Oldalságok

2023/09/01

Áramvédelmi lehallgató - gitárra továbbfejlesztve. Kazettafon fej, és tekercslehallgatók.

Rohadék fasiszta geci az összes állam, amelyik bár egyetlen polgárát is lehallgatja (már az is milyen, hogy én vagyok egy-két állam polgára és nem ők a polgárok államai). A módszer lehet hightech, de a morál akkor is óvodás. Vagyis az állam a dedós, amelyiknek perverz öröme telik az emberek szárnyainak és lábainak kitépkedésében. Tudjátok, beleavászkodás. A mások életébe. Szóval gáz a pegás.  Na. Ezért mi most nem az államot hallgatjuk le, hanem az áramot: fight the power outlet

Érdekes délutáni elfoglaltság áramot lehallgatni. Precízebben fogalmazva, az áramkörökben csobogó elektronok által keltett mágneses teret hallgatjuk. Fölösleges ebből videót, vagy hangot megosztani, hiszen megtette már más. Erről van ez a videó, amiben tekercsekkel (végén gitár hangszedővel is) különféle elektronikus eszközöket hallgat le a kolléga:


Meg a minap ez jött szembe velünk. Errormjúzik. Ugyanaz a sztetoszkóp, mint a videóban. És ezt a gyerekeknek szánt kísérletes linket is félretettük a témában, amiben házi tekerccsel játszik át zenét egy kazettofon fejébe. Mondjuk ez az autókban használt kazetta-adapter újra feltalálása, hiszen abban is egy kazettába beszerelt lejátszófejbe vezetik a zenét, amit az autókazettafon egysége vesz és lejátszik. Erről meg ez a videó jutott eszünkbe, amiben kazettofon fejekkel játszik a kolléga: 


Ezekkel demonstrálja, hogy a kazettafon feje is végeredményben egy tekercs, ami írja/olvassa az alatta futó szalag mágnesezettségét, de erről már volt szó az Utazásokban

A szalag meg nyilván valami olyasmi, mint a hűtőmágnesünk volt, amit nagyon könnyen szanaszét tudtunk mágnesezni. Az igazi fej nyilván nem ilyen primitíven néz ki, de nem megyünk ebbe az irányba. A kazettafon-fejjel nemcsak a bankkártyádon lehet szkreccselni, hanem lehet építeni is egy ilyen csodagépet. A fickónak a csatornájára is érdemes rápillantani. Ennek a fickónak a 100mH induktor is jól működött, mint lehallgató. Nekünk induktorral nem sikerült eredményt elérni (470uH volt csak itthon). 

Kipróbáltuk a kazettofon fejes gitár húrszedőt is, mérsékelt sikerrel. Nem állítom, hogy egy profi elektronista nem tudna ebből poszapokaliptikus gitárszedőt építeni, van is erre rengeteg próbálkozás a neten, de mi egy ilyen legalja mono-erősítővel se tudtuk értékelhetőre felerősíteni szerencsétlen kazettofon-fejet. Prüntyögés persze átjött, de ennél sokkal jobb szedőket tekercselhetünk magunknak egy mágnesből és némi drótból. 

További hasznos keresőkifejezések: inductive pickup, telephone tap, telephone coil, Circuit sniffing. 

Érdekességek: Mr Big 2.10-nél megjönnek a fúróval. Itt meg Phil X szólózik telefonnal. Itt Phil X beszel a cuccairol, whola lotta Ipohone. Ha meg kedvet kapnál a koncertedet feldobni, akkor egy Saucillator appot ajánlanék. Ez gyakorlatilag egy theremin-utánzat, de ha a telefon hangszóróját a gitárszedőhöz dugod, meglepheted vele a közönségedet. Előnye, hogy előre kiválaszthatod, hogy pl. A pentatonban szeretnéd tolni, szóval nem egy nagy bravúr hangnemben maradni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése