Oldalságok

2015/12/29

Full HD projektor ingyér

Na, ezt csak tényleg akkor, hogyha a purdé már ki tud szabadulni a vajjal kikent kádból és végképp nincs mivel lefoglalni, főleg így ünnepek alatt, mikor már napok óta össze van zárva az ember a saját maradékával. Igazi fölösleges időtöltés. Magyar net is tele volt már vele, csinálják cipős dobozból, de a Pizza Hut is próbálkozott vele. Grimpix hívta fel a figyelmemet, hogy milyen hülyéket kérdeznek az emberek a posztok végén, hogy mekkora lencse, meg mekkora nagyítás, tisztára, mintha senki sem járt volna iskolába. 


No, akkor közelítsük meg a a témát természettudományosan. Elemi szintű optika jön, akinek még megvannak a jegyzetei, az előnyben van.  Nekünk is van kínai nagyítónk, aminél tökéletlenebb képet már semmi sem fest, meg van 20 centis Krokusból kimentett féldomború lencsénk is, de végül egy kukkerből megmaradt ragasztott akromátot használtuk. Átmérőre nem a legnagyobb (5cm), de legalább nézhető képet fest. Fókusztávolsága nagyjából 18 centi, ezt legegyszerűbben úgy tudjátok megállapítani, hogy a napba néztek vele, és tologatják előre-hátra. Amikor hirtelen feketét láttok, na az lesz a fókusztávolság. Én aztán hibás ne legyek. 

Innen már elég egyszerű, mert csak egy képletet kell tudni. Az világos, legalábbis fotósok számára, hogyha a telefont a fókuszpontba tesszük, akkor a kép a végtelenbe kerül, amihez egy panellakás úgyszólván kevés. Közelebb is tehetjük, de a virtuális képpel mégis mit kezdünk? 20 centiről az eszköz kb. 2 métere vetít, 21 centiről alig több mint egy méterre (lásd a számításokat a képen). A nagyítás így 9-, illetve 6-szoros. 5,5 hüvelykes telefon mellett már a harmadikosok is meg tudják jósolni, hogy mekkora felületre vetíthető a dolog. 

Sajnos az öt centi átmérőjű lencse fényereje (ezt most hadd ne számítsuk ki) is kevés, hogy a telefon fullos fényerejéből bármi élvezhetőt vetítsen ki ekkora távolságra. Annyit nem ért az egész, hogy feketére lefújjuk a doboz belsejét. És hiába FullHD a felbontás, ebből nem sokat fogtok látni. És persze kelleni fog egy app is, ami helyreforgatja, illetve tükrözi a képet. És cseppentsetek atropinnal is előtte. Mert mit vártatok egy cipősdoboz projektortól? Nem véletlenül egy vagyon egy rendes projektor. Tehát a műszer LoFi, sőt Very LoFi. Tényleg ne monyoljatok vele, nem érdemes. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése