Oldalságok

2015/10/12

Akciós hétvége - most minden csúcs 2500-as - ami ezután következett az Grimpixet is meglepte

Ha valaki gyűjti a kétezer-ötszázas csúcsokat (most ne menjünk bele, milyen ember az, aki csúcsokat gyűjtöget), akkor augusztus végén, velünk együtt, a Fogarasban kaszálhatott volna belőlük. 

Ugyanis augusztus 29-én ott mértem kétezer-ötszázast a Fogarasban, ahol csak akartam. A Dara és a Hârtop csúcsokat jártuk be, de gyanús volt a Hârtoptól délre húzódó plató is és bizony az is kétezer-ötszáz fölötti lett. Na, akkor már az Urleát is megmásztuk, és persze, hogy az is az volt. Azt nem voltam hajlandó elfogadni, hogy a GPS 40 métert tévedhet (Defy okostelefon - OSMAnd alkalmazás - 6-9 műhold használatával, 4-5 perc helybenmérés után is).

Nem is tévedett. Íme tehát a megfejtés.
A függőleges pontosság eleve macerásabb, kb másfélszeres hibával terhelt a vízszinteshez képest, pláne, hogy ennél a műholdak pozíciójára is igencsak  érzékeny a mérés, de ez még nem elég 40 méter tévedéshez. Viszont az okostelefon nem tudhatja, hogy mekkora hülyeség a tengerszint feletti magasság. Mert ugye a terngerszintet megmérni nem egy könnyű műfaj, kezdve ott, hogy melyik tengerről is legyen szó, és melyik csücskében, aztán percenként, óránként, évenként változik, hiszen ott a hullámzás, légkörzés, az árapály, aztán a többi égitest ráncigálása, viszont ha elég nagy időintervallumban mérnél átlagot, akkor meg kiderül, hogy évente kb. 2 millimétert nő a tengerszint, mert olvadnak a cuccok. Szóval nem az az egzakt dolog ez, mint elsőre gondolnánk.

Ezért a GPS egy referencia ellipszoidot (mondjuk WGS-84) használ és ehhez viszonyítva mondja meg a magasságot. Akinek meg nem tetszik, annak ki kell számolnia ebből a tengerszint felettit, pl. egy ilyen online geoid undulációs adatbázis segítségével (EGM2008), amiért köszi az amerikaiaknak (ja a GPS műholdakat se köszöntem még meg). Szóval ez a cucc azt mondja meg, a valódi geoid, egy adott koordinátán mennyivel tér el a referencia ellipszoidtól, ami a Fogarasban simán lehet 30-40 méter (akár -100 és +80 között is szórhat állítólag). Így már a Fogarasban is 2 méteren belül van az eltérés a térképen feltüntetett adathoz képest. Ami teljesen elfogadható. Mellesleg nem lepne meg, ha a régi mérések sem lennének pontosak. Itt elmagyarázzák az egészet:


 Szóval jegyezd meg jól, amíg a föld kerek, addig mérnek hülyeségeket a rockerek okostelefonnal.


Update 2021.11.15. 
Találtunk a merevlemezen egy 2020-as Negoj mérést is, 2575 méterrel. Ezt már egy másik telefon két külön műholdrendszerrel mérte be, ami elvileg pontosabb. Úgy tűnik az OSMAnd még nem volt képes lekezelni ezt a geoid és referencia ellipszoid problémát (vagy mi nem tudjuk, hol kellene ezt beállítani. 


Az app koordinátája szerint a keresett pont 45.58505, 24.558575, 2575m, ami a google térképén megjelenítve is elég helyesnek tűnik:

Lássuk ezekkel az adatokkal mennyire sikerül megközelíteni a hivatalos magasságot? A kalkulátorba beírjuk az adatokat és EGM2008-5-re számítva ezt kapjuk:

Öt méter eltérés. Kicsit csalódottak vagyunk. EGM96-5-re viszont már csak 3 méter hibádzik.  Aminek oka lehet a műhold pontatlansága, az adatbázisok felbontása és a pontos pozíció meghatározása is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése