Rézrontás

Minden fiúgyermek életében eljön az a pillanat, amikor először csinál áramkört. Egyfajta beavatás ez, akkor is, ha nemsokára fél évszázada várunk erre a pillanatra. Mi előtte jó sok videót megnéztünk a módszerekről, a PCB-baytől kezdve, az előérzékenyített lapkákon keresztül a fotóeljárásos fóliabevonaton is át,  a transzferfóliás-toneres, majd a fényes fotó-papiros-toneres eljárást. És legvégül a legmezeibbet (a filccel felrajzolás előtt eggyel), a sima irodai papírról átvasalást. 

Olyat is láttunk, hogy még vasaló se kell, csak aceton, meg izopropil, de azért elsőre nem felfedezősködtünk, megcsiszoltuk, körömlemosóval (acetonos) megpucoltuk, majd acetoncsöppre felfektettük a nyomatot. Hátulról még megbiztattuk izopropillal és vasalóval is, az egész nem volt 4-5 perc. A papírt ezután leáztatva lebüngyürgettük (mehet jó durván) és máris mehetett a cucc a vaskloridba. 

Ott talán egy órát tölthetett, néha mozgattuk, ecsettel simogattuk. Na jó az ecset fémrészét is megmarta a cucc, szóval óvatosan a mókusszőrrel. Az eredmény minket lenyűgözött, bár nyilván nincs összehasonlítási alapunk. 

Vasklorid elvileg készíthető 20% sósavba mártott rozsdás vasakkal, a lemart rozsdából lesz a vasklorid, van, aki kevés hipót is ad a dologhoz, de meggyőződés nélkül, illetve azt olvastuk, hogy a háztartási hipók annyira instabil cuccok, hogy lehet, ha tényleg nem sokat tesznek hozzá a végtermékhez. Most mi bolti kloridot használtunk. 

Kimértük multiméterrel, két helyen kellett csöppet megvakarni az áthidaló maradék rézszemcséket. 

A fúrás azért elég uncsi dolog. És még elképzelésünk sincs, mennyire lesz forrasztható a cucc. 

Viszont ez egy újabb fejezet, nemcsak a gitárpedálok felé, hanem egyrészt a fotók rézre maratása irányába, illetve a nyomatok különféle médiumokra való transzferében is, amikkel már régóta kacérkodunk.