Oldalságok

2016/09/30

Szászavinc (Geamăna) - falu a pácban

Hangulatjelentésnek szóljon ez a balos négynegyedes

Ha beírod a keresőbe Szászavinc nevét, az első tíz oldalon azt találod meg, hogy először a meggy és a cseresznyefa száradtak el, meg hogy az oklevelek milyen néven említik először a falut. Szóról szóra ugyanazok a mondatok. Csupa fontos információk. Párszor elcsúszik, de utána unatkozni kezdtünk. Helyette nézzétek meg Dan Tautan képeit is. Nekünk sajnos az időjárás sem kedvezett, és csak a kis Canon volt nálunk. 
Az Roşia Poieni rézbányájában használt technológia leírását a gyár weboldalán találtuk meg. Van itt képgaléria is, persze a dekantálóról egyetlen fotót sem tettek fel, pedig sokkal látványosabbak, mint holmi teherautók képei.
A térségről volt már szó az Utazásokban, sajnos az idén a bányához nem sikerült eljutni, viszont a zagytározót most teljesen körbejártuk. Eddig csak egy kaolinbánya ülepítőjét láttuk a Hargitán, a rézbánya hasonló létesítménye azonban teljesen más súlycsoport. 


Nem meglepő, hogy a bányavállalat igyekszik távol tartani a fotósokat. Elvileg csak az helyieknek szabad bejárniuk, azonban a fotózást és bejárást tiltó táblák elég erőtlenke próbálkozások leplezni a vállalhatatlant. Több helyen is láttunk iszapos, vagy színes beömléseket. Vegyszerszagú patakokon keltünk át több ízben (igazából csak több szagban, mert nem kóstoltuk őket). 
Nem célunk vádaskodni, tisztában vagyunk vele, hogy az általunk használt réz is több tíz köbméter savas zaggyal járult hozzá Szászavinc, vagy más helyek elpusztításához. Mint ahogyan annak sem hiteles a tiltakozása a vörösiszap ellen, aki dobozból vedeli a sört. 
Kevesen laknak a térségben, csak egyetlen lakóval beszélgettünk, aki miután megtudta, hogy magyarok vagyunk azt kérdezte, azért jöttünk, hogy felrobbantsuk a gátat? Nevetett, de nem tudtam eldönteni mit szeretne a gáttal kapcsolatban. A bányavállalat hosszas döglődés után, újra üzemel. A tározó szintje az elmúlt 10 évben tovább emelkedett, a régebbi képeken a főhajó cserepes teteje még kint volt az iszapból. 
Amennyiben hitelesek a neten talált becslések, évi 5000 tonna réz kitermelése mellett még 20 évig üzemelhet a bánya. 0,36% koncentrációval számolva, ez évi alig kevesebb, mint másfél millió tonna sterilt eredményez, a bepumpált vegyszereket nem számolva. Hogy nagyságrendileg helyesen következtethetünk az bizonyítja, hogy 2 millió tonna érc/év feldolgozására van kapacitása a vállalatnak. Nem világos számunkra, hogy ebből mennyi kerül a meddőhányókba és mennyi gyarapítja a szászavinci tározót.
Az elmerült épületek számunkra leginkább Bözödújfalut idézték, viszont abban a tóban virágzik az élet, folyik a halászat, ebbe viszont a kisujjamat se mártanám bele.
Az sem ígér sokat, hogy a völgygáton jelenleg is dolgoznak, magasítják, meg szélesítik. Mi meg ugye nem robbantottuk fel, nem úgy készültünk.
 A világ tíz legnagyobb rézbányájából találomra párat kikerestünk, a műholdképeken ugyanezek a színek jelennek meg a zagytározókon, a médiában ugyanolyan támadások kereszttüzében állnak.
A rézbányászat környezetromboló hatására keresve, Románia előkelő helyen található. Szászavinc képei pedig különösen szépek ebben a témakörben.

4 megjegyzés:

  1. Az biztos, hogy az ember nem marad közömbös a bányató látványa után. Azonban, ahogy te is írtad, a legélesebb kritikát hangoztató emberek is nap mint nap használják a bányászat során kitermelt javakat. Megtehetjük azt, hogy száműzzük a bányászatot a fejlett világból, azonban itt még legalább vannak munkavédelmi, egészségügyi, környezetvédelmi törvények, a harmadik világban ezzel szemben ezek a szabályozások ha léteznek is, leginkább csak papíron vannak jelen.

    Hogy reklámozzam magam :) belinkelek két bejegyzést, az első kommentek nélküli, a második csak részlegesen érinti a területet, de van pár fénykép azért.

    http://andraseduard.blogspot.ro/2015/06/blog-post.html
    http://andraseduard.blogspot.ro/2015/09/veresvolgy-detonata-tengely.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Há nem bírom eldönteni a színesek, vagy a monokrómok ütősebbek. Hanem a bányába hogy jutottatok be? Mi még 2005. környekén voltunk (http://grimpix.blogspot.ro/2013/09/fut-buha-izelem-rezet.html), de akkor úgy rémlik pont nem működött. Nekünk meg ugye engedélyünk lehetett, a profok gondolom lezsírozták. Csak úgy simán beengednek?
      Más. Detunáta. Az idén újra voltunk, teljesen körbemásztuk, de ilyen szöget nem találtunk. Konkrétan sehonnan se volt fotogén. Mondjuk a neten sem tudtam eligazodni, két Detunátát említ, mi azon voltunk, amelyik előtt a palacsintázós esztena van. Amit fotóztál, az a másik?

      Törlés
  2. Mi a zagytározóról mentünk fel, tehát hátulról. Vasárnap volt, a sorompó meg nyitva. Kicsit tovább voltak 2-3 ember, azokhoz odamentünk és mondtunk valamit, kb. hogy geológusok vagyunk és meg szeretnénk nézni a bányát. S ennyi, mi is meglepődtünk, de még vesztegetni sem kellett.

    A Detunáta: mi ott voltunk ahová az út egyenesen felvezet Bucium faluból, Denutata Goala a neve, a másik a Flocoasa az azt hiszem eggyel hátrább van, de az nem annyira látványos. A fotók a feltárás délnyugati csücskéből készültek, mi hátulról másztunk fel oda.

    VálaszTörlés