Zászlóhajtás! Önfeljelentés. Capture that fuckin' flag!

Csak bot és vászon,

de nem bot és vászon,

hanem zászló.

Kosztolányi

Nem, nem a szivárványos zászlókat hangyaszorgalommal gyűjtögető látens-homokos-homofóbokról lesz szó, hanem azokról a buzikról, akik a mindenkori hülye törvényeket hozzák. Például azt a törvényt, ami büntetné a zászlók, himnuszok meggyalázását. 

Grimpix a másodikos rákenroll-srác egyik intője.

Évek óta figyeljük, hogy mi ez a zászló fétis. Kirakják, kirakjuk, megbüntetnek, betiltják. Kirakják letépjük, kirakjuk, letépik, megbüntetnek. Hát mi ez, ha nem játéka mindenféle szélnek? Van e ennél mesteribb nemzeti kurvaanyázás, mint amit zászlóval követnek el népek egymással?  Szerintünk a zászló használata fokmérője egy csoport bizonytalanságának, identitásválságának. Minél inkább érzi egy csoport, hogy ebül szerzett területen tanyázik, vagy pozíciója bizonytalan, vagy emberi jogai sérülnek, annál inkább körbepisili zászlókkal a territóriumát. Például az Egyesült Államok zászlókultusza, szerintünk, a nemzet tudatalattijában lappangó lelkiismeretfurdalás. De említhetnénk a kolozsvári padok piros-sárga-kékre festését, vagy sok erdélyi város szakadt villanyoszlopainak zászlóval felgiccsesítését. A Regátban ez miért nem jellemző? Amire persze a székely önbizalomhiány is ráreagál, az ablakokba dacból kitűzött székely zászlókkal, vagy akár az ivói lobogóval, ami akkora (identitásválságról tanúskodik), hogy még a Hargitát is szinte kitakarja. 

Évek óta mondogatjuk, hogy itt a Kárpátok árnyékában nem azért naposabb az élet, mert az itt élő népek sokkal libenyákabbak és democsokratábbak, mint tápos testvéreink, hanem pusztán azért, mert mint mindenben, nemcsak a technológiában, kultúrában, de a leghülyébb politikai trendekben is van jópár év lemaradásunk. 

A legújabb román törvénytervezet (nemzeti szimbólumok gyalázása egyenlő három év böri) azonban azt jelzi, hogy a politikai térben az agyhalál jobban terjed, mint a Covid. Most tekintsünk túl azon, hogy a nemzeti szimbólumok beefelése szerintünk maximálisan a véleményszabadság témakörébe tartozik, nem a büntetőjogéba. Bármelyik himnuszt fütyörészve, bármelyik parlament elé lekuporodni szarni és bármelyik zászlóval segget törölni, bár égbekiáltó prosztóság, de van olyan legitim politikai üzenet, mint amilyen bármelyik korrupciókímélő törvény benyújtása.

De az milyen, dolog, hogy egy szimbólum miatt valaki nem szimbolikusan, hanem igaziból üljön három évet nem szimbolikus térben, hanem igazi seggbekúrós böriben? Hát hol élünk, kinek képzelik ezek magukat? Ez ugyanolyan, mint kisgyerekeket nyomorgatni azzal a nyolcvanas években, hogy a pionír nyakkendőjük nincs kivasalva, hát így tisztelik a Pártot? Ma egy vasalatlan nyakkendő, holnap meg betörünk, rabolunk?

... levonja a magaviselet :)

Hát ahogyan hitért/nemhitért, nemi orientációért, hovaszületésért, társadalmi státuszért, véleményért, de még idétlen szemüvegekért is egész népeket és társadalmi osztályokat lehet legálisan deportálni és leradírozni a földről, nem is csodálkozunk. Még arra is lusták vagyunk, hogy valami igazi okot keressünk arra, hogy bánthassuk egymást. Valami olyat, amihez tényleg van közünk.

hogy mily szeszekkel, szédülettel

hajtják a népet ronda táncba:

biz összezúzzák ki nem táncol

és belerokkan, aki járja.
(Magyari Lajos, Lázár Mihály üzenete)

Hát hol van nekem közöm ahhoz, hogy a székely zászlót felgyújtják, hogyha azt a zászlót konkrétan nem én vettem és nem az én ruhásszekrényemben van, amikor lángot fog? Ha ez az ára, hogy ne egymást gyújtsuk fel, akkor lángoljon az összes lobogó! De most komolyan, melyik a nagyobb, leköpni egy zászlót, vagy egy embert megfosztani három évre a szabadságától? Az egyik durva faragatlanság, a másik meg emberrablás, amit az aktuális hatalom erőszakszervezete követ el.

Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,

akkor se szólj, ha megölnek…

Lelked csordultig tele fénnyel,

s ez elég lesz túlélni őket.

(Magyari Lajos, Lázár Mihály üzenete)

A nemzeti szimbólumok megsértésének bűnét magunk is elkövettük. Régen esett, a kis baleset, ha jól emlékszem '84-ben álltunk hülyén a haverommal a kollaboráns tanítónéni tekintetének kereszttüzében.

Bizony, egyszerre gyaláztuk meg a trikolort és az arról daloló himnuszt (Trei culori). Az idő minket igazolt, akkor nyomorult férgek voltunk, akit bármikor eltaposhat a szekuritáté, de most hős forradalmár szerepében tetszeleghetünk, mert jogosan röhögtük szembe azt a képmutató és embertelen világot. Na jó, akkor ezt nem tudtuk, és a szöveg akkori ésszel felfoghatatlan cinizmusát se éreztük. Emlékeztek az utolsó versszakra? Hát nem csodálatos?

Multe secole luptară           Harcoltak századok viharában
Bravi și ne-nfricați eroi      Bátor, megfélemlíthetetlen ősök.
Liberi să trăim în țară         Hogy szabadon éljünk az országban
Ziditori ai lumii noi.           Mi, az új világot építő hősök.

A történet tanulsága csupán annyi, hogy nem az a baj, hogy személyi kultusz alapú egypártrendszer van, vagy képviseleti-korrupcidemokrácia hanem, hogy mindig akad néhány konformista pribék,  tanítónéni, politikus, rendőr, aki kész ok nélkül megkeseríteni mások életét.

Ebben a majd félévszázados kontextusban olvasva, Kányádi verse sem annyira vállalhatatlan, sokkal inkább látnoki:

Futnak az évek, gyűlnek a ráncok,

gyérülnek a szürkülő hajszálak;

ritkul a régi harcosok sora.

A végtelen térben és időben

ó, már eddig is hányan tovatűntek,

akik – börtönök, ütlegek

kínjait kiállva –

a mába hozták

a történelmet.
Csak a zászlók pirosa nem fakult.

Csak a Párt nem öregszik:

erős és fiatal maradt,

ahogy telnek az évek, évtizedek,

egyre erősebb, fiatalabb.

De azért ne lankadjatok, himnuszok, zászlók, címerek jönnek, mennek, ide-oda lengenek, de ti feszüljetek ellene mindenféle szélnek, minden hülyeségnek, harcoljatok egyre növekvő bizalommal és növekvő erővel, harcoljatok a mezőkön, hegyekben, utcákon, a partokon és a levegőben, az instán és a fészbukon. Láttunk mi már iszkoló politikusokat és láttunk már lángokban álló rendőrségeket is.