A múltkoriban a kiátlagolásra úgy tekintettünk, mint felbontásnövelő lehetőségre. Zajcsökkentésre is alkalmas a kiátlagolás, de ez nem az a technika lesz, amivel a mulatós zajártalmat kell csökkenteni az alsó szomszédból. Arra ugyanis az a jó módszer, hogy a kombót le kell fordítani a padló felé, rá kell dobni néhány pokrócot, aztán bedurrantani a gitárt. Mulatós ellen tökéletes az iszidiszi, díppárpöl, az se baj, ha nem tudsz nagyon zenélni (me Bunyóspityu ért a zenéhez, mi?). Az ájem tíentí, vagy szmókondivóter tökéletesen csiszolja a szomszédok kisgrófón pallérozott zenei ízlését, nem kell értük bonyolultabb arpeggiókat előadni. De ennek a kollégának is remek módszerei vannak.
Hanem arról a zajcsökkentésről lesz szó, amit csillagászok is szoktak használni, vagyis kiátlagolunk több fotót, ezzel a sztochasztikus zaj simán felezhető, negyedelhető és így tovább. Hátránya, hogy csak statikus képekre jó, illetve sok képet kell exponálni, viszont remélhetőleg a tízéves gépünkkel is vállalható zajmentesebb kép lesz az eredmény. És amire leginkább kíváncsiak vagyunk, az a dinamikanövelés. Ugyanis a fotográfiai közhely szerint, ha a zajszintet leszorítjuk, elvileg dinamikát nyerünk az alulexponált részeken. Gyakorlatilag pont ott kellene részleteket nyerjünk, ahol a kép belebukik a zajba.
Az EV a képlet szerint egyenlő log2sqrt(felvételek száma) vagyis 2^EV=sqrt(felvételek száma), amiből az derül ki, hogy 2 fotó esetén csak 0,5 FÉ dinamikát nyerünk, 4 fotó esetén 1FÉ, 8 fotó esetén 1,5FÉ, 16 fotó esetén pedig 2FÉ. Sajnos a képek számának növekedésével nem tart lépést a dinamikanövekedés, mert pl. 64 fotó esetén is még csak 3 FÉ növekményünk van, ami azért már elég abszurd, amikor létezik a HDR technológia, amivel alig 3 felvétellel akár +4FÉ növekményünk is lehet. Na ezért nem használjuk a mindennapi fotográfiában, de annál inkább használják a csillagfotós kollégák. De mi sem használni akarjuk a technikát, hanem csak megismerni.
A fenti kép egy falrészlet, finom textúrája ISO200-on. Teljesen középre exponálva (V. zóna), ahogy a fénymérő látja. Régebbi méréseinknél azt tapasztaltuk, hogy a D5000 kb. -6EV körül bukik bele a zajba, ezért most -8 Fényértékkel készítettünk 16 képet. Így néz ki ezekből egy darab fotó, ACR-ben +5EV korrekcióval, illetve PS-ben még +3EV korrekcióval:
Gyakorlatilag kijelenthető, hogy teljesen bebuknak a részletek a zajba, de azért az látszik, hogy az alacsony frekvenciás részletek (pl. jobboldali vízszintes kiugrás) halványan ugyan, de ott lappanganak. Az apró dudorokat azonban teljesen betemette a zaj.
Egyetlen ilyen zajos képből a Dfine ezt tudja visszahozni:
Azért a nagyobb festékcsomók még ebből a zajos képből is visszajöttek. És akkor ez történik 16 ilyen kép kiátlagolásával (Mean és Median átlagolást próbáltunk, de nem bírtuk eldönteni melyik jobb). Tehát a 16 darab ACR-ben +5EV korrekcióval patkolt képet smart objektumként átlagolva, majd PS-ben újabb +3EV korrekcióval javítva így néz ki:
Nem lett színhelyes, de egészen apró részletek is visszajöttek. Ha figyelembe vesszük, hogy -8fényértékre vagyunk a középső zónánktól, illetve legalább -2 fényértékre a kiexponálható legsötétebb zónánktól, akkor az eredmény egészen jónak tűnik.
Mindenesetre az érdekes, hogy elvileg bár -8 fényértékkel exponáltunk, majd ugyanennyit korrigáltunk, a kiátlagolt képek együtt és külön is jóval sötétebbek a normál exponálásúnál. Erre majd visszatérünk egy másik bejegyzésben, mert egyelőre nem találjuk az okát, és kísérletet kell szervezni rá.
Az EV a képlet szerint egyenlő log2sqrt(felvételek száma) vagyis 2^EV=sqrt(felvételek száma), amiből az derül ki, hogy 2 fotó esetén csak 0,5 FÉ dinamikát nyerünk, 4 fotó esetén 1FÉ, 8 fotó esetén 1,5FÉ, 16 fotó esetén pedig 2FÉ. Sajnos a képek számának növekedésével nem tart lépést a dinamikanövekedés, mert pl. 64 fotó esetén is még csak 3 FÉ növekményünk van, ami azért már elég abszurd, amikor létezik a HDR technológia, amivel alig 3 felvétellel akár +4FÉ növekményünk is lehet. Na ezért nem használjuk a mindennapi fotográfiában, de annál inkább használják a csillagfotós kollégák. De mi sem használni akarjuk a technikát, hanem csak megismerni.
Egyetlen ilyen zajos képből a Dfine ezt tudja visszahozni:
Mindenesetre az érdekes, hogy elvileg bár -8 fényértékkel exponáltunk, majd ugyanennyit korrigáltunk, a kiátlagolt képek együtt és külön is jóval sötétebbek a normál exponálásúnál. Erre majd visszatérünk egy másik bejegyzésben, mert egyelőre nem találjuk az okát, és kísérletet kell szervezni rá.
Sajnos a tesztfelvételeket slendrián módon elkapkodtuk, ezért nem tudjuk egyértelműen igazolni a fenti képletet, miszerint 16 kép pont 3 fényértéket eredményez. Viszont azt meg tudjuk mutatni, hogy 16 darab -4 fényértékkel alulexponált (majd ACR-ben +4EV-vel korrigált) kép talán mintha egy hangyányival gyöngébb lenne, mint a normálisan középre (V. zóna) lőtt kép.
Régebb, a smart objektumok kora előtt a felvételeket egymás fölé kellett rétegelni és az átlátszóságot az alábbi formula szerint kellett beállítani minden rétegre:
 |
| Forrás |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése