Oldalságok

2022/08/29

Pillangóhatás.

Neeem, rosszul tudod, nem az a káoszelmélet, amikor a távolkeleti pillangó egyetlen szárnycsapásával tornádót okoz Amerikában. Hanem az, hogy szombaton egy miniszter fingik egy laposat fent a várban, és ahogy megpróbálja magától elhessegetni a kezével, attól hétfőn két kilométerrel távolabb, repül két ember. 

Beszéljünk világosan (huhh, ez most olyan volt, mintha a Putyin mondta volna). A tévedés, a hibázás, definíció szerint valóban lefedi azt a meteorológiai prognózist, ami végül nem következik be? Ha egy olyan zsákból, amelyikben 8 fekete és 2 fehér golyó van, elsőre fehéret húzok, akkor a zsák a hülye? Ettől még persze egy meteorológiai előrejelzés lehet téves, hibázhat a szakember. Álmos volt, mellékattintott, elgépel valamit, vagy csak simán csapnivaló a rendszere, protokollja, munkakörülményei, mit tudom én. Vagyis hazudtunk és a zsákban nem 8-2 arányban voltak a golyók. Csakhogy ezt utólag vissza lehet ellenőrizni. Az egyszeri hibázást úgy, hogy a nyers adatból, más, független csapatok milyen előrejelzéseket adtak ugyanarra a térségre. A rendszerszintű problémákat meg úgy, hogy nagyon sok előrejelzést visszakövetek (pl. 1000 darab 80%-os előrejelzés 800-hoz kell konvergáljon). 

Sajnos, visszamenőleg ilyen előrejelzés-historykat nem lehet fellelni a neten. Például nem tudom visszamenőleg megnézni, mit prognosztizált az AccuWeather Budapestre fél nappal a tűzijáték előtt. Azt meg tudom nézni itt-ott, hogy mi volt egy hete a konkrét időjárás, de azt nem, hogy egyes cégek milyen előrejelzést adtak arra a pillanatra. Legyünk realisták. Amikor annyi macskás videóra van tárhely, akkor nem jogos az elvárás, hogy ezeket az adatokat is vissza lehessen keresni? Legalább egy hétre. Érzek itt némi olyant, mintha a szakemberek direkt eltüntetnék az esetleg őket kompromittáló adatokat, ami versenyhátrányba hozhatná őket. Eléggé bosszant ez minket, mert ettől olyan érzésünk van, hogy a tudományt az üzleti érdek megrontja.

UPDATE 2022.09.06. De létezik ilyen időgép, a Windy.app (nem a Windy.com) horribilis áron kínálja ezt a funkciót a Pro változatában.  Itt is valami hasonlót kínálnak

Mindenesetre, amíg nincs olyan adat a birtokunkban, amiből kiderülne, hogy egy valószínűség nem 80% hanem csak mondjuk 50%, addig hogy jön ahhoz újságíró, operatív törzs és operatív gyökér, miniszterek és más jöttment, hogy tévedésről, súlyos hibázásról beszéljen. Ez a szóhasználat leszivárog a közbeszédbe és nagyon nem tesz jót a tudomány megítélésének.

Ugyanakkor azt a frusztrációt is érteni véljük, amivel a hétköznapi embernek kell együtt élni, amikor egymásnak ellentmondó, vagy látszólag ellentmondó előrejelzéseket talál a különféle oldalakon. Az ide berakott képernyőképek mind Budapestre vonatkoznak, ugyanabban a pillanatban. Szerinted egymásnak ellentmondó, vagy egymással nagyjából megegyező, amit mutatnak? Még ezt sem tudja eldönteni egy laikus. 

És ráadásul most eléggé stabil, pár napig jól kiszámítható az idő. Mégis olyan kicsit, mintha egy horoszkópot néznénk. 

Más. 2006-ban másfél millió résztvevőből öt halottja volt a tűzijáték alatt bekövetkezett viharnak, amit bár előre jeleztek, a szervezők tojtak bele. Százalékban ez 0,00003% halott a résztvevők számára vetítve. Naponta körülbelül 350 halott van Magyarországon. Ez a teljes lakosság 0,003 százaléka. Mondhatnánk, hogy sokkal biztonságosabb volt a viharban állni, mint otthon párnák között, de persze tudjuk, hogy akik a halálukon vannak, azok ritkán lófrálnak este viharban, ami jelentősen torzítja a számokat. Na jó, tegyük fel, az összes halott 3 százaléka hal meg balesetben (bár ennek zöme közúti) Magyarországon, ez kb. 10 ember a 9,75 millióból naponta. A 2006. augusztus huszadiki esemény így megtoldotta öttel az aznapi baleseti számokat. Tehát ebben a keretrendszerben érdemes mutogatni a szervezők döntéseire, amit nem szeretnék eltagadni, de azért ne feledjük, a személyes biztonságunk egy természeti erővel szemben, a saját felelősségünk elsősorban. Hiszen mi halhatunk meg. Elég kicsinyes stílus egy ilyen eseményt más nyakába varrni. 

Összehasonlításként az utóbbi napokban kb. 10-11 ember halt meg naponta COVID-ban Magyarországon a teljes populációból (másfél millióra ez 2  halott) vagyis három naponta annyian halnak meg COVIDban, mint a 2006-os tűzijátékban. Halasszuk el újra az érintkezést?

Értem én, hogy minden élet számít, de nem vagyok olyan képmutató sem, hogy azt mondjam, a számomra ismeretlen életek bármit is jelentenek nekem, hiszen a számomra ismeretlen (közömbös) emberek 8 milliárdan vannak, míg a számomra fontosak száma jó ha az ezret ha eléri, de ebből is 900 halálát simán fel bírnám dolgozni napok alatt. 

Adná magát, hogy a tőzsdei ügynökök, bankárok és politikusok döntéseit is ide soroljuk. De értjük, hogy egy pénzügyi helyzet felmérése nem ugyanaz a dimenzió, mint amikor egy vörös riasztás kiadásáról, vagy egy nyilvános esemény elhalasztásáról kell dönteni. Bár a fölöslegesen farkas kiabálásról is megvan a véleményünk.

Ugyanakkor nehéz a sorsa annak, akinek tudományos előrejelzés a dolga, könnyen kivégezhetik, vagy Recsken találhatja magát. De kaphatnak börtönt is (kifejezetten bájos ezt a cikket a 11 évvel ezelőtti Origótól idézni,  érdemes megnézni, akkor hogyan viszonyultak egy hasonló témához). Mindenki megütheti a bokáját, általában bármiért, egy képviseleti demokráciában, vagy jogállamban. Persze, mondhatod, ááá én nem vagyok meteorológus, földrengéselőrejelző, velem ez nem történhet meg, vagy minek ment oda, különben is, aki kurvának áll... De közben tudod, hogy valamiért egyszer érted is elküldik egyenruhás pribékjeiket, amíg a kormányoknak a hatalom jut magukról eszükbe és nem a szolgálat. 

A meteorológiára visszatérünk még, mert egy hete ezzel foglalkozunk, de egyelőre egy radarképet sem bírunk megkülönböztetni egy alhasi ultrahangtól. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése