2021/03/31

Saját raszter

A Halftone Pro betűraszterei

A halftone módszer lényege, hogy egy (vagy néhány tintával) nagy szín és  tónustartományt lehet lefedni. Van erre más technológia is (mi is most nyaltuk a netről), például a woodburytype, de nagy példányszámok esetében nem életszerű azt használni. Szóval egyetlen fekete tintával, a raszterpontok amplitúdójának (vagy frekvenciájának) a modulálásával nemcsak 50 szürke árnyalat jeleníthető meg, hanem 100 is. Ha a teljes CMYK színteret nézzük, akkor elvileg 100.000 színünk lenne, de az óvatosabb becslés is 16.000 szín. 

HP - csillag-raszter
A színes nyomtatók ettől csöppet eltérőbben működnek, több tintát is használhatnak, pl. szürkét és világosabb színeket, de akár 12 eltérő festéket is (a jobb fedettség érdekében) de most nem erről lesz szó. 
A saját békejel-raszterrel szeszélyesen működik, pár SVG-t kipróbáltunk, mire ennyire sikerült

Persze akkor is volt raszter, amikor még nem létezett a számítógép és a profi RIP eljárások, film és CTP levilágítók, vagy digitális nyomdagépek. Erről ma már sajnos alig találni valamit, itt érdemes elolvasni, hogyan készült a raszterpont az ántivilágban. Tehát raszterpontokkal nyomtatunk és azoknak az alakja, mérete a legjobb szín és tónusvisszaadást szolgálja, de úgy, hogy lehetőleg ne zavarjon a nyomaton a jelenlétük (homogén felületek legyenek, ne durva raszteresek, pláne ne moirésak).  Több bevett forma létezik, a RoundSquare formát említettük is, de mi most alternatív raszterekről beszélünk tovább.  

HalftonePro csillag-rasztere

Na jó, egyetlen egy esetben tudom elképzelni, hogy szükség legyen egy saját raszterformára. Olyan óriásplakáton, amit közelről és távolról is lehet nézni, így a közeli nézetben, amikor a teljes egészet már nem fogja át a tekintet, a raszter alakjával lehet egy újabb jelentésréteget mutatni. Monitoron a halftone igencsak modoros kifejezési eszköz lenne, de persze ott is meg lehet próbálni.

HalftonePro kereszt-rasztere

Nagy munkát nem fektetünk bele a szemléltetésbe, így is több órát eltököltünk a módszer megértésével és reprodukálásával. Ez és ez a link inspiráltak, ott olvasd el, ha érdekel, nem írjuk le még egyszer mi is. Sajnos nem tökéletes és erősen képfüggő. Nehezen viseli a 0 és 100% körüli értékeket (durván, átmenet nélkül levágja a tónust).

Saját anarchia-raszter

Isten tudja már, milyen raszter

Ha nem akarsz sokat monyolni, akkor inkább a Halftone Pro online cucca lehet a jó megoldás, az eddigi képeket mind azzal csináltuk, a program saját beépített rasztereivel és az általunk feltöltött raszterformákkal is. Enged némi beavatkozást is az eredménybe, raszterelhelyezés, kép-kontraszt, színek, mindenképpen megér egy próbát. 

Ugyanakkor a PS módszerrel tett kísérleteink nem a legfényesebbek, itt van például a bébihitler és a kanhitler. 

PS svasztika-raszter

PS svasztika-raszter

Ezt a HalftonePro sokkal de sokkal szebben megcsinálja. 

HalftonePro saját horogkereszt-raszter

De viszont volt egy másik ötletünk is, amit a HalfTonePro nem volt képes megcsinálni. A raszterek logikájából következik, hogy például egy 10 százalékos raszter a 90 százalékos inverze (kivéve az euklideszit), tehát adja magát, hogy az Escher-féle mozaikolás (tessellation ) is lehetne egyfajta raszter. 

Grimpix escheri próbálkozása

Mondjuk nem csekély meló az eredetit úgy átalakítani, hogy végteleníthető legyen (apró dőlésszögek és egyenetlenségek miatt). De ami problémásabb, hogy az ilyen patternet nem kifejezetten raszterpontként kezeli a PS, kevés beleszólásunk van a mintázatba, így gyakorlatilag különböző képeken különböző eredményre számíthatunk. A képeken jobboldalt a kinagyított (ál)raszterszerkezet látható.

PS - fekete-fehér madaras pszeudo-escher-raszter

PS - halas-madaras pszeudo-escher-raszter

PS - fekete-fehér madaras pszeudo-escher-raszter

PS - pszeudo-escher-raszter

PS - pszeudo-escher-raszter


2021/03/27

Rácsszögek a nyomdászatban - Moiré (4)

A moiré (vesszőparipánk) előidézésében a textúrák egymáson való elforgatásának fontos szerepe van. De induljunk még távolabbról. Legyen valami szakmai. Ha boomer, vagy x, y generációs vagy, még tudod, milyen élmény volt a nyomtatott Playboyt/Hustlert annyira közelről bámulni, hogy mellbimbók valami furcsa színes ponthalmazokból nyíló virágokká, rozettákká estek szét. A nyomdászatban ugyanis, négy (vagy több) raszterrel dolgozunk, és a színkeverés logikájából következik, hogy nem érdemes simán egymásra nyomtatni a színeket, inkább elforgatjuk őket, emiatt a nyomat közelről nem kockasfülű-nyúlszerű, hanem inkább leopárdpöttyös-szerű.


1. Miért forgatjuk el a rácsokat egymáson?

Erről itt találsz többet, de dióhéjban: azért forgatjuk el, mert apró passzerhibáktól is durván moirésodik, és főleg színleképezési hibákat is okozna (akár milliméternél kevesebb illesztési hibánál is). 


Ez a raszter itt fent, ugyanis egy semleges szürke kellene legyen, de elforgatás nélkül egymásra nyomva mindenféle sárgás-bíbor színekben pompázik a színes moiré miatt. Erre mondjuk rásegít a nem teljesen egyenletes LPI, a nem tökéletes szög is, de erről később). Az előbbi raszterek, elforgatva egymáson, már homogén, semleges szürkét eredményeznek:


Tehát a rácsszögek jelentős elforgatása a színleképezést jobban ellenőrizhetővé teszi, ugyanakkor nem zárja ki (teljesen) a moiré-jelenséget. Mégis  (többek között) a rácsszögek helyes megválasztásával minimalizálni lehet a moirét. Mi pont előidézni akarjuk a moirét, ezért is érdemes megérteni a szögek fontosságát. Aki nem akar moirét előidézni, meg a nyomdászat se érdekli, vagy abban az illúzióban akar maradni, hogy pontosan érti a DTP alapjait, az itt be is fejezheti az olvasást.

Az ofszetnyomásban használt színkivonatok szögeiről itt egy egészen érthető, de mégis részletes alapozót találsz, de ne vedd készpénznek, hanem olvasd tovább ezt a bejegyzést. Érdemes a rozettákról szóló részt is elolvasni, mert a továbbiakban ezekre is építkezünk.  Az FM rácsokkal most nem foglalkozunk, eleve tapasztalatunk is csekély, ezért a moiré-hatásban is kisebb a perspektívát látunk benne. 

2. Hogyan befolyásolja a rácsszög a moirét?

Láttuk az LPI mérőnél, hogy a vonalrácsok, minél kisebb szöget zárnak be a raszterrel, annál nagyobb kiterjedésű artifacteket hoznak létere. A matekjét nem szándékozunk megismerni és megtanulni, de tapasztalati úton, ha két teljesen egyforma, bármekkora vonalsűrűségű rasztert elforgatunk egymáson, 1 fok kitérésnél nagyjából 100 raszterpont széles moiré-cellát kapunk, 0,5 foknál 200 raszterpont széleset. Ahogy a szög tart a nulla felé, a moiré mérete is tart a végtelen felé, de mint fent említettük, rácsszögeltérés nélkül nincs színhelyesség, tehát ez az irány nem jó polikrómiát nyomtatni. Nézzük mi van nagyobb szögeknél. Legyen egy sima cián-magenta kivonat 5 fokonként elforgatva egymáson, balról jobbra 0-90 fok között. 100%-ban nézd.

