Oldalságok

2019/11/21

Proteines kexalámi Világpremier. (gyúrós kekszszalámi)

Sokan úgy tartják, hogy az amúgy értelmetlen emberi élet is lehet, hogy egyetlen pillanatban, egyszer csak elnyeri az értelmét. Egy megszentelt momentumban, amikor valami olyat adhatunk a világnak, amit senki más nem. Na, urak, úgy tűnik Grimpix ezennel letett valami nagyszerűt az asztalra, ami nem más, mint a proteines kekszszalámi. Csak eszed és figyeled, hogy nő az izom. Nem találtunk ilyen receptet a neten (persze nagyon nem is kerestük), pedig azért az egy trivia, hogy az interneten a pornó háta mögött szorosan, ott liheg a gasztronómia, mint második legnézettebb kontent. Hogy ennek a kulináris vívmánynak az egyedülállóságát ecseteljem, megemlíteném, hogy majdnem nyolcmilliárdan vagyunk, és amíg ezt a bekezdést elolvastad, még többen lettünk úgy 20-30 emberrel. Viszont, ha belegondolunk, ebből egy milliárd nemcsak azt nem tudja, hogy mi az a szalámi, hanem a kekszet se ismeri. Szóval nem az a mindennapi gondja, hogy bojlertestét karcsúsítandó, a sütijét diétássá alakítsa, hanem inkább az, hogy nincs is neki. Se bojlertest, se keksz. Pláne nem szalámi. Szóval ez a bőség nem jár. Csak jut. Érdemtelenül. 
A gasztronómiát sokan szeretik túlmisztifikálni, pedig nem kvantumfizika. Na jó, van benne némi kémia, kicsi oxidáció, polimerizáció, miegymás, de a háztartáshoz nem kell vegyészdiploma. Ez onnan is sejthető, hogy a háziasszonyok dekában mérnek, amikor már minden mérleg és EU-szabvány felirat grammban számol. Ez kábé akkora anakronizmus, mint a folyóméter, de ebbe most nem megyünk bele. 

Ráadásul egy ételrecept sokkal megengedőbb, mint pl. egy C41-es receptje. Szóval ami feltétlenül kell egy kekszszalámihoz, az a keksz, (mi ipari háztartási keksszel próbáltuk, de a zabkeksz se lehet rossz), és hogy gyúrós legyen, kell hozzá fehérje. Nekünk pont van sok fölösleges Nutrendes keksz ízű proteinünk, aminek az az előnye a megszokott proteinünkhöz képest, hogy ugyanannyi pénzért nagyon sokat adtak belőle. Sajnos kiderült, hogy pont ez a hátránya is. Na de, ha meginni nem is lehet, egy kekszszalámiba tökéletes adalék. A gyúrós palacsintából okulva, 1 rész fehérjéhez 2-3 rész kekszet számolhatunk. Aztán tudjuk, hogy tejet csak a kiscicák, de mi akkor is tejjel készítettük, meg vajjal, de jó bele a margarin is, ha olcsójános vagy. Kakaópor nem árt ha van bőséggel, aztán meg minden egyéb. Csoki, mazsi, meg mindenféle magok, amik még nem avasodtak be a kamrába. A kókusz az például irtó paleó, szóval vastagon vele. Cukrot csak módjával, tudod, ez gyúrós cucc, és a cukornak a vegyjele pont olyan mint a kokainé. Még így is inkább edzés után toljad. És bár az alkohol nem barátkája a fitnessnek, mi igazi rumot tettünk bele. Yo-ho-ho! Ebből minimum egy feles kell a cuccba, négy meg a szakácsba és kis barátaiba, hogy vidámabban teljen az idő. Ne aggódj, nem igaz az a popkulturális bölcsesség, hogy rum a tejbe, migidi meghajt haver

Az  alkatrészek összeszereléséhez a felmelegített tejben kell a vajat megolvasztani, majd lehet összevacskolni a hozzávalókat. Ha túl száraz lenne adjál neki még rumot, ha túl híg lenne, kekszet morzsolgatva lehet szabályozni. Hűtőben majd sokat fog szilárdulni, szóval csak óvatosan. Ha mindent jól csináltál, a végén pont úgy kell kinézzen, mintha Schwarzenegger teleszarta volna a táladat. Mi nem büngyürgettünk belőle kolbászkákat, elég primitívek vagyunk hozzá, hogy simán kikanalazzuk. Jó étvágyat kívánunk! 

Míg szorgoskodsz, addig stílusosan hallgass Kex dalokat. Mi már békével repülünk tovább, ott egy nyitott (anabolikus) ablaaak... 

Aki annyira életképtelen, hogy ennyi alapján nem tudja elkészíteni, annak ajánlom jóanyám receptgyűjteményeit a nosalty és a cookpad oldalakon. Pár héten belül ő is elkészíti csodaszép fotókkal, ízlésesen tálalva, hogy még Gordon Ramsay is nyelné a nyálát, és úgy leírva, hogy a háziasszonyok is megértsék. Kidekázva. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése