Oldalságok

2016. szept. 27.

Rozsda-szakadék és a Száraz-völgy


Pedig mennyire megfogadtam, hogy a tandemugrás után a legnagyobb izgalom, amire hajlandó vagyok, az a napozás lesz a Küküllő partján, aztán mégis jött ez a kanyoning izé. Már a múltkor, a Rozsda-szakadékban is kerülgetett a frász, hogy rámdől az a sok téglapor, de aztán kiderült, hogy a szakadék egy pöpec kanyonban folytatódik, ami ki van építve ereszkedőstandokkal, tehát végig kell járni azt is.
A neten ismét összemásolták egymástól, hogy a szakadék az elmúlt 80 évben nőtte ki magát egy repedésből, persze van aki cáfolja. Mindenesetre egy hónap alatt semmiféle változást nem vettünk észre.
Mi már csalódtunk a travelguideromaniaban, ezért a biztosítópontok állapotáról inkább a bihari hegyimentőket kérdeztük (friss, egyhetes infó). A szoros részletes adatlapját is letöltöttük, de abban nem tudtunk eligazodni. A kanyon látogatásához elvileg két engedély kell, egy a hegyimentőktől, ami inkább egy bejelentkező lap, a másik a Bihari Nemzeti Parktól, de nekik négy hét alatt sem sikerült válaszolni emailban. Gyakorlatilag, ha nem kell kiszedjenek onnan, a kutya se fogja tudni, hogy ott jártál, annyira eldugott hely. Nekünk volt egy igazi őrangyalunk, egyik hegyimentővel telefonon közöltük a belépési pillanatot, ezúton is köszi Istvánnak, hogy ejsze kimentett volna, ha nem jelentkezünk időben, meg hát az információkért is. A szoros fenekén Orange mobiljel alig, Voda meglepően sok helyen volt. A GPS (+Glonass) a szűk falak ellenére elég magabiztos volt, de azért pontatlankodott is.

Szóval előtte két hétig youtubon azt tanultam, hogy kell jól kanyoníringolni. Később kiderült az amerikai videók nem tükrözik a hazai viszonyokat. Kicsit be voltunk tojva, mert mi van ha ott ragadunk két szöktető között? Az megvan, amikor a 127 órás fickó nyeletlen késsel, vasa nélkül lefűrészelte a karját Utahban a vörös sziklás kanyonban? Na ő is egy hasonló helyen szorult meg, tehát nálam is volt egy kisbicska minden eshetőségre, természetesen életlenül.

A Rozsda-árokhoz egy rövid 20 perces sétával lehet feljutni (a táblán talán 50 percet írnak), Vartop falutól egy kilométerrel nyugatra, egy hajtűkanyarból. Ki van táblázva, a jelzés sárga sáv. Apu ide szokta felcibálni anyut, hogy outdoort mutasson a kiscsaládnak, ennek megfelelően szemetes a hely.
A Száraz-völgyet a Rozsda-szakadék aljából kell (nem kell, de lehet) megközelíteni, ugyanott ereszkedtünk le, ahol nyáron, tehát felérve a peremre, a bal oldalon, talán 100 méterrel fönnebb több méteren egy repedés mentén megsüllyedt a talaj, felül fákkal, áfonyával, lefele cserjékkel, fűvel összefogott felület, itt tűnt a legbiztosabbnak a lejutás, bár többféle útvonalat is olvastunk. A lejtő felénél balra kiharántoltunk egy kövesebb, de kevésbé meredek törmelék-gerincre és kész. A lejtő végig olyan, mint a jóféle pálinka, mindenhol legalább 45 fokos. Nem irigylem azt, aki alatt egyszer majd megindul az oldal.

Lent már nem lehet eltéveszteni, a kifolyás irányába nagyon hamar megkezdődnek a szöktetők. Az elsőben megtaláltuk a standot, a másodikat talán leugrottuk, vagy lemásztuk, aztán volt egy kidőlt fatörzsünk, amiről ereszkedtünk, és nagyjából itt elveszítettük a fonalat (a köteleket szerencsére nem), a listát nem lehetett a valósággal megfeleltetni. A továbbiakban a leírás szerint több 10 méternél nagyobb szöktető is következett, szerintem jóindulattal sem volt akkora egyik sem. Általában 14 szöktetőt említenek a neten, a salvamont 22-ről ír, nyilván vannak szabadon leugorhatók és lemászhatók is, szerintünk a helyszínen nem lehet megállapítani, hogy mi számít annak. Többnyire volt biztosítópont (legalább az esetek felében megtaláltuk őket), ahol meg nem, azt valahogy megoldottuk a cuccok leadogatásával, mászással, bár néhol erősen vakartuk a fejünket. Az elején nem is volt nagyon kapacitásunk fotózni, mire megbarátkoztunk a helyzettel, arra meg elfogytak a látványosabb falak. Minden fotót összekaparva se tudjuk megmutatni pontosan milyen helyről van szó.


Méghogy kétpontos stand, a falban olykor akkora karabinerek is voltak, hogy még egy palotapincsire is nagyobbat tennék. Volt rozsdás szeg, kulcstartóméretű karabiner, volt acélgyűrű, lánc, meg amikre nem emlékszem. A klasszikus kétszeges láncos pontokat csak nyomokban lehetett felfedezni, többnyire egyetlen szegbe akasztott rozsdás valamin ereszkedtünk. Néhol kényelmes volt a bekötözködés, máshol kevésbé. Olykor elég izgalmas volt, na.


Szerencsére a köteleket mindenhol simán le lehetett húzni. Sajnos az erre a célra vásárolt acél karabinereimet nem hagytam ott egy-egy rozsdás gyűrű helyett, mert folyton attól tartottam, később még kellhetnek, pedig szívesen hozzájárultam volna ennyivel, plusz kevesebbet kellett volna cipelni visszafelé.
Több helyen is, bár nagyon meredek terepen, talán meg lehet próbálni kijutni a szurdokból, de csak végszükség esetén (pl. zivatar) érdemes kipróbálni, mert a Bihari hegyek nem egyértelmű gerinc szerkezetűek, sok a vakvölgy, dolina, rengeteg mászás lehet a vége, illetve a növényzet is nagyon dús, amit a túra végén sikerült megtapasztalni. A teljes távra, Rozsdától Galbenei-ig, 6 órát írnak, nekünk, bice-bócáknak 7 órába került, de ha mindenhol lett volna fix pont, ha nem kellene átfűzni a kötelet a megzápult karabinereken, csak ereszkedni ész nélkül, 3-4 óra alatt végeztünk volna, nyilván úgy a problémamegoldás izgalma elmaradna.

A szurdok vége előtt kiszálltunk, ahol egy rövid szakaszra egy erdős, lankásabb rész következett, a leírás szerint még pár, alig 3-4 méteres ugrató maradt volna hátra a Galbenei völgyéig, viszont innen légvonalban csak pár száz méterre volt a visszaút, a szurdok bal peremén (piros sáv jelzéssel). Nem volt jó ötlet így spórolni. GPS alapján próbáltuk megtalálni a visszafelé tartó turistajelzést, amit csak igen keserves bozótharc árán sikerült elérni, sokszoros szintkülönbség ki-be mászásával (közben találtunk egy barlangot is) és így is majdnem el kellett harántolni a Galbenei-ig. Konkrétan úgy néztünk ki a végére, mint Brüszli, vagy mint akivel a medve játszott egész délelőtt. Innen még vissza kell kapaszkodni a Száraz-völgy és a Rozsda-árok szintjét. De azért örültünk, hogy élünk. És főleg az volt a jó, hogy nem kelletett lefűrészeljük egyik karunkat se.

Összességében sokkal könnyebb volt, mint számítottuk, úgy ért véget, hogy végig hiába vártuk az igazi nagy megmérettetést, viszont sokkal kevésbé volt biztosítva, mint gondoltam, mégis utólag úgy tűnik, elég könnyű volt boldogulni, de azért szerencse is kellett vastagon. Van néhány olyan vízesés, amin kötél nélkül nem tudtunk volna lejutni semmiképpen, közel az esetek felében nem használtunk semmit, de ahova lehetett, oda bekötöttük magunkat. Elképzelhető, hogy a szegek is mind megvannak, csak a hordaléktól nem vettük észre őket. Jó tudni, hogy a standok állapota bármelyik zivatar után gyökeresen megváltozhat, áradáskor egy igen aktív zónáról van szó. Ha van pár felesleges karabinered, cserélj ki párat, az utánad következők hálásak lesznek majd. Mi sok cuccot vittünk, de elég lett volna egyetlen kötél és fejenként egy karabiner meg a lapka. A völgy, mint a neve is mutatja száraz, de nem mindenhol, még így ősszel is van pár szakasz, ahol a felszínen folyik a víz, néhány ereszkedőben vízesés is van, de nem akkora a hozama, hogy ne lehetne ügyes manőverekkel elkerülni a zuhanyt. Próbáljátok ki ti is, fotózáshoz állványt feltétlenül vigyetek, mert kevés a fény a völgy fenekén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése