Kurkumatípia - több kérdés, mint felelet

Az antotípiáról már volt szó, az Utazásokban, sajnos ebben a bejegyzésben is a belépőszintnél maradunk, viszont érdekes tapasztalatokat nyerünk a papírtípus, megvilágítás és exponálókeret témakörében. Vagyis rájöttünk, hogy sem a papírt, sem a megvilágítást, sem a kontaktolást, pláne a vegyszeres kezelést nem uraljuk. 

Az eljárás nagyjából ugyanaz, mint bármilyen antotípia esetében: kell egy erős színű festék, aminek a Nap kiszívja a színét (lehetőleg órák alatt). Ezt kell a papírra kenni, aztán jöhet rá kontaktban a pozitív film és mehet ki a napra. Bármit is olvasol a neten, ez egy pozitív eljárás, nem negatívot kontaktolunk rá. Sajnos nem sikerült tökéletesen leszorítani a filmet a papírra. Ha igazán precíz éles nyomatot akarunk, akkor kell építeni egy rendes exponálókeretet. 

A kurkuma-eljárás annyiban más az eddigi antotípia próbálkozásainktól, hogy ezt utána ki szokták mosni és a legtöbben bóraxszal sötétítik, színezik. Ez a kurkuma sajátossága, ugyanis a házi kísérletekben a kurkumát indikátornak is használják. Lúg hatására bevörösödik. Minél kevésbé vette ki a Nap a színét, annál vörösebb lesz.

A kurkuma bevonat készítése egyszerű, mindenfélében szokták kivonni, az őrölt porból a festéket, mi most alkoholt használtunk, de pár helyen vizet is olvastunk, hogy használnak a kollégák. Több és megbízhatónak tűnő forrásból azt olvastuk, hogy a kurkumin nehezen oldódik vízben, ez bármit is jelentsen egyelőre. A kemény víz elképzelhető, hogy besötétíti egy kicsit a festéket, de ezt nem próbáltuk ki. Szóval a desztvíz jobb lenne. Készülj fel rá, hogy mindent összefog, bútort, tálat. A kézről napokig nem jön le. 

Többféle papírt próbáltunk ki, akvarell és fotópapírt, ez utóbbi a Lidlis inkjet, mikroporózus RC volt, ilyesmit szándékozunk használni a cianotípiára is. Ecsettel, több menetben, elég szép, homogén réteget sikerült felvinni. Egyetlen csomag kurkumából 7,5 A4-es ívet tudtunk bevonni, ebből 3 lapot kétszer, a többit csak egy rétegben. Mondjuk emellett sikerült megfesteni magunkat és a mosógép oldalát is, ez utóbbit úgy tűnik, örökre. Az akvarell papír annyira beitta a festéket, hogy gyakorlatilag kétoldalas lett. Ennyi erővel meríthettük volna is. Mindkét oldalára lehet képet világítani, mert az UV nem hatol át a papír anyagán.  

A szárított lapokat csak pár hét után használtuk fel, addig sötétben tartottuk. A digitális pozitívek tintasugaras fóliára készültek (két típust használtunk, egy teljesen átlátszót, és egy tejszerűt, ez utóbbinak a fényáteresztése nem tűnt rosszabbnak, sőt. Mindenesetre, jelenleg ez a típus az egyik esélyesünk a későbbi digitális negatívok gyártására. 

Üveggel és plexivel leszorított kompozíciókat tettünk ki a napra, direkt napsütés napi 3-4 órát érhette őket. A fenti kép (tükröződő fát ábrázoló) kb. 7 napig volt kint, a helikopteres kép (lennebb) kb. 14 napig. A nyitókép-kombináció plexi alatt volt 7 napig. Úgy tűnik, hogy a kurkuma olyan hullámhosszakra fakul a legjobban, amit az üveg kevésbé enged át. Az egy hetes plexi-kombó durván túlexponálódott, a két hetes üveg-kombó meg nem kapott elég fényt. A plexi amúgy fele olyan vastag volt, mint az üveg. Érdemes az üveg-plexi UV áteresztését valamilyen módon megismerni.

Az exponált papírokat pár percig mostuk, amíg sárga levet eresztettek, aztán mosószódával festettük/sötétítettük. Ez újítás, mások bóraxot használnak, de mi véletlenül felfedeztük, hogy az asztalon, ahol a kivonatot készítettük, a kicsöpögő kurkuma meglilult/vörösödött azon a helyen, ahol azelőtt a mosószódás zacsi volt. Na, ezért nem kell a kísérletek előtt takarítani, mert úgy elmaradnak a véletlen felfedezések. Persze, később a neten láttuk, hogy szódabikarbónával is színeznek. Fogunk is csinálni egy indikátor tesztsort, hogy mennyire erős lúg mennyire pirosítja meg a cuccot.