Fénymérő, de minek

A fénymérő, asszem, az az úri huncutság, ami a magamfajta alkalmi hobbifotósnak éppenhogy nyűg, nemhogy segítség. Mert ugye, ha fontoskodni szeretnék, akkor lehetne beeső fényt mérni úgy, hogy óvatosan és észrevehetetlenül a zerge bundájához teszem a fénymérőt, és Rettentő Bravúros Fejszámolással kikalkulálom a beléhullott napsugárból, hogy a végeredmény mennyi per mennyi, hogy az a bunda mondjuk kettes zóna legyen. Kevésbé retró és csak kezdő hipsztereknek elfogadható, ha visszavert fényt mérünk, persze pontmérővel. Legalább négy-öt helyen. Ehhez már nem kell közel lopózni, de Capa szerint így nem is lesz elég jó a kép. 

A régi szeléncellás, megbízhatatlan helyett, itt van ez az okostelefonos fénymérő, mindent tud, beeső fényt mér az előlapi fényszenzorával, igaz hiányzik róla a pingponglabda, emiatt eléggé komolytalan, vagy visszavert fényt mér a hátlapi kamera képéből. A fejlesztő saját bevallása szerint ez a pontosabb, amúgy az exifből nyert adatokkal operál, az előbbit nem is teszteltem az ASUS-on. Fokozatmentesen állítható, hogy mekkora látószögön mérjen, akár belespottolhatunk is a kép részleteibe. És ami a legcsodálatosabb, mutat EV értéket, ami kb. annyira anakronisztikus finomság, mint SMS-ben morzékódot kapni. 

Hát így, elkéstek bizony ezzel. Mert azért még mindig az a legegyszerűbb és legcélraveztőbb, hogyha kilesem a legfényesebb képelemet, amit még szeretnék részleteiben is látni, megspottolom a kamerával, és adok neki +3,5EV-t a Nikonnal. Ennyike.
A többit majd otthon RAWból. Még jóhogy nem a terepen dolgozzuk ki a képet, mint Orbán Balázsék anno. Há' mik vagyunk mi, Maszterszoffotográffy?