyám ölében a hajszárító megnyugtató burrogásának szertartásában. Az utólag  jó és a rossz élménynek címkézett dolgok egy nagy konglomerátumban voltak, állandó intenzív érzelmi állapotban tartva, pihenő nélkül. Napmintnap. A szavaknak is varázserejük volt, a hétfejű sárkány is pont olyan valóság volt, mint amikor nagyanyám verejtékező arccal, elkékülve, ziháló tüdővel felérkezett a negyedikre és csak annyit tudott utolsó erejével pihegni anyámnak, fiam, emberölés volt a mészárszékban...  A fölnőttek nem tudhatják mi zajlik ilyenkor egy kisgyerek lelkében. 

Rigócsőr király

Rigócsőr-királyné vesszőfutása, örökös túlélő nagyanyám mindennapos véres, élethalál harca fél kiló csontért a múlt rendszerben, az elszakított lexikon lapjainak rémképe, az óvodában ellopott hajósíp elsőáldozáskori jóvátehetetlensége és meggyónhatatlansága, anyám riadalma, mikor apám a nővéremmel véletlenül másik villamosra szállt fel Budapesten, mind-mind elviselhetetlen terhet ró a kisgyerek lelkére. Mind olyan megoldhatatlan problémák, amikkel valamit kezdeni kell, valahogy integrálni kell, de módszer az nincs rá. Olyan terhek ezek, amiről a külvilág nem is tudhat, hiszen ilyen méretű élményekre nincs is szó.

Aztán ez az állapot fokozatosan múlni kezd, olykor vissza-visszatér egy-egy flash-back, aztán kb. a kamaszkor végére leszünk valamelyest tiszták. De én azt hiszem, sohasem jövünk teljesen vissza a valóságba.
És azt hiszem a legeslegdurvább élmény még hátra van.  

Nem maradt más csak a farock

Voltak még farmerek, bőrök, felvarrók és láncok is, meg halálfejes gyűrűk és saskarmos medálok, pixszel széttetovált oldaltáskák, megfordított keresztek (amit a csíksomlyói plébános úgy kezelt like a boss), de mégiscsak a fametál az örök, elnyűhetetlen, mert jegyezd meg jól, amíg a föld kerek... de lehet, hogy csak ovális, ezért jó a metál is. És ennek idestova 25 esztendeje, hogy mejjemen hordoztam a sátán jelit. Apám faragta a feketebárány fiának. Há' nem cuki?

Na és hát ilyen egy igazi farock Fá-ban, de szerintem mégis inkább Lá-ban. Bár mondjuk koncerten inkább kicsit mintha Csá-ra szólna, nem? Na whatever. Hallgassatok jó szálkás rokkot, aki a keményebbet szereti annak ott bükk, aki a dallamosabbat annak fűzfa, vérszékelyek meg csakis fenyőből.  

Mivan? A főd geojiii? Beszótá? 

Mr. Rosszcsont

Grimpix fontoskodva nézte az MRI képeket.

- Aztán remélem nem vagy babonás - mondta.

- Dehogy, miért? - kérdeztem gyanútlanul.

- Merthogy ezentúl lehet, ha csak ballábbal fogsz felkelni.

Mormogtam valamit magamban a tapintatról meg úgy egyáltalán, aztán hangosan mégiscsak annyit mondtam neki:

- Majom!

Nem mindennapi kamera az MRI. Például otthonra nem valószínű, hogy vegyek egyet valamikor. Aki nem tudná, hogyan működik, annak egyrészt szerencséje van, másrészt ahelyett, hogy a protontengely-ferdülésekről olvasna, inkább nézze meg A Sejt című film örök pillanatát: a lószeletelőset.

Na valahogy így működik. Csak kicsit lassúbb és zajosabb. Meg több síkból is tudja. Vagyis akkor inkább ilyen, mint A Kaptárban:

Azért a szeredai Hiperdiánál ennyire nem izgi a hangulat, nincs kiabálás, kapkodás meg idegeskedés, csak szépen befekszel a gépbe és bámulod a falat. 

A képszeletekből aztán valamelyest visszaállítható a leképezett testrész térbeli képe is, mint ahogyan ezzel már foglalkoztunk az Utazásokban, talán majd ezekkel a képekkel is eljátszunk. Úgy vélem lesz elég idő rá a rehab alatt.