Oldalságok

2024/05/09

Más villogány - Villogás és reszketés a stúdióban

Nem is tudtuk, hogy mennyire madmaxes megoldásokkal dolgoztak a gitáreffekt gyártók a villanyzene hajnalán. Koncentráljunk most csak a tremolóra, amiből a leginkább a lötyögtetős megoldás nyűgözött le (keress rá, megéri). 

N555 villogó - négyszögjel, pattog, mint az istennyila

Évtizedeken át nem tudtam, hogy mi lehet az a más villogány (Paksi Endre), de most végre megoldódott a rejtély. Ugyanis az N555 és más felépítésű vinnyogók és villogók, mind abba az irányba tereltek, hogy egy optikai tremolót üssünk össze végül.

A lényeg tehát, hogy van egy fényvillogásunk ésszerű frekvenciával, mondjuk olyan 0,1-10Hz között. Nem árt, ha a villogás hullámalakja nem kifejezetten négyszög. Ezt a fényt rápislogtatjuk egy LDR-re, ami (egy ellenállás közbeiktatásával) leföldeli a gitárjelet. (Kipróbáltuk azt is, hogy az LDR a két HOT jel között legyen, de ez alapzúgással járt. Emiatt végül az LDR a Hot jelet a Groundra viszi le. ) A plusz ellenállás azért van sorba kötve, hogy ne az egész jelet földelje egyből, hanem csak elvegyen belőle tetszés szerint (ide egy potméter is tehető lenne). Ugyanis a megvilágított LDR pillanatok alatt teljesen elvezeti a gitárjelet, ami azt is eredményezi, hogyha sikerül pont két villanás közé pengetni, akkor üreset pengetünk. 

A setuphoz, az egyszerűség kedvéért, használjuk a bypass gitarpedált, amitől a látvány borzasztó áttekinthetetlen, de dugosgatni a bejövő és kimenő jelet így sokkal egyszerűbb. Tehát, az egyik külön próbapanelen van a villogó, a másik próbapanelre meg feldugosgattuk a bejövő és kimenő gitárjeleket. A villogó és a gitárjeles próbapanel távolságával állítható az effektus erőssége, a villogó panelen meg a villogás frekvenciája. 

Két tranzisztoros villogó, ennek sem az a tipikus szinuszjele van


Amennyiben ezt konkrét pedállá építenénk, akkor lenne egy potméter, amivel a vibrálás frekvenciája állítható, egy másik, amivel a LED fényereje, és egy harmadik potméter sorba kötve az LDR-rel, amivel az effektus hangsúlyossága lenne vezérelhető. Jó móka lenne egy posztapokaliptikusabb világban, de ennél jobb villogó jelgenerátort biztosan találnánk (például ezt a thirisztorost), és annak se látjuk értelmét, hogy feltétlenül opto-coupleren keresztül kelljen ezt megoldani. 

Az Esaki-villogó trmolója is eléggé pattogó hangot ad. 

De azért jó játék volt, most már csak meg kell tanulni a Nancy Sinatra Bang bangjét pengetni