Olt és Maros forrása egy menetben biciklivel. De te ne csináld.

Toldd fel a bringád

a hegy tetejére,

hogy hol van a vége,

ülj a váz elejére.
(ki mire megy ki)

Tényleg ne csináld. Úgyis egy részét gyalog fogod megtenni, akkor meg francnak cibálni egy bringát a patakban és a gyökerek között. 

Van ez a forrásvidékes becsípődésünk és miután nagy csalódottan vettük tudomásul, hogy a Kis-Küküllő forrásától két méterre évente elmegyünk (Bucsin-tető), és mivel a múltkor megsértettek a Maros turisztikai forrásával, hát adta magát, hogy végre egy menetben megnyomjuk az Olt és a Maros igazi forrását. Úgy értem a Marosét a rendest, az Oltét pedig, ami a Kovácspéteren van. Mert annak is van legalább kettő, hogy a nagyhagymási tündérek cimbalmozzanak a golyóival az olyan földrajzosoknak, akik nem képesek egy forrást egzakt módon lokalizálni. 

A két folyó keletkezési etiológiája megvan? Most azon ne akadjunk fenn, hogy a tündérgender az micsoda. A hagymási nagy kantündér megroastolta a királyt (valami olyasmivel, hogy mivan ispánság? hát a hűbéri faszom nem kéne?), ezért tündi-büntiből száműzték a Fekete-tengerhez Duna-csatornát építeni. A nejének, Tarkőnek, meg ez nem volt elég, attól is ki volt készülve, hogy a két gyereke egyfeszt marták egymást. Mondjuk ezt gyerekkoromban sem értettem, mert ennyi veszekedés tapasztalataim szerint,  testvérek között teljesen alap. Na, gondolt egyet Tarkő, s mivel minden víz előbb-utóbb egyesül a nagy Világóceánban, még az is amit a Cézár kipisilt, elhatározta, hogy átváltoztatja a  két gyereket folyóvá, hogy menjenek már egy kicsit az apjukhoz láthatásira, csobogjanak neki is, mert neki már  elege lett a locsogásból. De amíg elment az aranyvesszőjéért amivel megsuhintsa a két gyerekét, Marost és Oltot (nyősténytündér lévén, hímvesszője ugye nem volt, hogy azzal csapja meg ezeket a hülyegyerekeket), a két testvér megint összeveszett, hogy kinek a nevével utazzanak, s mikor végül az anyjuk transzfluid állapotba hozta őket, hát mit ad Isten, ezek külön úton indultak el az apjukhoz, anyjuk nagy rémületére. Mondjuk, ha lett volna annyi esze az asszonyállatjának, hogy egyiket nem a Kovácspéternél változtatja vízzé, a másikat meg a Fekete-Rez túlsó oldalában, akkor talán egy irányba is indulhattak volna, de akkor ez a mese is itt véget ért volna. Na szóval, hiába kiáltozott utánuk, hogy forduljanak vissza, olyan azért még nem volt, hogy a folyó hegynek felfelé csordogáljon. Ami ilyen van, az is csak optikai illúzió Ivóban.
Na itt álljunk meg! Nekünk a suliban azt tanították, hogy az Olt áttörte a Déli-Kárpátokat. Áttörte!!! Nekiment, alámosta, felfolyt rá, kimarta... Igaz, még azt is tanították, hogy ez a két folyó a Tarkő-hegységből ered. Azért valami komolyabb vizsgát tényleg be lehetne vetni, hogy ne minden jöttment lehessen tanítónéni. 

Bezzeg a Maros kikerülte az akadályokat, ahogy az anyjuk parancsolta, meg nyilván a tektonika és a fizika szabályai szerint. Végül ugye, az Olt teljesen besavasodott, amíg a Vöröstoronynál átépítette a hegyet és még csak akkor jött a java. Az hagyján, hogy a székelyek meg a szászok. De amikor az oltyánok kezdték belemosni a bús, bocskoros lábukat, na akkor összeroppant idegileg. Szerencsére arra megérkezett a Duna-busz távolsági járat (Fekete-erdőtől Fekete-tengerig, ha indulsz, ha érkezel) és hát ki integetett róla? hát a Maros, a jótestvér. Felültek mindketten, egymásra találtak és ketten telebőgték a Duna medrét. Ott utazott még rajtuk kívül csomó mindenki, Küküllőék, a Tisza, meg a Kis-Túr, és senkit nem zavart, hogy szegény nyolcadik utas, a hal áll...  S így érkeztek meg a Fekete-tengerhez, s mire megszólították volna az apjukat, beleborultak a tengerbe és ott fulladtak meg mindahányan. Szép mese na. Benedek Elek értett ahhoz, hogy hangulatot csináljon. 

A cél az volt, hogy Gyergyóig aszfalt, aztán a 4-es kilométertől kirontunk Kovácspéterhez, aki nem egy kocsmáros egy menedékházban, hanem egy hegyi tanya-falu, csak ilyen hülye neve van, ki tudja miért, s máris ott van az Olt forrása. Aztán onnan 8-9km a Maros forrása, onnan be Marosfőre, s aszfalton visszagurulunk Alfaluba, s Libánon haza. 

Volt egy társunk is Gyergyóig, de ő csak aszfalton hajlandó biciklizni, mert szédül a murváson. Tudod, mi a különbség az aszfaltbiciklizés és a terepezés között? Hát az aszfalton csak a kilométerórát és az aszfaltot látod, száz kilométerenként lefejelsz úgy 5-6 pillangót negyvennel, míg terepen van időd nézelődni és lepkék szálldosnak a térdeid körül és senki nem bánt senkit. 

Kezdjük ott, hogy az Oltnak sem ez az egyetlen jelzett forrása (Kovácspéternél), a másik egy völggyel arrébb, délkeletre, egy másik patak fejében van jelezve az OpenstreetMapen. Ennek a pataknak a nevét csak románul találtam meg (P.Saraturi), és hát én nem vagyok mélymagyar, de a kurvaistenit a nyelvgyarmatosításnak, már egyszer. Az Olt könnyebbik forrása tehát ott van Kovácspéter kápolnájától nem messze, és ha rendszeresen túrázol, olyan nincs, hogy már nem jártál itt. Erre vezet például az Erőss Zsolt gyergyói TT is. Ha van csöpp eszed, akkor innen nem akarsz biciklivel átmenni a Maros-forrásához, hanem meglátogatod a másik Olt-forrást is, majd utána begurulsz Balánra, majd Domokosra, s úgy haza. 

Mi innen mégis a Maros felé vettük az irányt, mert nem élünk örökkétig és hát ki tudja, lesz e még alkalmunk rá. Én nem állítom, hogy más is fele távot tologatni fogja a bringát, de mi felfele is lefele is sokat toltuk. Vízkimosás, meredek lejtők és hágók. Két esztena is útba esett, amit megúsztunk anélkül, hogy megugattak volna a kutyák, de azért stresszes volt egy kicsit, pláne egyedül. Mellesleg hétvégén is csak két biciklist láttunk ezen az útvonalon, szóval ha itt összeesel, mire megtalálnak, a hollók tutti eljátszodják a szemedet. Gyergyótól 1100 métert kell megmásznod, Kovácspéterig úri bringázás, de onnan megmászod (majdnem) a Sipost, aztán beereszkedsz jó sokat és egy esztenás tisztás után megmászod (teljesen) a Fekete-Rezt. Után érkezel meg csak a Maros forrásához. Aminek ugye, lent Marosfőn is van egy bicebócáknak fenntartott forrása, de oda nem kerékpárral, hanem kerekeszékkel illik csak menni. 

Mi innen Marosfőig az Openstreetre bíztuk magunkat, de meggyónhatatlanul sokat káromkodtunk, ugyanis útnak csak valami régen benőtt nyomait találtuk. Vízmosás, patakmeder, marhacsapás, gyökerek, mellig érő növényzet. Az ereszkedő utolsó 2-3 kilométerén tudtunk csak rendesen haladni. 

Ha van eszed, a Marost gyalog keresed fel, az Oltot, meg mint már említettem, bringával, külön. De ha mégis egyben szeretnéd a kettőt, talán fordított irányban érdemesebb. A Fekete-Rez megmászását nem úszod meg, de utána azért kevesebbet kell tologatni a bringát Kovácspéterig. 

Mint említettem, nekünk sikerült kutyatámadás nélkül megúszni az egészet, csak már az aszfalton, a Libánban kellett egy fehér kutyust lesprintelni, macit is csak a szemünk sarkából láttunk, viszont megtámadott még Gyergyó határában egy pár duc. Egy fekete, meg egy tarka cukker fenevad. Két kicsi tündér. Az egyik a Maros, a másik meg az Olt. Ők bezzeg jó testvérek és nem külön utakon keresik az anyjukat. Annak se adnék gyermeksegélyt, aki két ilyen veszedelmes jószágot az út szélén hagy.