Oldalságok

2020/07/23

Lézer - baljós árnyak és a láthatatlan halálsugár

A tipikus Utazások olvasónak egészen pontosan nulla darab zöld lézere van odahaza. Sőt, jó, ha összesen össze tudnátok dobni bár három darab piros lézert egyáltalán. Sőt bevallom, kék lézerem nekem sincs, de már csak napok kérdése, hogy küldje a kínai. Szóval itt akár abba is lehet hagyni a további olvasást, mert valami olyan problémáról fogunk írni, ami eddig nemhogy számotokra, de számunkra sem létezett.
Forrás
Most nem fogunk belemenni minden apró részletbe, ami a lézerfényt és a lézereket jellemzi, konkrétan egyetlen tulajdonságra koncentrálunk, mégpedig arra, amit a wiki így ír le: A lézersugár egy olyan elektromágneses hullám, amely közel egyetlen hullámhosszú összetevőből áll.  Ezt rá is szokták írni, de mi azért megmértük kilenc éve, biztos ami biztos és tévedtünk egy nanométert. Vagy nem mi tévedtünk, hanem a kínai lézer gagyi, de elvileg a zöld lézernek pontfix 532 nanométernek kellene lennie, és nem 522-542nm között, bár nem látunk rá a technológiára. Viszont nem olyan régen azt találtuk, hogy a zöld lézerre ez nem is igaz, mert bizony ontják magukból az infrát is, ami csak azért volt meglepetés nekünk, mert eddig nem olvastunk a DPSS lézerek működési elvéről. Ilyenek a zöld, meg kék lézerek általában, de a pirosak nem. 
Forrás
A vörös lézereket amúgy azért is váltották le a bonyolultabb zöld lézerek, mert a zöldre sokkal jobban reagál a szem. Kb. 8-szor akkora teljesítményt kellene 640 nanométeren leadni, hogy ugyanolyan fényesnek érzékeljük a mesterlövész piros pöttyét a homlokunkon.

Forrás, érdemes megklikkelni, mert több mindent is innen nyaltunk.
Leegyszerűsítem a dolgot. 532 nanométeres zöld lézert, továbbiakban GLP (Green Laser Pointer) úgy kell csinálni, hogy veszel egy 808 nanométeres infra diódát, ami "pumpálni" fogja a rendszert. Logikus. Ez beleduvasztja a fényt egy csodakristályba, ami ezt valahogy felhergeli 1064 nanométerre, majd egy másik kristály valami csuda folytán megduplázza a frekvenciáját, és ami kijön a végén az már az 532 nanométeres zöld. Ezt kollimátorban kicsit összehúzzák, hogy ne úgy világítson mint a zseblámpa, szanaszéjjel, hanem valamennyire párhuzamosan. Na most én nem tudom, hogy a technológia, meg a felhasznált anyagok, kristályok átalakító hatásfoka, a slendrián mérnöki munka, vagy mi miatt, de a GLP-k nemcsak az 532 nanométert nyomják ki magukból, hanem a 808 és 1064 nanométereseket is. Emiatt, meg hogy a macskád ne kapjon szemrákot, ha ilyen lézerrel szívatod, szoktak a cucc végébe még egy hotmirrort is berakni, ami levágja a láthatatlan infra sugarakat. 

Ezek az urak már 2011-ben publikálták, hogy a derék kínaiak szarnak bele a világ szemgödrébe, és bizony azóta se sokat változott a helyzet. 



Saját kísérletünk elég gyöngécske, de mégsem vehetjük át teljesen mások munkáit, semmi hozzáadott érték nélkül. Ők diffrakcióval prezentálták az infra jelenlétét. Mi direkt szembevilágítottunk a fényképezőgéppel, ami fullspektrumos, vagyis ki van belőle herélve a hotmirror, ezért lát infrában is.  Manuális fix idők. Érdekesség, hogy a 680-720 nanométeres szűrőzések között bár kevés, de van különbség. Elvileg nem kellene lennie, mert 808 nanométer alatt csak az 532 nanométer zöldnek szabadna csak lennie. De ne felejtsük el, hogy a szűrőket is a kínaiak csinálták. A 950 nanométeres szűrő viszont rendesen levágja a cuccot, ami azt jelenti, hogy 808 nanométeren biztosan sugároz a GLP. 

A fent meghivatkozott urak se tudták fotón (webkamera) megállapítani, hogy 1064 nanométeren mi történik, ugyanis valószínűleg a fotógépek szenzorai már nem érzékenyek ebben a tartományban (sajnos nem találtunk konkrét görbét a Sony F828 infraérzékeny-ségére, de úgy tűnik, 1000nm fölött már nem teljesítenek jól ezek a szenzortípusok). Sőt egy régebbi posztunkban említettük, hogy 1100 nm fölötti fény számára, már a szenzor kezd átlátszó lenni.

Viszont publikálták ezt az ábrát, amit sajnos nem részleteztek, hogyan állítottak elő, viszont ha ez valós, akkor nagyon durva a helyzet. Mint látjuk infrában több mint tízszeres teljesítményt duvaszt ki a GLP, a sima zöldhöz képest. Ezért is eszi az elemeket annyira.
De hát az infra nem látszik, tehát nem játszik. Vagy de? Erre nem tudjuk a választ, mert ugye zöld fény is éri nap mint nap a szemünket, de azért érezzük, hogy mégse jó belenézni a zöld lézerbe. Infra is éri a szemünket rendesen ha kimegyünk a napra, de lehet ha abba se jó belebámulni, ha annak a teljesítménye több milliwatt és watt között akármi lehet, mert ugye a kínaiak azt írnak rá amit csak akarnak. Nem véletlenül gyártanak zöld lézerre védőszemüveget. Égető kérdések, hogy a teljesítményt csak a zöldre adják meg a kínaiak, vagy a láthatatlan halálsugarakra is (olvastunk olyant is, hogy 20mW teljesítményt is mértek a zöld lézerek infratartományában, ami azért már messze nem 5mW)? És a védőszemüveg az ellen véd e?

Nekünk nincs ilyen szemüvegünk, de a net népe kiderítette, hogy amíg az olcsó GLP-k infráznak, addig pont az olcsó védőszemüvegek nem tudják kiszűrni ezt, vagyis lehet, hogy ez a Damoklész lézerkardja fogja a szemedet egyszercsak kiszúrni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése