Hogyan szabadulj meg a maszkodtól

Mennyit idegeskedtünk, amikor a fotólabor nem pont olyan színt kavart a képünkre, amilyet szerettünk volna. Nos, ha akkor valaki kezünkbe nyomta volna ezeket a könyveket, örültünk volna, hogy egyáltalán luk van a negatív szélén, a piros piros és kék a kék, nemhogy elvárásokat támasszunk. Bár már világos, hogy miért kell szívni a maszkokkal, de semmiféle támpont nincs arra, hogy ez a maszk pontosan milyen színű is. Ahány film annyiféle. Hát nem arra szánták ezt a technológiát, hogy otthon digitalizáljuk őket. A szkennergyártók, profilgyártók, meg gondolom megkapták a pontos karakterisztikát legalább a fontosabb filmekről.

Van itt egy elég részletes leírás, hogyan lehet kivonni a cián rétegből a 40% vörös, illetve a magenta rétegből a 20% sárga maszkot (?), természetesen nem egységesen az egész képről, hanem az egyes színek telítettségéhez mérten, ahogy illik. Számomra már az kérdés, hogy miért is nem egységesen, hiszen a maszk is a festékek tökéletlenségét imitálja, nem?. Mindenesetre rendesen bemutatja a PS eddig sohasem használt funkcióit :) Végig is csináltuk, de az eredmény messze elmaradt attól, amit sokkal kevesebb munkával elő tudunk állítani. Talán az lehet az oka, hogy a 40-20% az nem minden filmre igaz (a fenti filmszegélyeken nem is tűnik annyinak) és onnantól borul az egész. Vagy csak valamit elvétettünk a rengeteg lépés alatt. De mindegy is, mert a rommá szubsztraktolt 8 bites jpget a legvégén kontrasztosította fel a kolléga, ami az egész művelet komolyságát megkérdőjelezte.

Jóval egyszerűbb módszer a maszk teljes kivonása a képből, ez az invertálást is megoldja. Ehhez nem árt, ha a perforált szélet is digitalizáljuk, mert ebből vesszük a mintát. Itt nincs cicózás, akár actiont is lehetne írni a folyamatból, de valahogy ez is ott bukik meg, hogy a gyenge kontrasztú kép utólagos feljavítása fésűt csinál a hisztogramból. De mi értelme is volna annyira ráfeszülni a maszk eltüntetésére? Van annál sokkal több baj is a színes negatívokkal. Kicsi a tónusterjedelme, nincs benne igazán sötét részlet, mivel nincs benne ezüst, csak tökéletlen festékanyagok, és az alapfátyol lehetetlenné teszi, hogy igazán világos részek is megjelenhessenek. Vagyis szegény eléggé kontrasztszegény, és a szűk tónustartományból kell kikeverni egy kontrasztos, nagy dinamikájú képet, ráadásul a fehéregyensúly is korlátozott. Igazi RAW-nak való feladat.

Kitalálod melyik a fenti módszer és melyik a RAW-ból kidolgozott?

Mivel kellene némi képzelőerő, hogy a negatív képet pozitívban vizualizálva dolgozzunk, ezért a kép kivágása, forgatása után első lépésben átfordítjuk pozitívra, mert enélkül nem látjuk mennyire kell sötétre, vagy világosra szűrni a részleteket.

Ez a tónusgörbék ablakban valósítható meg (a lineáris tónusgörbét kell megtükrözni vízszintesen, a baloldali ábrán ezt további érintőpontokkal is gazdagítottuk), az RGB csatornák görbéje innentől értelemszerűen pont fordítva fog működni. Ezután jöhet a fehéregyensúly, ami a narancs elszíneződést fogja megoldani. Ennek mintáját vehetjük a szegélyről, hogyha nem vágtuk le, vagy a kép kiexponálatlan részéről, de a legjobb ha kapunk a képen semleges szürke foltot, amire fehéregyensúlyt állíthatunk. A fehéregyensúly csúszkák természetesen fordítva fognak működni, és elég kevés mozgásterünk marad a kék (vagyis ebben az esetben a sárga) oldalon. Értelemszerűen az Exposure és a többi megvilágításért felelős csúszkák mind fordítva fognak működni, de ez hamar szokható a White és a Black, a Shadow és a Highlight felcserélődnek, és a csúszka iránya is bizarr lesz picit. Próbálkozhatunk a görbék egyes csatornáinak a hangolásával is, ezek maradnak a régi irányban. A retusok nagyrésze RAW-ként is elvégezhető (porszemek, karcolások), ha meg marad valami, amit már tényleg csak PS-ban lehet megoldani (az egyes színek külön beállítása azért elég kemény a felcserélt csúszkákon), csak akkor érdemes ott folytatni, de mindenképpen 12 biten. A folyamat elmenthető, egy-egy filmre preset hozható létre, amit csak rá kell dobni a képekre, ez elvégzi a munka oroszlánrészét, de az egyenkénti finomkodást sajnos így sem fogjuk megúszni. 

