Oldalságok

2012/11/09

10.000 méter a Fogarasban.

Csoportkép a Buteanu kéklő bércén.
Na persze nem egyből lett a 10.000 méter, hanem apránként, négyből. De legalább függőlegesen :)  Sokasodtunk és benépesítettük a hegyet. Természetesen ez is Székelyudvarhelyi EKE-edition. 
 Látod? Ott írja a falon, hogy EKE. 
Ők meg a betűk. Dőlt, talpas, de nem félkövér :)
Hátul a Călţuni-Lespezi ikercsúcs, elől a Kis-Lajta,
lajta rajta fürgébb kollegák
Már tudjuk, hogy a gravitáció hegyben teljesen más.
Hátul jobbra a Negoj divat-csúcs. Nagy szajha. Mindenki megmássza.
Balra Grimpix örök kedvencei, a Călţuni-Lespezi ikercsúcsok.
Megzavartunk egy fotóst a zergelesben.
Az Ördög-járatot a tavaly óta még nem tették biztonságossá.
De attól még másszák sokan. 
A legkevésbé látogatott 2500-as a térségben. A Călţuni.
Szemben a Negoj, rajta az unatkozó túratársak.
Kilátás Erdély hegyeinek legkedvesebb csúcsáról. Ez a hely Grimpix szíve csücske.
Itt még a materiális Grimpixet is meglegyinti a transzcendencia.
Talán majd külön fotóalbum is lesz belőle. Elől a Lespezi, balra meg a Călţuni-tó.
Az EKE nagyobbik része a Negojról dőzsölte végig a Lespezi-mászásunkat.
Persze, később a Negojra mi is kiszaladtunk, hogy meglegyen a harmadik 2500-as is...
Kiszáradt tengerszemek nyomai.
Egy kevésbé járt út a Negojról vissza a Bâlea-tóhoz. 
Leereszkedünk a Vânătoarea lui Buteanu-ról. Így változik a név keresztül kasul a kétnyelvű közösségben: eredetileg Buteanu kéklő bérce (Vânătaia lui Buteanu) alakult Vânătoarea lui Buteanura, majd ebből vissza Vadászra. 
Első ízben próbálkoztam geoláda kereséssel úgy, hogy volt GPS is. Teljes kudarc, a térségben kb. 4-5 geoládának kellett volna lennie, egyet sem sikerült megtalálni. Gyanítom, hogy nem a készülékemben volt a hiba. Úgy tűnik a geocaching leszálló ágban van, elkéstünk vele, úgy jó 5 évvel.
Vége.

8 megjegyzés:

  1. Ajjjajajajajj, de szeretem nézni, mna meg megmászni, de nekem ez most csak általad jutott. Szép kis csúcsaid, akarom mondani cuccaid vannak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egész környéken ez az ikercsúcs a legbesztesebb :) Voltál rajta, vagy alatta?

      Törlés
    2. Jajjjjjj, dehogy voltam, ezért sír a lelkem, meg a látványtól, amit hoztál :(

      Törlés
    3. Há menjünk el :) Engem csak az tart vissza, hogy nincs autóm. Téged? :)))

      Törlés
  2. végre értem miről írsz :P
    de viccet félretéve, nagyon jó túra lehetett, szinte ott érzem magam a hegyekben :)
    ja, és a képek is szépek ;)

    VálaszTörlés
  3. Áthallatszik, hogy tapsolok? :)
    Gyönyörű képek és élvezetes beszámoló!
    Kedvem támadt kirándulni! :)

    VálaszTörlés
  4. Csak kár, hogy eltelt már vagy 3 hét, s ilyenkor már nem a friss élmény írja a posztot... Még van pár ilyen elmaradásom, nem is tenném be őket, de gondolom akik jelen voltak, azért néznének pár fotót :)
    De azért ha kedvet kapnátok a hétvégén egy kirándulásra, máris nem volt hiábavaló :)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű minden esetre. Van egy mondás, hogy "bátraké a szerencse", ezt én átalakítottam magamban "bátraké a jó fotó"-ra. Ez utóbbi itt is érvényesül.

    VálaszTörlés