A második mezőben (5fok) a legdurvább a moiré, a szögek duplázódásával szinte feleződik a moiré mérete. 30-35 foknál eléri a polikromiás nyomatnál megszokott rozetta méretét. 30 fok felett, bár a moiré mérete nem változik számottevően, de 40-45 foknál egészen érdekes kristályszerkezetet hoz létre. Kijelenthető, hogy a raszterek között 30 fok ideális. 

Innen tovább forgatva, visszafelé megismétlődik az egész, hiszen a raszter egy kétdimenziós mátrix-cucc, ahol a pontok felfoghatók egymásra merőleges vonalként.  Így a hagyományos raszterben csak 90 fok a lehetséges küzdőtér (onnan megismétlődik, a 0 rácsszög ugyanolyan, mint a 90, 180 és 270 fokos). Na, ezt a 90 fokot kell elosztani a négy színkivonat között, de úgy, hogy a 30 fok eltérésre színenként törekedni kell. Mission impossible. 

3. Milyen szögeket használ a nyomdaipar?

Ilyen lenne egy egyenletes elosztás (minden rács 22,5 fokra a többitől), de ennél vannak jobb megoldások, hiszen az előbb láttuk, hogy a 20 fok körüli szög okozta moiré távol van az ideálistól.

Kezdjük egyetlen ráccsal, önmagában. Szerinted melyik raszterben talál a szem legkevesebb kapaszkodót, hogy mintázatokat építsen belőle? Melyik a leghomogénebb? 


Általában az emberek a baloldaliba (0/90 fok) látnak bele leginkább struktúrákat, a középső (45 fok) már jobb megoldás. A jobboldali meg még annál is jobb, ez a 37,5 fokos rács, vagyis a 45 fokos 7,5 fokkal történő elforgatása. 

Bár a szakirodalom a 7,5 fok forgatást kifejezetten a flexonál említi (az anilox miatt), de a gyakorlatban az ofszet nyomtatásban is van létjogosultsága egy csöpp elforgatásnak, ugyanis zajosabbá teszi a homogén raszter-textúrát.
Tehát a klasszikus rácsszög-modellben (lásd fenti linkek, C15/M75/Y0/K45), a legsötétebb (fekete) színt kapja a 45 fokot és a legkevésbé kontrasztos (sárga) a 0 fokot. A másik két szín (cián és magenta) szögei értelemszerűen ezektől eltérők lesznek, úgy, hogy minimum 15, de inkább 30 fokot tartsanak az egyes kivonatok között. Így lesz a magenta 75 fok, és a cián 15 fokos, ami ugyan csak 15 fokra van a sárgától (moirésabb zöldek), de így a többi erősebb szín 30 fokra lehet a feketétől és egymástól is.

Más kiosztások is léteznek, például a C15/M45/Y0/K75, amelyik a fekete színt direkt nem 45 fokban ábrázolja, mindegyiknek vannak előnyeik és hátrányaik, van ami pl. az eget, van ami a bőrfelületeket adja vissza simábban, de most nem megyünk ebbe az irányba.


Klasszikus 15/75/0/45 fokos rács. Jobboldalt látszik, hogy azért ez is csodaszép rajzolatokat, rozettákat, eredményez, ami szintén egy moiré jelenség, de ha elég nagyfrekvenciás (nagy rácsssűrűség, apró rozetta), akkor nem okoz gondot. Rozettából is több van, lukas közepű (space centered), meg pöttyös közepű (dot centered), ezek is más-más hatást váltanak ki (pl. hatással van a színtérre stb.), de manapság már nem találsz ilyen szabályos rozettákat a nyomatokon.

4. De milyen szögeket használ a nyomdaipar valójában

A homogénebb élmény érdekében sok módszerrel szét lehet zilálni a rácsokat, zajosabbá téve a steril struktúrákat (és visszafejthetetlenné téve a RIP módszereket). 


Ilyen módszer például a sárga kivonat korrekciója, ami orvosolja azt, hogy csak 15 fokra van a cián kivonattól:


Cián-sárga szimulációk. A baloldali korrekció nélküli. Láthatóan moirés. A jobboldalin a sárga rács kicsit össze van nyomva a ciánhoz képest (itt most pont 12%,  általában 108%-ot találsz a szakirodalomban). Nyilván nem véletlenül a sárgára van csak meg ez a lehetőség, két kontrasztosabb színnel ugyanez már nem nézne jól ki: 


Ebben a szimulációban a magentára tettük rá az előbbi korrekciót. Baloldalt 15 fok rácsszög, jobboldalt 30 fok a raszterek között. Tehát az egyes rácsok egymáshoz viszonyított frekvenciájának babrálása sem mindig lehetetleníti el a moirét.
Ugyanolyan szögön, korrekcióval, csak mert szép moiré:


De most nézzünk valóságos rasztereket a szimulációk helyett. Az igazi rippelt raszter jóval kevesebb moirét mutat, de azért ebben is látni vélünk szabályos hullámvonalakat. 


Ez egy flexó RIP, 7,5 fokos elforgatással, mivel a klasszikus rácskiosztás ellenjavallott az anilox szintén rácsszögekbe (pl. 60 fokos hexa) rendezett szerkezete miatt. Lássunk egy ofszet rasztert is:
 

Az SPM kódneve  TF1-721SQ01M-12, egy TrueFlow-szabvány, ami a teljes rippelést jelenti. Lássuk a neve mire utal. A 7 azt jelenti, hogy az egész rácsszög-szerkezetet (15/45/0/75) kb. 7.1 fokkal elforgatják. A 24-es 2400dpi felbontásra utal, az SQ - a RoundSquare (Euclidean) dot-shape. Vagyis ilyen:


A raszterpontok alakjáról itt találsz többet, minden típusnak vannak előnyei és hátrányai, meg célfelhasználása. De konkrétan ez az euklideszi típus azért érdekes, mert nem egyforma logika szerint működik a teljes tónustartományon, alacsony és magas fedettségnél kör alakú a raszterpont és a raszterköz, középtónusoknál pedig sarkaikat összeérintő négyzetes. Ennek a nyomdafestékek viselkedése miatt van jelentősége. Lényeges szempont például, hogy a sötét zónában nem alakulnak ki hegyes szögű csillagok, mint a sima Round-shape raszterkép esetén:

Round shape - Forrás

Euclidean - Forrás

A 01 az SPM verziót jelenti, M a vonalsűrűség tartományt  (Middle range LPI) jelöli, a 12 pedig 12 bites SPM-re utal, amiről csak gyanítjuk, hogy a raszter kiszámolgatásához használt számábrázolás bitpontossághoz van köze. 


De  a valóság még ennél is árnyaltabb. a 7,1 fokos elforgatása sem teljesen igaz, ugyanis csak nagyjából ennyi, mert valójában a szabványban rögzített szögek: C:22,4°, M:52,1°, Y:8,1°, K:81,7° ami ugyan közel áll a 7.1 fokos elforgatáshoz, de nem pontosan annyi. 


A sárga raszter itt is korrigálva van, a leírás szerint "kb." 10%-kal sűrűbb rácsfrekvenciára, de ezt pontosan ki se tudjuk számolni, mert nem sikerült a raszterpontok felbontását sem megállapítani. Mindenesetre 9 fekete raszterpontra jut 10 sárga pont.

Apropó raszter mérete és felbontása. A szakirodalom szerint a 2400dpi/150lpi 16*16 pixeles raszter-rácsot kellene jelentsen. 


Az ábrán egy elvileg  150 lpi@2400dpi  rács részletére 16*16 pixeles cellákat próbáltunk, és hát jól látszik, hogy a raszterpont ennél valamivel kisebb. (Persze felvetődött, hogy a 16*16-os cellát nem a szög kiegyenesítése után kellene rápróbálni, de úgy még annyira se tudtuk találtatni.)


Ez ugyanaz a 150-es raszter, de a cellák 15*15 pixelesek, viszont ennél az látszik, hogy a raszterpontok valamivel nagyobbak. Tehát valahol 15*15 és 16*16 között. A raszterpont mérete természetesen csak egész számú pixel lehet, de most abba nem megyünk bele, hogy hány raszterpontnál is kerekít egy-egy pixelt. Ezek után meg sem lep, hogy 2400/175LPI még csak nem is egész szám (175 LPI-t pl. 2800dpi tudna elvileg megjeleníteni). De mindegy is, mert az is kiderül, hogy nemcsak a sárga raszteren van korrekció. 


