Utazások (nem csupán) Fotográfiában: Mély álom - elektronikus bárányokkal

Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát

s így mindenik determinált.

Csak ami nincs, annak van bokra,

csak ami lesz, az a virág,

ami van, széthull darabokra.

https://deepdreamgenerator.com/

Na, ez a minden mindennel összehuzalozottsága. Pont ez, ahogyan a videoloopingtól eljutunk a fraktálokig és még pár tétova lépés és a deeplearningon át megérkezünk a mélyálomhoz, a deepdreamhez. És nem, a deepdream, nem egy szaturációtól csöpögő filter, nem egy agyoneffektezett fraktalizált hatás. Az inceptionizmus nem az új HDR, de nem is egy önállóan legitim művészeti irányzat. Nem feltétlenül giccs, nem feltétlenül a gépek öntudatra ébredése. Szuperponált állapotban talán mindkettő.

https://deepai.org

De egy eszköz, ami szemlélteti, hogy milyen is lenne az, ha álmodnának az androidok elektronikus bárányokkal. Vagy bármilyen szörnyekkel, melyek a tudatalattiból felfröccsennek. Képesek lehetnének a gépek pareidoliára? Kígyót békát látni? Beleláthatnak e a felhőkbe cicákat és kutyusokat? És ha álmodnának, az valóságos álom lenne? És ha vízióikat megfestik, az már ugyanúgy alkotás, mintha emberek csinálnák? Vagy ugyanúgy gépies ismétlés, mint egy kép RGB pixelmátrixán végzett filterművelet, csak sokkal absztraktabb, elvontabb és komplexebb, ahhoz, hogy ésszel átfogjuk az egész gépi tanulás folyamatát?

És mi van például a zenével? Az AIVA vagy Google Magenta igazi zenét ír? Tiszta sor, hogy egy olyan világban, ahol Sid Vicious basszusgitározhat, ahol Bárdos Ági, vagy Hobo énekelhet, ott egyáltalán nem a tökéletes zenei ismeret, nem a tökéletes hangzás és harmóniák a katarzis alkotóelemei, hanem valami egészen más. És ez a valami vajon tanulható e? Egyáltalán kijelenthetjük e, hogy a robotok sohasem csinálhatnak művészetet, mert a művészetet az emberek csinálják.

https://deepart.io/

Biztosan emlékeztek az I robotból Sonny és Will Smith beszélgetésére. Embernek lenni egyáltalán nem jelenti azt, hogy tudunk is művészetet kreálni. Sőt nagyon sok ember még az emberi művészetet sem képesek felfogni, pláne nem befogadni, értékelni. Ezek a hétköznapi természetes intelligenciák, gyártják és fogyasztják aztán a másolatokat az igazi helyett, a giccset a művészet helyett, ahogy csak a szemükön és fülükön befér.

Követném egy pólus ívét
Simuló-sík formájában,
Szimmetrikus tenzor ízét
Éreznénk, bit alakjában,

Megszámlálnám tagjaidat-
Vajha volnék rá alkalmas! -
És mátrixszá rendeznélek,
Gyönyörű végtelen halmaz!
(írta Trurl versíró Elektrubadúrja [Lem-Kiberiáda])

Egyáltalán szempont az, hogy még különbséget tudunk e tenni az emberi és gépi kreáció között? Persze egy Ákos dalszövegíró robotnak nem kell túl okosnak lennie, hogy eredetinek tűnjön, de te például el tudod dönteni, hogy egy verset ember vagy gép írt? Hát egy zenéről vagy festményről biztosan meg tudod mondani, ember, vagy robot alkotta? Na jó, erről a filmről csak meg tudod mondani, hogy robot írta a forgatókönyvet. Egészen biztos? Láttunk már ennél sokkal szürreálisabb emberek által elkövetett filmet is.

És ha meg is tudnánk állapítani melyik emberi és melyik gépi alkotás, ezt minek alapján tennénk? Okoskodva és megpróbálva logikusan átlátni a gép trükkjeit, amivel meg akar téveszteni? Mintázatokat keresve a gépi tökéletességben? Vagy az emberiben megérezni az emberit, a tökéletlent? Vagy a gépi alkotásból hiányolni az esetlegeset?

Vagy azt gondolod, hogy az igazi művészethez vér és verejték kell? Harmadnapja nem eszek, se sokat se keveset? vagy Ő teli pofával zabál, én hét napja nem szartam? Kell a nélkülözés az ilyen rímekhez? Vagy kell egy kis elnyomás, s hol titkolni kell a harcot, burzsujbőrbe kösd be Marxot. Persze, azóta mások lettek a módszerek, finomabbak a gyógyszerek. de ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű akármilyen mű...

Rögeszmés működés kell a művészethez, mint a Fekete hattyúban? Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni? De nem e mondhatja a gép, hogy mit tudunk mi emberek a kemény munkáról, amíg nem futtattunk át tízmillió zenét, festményt, regényt, a neurális hálózatunkon, amíg nem küzdöttünk azzal a mérhetetlen magányos unalommal, ami a gépi tanulás sajátja, amíg nem okozott gondot, hogy nem elég a RAM és a GPU kapacitás és nem ólálkodott körülöttünk folyton a kékhalál. Egyáltalán képesek lennénk érteni a gépek problémáiból született alkotásokat?

Csak azért nem művészet, amit a gép csinál, mert nekünk akar katarzist okozni? Tehát nem önkifejez, csak kiszolgál? És ha igazán önkifejezne, akkor nem is értenénk mi már azt, mert az életben teljesen mások a problémáink. A gépi gondolkodás, szimbolika, már olyan emberen túli? Mi lenne, ha a robotok egymásnak alkotnának kultúrát? Mint ahogyan az egymásra eresztett facebook egyezkedő chatbotok is saját nyelvre váltottak egy idő után a kommunikációban. Mint ahogyan a magukra hagyott fogócskázó robotok is teljesen újraértelmezték a körülöttük levő teret. Ugyanazok az archetípusaink, mint a robotoknak? Az ők ős(robot)képeikre ugyanúgy rá tudnánk hangolódni, vagy észre sem vennénk, hogy a robotművészet legjava már itt van előttünk.

Ki tudja, már zajlik is, és egy-egy számítógépes glitch már a robotika legelső barlangrajzai közül való.

jönnek a gépek pokoli szépek a képek

nem félek csak belőlük élek