Ne legyél annyira negatív - a maszk vajonmi?

Divat mostanában a pozitív szemlélet, vannak erre workshoppok is, meg könyvek garmadával, ezért egyik nap Grimpix elhatározta, hogy ezentúl pozitívabban tekintünk a negatívumainkra.
- Legyen ez a békés fotográfus útja, mondta kuncogva. Hát legyen.

A bézik elv nagyvonalakban a következő. Míg a fekete-fehér negatívnál nagyjából csak inverzben kell gondolkodni, a színesnél az ezüst kimosódik, és csak színek maradnak vissza. Mondjuk egy sárga labdát fotózunk. A beeső sárga fény nem tartalmaz kék komponenst (R+G=Y vagyis a B komplementere), ezért a legfölső (B-érzékeny) rétegben nem fog kialakulni a sárga szín, viszont az alatta levő G-érzékeny rétegben kialakítja a magentát, illetve az R-érzékeny rétegben a cián színt. Átnézetben egy kékes színt kell látnunk a negatívon (a sárga labda komplementerét).

Az előbbi negatívot most a papírra vetítjük fehér fény segítségével. A magenta és cián rétegen áthaladó fény kék, ez a papír legfölső rétegében (B-érzékeny) kialakítja a sárga színt, az alatta levők meg nem kapnak fényt. A papíron megjelenik a sárga labda. Tádám. Igen ám, de nem ilyen egyszerű a dolog. A színes negatív ennél jóval trükkösebben van felépítve 

Számtalan szabadalom és számos forgalomban levő technológia volt a színes negatívokra. Az is igencsak valószínű, hogy nekünk is többféle negatívra vannak exponálva a képeink. De kóstolónak álljon a fenti ábra, mint egy lehetséges megoldás a multilayer filmekre. Az egész annyira vékonyka, hogy a cuccos 60X kínai nagyítómmal (ami jó ha 40X), semmit sem lehetett kivenni belőle. Az ezüst-halid alapból kék-érzékeny, ezért az UV-szűrő réteg után egyből a kék-érzékeny réteg következik. Mivel az alatta levő rétegekben is latens képet okozhatna a maradék kék fény, rögtön a kék-érzékeny réteg után egy sárga szűrő elvágja a kéket (elvileg), így a zöld- és vörös-érzékeny rétegekre már jóval kevesebb jut, ezzel valamelyest kontrollálható a színhűség.

Bővebben itt.

Az egyes szín-rétegekből több is lehet, gyorsabb-lassúbb stb. de ebbe most tényleg ne menjünk bele. Nem! A színes negatív alapfátyla (ami ugye nem is alapfátyol) nem az előbb említett sárga szűrőrétegtől lesz, ugyanis ez a hívásnál kimosódik. Eddig az elmélet.

A gyakorlat azonban teljesen más, ugyanis ideális festéket nem tudnak készíteni (például majd amikor papírra kell világítani a képet, a magenta nem fogja zavartalanul átengedni a kéket és a vöröset, vagyis a koplementereit, hanem bizony megeszik némi kéket, a cián pedig a kék és zöld színeket fogja megvámolni). Emiatt két hiba is keletkezik a papíron, egyik a színek világosságának és telítettségének az eltérése (kékek, zöldek sötétebbek, míg a vörösek és sárgák világosabbak lesznek), a másik hiba a színeltolódás (vörös a narancs felé, bíbor a vörös felé, zöld és cián a kék felé). De mivel a negatív még nem a végleges kép, beiktatható egy korrekciós módszer a filmbe magába. Így például a középső, G-érzékeny rétegbe, sárgás magenta couplert (fene tudja hogy kellene ezt fordítani magyarra) visznek fel, pont annyira. hogy annyi kéket nyeljen el, mint a tökéletlen magenta. Ahol tehát a réteg exponálódik, a magenta fog lecsípni a kékből, ahol meg nem, ott a sárga maszk fog elnyelni ugyanannyit. Ezért nem alapfátyol, az, amit annak gondoltunk, ugyanis csak a ki nem exponált felületeken van jelen, bár hatása valóban egyenletes kék-elnyelés eredményez a teljes középső rétegben, függetlenül attól, hogy exponáltunk rá magenta felületeket vagy sem. És pont ezért korrigálható később. Ugyanez van az R-érzékeny, ciánszínt képző, alsó réteg pirosas-bíboros elszínezésével is, ez a plusz bíbor maszk biztosítja ugyanannyi kék, illetve zöld elnyelését, mint, amit a tökéletlen cián szín is elnyel.

Na innen az idétlen narancsszínű maszk, a G-réteg sárga illetve az R-réteg magenta színeiből adódik össze.  Ja és arról még nem is volt szó, hogy mindezzel az emberi látást is mímelni kell. Elsőre nem tűnik bonyinak, de ha belegondolsz, azért elég vad, nem csoda, hogy kevesek mennek bele ennek az elmagyarázásába a neten. Mi sem merülünk bele jobban, holnapra úgyis elfelejtjük az egészet. Mert ehhez igazából mesterfokon kellene látni magunk előtt, ahogyan a témáról visszaverődött akármilyen színű fény, az additív színkeverés szabályai szerint áthalad sorra a BGR színekre érzékenyített rétegekben, a szubsztraktív színkeverésnek (mivel egymás fölött helyezkednek el) megfelelő, de sajnos tökéletlen színek kialakulását eredményező negatívon, aztán képzeled el, ahogyan ezt a szendvicset rávilágítják a papirosra, ami már egy olyan absztrakció, amitől vagy megleled a választ a narancsszínű alapfátyolra is, vagy csak simán ledobja az agyad az ékszíjat.

A maszk megértése, meg pont nem segítette elő a negatívok pozitívba fordítását. Folytatása következik. 

Okos játék nem küklopszok részére

Mire jó egy 400 ppi felbontású telefon, ha egyszer a sasszem éleslátása valahol 300 ppi körül jár? Mégis menj be bármelyik telefonos boltba és olyan ezotérikus választ kapsz, hogy menten elhiszed, kell neked a 400 ppi. Egyszerűen szükséged van rá, mert nem fog hanem ízleni a rántotta és nem lesznek csinosak a lányok (Popper). 

Na de ki nem találnád, mégis mire jó, ha ilyen láthatatlanul apró pixeleid vannak. Hát arra, hogy amikor nagyítón keresztül nézed, akkor se legyenek recések a kerekded vonalak. 

Szóval van itt egy ilyen sztereónézőke, talán az Ermitázs kiadványa, de gondolom sok házban van ilyen, hiszen régen ez volt a polgári réteg egyik közkedvelt szórakozása, és hát annyira sokan vannak manapság a polgáriak... szóval, hogy teljes legyen az anakronizmus, ez a bolsevikek által közös piacra, dobott sztereónéző, mely a feudális világ kincseit idézi. 

- Milyen estély? - szakított félbe Grimpix

- Mondom: KGST...

Mert térben nézni képeket minden korban jó volt, mert azt mutatja meg, hogy a megszokott is lehet  bizony egy kicsiny csoda, ha új a kontextus. Sajnos a lencséi nem alkalmasak a mi jelenlegi célunkra, úgyhogy ez a bekezdés egy zsákutca volt.

Akinek nincs semmilyen sztereónézője, az valószínűleg barlangban élt, de nincs semmi sem veszve, képeslapokban is találsz ilyen lencséket. Mi végül a Magyar Nemzeti Múzeum 3D képeslapját heréltük ki a lencse végett.

Szóval kell még hozzá a google szemüveg (?), és egy csudálatos ötésfél-colos,  400 ppi felbontású telefon. De legalább ötös legyen. 

Elkészítési tanács: mielőtt letürögetitek  a dobozt, a lencse-telefon távolságot próbáljátok ki, mert nem biztos, hogy pont olyan fókuszú lencséket sikerült találni, mint amire a Google tervezte a kartonmodellt. Nekünk, kb. 2 centivel távolabbról sikerült csak fókuszálni a tervezett síktól, de ennek az is lehet az oka, hogy szemem a'sszem öregszem.

A tiétek nem lesz ilyen pöpec, főleg ha ollóval szabjátok ki,
de aki dobozgyárban dolgozik, annak megcsinálják a kollégák kösziért :)

Ezután már csak 3d képek kellenek, gondolom nem kell kiemelni, hogy ebbe a műszerbe a cross-eyed (kancsin-nézős) képek nem lesznek jók, csak a párhuzamosak. De azért azokat is érdemes kipróbálni. Mi az astroanarchy képeit használtuk (érdemes végigbogarászni az egész naplót, még anaglyph videók is vannak rajta), de a Google Play-ben is van néhány ígéretes alkalmazás erre a szemüvegre, csakhát pont kifogyott itthon a mobilnet. Küldhettek sztereó képgalériákat, mi elég nehezen találtunk. Akinek meg nincs ilyen cuccos telefonja, mint nekem, az módosíthatja a nézőkét és nyomtathat magának képeket, ha már kimaradt a gyerekkorából ez a játék.