A nyomdászat egyik mumusa a moiré. Vannak más, mumusai is (leginkább a hülye kliens, aki nem tudja mit akar, de azt viszont nagyon akarja), de most csak a moiréval foglalkozunk. Ez gyakorlatilag a homogén, raszteres, egymásra nyomtatott felületek (színkivonatok) olyan zónái, ahol olyan izgalmas mintázatok (artifactek) alakulnak ki, amiknek érthetetlen okból a megrendelő (és emiatt a főnök) nem szokott örülni és ezért küzdeni illik ellene, mert ugye nem gestalt pszichológusok vagyunk, hanem nyomdai előkészítők.
A moiré önmagában nem jó, vagy rossz, hanem csak látszik, vagy nem látszik. De mindegy is, ez is a szakma része, hogyan lehet kicselezni a fizikát, egészen pontosan a periodikusan ismétlődő raszterpontok interferenciáinak hatását. Aki nem tudja mi az LPI, a raszter, az itt abba is hagyhatja. Vagy itt talál egy szintén nem kifejezetten laikusoknak szóló, részletes összefoglalót a nyomdai moiré fajtáiról.
Most nem is a rácsszögek shifteléséről, a sztohasztikus raszterekről lesz szó, amivel el lehet kerülni a kliens hisztikéjét, mert ez nem egy nyomdász-blog, hanem leginkább az LPI-mérő műszerről, ami egy nyomtatott film-darab és ami megmondja, hogy egy adott offset-raszter kb. milyen LPI-vel volt nyomtatva. Ez az eszköz tökéletesen szemlélteti a moiré jelenséget, és mivel egy többállomásos utazást építünk erre a témára, ezért jó megalapozni azt.
Elmagyarázom, mit látsz. Grimpix vonalzójának az LPI-mérő részét, ami egy furcsa fésű-szerkezet. Balról jobbra haladva széttartó fogakkal. Ahol a 200LPI rovátka látszik, ott a vonalak kb. 200LPI sűrűségűek (na jó, pontosabban inkább 195LPI - de ki számolja). Ahogyan nyílnak a fogak, rendre csökken a vonalsűrűség 90 LPI-re és még az alá is. Még van egy fontos dolog, amit a kávéfoltokon és a koszon kívül látsz a képen. Egy (vagy több) csillag alakú artifact a sűrű vonalakon, amit a vonalkák, a telefonom CCD-jénék és a kijelződ pixelsűrűségének interferenciája okoz. Tehát ezek a csillagok nincsenek explicite rajta a vonalrácson, sem a szenzoron, sem a kijelzőn, de interferálva egymással végül mégis megjelennek. Így működik ez a mérőrács, hogy moirét okoz!
Ezt a rácsot ráforgatva egy bármilyen raszterre (nyomtatott képre, a postaládádba dobott reklámra, Playboyra stb.), a keletkező interferencia-kép a saját vonalpár periódusához fog konvergálni, vagyis a moire-csillag sarka a megfelelő beosztásra fog mutatni.
A baloldali példán egy tetszőleges nyomtatott raszterre forgattuk rá a mérőfóliát és a moiré vonalak a 200LPI érték alá kicsivel gyűlnek össze. Van egy másodlagos konvergenciapont is a 90 LPI fölött. Tehát a nyomtatott raszter vagy kicsivel több, mint 90LPI vagy picit kevesebb, mint 200 LPI lehet. Természetesen egy nyomdász ránézésre látja, hogy az utóbbi, hiszen a 90 LPI raszterpontjai szabad szemmel is jól láthatók, míg a 200 már teljesen homogén felület (40 fölött pláne, mikor már a hamu is mamu). De tegyünk melléje egy milliméterskálát és számoljuk is meg a pontokat a mikroszkópunk képén (baloldalt). 5,5 milliméteren kb. 41 raszterpontot számoltunk meg (25,4*41/5,5), vagyis kb. 190 LPI lehet, ami nem tűpontos érték, de mivel a nyomdák csak 3-4 féle eltérő rasztersűrűséggel dolgoznak általában, akkor már egyből lehet tudni, a vizsgált rács melyik is lehet. A 95-ös jelnél azért alakulhat ki a másodlagos artifact, mivel ez a vonalpár periódusa pont kétszerese a 190-nek, tehát ez is fázisban van a mérni kívánt raszterrel.
Nézzünk most meg egy 150LPI rasztert is (ami legyen 50% fedettségű). És mikroszkópon az is jól látszik, hogyan alakul ki az interferenciakép.
Legyen egy még gyérebb (jobban felnagyítható 133 LPI raszterünk, mondjuk 10-90% fedettség között. Legyen külön színezhető a raszterpont és a háttér, hogy jobban megfigyelhessük az intereferenciát. Ehhez egy lerippelt DOT Tiffet kellett készíteni (amit az Irfannal hoztunk feldolgozható állapotba). Na, ezt az utolsó mondatot magamnak (és szakmabelieknek) írtam, nem kell érteni.
A hátteret illetve a raszterpontokat kékre-narancsra festettük, a moire-minták jobb megfigyelhetősége érdekében. A mérőrács meg fekete. A példán átlóban felül 70%, alul 40% raszterek látszanak. Jól látszik, hogy inkább a raszter periódusa (és nem a raszter fedettsége) befolyásolja a moiré alakját.
Nézzük most egészen közelről, mitől alakulnak ki a 133-as értékre konvergáló kék és narancs moiré-sávok.
A 133-as rovátkánál figyeljük meg a narancsszínű pontokat, pontosan fázisban vannak a mérőrács vonalaival végig a vízszintes mentén, hiszen a raszter és (ezen a sávon) a mérőrács is pontosan 133LPI. A rovátka alatt pár raszterponttal azonban az látszik, hogy a pontok előre sietnek a mérőrácshoz képest, ami logikus, mert ebbe az irányba összetart a rács, közelebb vannak a vonalak egymáshoz, mint a pontok. A rovátka fölött pont az ellenkezője látszik, a narancssárga pontok lemaradnak a mérőrácshoz képest, hiszen ott a mérőrács vonalai széttartanak, már távolabb vannak egymástól, mint a raszter pontjai.
Folytatjuk az LPI-mérő és a monitor-raszter interferenciáival, illetve a zenei moiré felfedezésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése