Oldalságok

2016/09/23

Hili billy - ferráta a Tordai-hasadékban

A Hili-odú nagyjából 16 éve várt arra, hogy egyszer belefészkeljünk. Persze, ehhez illett volna megtanulni mászni. Négy éve azonban a SkyFly megépítette azt a ferrátát, ami pont a Hili-odún keresztül visz ki a Hesdát bal partján az Élelt sziklák tetejére, s bár elég sok alpinistánál kiverték a biztosítékot, mivel kereszteztek egy sokak számára értékes sportmászó útvonalat, de legalább elérhetővé tettek egy régi beteljesülést. Igaz, hogy a ferrátázás a lusta/béna emberek alpinizmusa, és az is igaz, hogy láttunk pár eléggé öncélú útvonalat, de ez annyira látványos, hogy ha már létezik, kár kihagyni.  Főleg azért, mert időnként akadnak olyan monkeywrench aktivisták, akik szétszerelik egyes szakaszait. A továbbiakban tehát tekintsünk el attól, hogy volt e rá engedély, valóban a természet elleni merénylet volt e, haszonért, vagy altruizmusból készült, illetve, hogy van e egyáltalán létjogosultsága a ferrátának ebben az országban. Van és kész, mi meg örülünk, ugye Vincent?

A SkyFly oldalán semmiféle információ nincs arra vonatkozóan, hogy hol kell beszállni. Természetesen a terepen sincs jelezve, nem tudom, engedély nem volt rá, direkt rejtik el avatatlan szemek elől, ezzel védve a vastól sörhas-aput papucsban, vagy így remélnek klienseket a hegyivezetőiknek, de most itt részletesen leírjuk hogyan kell rácsimpaszkodni.

Szóval a negyedik hídról lejövet (természetesen a keleti bejárat felől haladva) közvetlenül, a bal parton kb. 1 óra irányába, egy jól kivehető ösvény kapaszkodik fel a susnyásban a Balik-barlanghoz. A barlang előtt úgy 5-10 méterrel jobbra egy széles párkány látható, valamivel kontúrtalanabb ösvény is jár hozzá. Ezt a párkányt állítólag az osztrákok robbantották, nem derült ki mi célból. Erről is indulnak rövid sportmászó utak. Na itt érdemes belebújni a cuccba, mert később már nehezebb lesz. Az ösvény rövid kapaszkodó után átvezet egy kőomláson, és ezután indul a tulajdonképpeni ferráta. Az eleje továbbra is egy durvább ösvény, aztán mikor kitárul a Hili-odú, akkor kezdődik a mászás. A látvány pazar, sajnos most is azt éreztem, hogy leginkább a vasakba kapaszkodva lehet előrejutni, puszta erővel. Na ez az, amiért lenézik az alpinisták a ferrátát. Az odú után véget ér a vasalt út, nem kivehető az ösvény, de egyértelműen megcélozható a hasadék teteje. Előbb elhaladunk a kereszt mellett, aztán jól követhető ösvényen becsatlakozunk a tetőn hosszan húzódó jelzett traszéba (piros pötty), amin visszajuthatunk a szoros bejáratához a nyárikertbe.


Összességében egy látványos ferráta, nem túl omlós, a vége felé (az odúban) talán kicsit megizzaszthatja a kezdő ferrátázókat. Ha nem kell várni másokra, kevesebb mint egy óra alatt a tetőn vagyunk, gyors csapatban autótól-autóig 2-3 óra alatt végeztünk és ebben benne van a kóla is a nyárikertben. 

Az Utazások kicsi kutya, hogy megugassa a travelguideromaniat, de ők arra figyelmeztetnek, és ezt többen is másolták, hogy vigyázat, mert a kábel 3 centis, amivel okoztak némi szorongást, ugyanis a tenyérnyitogatós vadiúj ipszilonunk csak 26 milliméteres nyitású vasakkal van szerelve. Na ennyit a modern újságírásról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése