Doe, a deer, a female deer? Miért pont 12 félhangot használunk?

A kromatikus hangsor sokkal több, mint kulturális baleset... 
(Casey Connor)

De miért? Miért pont 12 hangközt, vagy micsodát használunk? S ezek a hangok miért csak félhangok? S ezt a 12 félhangot miért hívjuk oktávnak, amikor hívhatnánk féltávnak is (a rezgő húrhossz, vagy levegőoszlop alapján). Vagy 12 távnak, mert ennyi bundra (zongorán billentyűre) van az alaphangtól. És miért vannak olyan felosztások, amelyek ezt a szakaszt csak 8 részre bontják. Így például:

Én nem tudom, mit monyol ez a nő a gitáron (köze nincs a standard hangoláshoz, az hétszentség), de hogy a zenében az ábécét azért kezdjük dó-re-mi-vel, mert hát így esett, az azért egy pöttyöt erős állítás, még egy musicalben is. És hát bár C-dúr skálának tűnik elsőre, van benne Cisz is. Szóval nem ebből tanuljuk meg, hogy miért vannak ezek a hangok és pláne ezek az elnevezések. 

Az a helyzet, hogy sokan sokféleképpen közelítik meg a 12 hang témakörét. 3 magyarázatot találtunk elfogadhatónak és érthetőnek, de persze több is lehetséges. 

Az egyik csapásirány az egyszerű aránypáros magyarázat. 

Az őskorban, a barlangban, mikor az asszony dalra fakadt és arra a férfi nem tudott megfelelő vékony hangon rácincogni, akkor megköszörülte a torkát és megpróbálta mélyebben. Becsatlakoztak a gyermekek is a virnyákolásba, és akit a nap végére nem vertek agyon hamis éneklésért, azokból kialakult a basszustól szopránig az énekkar, akik már értették, hogy mi az oktáv. Sőt akár 2-3 oktáv is, tehát tudták, hogy a katarzis oktávonként megismétlődik. Innentől már csak egyetlen oktáv felosztására kell koncentráljunk. Erre jó állítólag az egyszerű arányszámos felosztás, amit talán az ókortól errefelé folyamatosan fejlesztgetnek. Vannak vélemények miszerint a pentaton skála ismerete is mélyen zsigeri az emberben.

Ha az alaphang frekvenciáját egységnek tekintjük, akkor ennek a duplája az oktávja. Tehát minden köztes hangot 1 és 2 közötti számmal érdemes szorozni, hogy ebben a tartományban maradjunk. 

Írjunk fel csomó egyszerű aránypárt.

Dobjuk ki az összeset, aminek értéke 2 fölötti, mert az már a következő oktávban matat. 

Dobjuk ki azokat is, amelyek 1 alattiak (a mélyebb oktávot), és vegyük észre, hogy bizonyos aránypárok ugyanazt a számot írják le. Ezek is mehetnek a levesbe, mindegyikből csak a legegyszerűbb maradhat.

Ami maradt, azokkal próbáljuk meg felosztogatni az oktávunkat. 

Ez 15 lépéses felosztás (a 12 helyett). És ennyire egyenletesen fednék le az oktávot:

Vagyis leginkább semennyire, például a 2-3-4 szinte egyvonalban van, míg a 14-15 között hatalmas az ugrás. Ráadásul girbegurba az egész, de valószínűleg nem ez volt a baj vele, vagyis nem hisszük, hogy Püthagorasz Excellben vizsgálta volna a dolgot. Az ókori urak valószínűleg gyakorlati oldalról közelítették meg és a legcuccosabban szóló hangközeiket vették csak alapul. Kvint, kvart, tercek és szextek. 

Tehát pirossal jelöltük a kiegyenlített hangolás szerinti hangokat, látszik, hogy a kvint és a kvart majdnem egybeesik (alig 2 centes különbség), a többi nem annyira, de nagyjából egyenletesen fedik le a kromatikus skálát, viszont hiányzik a szekund- és a szeptim-régió, illetve a kvint és a kvart között is (a tritone helyén) egy luk van. Ezt az öt hangot úgy célozták meg, hogy középre bejött a 7/5-ös arány, kisszekundra 16/15, nagyszeptimre pedig 15/8, nagyszekundra és kisszeptimre pedig ami még megmaradt az aránypárokból, 9/8 illetve 9/5. Így:

Az arányok, konszonánsok és disszonánsok besorolása miatt érdemes ezt a videót is megnézni. Simán találhatsz ezektől eltérő arányokat is a netes zeneirodalomban. Azt is láttuk, hogy 19, vagy 24 hangra osztva az oktávot egyenletesebb felosztást lehetne elérni, de így is elég bonyolult a zeneelmélet, meg a gitár bundjai is sokkal rövidebbek lennének, vagy a hangszer nyaka lenne sokkal hosszabb. 

A disszonancia-konszonancia-téma számunkra eléggé ezoterikus szubjektív és megfoghatatlan, ezért nem megyünk ebbe az irányba. Oké, láttuk, hogy a Cápa kis szekundból támad. És, hogy félhangból a 666, na! a 66, vagyis a 3 egész hangköz nem bírja a szenteltvizet, de most nem ebbe az irányba haladunk. 

Másik megközelítés, a harmonikusok oldaláról. 

Egy ilyen kalkulátorral számoljuk ki a C hang harmonikusait. 

A kalkulátor csak 16 felharmonikusig megy és hát a kromatikus hangsorból még elég sok hang hiányzik, viszont ha eljutunk a 27. harmonikusig akkor az összes jelenleg használt félhangot megkapjuk, de azért jól látszik, hogy egyik másik szinte negyed hangra is eltér a kiegyenlített hangolástól. 

A circle of fifth, vagyis a kvintkör megközelítés

A wiki szócikktől instant agyfaszt lehet kapni, szóval inkább próbálkozzunk másképp. Itt ez a videó, de a legjobb ha egy hangszer is kéznél van. Mi a gitárt vesszük elő, mert zongora az pont nincsen itthon. 

Van ennek bonyibb ábrázolása is, de most a céljainknak ez is megfelel. Igaz, nehezíti kicsit a megértést, hogy például a D# az itt Eb-ként jelenik meg, de a # és a b hülyeségnek más alkalommal eredünk nyomába, mindenesetre pirossal felírjuk a keresztes jelölést is, amitől minden zenész valószínűleg sikítana, de teszünk most erre. Szóval a kvintkör, nem meglepően, kvintenként halad, ami ugye 7 félhang (7 bund) távolság. Mondjuk indulunk jobbra C-től, aminek a kvintje G, aminek a kvintje D és így tovább 7 félhangonként teljesen körbeérve érintjük az összes (fél)hangot, ami a kromatikus skálában előfordulhat. Vagy mehetünk balra is, C-től visszafelé 7 félhangra az F van, F-től visszafelé Bb (vagyis A#) és így tovább. Tehát kvintenként összevissza járkálva fel és alá, 12 hangot tudunk érinteni.  A kvintkörben ennél sokkal több tudomány van (lásd a fennebb linkelt videót), de most itt meg is állunk. Érdemes megfigyelni, gitáron milyen mintázatot követ a kvintkör. 

Forrás

Ebben a témában érdekes még ez a videó is. Kulcsgondolatok a videóból (mert úgysem fogod megnézni):

- Nem a hangok frekvenciái a fontosak, hanem a hangok közötti távolságok (vajon az abszolút hallásúak mennyire lesznek idegesek, hogyha nem A-440Hz hangolást hallanak?).
- Konszonáns és disszonáns hangközök egyaránt kellenek a zenéhez. 
- A kiegyenlített hangolás teszi igazán használhatóvá ezt a rendszert. 
- A 12 félhangnak történelmi, fizikai és emberi preferenciák az okozói. 

Csak a Párt nem öregszik

Futnak az évek, gyűlnek a ráncok,

gyérülnek a szürkülő hajszálak;

ritkul a régi harcosok sora.

A végtelen térben és időben

ó, már eddig is hányan tovatűntek,

akik – börtönök, ütlegek

kínjait kiállva –

a mába hozták

a történelmet.

Csak a zászlók pirosa nem fakult.

Csak a Párt nem öregszik:

erős és fiatal maradt,

ahogy telnek az évek, évtizedek,

egyre erősebb, fiatalabb.

(Kányádi)

A Papírsárkány három napja volt szülinapos. 

Csináljunk virtuális gitárpedált!

Egy gitárpedál egyszerű dolog. Pár  deka ellenállás, csipetnyi kondenzátor, tranzisztor érzés szerint, dióda, amennyit felvesz és potméterrel fűszerezve készen is van az egyedi rákendroll-hangzás.

Egy gitárpedál baromi bonyolult dolog. Rengeteg paraméter, mikrofarád, megaohm, zajszűrés, NPN, opAmp, germánium, csövek versus tranzisztorok, logaritmikus potméter, anyámkínja. 

Mi pedig ugye nem értünk az elektronikához, de mivel ismerünk pár primitív embert, aki azt állítja, hogy keni-vágja, gondoltuk ez nem lehet annyira megtanulhatatlan.

Hát de. Legalábbis nem két délután alatt.  Az elektronika kifejezetten az a műfaj, ahol az első osztály után, ahol felsorolják az alap alkatrészeket, egyből a mesteri fokozat következik. Nincs átmenet. Nézd meg bármelyik elektronika könyvet. Finoman indít, az Ohm-törvénnyel, amitől elhiszed, hogy már sínen is vagy, aztán pár oldal múlva már jön a rezgőkör, meg olyan képletek, hogy lemész (egyenirányító) hídba. 

De van egy kifejezetten gitárpedál célra írt program, a LiveSpice, ami azt ígéri, hogy leszimulál nekünk mindenféle pedál-áramkört, csak be kell rajzolgatni az alkatrészeket a megálmodott sorrendben (laikusoknak leginkább bemásolni már meglevő pedálok kapcsolási rajzait). Hát ez szuper, csak ki kell próbálni a legkirályabb hangzást, finomra hangolni a metált és utána csak meg kell venni a hozzávalókat a boltban s összeizélni egy saját, egyedi pedállá. 

Sajnos a valóság nem ilyen. Kezdjük ott, hogy nem minden alkatrészt ismer a program. De azért egyszerűbb rajzokat simán megrajzoltunk. Viszont a szimuláció annyira szaggat, hogy kezdetben azt hittük a kábel, vagy a gitár csatlakozója hibás. (Persze, később kiderült, hogy a gitárkábel is hibás volt.) Mindemellett minden áramkörnek ugyanolyan nyers és béna a hangzása.

Ezt a rajzot az instructables oldalról lestük, mint a legeasybb cucc, ott meg is építették. Hát mi a szimulációs hangzás alapján nem kaptunk kedvet hozzá, hogy megépítsük. Itt meg egy komolyabb:

Ezt a LiveSpice saját demói között találtuk (az Ibanez TS9 Tube Screamer így szól a valóságban). És egyáltalán hajlandó volt megszólalni LiveSpiceban, bár ez is szaggatott rendesen. Érdekesség, hogy feszültségeket is lehet mérni, amit megjelenít baloldalt alul. Kár, hogy nem sokat értettünk belőle, de legalább szép színes volt. És annyit mi is láttunk, hogy a kimenő jel nagyobb volt, mint a bemenő. Mindenesetre ez is szaggatott, meg torzított. Jó persze, hogy ez egy torzítópedál, de ez nem jól torzított, na. Szóval pont arra nem alkalmas, amire csinálták, vagy csak mi nem bírtuk rendesen konfigurálni. 

De azért annyira könnyen éppen nem adtuk meg magunkat. A program leírásában az szerepel, hogy ez képes VST plugint is csinálni. Arra gondoltunk, hátha egy  DAW-ban, pluginként sokkal jobban fog működni. Igen ám, de sehol se találtuk a plugint, mire kiderült, hogy tudni tud, de csak a 13-as verziótól, azon meg nekünk nem ment a szerkesztőablak, ezért nekünk a V12 volt felinstallálva, és hát ezért nem találtuk a VST pluginját. Erre visszatettük a V13-at (a szerkesztőablak most már nem érdekelt), és meg is lett a plugin a C:\Program Files\Steinberg\VstPlugIns\LiveSPICE könyvtárban. Az Audacity nem volt hajlandó együttműködni., pedig bemásoltuk neki a C:\Program Files (x86)\Audacity\Plug-Ins könyvtárába, ahol meg is jelent:

Csak hiába tettük Enable-ra, mindig visszaállt és nem került be az effektek listájába. De lehet mi nem csináltunk valamit jól. Szerencsére van nekünk más DAW-unk is, mégpedig a Cakewalk Bandlab. Úgyse sok mindenre használtuk eddig.

Ide meg úgy kell bekötni egy plugint, hogy hozzáadjuk az elérési útvonalát. Érdekesség, hogy egyből megtalálta a példafileok elérhetőségét is, de ennek nincs jelentősége, mert a pluginból bárhonnan megnyithatók majd a kapcsolási rajzok. Így ni:

Érdekesség, hogy a LiveSpice saját példafilejai sem mind működtek (volt ami kigyilkolta a programot is), nemhogy az általunk megrajzolt pedálok. De azért az Ibanez Tube Screamer tetszett egy kicsit:

És az instructables oldalról nyalt faék-egyszerű pedál is megszólalt:

Én nem állítom, hogy ez nem egy jó eszköz az alapokat megtanulni a pedálépítéshez, de azt sem, hogy igen. Mindenesetre nekünk ennyi volt egyelőre, mert kifárasztott a dolog és kezdtük elunni.

Kipróbáltuk tehát a nagyobb testvért, a LTSpice programot, ami nem kifejezetten gitárpedálokhoz készült, hanem mindenféle elektromos kapcsolások szimulációjára. Ez annyiban más, hogy nem live adja a hangot, viszont a bemenetnek meg lehet adni egy WAV-filet és a kimenetet tudja WAV-ba írni. Elvileg. 

Ebben a videoban elmutogatják részletesen, hogy kell megpatkolni a progit és hogyan kell használni. Mi innen nyaltunk előre megrajzolt LtSpiceos gitárpedál szimulációkat.

  

A Simulate Menu  - Edit simulation Command részében érdemes nagyon rövid időt megadni, mert pár másodperc szimuláción hosszú perceket fog rágódni a gép. A bemeneten meg így kell megadni, hogy egy WAV-ot fogadjon:

És a videó szerint így lehet elérni, hogy a kimeneten egy WAV-ot hozzon létre:

Két gépen is kipróbáltuk és sajnos mindkettő csak egy néma WAV lett az eredmény. De legalább baromi lassan készítette el, és pár másodperc miatt 2,5Gigás állományokat fosott a merevlemezre, amiket azután se törölt le, hogy (nem) jól végezte dolgát. Na itt lett elegünk a dologból. Kész, vége, rendeltünk egy gitárpedál-kitet a lengyelektől. Igazi alkatrészek. Semmi virtualitás. Aztán meglátjuk, ha összelegózzuk, annak jobb hangja lesz e, mint a jó öreg Digitech RP50-nek, amit kb. mindenki utál rajtunk kívül, de amit ezek után, hogy láttam mennyire bonyi egy pedál, már nem is nézek le annyira.

Ezt a programot meg egyelőre nem töröljük le, mert van benne néhány példafile alap elektronikai ismeretekhez.  

Tapad mint a mágnes?

Nem olyan, mintha a mágnesek egy másik univerzum fizikájához tartoznának? Mintha az ufók hagyták volna itt? Hogy külsőre pont olyanok, mint a normális anyag, mint egy darab fém, aztán mégis távolról lehet zizegtetni, mozgatni és távirányító se kell hozzá? 

Shakira Tom And Jerry GIFfrom Shakira GIFs

Mivel a mágnesesség egy kvantumcsoda, ezernyi kínzó kérdésünkre nem találunk választ. Van e csak egy pólusú mágnes? És az állandó mágnesek mágnesessége mennyire állandó? És kikapcsolható e a mágneses erőtér tetszés szerint, mint az elektromágneseknél? Vagy felcserélhető e a két pólus? És ha dörzsöléssel, vagy megközelítéssel megmágnesezhetsz valamit, akkor dörzsöléssel el is veheted a mágnesezettséget?  És elveszíti e a mágnes az erejét, ha nagyon sok fémet megmágnesez, vagy nem és ha nem, ez kikezdi az energiamegmaradás törvényét? És létezik e antimágnes? És hogyha a hűtő mindkét oldalát vonzza a mágnes mindkét pólusa, létezik e olyan hűtő, aminek minden oldalát taszítja a mágnes mindkét pólusa?

Persze, hiheted, hogy mekkora hülyeségek ezek a kérdések, de ezekre mind van tudományos válasz. Csak nem ebben a bejegyzésben. Itt csak néhány kísérlet keretében próbáljuk megsejteni a működésüket. Mert például létezik antimágnes, mégpedig a diamágnesek, gyakorlatilag a hűtőszekrény, ha szupravezető szintig hűlne, és mondjuk rézből lenne, nem pléhből, akkor  az északi és a déli oldala is taszítaná a mágnesünk északi és déli pólusait egyaránt.  De szobahőmérsékleten pirolitikus grafitból is készülhetne egy ilyen antimágnes-hűtőszekrény, de az hülyeség, mert a hűtőnek az a feladata, hogy hűtse a sört és nem az, hogy ledobja magáról a hülyébbnél hülyébb mágneseket, amiket Horvátból és Görögből hoztál. De diamágneses a víz is, amiben a sörödet hűtöd a patakban, ezt nemcsak a temérdek kísérletből lehet tudni, amit az interneten találsz, hanem abból is, hogy a patakon, amiben a sörödet hűtöd, nem áll meg a hűtőmágnes. Magadnak is kipróbálhatod azt az elcsépelt kísérletet, hogy egy rézcsőbe neodímium mágnest dobsz. De ha nincs otthon rézcsöved, mert miért lenne, akkor csak van egy alufóliatekercsed, amibe mindent belecsomagolsz, tojva arra, hogy emiatt viszi el a vörösiszap Ajkát. Ja, hogy neodímium mágnesed sincs, amit bedobj? Menthetetlen vagy, inkább dobj be egy felest. 

Istenbizony megmutatnánk a pirolitikus grafit levitációját is, de most nincs kidobni való pénzünk. Majd egyszer, ha már annyira nem bírunk a vagyonunkkal. Úgyhogy most ezeket próbáljuk ki, abból amint van itthon:

1. Kikapcsolható erőtér. 

A mágneses erőtér átüti a rezet és az alumíniumot is

Az Actionlab videója magyarázza el, hogyan működik a kikapcsolható mágnes. Mert természetesen létezik. Először azt mutatja meg, hogy egy kismágnes egy nagy vasat nem bírja szaturálni ezért nem mágnesezi át (hiába a legerősebb mágnesedet nekiugrasztod a vasúti sínnek Udvarhelyen, Bikafalván attól még nem fogja a sín vonzani a rajzszöget), de ha nagyobb mágnest tesz ugyanakkora vasra, az már mágnesessé válik. 

Érdekes, hogy a mágnes akkor tud a legtöbb tízbanist megemelni, hogyha egy vasdarabot teszünk mögé. Növeljük a mágneses erőt (a két legbikább mágnesünket vetjük be) és a vas tömegét is.

Ha a mágneseink mögé egy vastömböt teszünk egy darab csavarral többet képes megemelni. Ez némi magyarázatra szorulna... de nem fogunk találgatni. 

Nem mindegy tehát, hogy mekkora mágnes, mekkora vasdarabot akar megmágnesezni, ezt a hatást próbáljuk megmutatni a mágneses fóliával is, ugyanakkora vasdarabon kisebb-nagyobb, gyengébb és erősebb mágnesek:

Az eddigi tapasztalatokkal felvértezve fordulunk rá a kikapcsolható erőtérre. Ha egy acéllemezre két mágnest teszünk, vajon akkor fog e mágnesesebb lenni, hogyha a mágnesek ellentétes, vagy ha azonos pólusaikkal tapadnak? Vajon az egyik lesz a kikapcsolt, a másik meg a bekapcsolt állapota az így képzett kompozit-mágnesünknek. 

A képek tanúsága szerint azonos pólusokkal van bekapcsolva a mágnes-kombó.  Többféle mágnessel próbálkozunk, egy mágnesre alig-alig reagáló kanállal és könnyen reagáló tízbanisokkal is. 

Azt tapasztaljuk, hogy a bekapcsolt mágnes vonzza a kanalat is és a tízbanisokat is. De csak akkor, ha elég erős mágneseket használunk. Az alsó képen kis mágneseket használtunk, se ki, se bekapcsolva nem vonzódtak a kanálhoz. Tehát a kombó ereje sokkal gyengébb, mint a benne dolgozó mágnesek ereje külön-külön. 

Viszont ha erősebb mágneseket használunk (felső képek), akkor kikapcsolva is felvettek pár tízbanist. Lássuk mit mutat a mágneses fólia.

A baloldali a kikapcsolt állapot. Így némileg érthető, hogy miért nem vonzódott a kanálhoz, de a két oldalán miért vett fel mégis különálló fémdarabokat. Tehát fontos, hogy a felemelni kívánt tárgy rövidre zárja e a pólusokat?

A továbbiakban két fém közé tesszük a mágneseinket, pólusaikkal egy irányba, ezt a vasra írt S és N jelzi is. Innentől mi is csak találgatunk, de jó móka.

Az derült ki, hogy így elrendezve a vasak északi illetve déli pólusúak lesznek, ezt jelzi a telefon pólusérzékelője.

Lezárva egy fémmel a két pólust, azt tapasztaljuk, hogy azon az oldalán erős mágneses teret produkál, a másik oldalon viszont alig, a telefon nem is érzékeli mágnes jelenlétét. De azért van bennünk némi bizonytalanság a telefon szenzorával kapcsolatban. 

Oldalirányból viszont jó távolról észreveszi a pólusokat. Érdekes, hogy nem egyforma távolságból, a képen annyira közelítettük a telefonhoz a kombónkat, ahol éppen érzékelhetővé váltak. Ez magyarázható a kombó szögével, anyag-egyenletlenséggel és még ki tudja. De egyaránt működött ki és bekapcsolt mágneseknél is, talán a kikapcsoltakat picit közelebb kezdte észrevenni a telefon szenzora, tehát a kikapcsolás oldalirányban nem hatott annyira?! 

Itt működés közben látszik a csodaszerkezet, baloldalt bekapcsolva, jobboldalt kikapcsolva. Érdekesség, hogy szétszedve, majd újból összerakva nem konzisztensen ugyanazokat a mérési eredményeket kapjuk. A telefon szenzorához viszonyítva sokszor pár milliméteres elmozgatás is szétzilálja a mérést. Emiatt nem is erőltetjük a méréseket.

Lássuk tehát a mágneses fólia mit mutat:

A felső, bekapcsolt állapotban a vasdarab gyakorlatilag két pólust formáz, ezt iránytűvel ellenőriztük is. Az alsó kikapcsolt állapotban is többnyire egy sokkal gyengébb két pólus szokott látszani, de egyszer sikerült ilyen egyenletes képet is készíteni. Valaki tud rá magyarázatot?
Oldalnézetből meg ezt látjuk.



A baloldali a bekapcsolt, a jobboldali a kikapcsolt, itt éppen a legfelső mágnessel kapcsoltuk ki, vagyis ezt fordítottuk meg, ezt jelzi a kis hupli. 

Ez a konstrukció számunkra nem szolgáltatott elég adatot, hogy megértsük a jelenséget. Mindenesetre a mágnes-kombó bármelyik mágnes pólusának a felcserélésével kikapcsolható, vagyis lényegében annyira lecsökkenthető a mágneses tere, hogy nagyobb pénzérméket már nem emel fel. A bekapcsolt mágnes ereje valamennyire elmarad a benne használt mágnesek erejétől. 

A képen látható az esetben az egy és a két vasas konstrukciók ki és bekapcsolt állapotát hasonlítjuk össze. A két vasmagos cucc bekapcsolva gyakorlatilag egy patkómágnesnek felel meg. Még kikapcsolva is három acélgolyót emel meg. Az egy vasmagos kikapcsolva nem emel egy acélgolyót se, igaz, ez bekapcsolva is jóval kevesebbet tart meg a két vasmagoshoz viszonyítva. 

Az egy vasmagra tapasztott mágnes-kombó érdekessége az is, hogy bekapcsolva (vagyis mindkét mágnes azonos pólusával feltapasztva),  a vasmag mindkét vége azonos pólusú, és keresztben ellenkező pólusú:

A ki és bekapcsolt állapot meg így jelenik meg a vasmag végein:

Még kipróbáltunk egy sokmágneses megoldást is, itt bekapcsolva ugyanazzal a pólussal, kikapcsolva meg váltakozó pólussal vannak a mágnesek:

Hát nem lett a dolog teljesen világos, de azért kezdetleges kapcsolgatható mágnest így már tudnánk készíteni, már csak a mechanikai kapcsolgatás megoldását kell kitalálni. Ez a fickó készített egyet fából is, meg nyomtatott is egy hasonló szerkezetet. Egy nem túl meggyőző magyarázatot is felrajzol.

A Magnetic games videója sokkal érdekesebb hárommágneses módszert mutat. Nagy mágnesekkel sokkal jobban kijön a hatás, de talán nem véletlenül nem próbálják ki a kikapcsolt mágnessel az apró tűket felvenni, gyanítom, hogy apróbb holmit kikapcsolva ez is felvenne.

2. Demagnetizálás

Elég egyszerű szerkezet kell hozzá, két szembefordított pólusú mágnes közé bedugva a fém mágnesessé válik, ha nem közéje, hanem alája, vagy föléje dugjuk ugyanezt a fémet, akkor demagnetizál. Érdekes , hogyha déli pólussal összeforgatott eszközzel mágnesezzük a vasat, akkor azt északi oldallal összefordított eszköz nem demágneseli le. 

Hogy az erőtérbe mindig ugyanott hatoljon be a mágnesezni, demágnesezni kívánt cucc, szívószálból építettünk egy ilyet. A mágnesek közötti szívószálon átdugva mágneseződik a csavarhúzó, a szélső szívószálon átdugva elveszíti a mágnesességét. 

Másik sokkal egyszerűbb mágnesező, demágnesező, egy ferrit gyűrűmágnes oldalán mágnesez, beledugva demágnesez. De erre nem szaporítjuk a szót, a Brainiac75 videója ezt bővebben kibontja.

Total ink coverage, mennyi a tintalefedettség?

Na, ezt tényleg senki olvassa, csak ha arra van szüksége, hogy megtudja, egy PDF fileban mekkora a tintalefedettség. Mert mondjuk ki akarod számolni, milyen nyomdai munkák, mennyi festéket esznek és ebből akarsz prognózist felállítani a jövőre nézve. Munkahelyi feladat, csak ha már felültünk rá, leírjuk, hátha valakinek majd jól jön.

A feltételek: adva van egy imposition PDF file és erről valamilyen mérőszám segítségével le kell tudnunk olvasni az egyes színkivonatok százalékértékeit, úgy, hogy bármekkora felületek lehetnek bármilyen színnel és bármilyen raszterlefedettséggel. Az adathoz nagyon könnyen hozzá kell férjenek olyanok, akik nem rendelkeznek nagyon elmélyült számítástechnikai ismeretekkel és nincsenek túlfizetve sem, ez utóbbi mondjuk a motivációjukat érinti, nem a tudásukat. 

1. Célszoftver

Az APFill 49 dollárért pontosan ezt mutatja meg, de számtalan pénzes alkalmazás van, ami mellékesen ezt az adatot is mutatja (elvileg a PitStop, PDFFiller, de ezeket nem próbáltuk ki, mert drágábbak). 

Adatvédelmi okokból nem mutatjuk a teljes impositiont tartalmazó PDF-et, csak annak DIPCO fejlécét. A tinták értékei százalékban vannak kifejezve, így például a teljes ívet 23,5 százalékban fedi cián, 13 százlékban magenta. Egy másik munkánál egy direkt-színt is használunk a polikrómia mellett, ez történetesen egy metalizált arany háttér a teljes doboz felületén, a Pantone-arany 69 százalékban fedi az ívet. 

Csakhogy nekünk ezt a feladatot ingyenből kell megoldjuk és semmilyen más funkcióra nincs szükségünk. 

A további teszteléshez olyan kis PDF-et csinálunk, amit könnyen és gyorsan lehet elemezni, és amiről pontosan tudjuk, hogy hány százalékban fednek rajta egyes színek. Legyen ez 3/4 rész Cián, 3/4 rész Magenta, és 1/2-1/2 rész Sárga illetve Fekete. Így, könnyen ellenőrizhető ha helytelen adatokat kapunk.

2. parancssoros megoldás

A legegyszerűbb, legprimitívebb megoldás, amit találtunk a parancssoros Ghostscript, amit szerintünk az APFill is használ titokban, mert felrakatta velünk az installálás során (mondhatni, az APFill a Ghostscript GUI-ja 49 dollárért). Ezt kell beírni:

gswin64c.exe -o - -sDEVICE=inkcov filenév.pdf

Amennyiben a PDF és az EXE nem egy könyvtárban vannak, akkor nyilván be kell gépelgetni az elérési útvonalakat is.

És ilyen formában tálalja az adatokat (sárgával kiemelve). Ingyenes GUI-t, bár találtunk, de nem bírtuk működésre sajnos, tal'n linuxra van?! Márpedig a parancssor az elég ciki cucc, bár léteznek olyan emulátorok, amik megkönnyítik a használatát. És nem utolsó sorban lehet írni egy BAT filet is, ami spórolhatna pici gépelési időt. 

De nézzük, felismeri e a Pantone színt? A PDF-re még overprintben rádobtunk 1/4 felület Panton narancsszínt, ami azt jelenti, hogy egy ötödik színnek is várnánk 0.25-ös értéket. Cserébe ezt kapjuk:

Úgy tűnik, hogy a Pantone színünket polikrómiának értelmezi, ezért ugrik meg például a Sárga aránya. Ez probléma, mert számtalan esetben van ilyen kompozit bemeneti állományunk és ezeknek az eredményei komprommitálják az adathalmazunkat. Nem kizárt, hogy van, aki ezt a ghostscriptet fel tudja rendesen paraméterezni, de azok nem mi vagyunk, hosszú és bonyi a dokumentációja és pont most szóltak, hogy mégsem lesz szükség erre az információra. Fel is adtuk ezt a lehetőséget. 

3. A képszerkesztő módszer. 

De ezt azért még kipróbáltuk, elvégre fotósblog vagyunk, vagy mi. Sajnos ez is csak polikrómiánál működik, mivel egy imposition PDF, bármilyen képszerkesztőbe benyitva, nem tartja meg a Pantone színeket. Kérdezés nélkül bemappeli CMYK, vagy RGB képnek. Megnyitva, egy Average Blur után, az Info palettáról leolvashatóak a százalékos értékek.

Amennyiben van hozzáférésünk DOTTiffhez is, akkor azokat is használhatjuk, de pl. a PS csak TIF kiterjesztésre átnevezve hajlandó megnyitni ezeket. Ha sikerül egy Bat-filet írni, ami a fileok másolgatását, átnevezgetését megoldja, akkor egy Actionnel megtámogatva PS-ből valamennyire leegyszerűsíthető a dolog, de nem túl elegáns, valljuk be. 

4. PPF

Bár tud ilyet a RIP, nincs jelenleg liszenszünk semmi olyan alkalmazásra, ami ezt meg tudná piszkálni. Így sajnos nem tudjuk, ezt az adatot a CIP3 PPF (vagy most már CIP4 JDF?) tudja e, illetve kinyerhető e belőle. Ha van rá lehetőséged, egy próbát megér. 

MonStein és a TerminaConor

Régóta érdekel (az egész moiré érdeklődésünk is ide vezethető vissza), hogyan lehet úgy két (vagy több) nonfiguratív textúrát kialakítani, hogy azok egymáson tologatva két (vagy több) különböző képet adjanak ki:

Ugyanez, kevésbé látványosan, de a jobb érthetőség miatt külön színezve:

A monstein-rajzolatot Dimitri jegyzi ezen a linken. És nem találjuk a módszerének leírását. Viszont van egy olyan érzésünk, hogy valahol rokon lehet ezzel az animációs játékkal,  azzal a különbséggel, hogy a scanimációs játékoknál csak két fázis van, és az elmozgatás nem a vonalakra merőlegesen történik, hanem azok mentén. Valahol itt lehet elásva a blöki. Az alábbi terminaconor animáció két kép nem használ fenszi fourier transzformációkat, mateket, meg képleteket, sima tologatós scanimáció.

Oké, tiszta sor, hogy ez csak egy egyszerű képmanipuláció és egyetlen rácsot meg egy preparált képet használ csupán. Ezt a kettőt:

Viszont találtunk egy érdekeset. Ez a program is távolról rokon ezzel a témával, ugyanakkor közel áll a steganográfiához (van olyan funkciója is).

Leegyszerűsítve, mert úgyse fogod ott elolvasni: az elkódolni kívánt kép minden egyes pixelét 4 pixelre képezi le (emiatt a bemeneti kép felbontásának kétszeresét kapjuk a kimeneti oldalon) és készít belőle két képállományt egy kulcsot, meg egy kriptált képet (ezek akár átlátszó fóliára is nyomtathatóak), amik csak pontosan egymásra illesztve adják ki az eredeti képet, egyébként teljesen randomizált pöttyöket mutatnak csak. A kódolás úgy történik, hogy az eredeti képi pixelt, amennyiben az fekete, úgy bontja fel két darab 2*2 pixelre, hogy azok egymáson feketét okozzanak, hogyha az eredeti képpont fehér, akkor meg úgy bontja 2*2 pixelre, hogy azok egymáson fehéret okozzanak (igaz, csak 2 pixelen a 4-ből, mivel olyan fólia nem létezik, amin két fekete pötty átlátszót eredményezne - bár a polarizált fény használata sejtet némi perspektívát). Így:

Forrás

Mind a fekete, mind a fehér pixel kódolását, mindig kétféleképpen tudja elérni, ezért minden egyes pixel esetén pénzfeldobással dönti el, melyik megoldást választja, ez biztosítja a randomizált eloszlását a pöttyöknek, vagyis minden egyes pixelnél a véletlen dönti el, hogy melyik minta kerül a kulcs-képre és melyik a kriptált-képre (gyakorlatilag bármelyiket nevezhetjük bármelyiknek) A kulccsal kikódolt kriptált kép, tehát kétszer nagyobb lesz és természetesen nem képes helyes tónusokat visszaadni, a fehér pixelek kódolása miatt jelentős kontrasztot veszítünk.
Persze a legjobban úgy lehet megérteni, hogyha kipróbáljuk saját képpel. 

A két raszterképet, a kriptáltat piros, a kulcsot zöld színűre festettük, hogy jobban érthető legyen mi történik. Ahol mindkét képen raszterpont van, ott ezek egymásra adódnak és fekete szín jelenik meg a kompoziton. Jól megfigyelhető, hogy a kompozit ,vagyis a kulccsal kikódolt, megfejtett kép sötét tónusát úgy éri el, hogy vagy csak piros, vagy csak a zöld fólián van raszter, amit szabadon hagy az egyik, azt a másik takarja (e a fenti képen hol piros, hol zöld pixelben jelentkezik). A világos részeknél viszont egymásra rendezi a a raszterpontokat a két nyomaton (ezek a szimulációban feketeként jelennek meg), így a lehetséges pixelek fele szabadon marad és átengedi a fényt. Vagyis így a kikódolt kép fehér zónája 50% átlátszóságot mutat, a fekete zónája meg 0% átlátszóságot, emiatt van a kontrasztvesztés. 

Monitoron ez igen jól néz ki, akár pixeles léptetések is leszimulálhatóak, egy pixelt oldalra lépve még sejlik valami a tartalomból, de két pixel eltolásnál már csak egyenletes zajt látunk. Lézernyomtatóval fóliára lenyomtatva viszont elég gyenge eredményt sikerült elérni. Nem érdemes nagy felbontásokkal dolgozni, mert a nyomtatók felbontása egy szűk keresztmetszet, egyetlen megfejtendő pixelhez négy pixelt kell leképezni a fóliára. Emellett a fólia meg is nyúlik a hőtől, és ez a csöpp eltérés már elég ahhoz, hogy a teljes képet egyszerre ne is lehessen felfedni, szerencsére óvatos tologatással letapogatható a teljes felület. 

Persze ezt a módszer meg lehet bolondítani 3x3 pixeles kódolással, vagy még több kép kombinálásával. Így dolgozik a Stegano funkciója, amiben két képpel kódol el egy harmadikat. Sajnos ez is leginkább a kontrasztos képekkel működik, a finom tónusoknak nem barátja. Illetve nekünk csak a PNG-t fogadta el.

Az ábrán felül látszik a három bemeneti kép. A program az első kettőt csöppet megpiszkálja, amitől azok még hordozzák az eredeti látványt, ezért a gyanútlan kémek nem gondolják, hogy titok van beléjök rejtve, de ha egymásra helyezzük őket, akkor tádámm, kiadják a harmadik képet. Baloldalt a két feketefehér kép egymáson kiadja Grimpixet, jobboldalt a két képet pirosra és zöldre színeztük, hogy érthetővé váljon a dolog működése. Itt is, ami csak egyik, vagy csak másik fólián jelenik meg, az adja a végső kép feketéjét, ami meg mindkettőn, az adja a világos részeket. 

Visszatérve a legelejére, ebben a dolgozatban pont erről írnak, nem kizárt, hogy a fenti program is ilyen mateket használ, de sajnos ez minket meghalad. 

Az interneten azért még nincs fenn minden. Rejtélyes betű-kód az iránytűn.

Például a minap megtudtuk, hogy az iránytűnkön van deklinációs skála (azelőtt a deklináció eszünkbe se jutott, pedig már hallottunk róla), meg, hogy ezt az iránytűt nem is tudnánk használni a déli féltekén (ezt se láttuk jönni - mennyire öngyarmatosító kifejezés ez is, de bírom). Ezután észrevettünk egy másik jelölést (E) a mágneses-zóna jelzése mellett (MN), átellenben a kutyaházzal, amire nem bírtunk magyarázatot találni. Gondolom sokan vagytok úgy, hogy nem az izgat, amit nem tudtok, de megtanulható, hanem amihez nem lehet egyáltalán hozzáférni. Mindig az kell.

Röviden a deklinációról, amit a kutyaház két oldalán E és W decl. skálán lehet beállítani. Alább látod a deklinációs izo-vonalakat, a zöld vonal mentén nem kell korrigálnod se jobbra se balra, az iránytű igazi északot mutat, mint a kisangyal. Tőle jobbra és balra + (E) illetve - (W) korrekciót használsz az iránytűdön. Erről itt volt szó bővebben. Hogy ilyen összevissza görbe vonalak vannak, az sok mindenből adódik, egyrészt a föld mágnesessége nem egy tengely mentén képzelhető el, aztán a földi geometria is csak a laposföldeseknél euklideszi. Itt megnézheted magadnak 500 évre visszamenőleg, merre volt az észak és merre várható, a jövőben. 

Forrás

Haladjunk az MN jelölésre, mit az iránytű kutyaházába nyomtattak. Volt szó arról, hogy az iránytű-tűje igaiból nem azért mutat vízszintesen, mert egyforma a két szára és nem is ezért nem billen fel, hanem mert pont nem egyforma súlyú a két szára. Ugyanis a mágneses lehajlás lehúzza a tű egyik felét. Európa alján olyan 50 fokos ferde szögben a föld felé igyekezne beállni a többi fizikai szabályt is figyelembe véve. Aztán a mágneses észak (igaziból dél) felé haladva egyre meredekebben, a pólus felett meg értelemszerűen 90 fok felé igyekezne lehajlani. Alább az inklinációs izo-görbéket látjuk, a zöld vonal mentén elvileg se lehajlás, se felhajlás nincs. 

Forrás

Persze ha kimérlegeled a tűt, akkor ennek ellenére vízszintes lesz, csak a déli szárat nagyobbra kell csinálni, vagy több festék, súly kell rá. De ha ezt mondjuk egy 63 fokos lehajlásra vízszintezed meg (RO), akkor Stockholm környékén máris lesz 10 fok lehajlásod. Görögországban meg 10 fok felhajlásod. 

Forrás

Ha elég messzire elcsámborogsz, akkor a tű karistolni fogja az iránytű belső falát, vagy neked kell idétlen szögben tartani, hogy elforduljon. Ezért zónákra osztva készítik az iránytűket, de azért csinálnak mindenholjó tájolókat is (előbb a Suunto, de pár éve a Silva is). A Global needle technológiájáról pont semmit se tudtunk meg, gondolom üzleti titok. Szóval, ha olyan iránytűd van, ami valamilyen (ahány cég annyiféle) mágneses zónafelosztásra van kiadva, akkor ezt jelölik, pl. MN (magnetic north) a miénken.

Forrás

Ezen kívül egy másik jelölés is van. A miénken egy E betű van, de számos iránytű-fotón sokféle betűt találtunk, FF, C, X, V, T, H és még ki tudja. Többnyire feketével van nyomtatva, még egy olyan iránytűt is találtunk, ahol minden kékkel és pirossal volt, ezt az egy betűt leszámítva. Ebből már mindjárt gondoltuk, hogy ez nagyon fontos infó lehet. 

A másik, amit észrevettünk, hogy ez az E betű tükörben van írva, amit ugye egy V, T, C, H betűnél sem könnyű felfedezni. De az FF azért már tükörben semmilyen irányban nem szimmetrikus. Szóval csak a mágneses zóna és ez a furcsa jel van tükörben felírva a tájoló aljára. Na, most ezt vajon akkor kell tudni elolvasni, amikor a tájolót fejjel lefelé használjuk? De ilyen eset csak azoknál fordul elő, amelyikeken van deklinációt állító csavar a tájoló alján, a mi tájolónkon meg nincs is ilyen. Vagy ami sokkal valószínűbb, azért van tükörbe írva, hogy ne a normál használat közben olvassuk. 

Ugyanis ezt a kódot szerintünk egyetlen egyszer kell elolvasni, mégpedig a vásárláskor. De amíg az MN MS jelölésekre elszórtan csak találni netes magyarázatot, addig a mi talányunkra egyáltalán. A Silva is csak annyit válaszolt a megkeresésünkre, szűkszavúan, hogy ez a gyártási évet jelöli, és az E, amilyen a miénk is, 2017-es, vagyis most négy esztendős.  Ennyi a tájékoztatás, nem több. Arról semmi, hogy ez nekünk miért fontos, illetve ha fontos, akkor miért nem találunk ezekkel a jelekkel egy táblázatot, vagy ha nem fontos, akkor minek festik rá az iránytűre.

Arról nem is beszélve, hogy ez a most 4 éves iránytű nekünk kábé 20 éve ott van a szekrényben. 

Szóval egyetlen dolgot tudunk elképzelni! Valóban az évet jelenti, ezzel közvetve azt a tűkorrekciót, ami abban az évben ahhoz kellett, hogy az MN zónában vízszintes legyen a tű.  De ha van jobb magyarázatod, akkor csak rajta.

Itt érdekes dolgokat lehet megtudni az iránytűkről, kár, hogy a cikk régi. 

Itt meg rengeteg érdekes térképet találsz a témában, aminek a felét se értettük, de nagyon jól néznek ki.