Oldalságok

2018/04/05

A legjobb mi választható? És én erdélyi ballibsiként hová a jó édesanyámba szavazzak?

T.P.K.O.F.G, aki vagyok, vagyis Társadalmi, Politikai Kérdéseket is Olykor Feszegető Grimpix, már miért ne írhatna politikai kérdésben is bármit, ha már annyi témában írt, amihez kb. ugyanennyire nem ért. Há nem? De! Maximum megfelezzük vele azt a pár embert, aki rendszeresen idelátogat. Úgyis marad még kétharmad, nem? De!

Különben is a tinédzserkori - jogom van szavazni, tehát mindenkinek (is) kötelessége - attitűdtől, jócskán eltávolodtunk közel 6 megélt választási ciklus alatt. Belépő szinten volt a preferencia szerinti szavazás. Később a kisebbik rossz elvét is elfogadtuk, ha nem volt más. Bár valaki ellen szavazni már gyomor kell. Ezután már csak érvénytelen szavazattal tudtuk kifejezni kellőképpen magunkat, de még elítéltük a nemszavazás nihilizmusát. De ezt ti is tudjátok, fasszal szavazni veszélyes, mindig megválasztják. A legutóbbi szavazáson megértünk arra a szintre, ami eddigi szavazói véleményünk csimborasszója, hogy a képviseleti demokrácia rendszere úgy szar ahogy van, ebben nem részt venni az igazi fuckthesystem.

Ez persze nem jelenti, hogy nem ülünk föl a külhoni választások körhintájára. A minap pont a DK egyik videóblogját hallgatva (know my enemy), az a kérdés vetődött fel bennünk, hogy van e egyetlen olyan érv (morálisan ofkorsz) ami indokolná, hogy szavazzunk erdélyiként. Persze, máshol is van ilyen gyakorlat, opportunizmus, hála, meg precedens, jog, izé, meg kisfaszom, de mi indokolja erkölcsileg, hogy éljek is ezzel a jogommal? Mivel senki sem adott egyértelmű választ körbejártuk a témát. Azt már a 2012-2014-es európai politikai iránytűből is tudtuk, hogy milyen a magyar politikai pártpreferenciánk. Ballibsi, mi más, 79% véleményegyezés az LMP programjával, csak hát azóta egy szikrát változott a felhozatal és a közbeszéd. 

Hogy kik a játékosok, egy magvas kérdés. Azért van itt újbeszél. A Békemenet óta már csak a Szeretet Minisztériumának megalakítását vártam. Bayer lehetne az elnöke. Fiatal? Demokrata? Most komolyan... Jobbik? Milyen koordináta rendszeren? Az MSZP megítélése erdélyiként sajátos. Tudom, nem elegáns valakinek a magyarságát elvitatni, de  így nyal vissza bőnyállal a huszonhárommillió románozás (Gyurcsánynak, az akkori MSZP Habonyának, már akkor sem ment jól a matek). Teccettek volna pufajkát cserélni. Ja és szociális? hogy? privatizált egészségüggyel? Ami külön fájdalmas, hogy sajnos nem lehet más a politika sem, bár hittünk benne. Hadd ne folytassam azokkal, akikről nem hiszem, hogy bejutnának a parlamentbe. Mondjuk a kétfarkúak kivételek. Ők duplán tökösek. Respekt. 

Na jól van, mennyit ér a szavazatunk? Persze ezt nehéz megítélni, de ha négy éve kb. 1-2 bejutó helyet ért és most akár háromszor annyian regisztráltunk, akkor az már valami. Mondjuk például eldönthet egy kétharmadot. Tehát nem szimbolikus.

Ki ígér nekünk bármit is? Ez ugye a FIDESZ, JOBBIK, MSZP, LMP, MOMENTUM, KUTYAPÁRT stb. Az ígéret feltételrendszere meg ott szimpatikus, ahol saját jelöltet említenek, vagy a juttatások ellenőrizhetőbbé tételét. Az egyházi támogatásra még visszatérünk. A ígéret ugye meg szép szó, de valami hitelesség sem ártana. Azért az örök élet jólesett, pláne, hogy ettől a románok instant szívbajt kapnának.

Kire szavaznak az erdélyiek? Ne legyenek illúzióink, a DK kolozsvári videójában, vagy a Vona marosvásárhelyi mészárlásában eléggé magukat adták az urak, ez utóbbi esetben pedig kifejezetten önként. Hogy miért FIDESZ? Na erre két markáns válasz szokott lenni, az egyikben megtalálható a soros és a migráns, de általában ezekben a mondatokban az alany-állítmány egyeztetés nem szokott maradéktalanul sikerülni. A másik érv, hogy hát a Fidesz adta a jogot a szavazáshoz (mintha ezt nem szavazta volna meg még pár fent említett párt). Ez olyan érv, mintha azt mondanánk, hogy a Jóisten megadta a szabad akaratot, de hogyha a bűnt választod, akkor örök kénköves baszi van. Ja, hogy pont így van? Az analógiák félrevezetnek.
Szokott még egy opportunista megközelítés is előkerülni, miszerint ők adják a pénzt. Pénzről viszont nem beszélünk, nem azért mert úriemberek vagyunk, hanem azért sem, mert nemcsak ők adják, jött az a kétharmad előtt is, és nem mellesleg ez egy olyan érv, ami a tápos adófizetők jórészének megemeli a pulzusát. Olyan egészségügy mellett meg minek héklizni őket, mi? Nem mintha nálunk jobb lenne a közegészségügy. Arról nem beszélve, hogy ez befektetésnek is felfogható lenne, bizonyos feltételek mellett, szóval nem feltétlenül ingyen kapott pénz. Ráadásul én nem kaptam egy fillért se, ha a honosítási papírmunkát nem számoljuk. Így nekünk a pénz a legkevesebb, tudom, annyit is érünk.

Ki hogyan viselkedett a kampány alatt? Hát ugye a Fidesz üzent, hogy mi is megértsük. Értettük. Köszi. Némethet, Kósát, Semjént annyira nem volt könnyű érteni, pedig ugye ahhoz képest elég jól beszélünk magyarul, de az ötös számú sámánt annál inkább. És a kormányinfót is. Ez utóbbit pláne. Ha egyszer a Fideszben hatalomátvétel lenne, akkor van egy igazi tiltott Heinekenem rá, hogy ki fogja Viktor torkát elharapni. Én szóltam! Igyekeztünk tehát kitörni a véleménybuborékból, ami gondolom jelentősen összezavarta a Youtube rendszerét, hogy akkor most Kossuth rádiót, vagy Hírtévét, Bayer-showt, Pesti srácokat, Puzsért esetleg Slejmet kell beadni következőnek, a pártok saját csatornáiról nem is beszélve. A Jobbik eddigi legjobb arcát mutatta. Ami mellesleg hasonlított a 98-as Orbán Viktor arcára, amikor még neki drukkoltunk a Horn-vitában. A Jobbik méregfoga már a Fidesz szavazótáborát gyarapítja, mondanám, hogy a jobbik rosszabbik része lincselgette kedélyesen a hirtelen megőszült Vonát Marosvásárhelyen, olyan módon, hogy nekem volt kínos nézni. Pedig nekem Vona se kiskutyám se macskám. Olyan volt figyelni dühös honfitársaim érveléseit, toporzékolását, mint mikor valakit valami méltatlan dolgon érsz, hogy mittudom, a seggét vakarja, majd a körmét szaglássza. Feszengető volt, na. A régi elhagyott elvtársak lázadása volt ez, de a szóhasználat tökéletesen leképezte a NER propagandát. Az elemi viselkedési szabályokról nem is beszélve. Churchill csak öt percet említett, Vonának jutott belőle negyven-valahány. Ki tudja, egyszer majd ezt a momentumot (!) nevezik meg Vonánál annak a töréspontnak, ami Viktornál a Gyurcsány-vita elvesztése volt helyiértéken.  Egyetlen dolog zavar, hogy folyamatosan úgy kommunikál, mintha reális esélye lenne elszámoltatni a kormányt, de hát ő sosem állította, hogy lehet más a politika, a választók pedig a magabiztosságot méltányolják. Az LMP lényegében nem sokat rontott a helyzetén, bár az isztambuli gendernáci gesztusokat nem díjazom, az elnökjelöltjüket sem a szél fújta pozícióba, a kvóta szótól meg már akkor is viszketek, ha az csak női. Kedves és naiv volt a vergődés, ahogy koalíciót próbáltak összehozni. Mint az én ökoterrorista ambícióim anno. Nem rajtuk múlott. Globkritika, vegaság. Ez még ma is rockandroll számomra. Olyan jó, hogy még hisznek benne valakik. Bár a nukleáris megítélésben én óvatosabb vagyok, azért a jó atomot a rossz atomtól én is meg bírom különböztetni. Erőt ugyan nem sugárzott az LMP, de nekem sincs apakomplexusom. Vagy izé, anyakomplexusom. Momentum, Együtt, istenkirály trollok voltatok a köztévében (ez is mennyire újbeszél). De akkoris kétfarkú a kiskakas azon a szemétdombon.

Milyen politikát folytattak? Hát ugye itt két pártról van szó. Kettős állampolgárság. Szempont bizony. A közöttünk levő távolságot, mint üveggolyót megkaptuk. Óriások lettünk. Volt aki ettől be is ájult. Bár nem az egyetlen szempont, de az Mszpnek sikerült úgy leszarni a kalapács nyelét, hogy ezek után a sarlót sincs gusztusom megfogni. Aztán embert barátjáról. Erdogantól sem félek, de Putyinnak annyit üzennék, ha nem derogál jöjjön le ide és ha nem hozza a pussyriotot verő legényeit, szívesen megmérkőzök vele. Judóban nem, de kettlebellben tutti megverem. Tudod, pont kettlebellben. Egy européer egy oroszt! Ciki, mi? Mondjuk előtte kölcsönkérnék egy Geiger-Müller számlálót. És csakis oroszhegyi szilvapálinkát innánk, az elvileg atomtámadás ellen is véd. És csak semmi csóré felsőtestű buzulás. Szóval ez akár márhívó is, ugyanis nemcsak a NER szájtjain tüsténkednek a yandex robotjai, hanem a blogunkon is. Na, ruszki robotok, sipirc haza, vigyétek a hírt! Na, de komolyan, vissza az erdélyi helyzetre. Aki udvarhelyiként végigélte a szászjenő-korszakot, azt már némileg beoltották fidesz-beavatkozás ellen. De a mostani fideszesített RMDSZ se éri el az ingerküszöbömet. Nem mellesleg ők két évvel Simicska nyelvújítónk epic kijelentése előtt már óriásplakáton hirdették magukról, hogy micsodák. Az egyetemre, civil szerveződésre vonatkozó politikának már csak a román visszhangjai miatt is érdemes figyelni. A korrupció meg nem politika. Számomra önmagában elég a legitimitás megvonására, bár én sem vagyok egy isten báránya. És senki juha se. Apropó Isten. A szekularizmus jótékony hatásáról újabban a nagy lovagkeresztes vitézzel is egyet tudok érteni. Tudom, a templomot s az iskolát. Csak az isten szerelmére, a papnak hagyjátok a transzcendenciát.

Kiben van meg a potenciál a kormányzáshoz? Nem kérdés. Ez egy trónok harca, a nemzeti arisztokrácia építése meghozta a gyümölcsét. Mindazonáltal némi kárörömömre szolgálna, hogy a vezető pártnak minden lényeges kérdésben megállapodást kellene kötni. Hogy mondjuk esetenként leugorjon a konditerembe egyeztetni, vagy, hogy foglalkozzon nőügyekkel is. Elszámoltatás? Lárifári. Orbánnak se sikerült. Ez csak egy lázárom lázálom.

Mire tudtam volna szavazni? Természetesen egy technikai koalícióra, ami csupán arra szerződött volna, hogy kétharmaddal megnyeri a választást, megtisztítja a hatalmi ágazatokat, kiegyengeti a választási pályát és feloszlik egy újabb szavazásra. Erre szavaztam volna. És becsszó nem szavaztam volna a második fordulón.

Milyen szavazókkal vállalok közösséget? Hát ez a legkellemetlenebb. Ugyanis a választás olyan mint a facebook. Azt hiszed csupa jófej haverod és ismerősöd van, aztán feliratkozol a facebookra és kiderül, kikkel vagy körülvéve. Nem én találtam ki az allegóriát a nem éppen a legélesebb késről a fiókban. De azért egy tompa balta a fészerben sem semmi fegyver, főleg egy baltás gyilkos kezében. Akkor mondjuk lennék én egy tű, amivel összevarrni lehet, vagy éppen egy tüskét kipiszkálni a talpadból. Nincsenek nagy ambícióim. Van azért valami igaza a konzervatívoknak, hogy a ballib tábor nem képes az önérvényesítésre. A jobboldalnak bezzeg nincs ilyen scrupulusa.

Szimpátia. Tudjuk mennyire nem legitim szempont. De azért inkább a Mikulás, mint az, aki röptében kilövi alóla Rudolfot.

Kire érdemes szavazni? Mivel itt nem érvényes a kinti kerületek ügyeskedése a legesélyesebb jelölttel kapcsolatban, nyilván arra, aki be is jut a parlamentbe. Trükkös, mert így a Kutyapárt, Momentum, Együtt stb. még azt a támogatást sem fogja megkapni, ami megilletné esetleg. Szorry kétfarkúak, közpénztékozló programotok progresszivitása priceless, most azonban nem szavazok rátok, mert én is egy megkeseredett fölnőtt vagyok, és abban sem vagyok biztos, hogy jót tenne nektek a parlament légköre, vagy egyáltalán akarnátok e, bár nekünk vidámabb lenne ettől az életünk. Lélekben azért mi Grimpixszel vejetek vagyunk.

Kinek mit üzenne Grimpix? Hát Orbánnak azt, hogy Szerencsére nem vagy az apáááám! Karácsony-Gyurcsánynak meg azt, hogy oszoljatok fel végre, hogy a világ proletárjai egyesülhessenek, ha úgy hozza úri proli kedvük!

Tehát nem tudtuk eldönteni mit tegyünk. Grimpix szerint egyetlen elfogadható érv a szavazás mellett, hogy érvényes szavazatommal semlegesíthetek egy átlagos erdélyi szavazatot. Lehet, hogy pont a tiédet, ideges olvasó. Na, most mondd meg. Mit szólsz? Jogom van hozzá. Pont annyit ér a szavazatom, mint a tiéd. Csak, mert megtehetem. Nem? De! Azt hiszem alszok rá még egyet. Lehet, hogy megálmodom, azt az egyet, babám, nem leszek a tied. Vagy esetleg azt, hogy legyen tánc. Mert, hogy így is úgy is univerzális balhék lesznek, attól eléggé tartok. Úgyis ráérek még dönteni. Nem postán küldöm, majd viszi a szavazatomat nagy jóindulattal a Demokrácia Központ, mint Örkény mérgezett pogácsáját.

Lehet a hozzászólásokban savazni, érvelni, azt is elfogadom, hogy attól félsz, hogyha legközelebb lehajolsz az utcán cipőt kötni, hátulról szárazon megcsinál egy afgán hadosztály, de ha valaki sorosozni vagy migránsozni próbál itt nekem, az már az a szint, amire azt tudom válaszolni, hogy szerintem meg Viktor gyíkember, azért nyalja a száját egyfeszt. Már ha bizonyos szint fölött lemennék bizonyos szint alá. De nem. 

1 megjegyzés:

  1. Boci, közben utánaszámoltunk. Nem, nem pont ugyanannyit ér a szavazatom. A tiéd kb. 35 százalékkal ért többet. Nade, ha azt vesszük, hogy kábé 35 százalék képtelen volt érvényesen kitölteni a papírjait, akkor máris helyben vagyunk. Písz.

    VálaszTörlés