Ötschergraben a mese-kanyon

Pedig hányszor, megfogadtuk, hogy nem dőlünk be internetes szuperlatívuszoknak. Most mégis úgy adódott, hogy ausztriai nyaralásunk utolsó állomása egy szurdokvölgy lett, az 
Ötschergraben, ami sok blogger kollégának kiváltotta az eufóriáját. Például itt, de főleg itt (GPS tracket is találtok). Eredetileg a Medve-szurdok volt az A-terv, de abba nem fértünk bele, levezető napnak így lett ez a 18 kilométeres mészköves szurdokvölgy-túra, az Ötscher-reich-ben, amely elnevezés már előrevetíti, hogy itt bizony nem alázatoskodnak a derék osztrákok sem. 

Az időjárási előrejelzés már megfelezte a harci kedvemet, nem beszélve a Glöckner és a Dachstein végigéhezéséről és végigszomjazásáról (így kell 10 nap alatt 5 kilót fogyni). De az, hogy Ausztria grandkanyonja, vagy az alpesi világ legszebb mesebeli tája, na az mese. Pont annyira, mint az, ami az én számon is kiszaladt, hogy nálunk bizony ebből a Budváron is minimum kétszer ekkora van. Az igazság valahol a két állítás között van. Egy középszerű kirándulóhely tornacipős és farmernadrágos bicebócák számára. Olyanoknak, akiknek a szájába berepül a légy, annyira csudálkoznak, ha meglátnak egymáson két darab mészkövet. Legalább lett volna valahol egy szalonnasütésre alkalmas hely, talán a sört behűteni még alkalmas lett volna a patak is, de az osztrákok, minden bizonnyal lefagytak volna, ha bemutatjuk, nálunk hogy szokás kirándulni. 

Hétköznap, mikor lóg az eső lába, elég elviselhető itt a tömeg. De azért nem telik el úgy 10 perc, hogy valakit ne kelljen elkerülni az agyonbiztosított fapallós, drótköteles ösvényen. Becsületére legyen mondva, nekünk is kellett a 6 óra ehhez a körtúrához, pedig azt gondoltam 4 alatt is leszaladjuk. Hát nem egy Plitvice, annyi szent. A vízesések zöme szerintem szabadnapot vehetett ki az esőzések ellenére, ugyanis sok helyen csak a nevüket találtuk meg a táblákon, de impozáns alázúduló víztömeget senki ne várjon. A patakok medrét a Dachstein második napján simán szárazra tudtam volna nyalni, a Mirafall vízesésnél meg még az Erzherzolg-hüttében is nagyobb pisikockát gurítottunk, pedig megegyeztünk abban, hogy a Serolabnál ekkorka vizeletmintáért gátlástalanul kikacagnának a laboros csajok. 

Szóval van itt ez az Ötscher hegyecske, ami úgy nagyjából a mi Hagymásunkkal egy kategória, de a Békási-szoros szerintem sokkal szebb. Néhol Vargyas-szoros érzésem is volt. Ettől persze a szurdok csodálatos, én például végig azon csodálkoztam, hogy az osztrákok minek erőltetik ennek a turizmusát, amikor ott van nekik az Alpok. De mégis, keskeny nyomtávú vonatocska is segíti kirándulást, aminek a Wienerbrück és Erlaufklause közötti szakasza érdekes a mi számunkra. Mivel parkolót csak Wienerbrück felől látott az Osmand, itt hagytuk az autót, a turisztikai központban váltottunk belépőt és vissza-vonatjegyet Erlaufklausetól, fejenként 6 euróért. Itt tusolós budi is volt, de a kávéautomatát azért sikerült elrontanunk, így fél kávéval voltunk kénytelenek nekivágni. A parkban amúgy nem ellenőrzik a jegyet, a belépési ponton becsületkassza van, annak aki szkippeli a turistairodát. Az ilyen trógerek aztán a vonaton veszik meg a jegyet visszafelé. 

Wienerbrück felől indulva szinte egyből a szurdokban vagyunk, negyedtávon egy menedékház, vagy kocsmaféle van, innen lerövidíthető a túra majdnem fele. Mi nem vagyunk selyempapírból, különben is volt egy fél szendvicsünk még, végignyomtuk. Féltávtól aztán kiérünk egy murvás útra, amin addig gyalogolhatunk visszafelé, amíg megbolondulunk, vagy elérünk Erlaufkauseig. Szerencsére nekünk hamarább sikerült elérni a vonatállomásra, de azért nem kicsit unalmas ez egy nyaraláshoz. Mondjuk érdekesebb, mint egy tengerparton dögleni. 

Nem is szaporítanám tovább a szót, teljesítménytúrának, outdoor félmaratonnak egy jó kis hely, kirándulni azonban inkább ezután is a Gyilkos-tóra, vagy a Vargyas-szurdokba megyünk. Na, és itt kaptam a figyelmeztetést, hogy ne mind gyalázzam ezt a helyet, mert egyrészt senki sem kényszerített, hogy meglátogassuk, másrészt meg tényleg nagyon szép szurdok. Meg különben is a stílusom alacsony pH-ját úgyis semlegesíti a sok csudiszép mészkő. Azt meg pláne nem írhatom le, hogy az osztrákok bekaphatják az Ötschergrabent, mert nem szolgáltak rá. Jó, akkor bekapom én. A fél fogamra se elég! Pont mint az osztrák Meki-óriásburger, aminél nálunk még a morzsa is nagyobb.
Méghogy vadregényes  a hely. Az egész nem több, mint egy szelíd négysoros, néhol fűzfarímekkel.