Egymásra forgattuk a négy színt (a szabványban levő szögértékekkel) és a felső bal pozícióban egymásra igazítottuk a raszterpontokat. A négy szín különféle mértékben, de elcsúszik egymáshoz képest. Ez valóságban a papíron kb. centiméteres nagyságrend. Észrevehető egy csöpp szögbeli eltérés is. Vagy a szabványleírás nem tűpontos. Mindenesetre az látszik, hogy a fix 16*16-os raszter az csak a könyvekben létezik. (De mondjuk nincs is szükség mind a 256 tónusra, hiszen általában csak 100 tónussal dolgozunk (0-100%) színkivontonként.) 

Na, de miért nem felel meg szinte semmilyen szög, frekvencia, felbontás a szakirodalomnak? A gépi szögszámítás nem annyira egyszerű dolog, mint elsőre látszik. Ugyanis a raszter-cellák felbontása véges egész szám. Mondjuk 16*16 (de láttuk, hogy ez sem igaz teljesen). 



A 90 és a 45 fokon kívül az összes többi szög ábrázolása problémás. A lapos szögek leképezése nem lehet konzisztens a teljes hosszon (fűrészfogas). Plusz csak egy ideális világban  lehet végtelen pontossággal szögeket állítani, ugyanakkor kis hibák is nagy gondot okozhatnak a nyomaton.

Ebből adódik az is (itt jobbra az ábrán), hogy bár teljesen homogén raszterről van szó, mégsem egyformák a pontok rajta. Hol itt kerekít valamerre, hol ott. Ne felejtsük el, hogy nemcsak raszter-formák, és szögek vannak, hanem kalibrációs kiigazítások, dot-gain és még ki tudja mi minden.

És a számítás pontossága is hatalmas kapacitást igényel. Pl. egy 200LPI-s A4-es képen 4*4millió raszterpont alakját és helyét kell kiszámítani. És a nyomdászatban sokszor B1-es és B2-es ívekről van szó, tehát több mint 100 millió raszterpontról is szó lehet. Szóval nem kis mérnöki és informatikusi munka van a dologban. 

Mindenesetre a mi kísérleteinkhez sokkal egyszerűbb, saját készítésű rasztereket akarunk használni. Persze nekünk is lesznek saját problémáink. Például a lézerfólia hosszanti hőzsugorodása, hogy csak az első bosszúságunkat említsük. Szóval folytatjuk a moiréval.

2021/03/26

Moiré a monitoron (3)

Teljesen haszontalan dolog következik. Bár elvileg könnyen kiszámítható egy monitor LPI-je, (megméred vonalzóval és elosztod a felbontásával) meg fölösleges információ is, azért mi mégis megpróbáljuk az LPI mérőnkkel megmérni és kellően elbonyolítani egy egyszerű dolgot. Ne is olvassátok, ez csak egy személyes jegyzet (Még társadalomkritika se lesz benne). 
Szóval máris itt az első gubanc, úgy szemléltetni az interferencia-mintákat, ahogyan azokat én látom az én monitoromon (mert erre fognak vonatkozni a számítások) és nem ahogyan a te telefonod, monitorod, tableted megjeleníti. Ezért trükköztünk kicsit a képpel (megblúroltuk). Ha nagyítgatva a képet a színes rombuszok nem mászkálnak el, akkor sikerült. 
Monitorunk magassága 335mm és felbontása 2160px. Ez 163.77ppi. Az adatlap 0.1554 pixel pitchet ad meg, ami 163.449ppi, egész közeli érték.  A vonalpárhoz két pixel kell, tehát kerekítve vegyük 82LPI-nek a monitorunk felbontását.

Az LPI-mérő vonalközei legalul 0,13mm (ami pontosabban 195LPI és nem 200LPI - de ki számolja). Itt egy vonalpár 0,838pixelre esik. Az alsó színes csillag közepénél a vonalpár 0,166mm, ez majdnem pontosan 1pixel szélesség. A középső színes csillag közepénél a rács 0,33mm körüli, ami 2 pixelt jelent. Így a 90-es érték feletti csillag lehet az elsődleges interferencia-mintánk (egy vonalpár leképezéséhez min. 2 pixel, vagy annak többszöröse kell). 

Érdekes, hogy az alsó moiré-csillag, ahol a vonalpár 1 pixel szélességű, sokkal színesebb. De nemcsak szaturáltabb, hanem mintha az RGB alapszíneit mutatná, míg a 90lpi fölötti csillag inkább a szubtraktív színkeverés alapszíneit. Ennek az az oka, hogy alul az egyes RGB szubpixelek interferenciája válik dominánsabbá (csak vörös, csak kék, vagy csak zöld látszik ki a vonalak között) - persze nem kizárólagosan, míg felül főleg a szubtraktív színkeverés alapszíneit látjuk, cián, magenta, sárga, hiszen itt egyszerre két RGB szubpixel is láthatóvá válik, amelyek értelemszerűen ezeket a színeket adják (R+G sárgát, R+B magentát, G+B a ciánt). 

Ezen a képen, a pixelsorok közötti fekete vonal kerül interferenciába a mérőfólia vonalaival (lapos szögben egymással), ez okozza a fekete moiré mintákat. Mivel a színes szubpixelek vonalai közel merőlegesek a vonalrácsra, ezért színes moiré nem keletkezik.
Egy másik szögben, ahol a színes pixelek esnek lapos szögben a mérőrácsra, az látszik, ahogyan a skála legszűkebb részén a vonalpárok csak egyes szubpixeleket fedik fel, ebből képződnek a vörös, zöld és kék ferde sávok. 
Ugyanaz kisebb nagyításban, más szögben a skála legaljáról. Itt a vonalpár 0,13mm ami kb 0,838 pixelt jelent ugyan, de a fekete vonalak vastagsága ennek a mezőnek szinte felét takarják, így csak szinte egyetlen szubpixelt engednek látni. Persze a tökéletlen egybeesés miatt a szubpixelek nem végig esnek egybe a ráccsal, hanem elvándorolnak, 2 piros után két zöld, majd két kék válik láthatóvá. Ahogyan nyílik a rács, a színek is szétcsúsznak. A fekete pixelsor elválasztó vonal itt majdnem merőleges a mérőrácsra, ezért moiréképző hatása elhanyagolható. 

2021/03/25

Hogyan fedeztük fel véletlenül a lebegést - a hangzó moiré (2)

Jártál már úgy, hogy felfedeztél valami újat és progresszívet? Világelsőt. Aztán megtudtad, hogy ezt már mindenki más ismerte rajtad kívül. Mi egyszer így másztunk meg egy csúcsot világelsőként, aminek a tetején betonba öntve kereszt várt, máskor meg felfedeztünk egy ember által sosem látott új barlangjáratot, amit később megtaláltunk egy régi térképen... Na jó, a most következő cucc, vicces (vagy cringe) lesz egy hangmérnöknek, vagy egy emszínek. Pláne egy fizikusnak.

Hol van az előírva, hogy moiré az csak a vizuális térben létezhet?  Szóval arra gondoltunk, hogy az LPI-mérés tanulságait tovább fejlesztve, érdemes lenne tenni egy rövid utazást a hanghullámok felé is. 

Végül is a moiré, ha nagyon leegyszerűsítjük, csak egy olyan artifact, ami a bemeneti oldalon még nem létezik, de a kimeneti oldalon mégis determinisztikusan megjelenik. Másképpen fogalmazva: ha két (vagy több) mikro-mintázatot keresztezünk, olyan makro-mintázatok (moirék) jönnek ki belőlük, amelyek külön-külön egyiken sincsenek rajta, de valahogy mégis azok határozzák meg a végső moiré mintázatát. A hangok is hullámok, azok is prímán elinterferálgatnak egymással, tehát miért ne okozhatnának hallható moirét? Persze a raszter egy síkban kiterjedt dolog és  az egymáson forgatás időbelisége egy plusz dimenzió. A hang meg, nem is tudjuk, olyan időben lineáris izé, aminek csak az idő ad egyáltalán kiterjedést. Idő nélkül nincs hang se, hiszen a hang az rezgés / időegység.  Bár idő nélkül állókép sem igazán van, mert ugye mihez képest álló a kép... Na mindegy, attól mi még megpróbálunk moirét okozni a hangokkal. 

Felvetés. Létezne e egy olyan spéci hangminta (tudnánk e valami olyat összedobni házilag), ami egy tetszőleges tónusra ráeresztve, megmérné ennek a hangnak a frekvenciáját? Vagyis, mint az előbbi bejegyzésben, ahol egy spéci vonalráccsal mértük egy nyomtatott újság rácssűrűségét, van e ilyen mérőhang, amivel más hangokat lehet megmérni?
Másképpen fogalmazva, ha lenne egy mondjuk 10 másodperces hangunk, ami tegyük fel, egy alacsony frekvenciáról felcsúszik egy magas frekvenciára (lásd Mr. 4 Oktáv skálázását), és ha ennek a csodaskálának tudnánk, hogy melyik másodpercénél, pontosan melyik hangnál (frekvenciánál) is tart éppen, akkor vajon ezt ráengedve egy tetszőleges hangra, hallanánk e valamit, amikor a mérő és mért hang kezd fázisba kerülni?

Tesztelés. Az Audacityt már használtuk stopperórának, képet szonifikálni és még ki tudja mi mindennek. Most is ezt használjuk. 75Hz-től 1200Hz-ig terjedő skálát készítettünk,  amivel szerre a 150hz, 300hz, 600Hz hangok mérését céloztuk meg (egymásnak kétszereseit), mert az a sejtésünk, hogy nemcsak az azonos hangoknál történhet valami, hanem annak oktávjainál (kétszereseinél) is. 
Hogy a mérési helyek egyenletesen oszoljanak el a 12 másodperc alatt, 3 - 6 - 9 másodpercnél, logaritmikus skálát használtunk.  (Lineáris skálával 1,5 - 3 - 6 másodperceknél jutott volna el a skála a 150-300-600 hertzéhez, vagyis az első felére torlódott volna a mérés.)

Tehát az első track maga a skála (Audacity - Generate - Chirp) 75-1200Hz, logaritmikus és 12mp, 0,3-as hangerő, hogy az egymásra adódásoknál ne vágja majd le felül az amplitúdót.
Alatta, rendre külön trackeken a tónusok, amiket mérünk (Audacity - Generate - Tone) 150/300/600 Hz.

A 150Hz-es hang és a skála egyszerre lejátszva csakis 3mp körül hallatott valamiféle értékelhető  artifactet. A 300Hz-es 6mp környékén produkált hasonlót, a 600Hz-es pedig 9mp környékén. Tehát ezzel a mérőműszerünk nagyjából le is van ellenőrizve. Ez a furcsa interferencia valamennyire az összegzett hullám képén is elkülönül lásd a legalsó tracket, ami a felsők összegzése.


Az egészet egyszerre lejátszva, mindhárom pont jól hallható, ugyanakkor jelentek meg még apróbb érdekes artifactek is (pl 7,5mp környékén), gyanítjuk, hogy a 150-300-600Hz közös  interferenciájából, ezekre egyelőre nem keressük a magyarázatot. 

Bizonyítva, hogy tényleg jó úton járunk, készítettünk egy másik skálát, ezúttal 0-1000hz között 100 mp hosszan, lineárisan, ami azt jelenti, hogy 10mp 100Hz-nek felel meg, 90mp pedig 900Hz és így tovább. A mérni kívánt hang frekvenciáját 100-900 között random írattuk be másvalakivel, hogy ne is lássuk. 
A feladat: megállapítani milyen hang volt az. 

30-35mp környékén volt az első gyanússág, mintha Csubakka beledúdolt volna, de aztán 60-70mp környékén egészen vad, átbukó hangmintát kaptunk, utána már semmit. Ezért arra következtettünk, hogy az ismeretlen frekvencia 600-700hz között van és annak fele 300-350Hz környékén ezért mutatott szintén valami érdekeset. Itt hallod a moirét 600-700Hz között. 

(Amúgy tudtad, hogy kell hangot ágyazni a bloggerbe?
Feltöltöd Drivera, megkattintod, majd Megnyitás új ablakban
és akkor megjelenik a Beágyazás menüpont is. )
Új skálát készítettünk, most sokkal nagyobb bontásban 600-700Hz között, 100mp hosszan, így minden másodperc 1 hHz lépés. Ennek már a kinagyított hullámképe is kifejezetten csodálatos volt. 66 másodpercnél van pont a közepe, ami azt jelenti, hogy a 666hz volt a keresett tónus. (Na, most azt ne firtassuk milyen barátai vannak Grimpixnek, akik 100-900 között pont a 666-ot adják meg random számnak.) Mindenesetre a Random Number of the Beast csudiszép  hullámot fest:


Sajnos később megtudtuk a fotólistáról (mert honnét máshonnan - boomerek vagyunk, nem a tik-tokon szerveződünk), hogy nem fedeztünk fel semmi újat, a jelenséget már sok ezer éve ismeri, tán még a neandervölgyi is (aki ugye barlangban lakott, nem mint mi). Komplett zenész, de még észlelés-pszichológusi életművek is készültek erre az effektusra. És hát ezzel rokon a binaurális zene is, amivel a tudatmódosítás terén próbálkoztunk régebb, kevés sikerrel. Ez a wiki cikk jár hozzá, aminek a végén bezzeg kapcsolódó szócikknek megemlíti a moirét is.
 
Ha nincs Audacityd (ami ugye ingyen van), azért csak van egy gitárod. Üres húrba belecsapsz és egy másikon ugyanazt a hangot pengetve-elbendingelgetve lesz egy olyan pont, ahol érezni/hallani fogod a vibrálást. Ha hangszered sincs, az ciki (milyen ember vagy, bezzeg autód van, mi?), de akkor megnyithatod ezt és ezt külön ablakban egymás mellett és lejátszás közben egymáshoz tudod tweakelgetni a a hangokat. Még binaurális hangot is tudsz ezzel csinálni magadnak, ha egyik hangot jobbra, a másikat balra küldöd a fülesedben. Másik hasonló jelenség amikor két track ritmusa nincs pontosan fázisban. Egyszerre indulnak a kolompok, aztán hallgasd meg mi lesz belőle:



Hát így kell felfedezni valami régóta ismert, köztudott dolgot. De az milyen kemény, hogy ezeket ingyenes Audacity nélkül (ami nemhogy lejátssza, de vizuálisan is mutatja a hangot) fedezték fel azok az óriások, akiknek ma a vállairól pofázunk szerteszét. 

Ebben a bejegyzésben pár zenei utalást is találtok a témában. Még mi is most fedezzük fel ezeket. 

2021/03/23

AZ LPI-mérő - Moiré a nyomdászatban (1)

A nyomdászat egyik mumusa a moiré. Vannak más, mumusai is (leginkább a hülye kliens, aki nem tudja mit akar, de azt viszont nagyon akarja), de most csak a moiréval foglalkozunk. Ez gyakorlatilag a homogén, raszteres, egymásra nyomtatott felületek (színkivonatok) olyan zónái, ahol olyan izgalmas mintázatok (artifactek) alakulnak ki, amiknek érthetetlen  okból a megrendelő (és emiatt a főnök) nem szokott örülni és ezért küzdeni illik ellene, mert ugye nem gestalt pszichológusok vagyunk, hanem nyomdai előkészítők. 
A moiré önmagában nem jó, vagy rossz, hanem csak látszik, vagy nem látszik. De mindegy is, ez is a szakma része, hogyan lehet kicselezni a fizikát, egészen pontosan a periodikusan ismétlődő raszterpontok interferenciáinak hatását. Aki nem tudja mi az LPI, a raszter, az itt abba is hagyhatja. Vagy itt talál egy szintén nem kifejezetten laikusoknak szóló, részletes összefoglalót a nyomdai moiré fajtáiról. 

Most nem is a rácsszögek shifteléséről, a sztohasztikus raszterekről lesz szó, amivel el lehet kerülni a kliens hisztikéjét, mert ez nem egy nyomdász-blog, hanem leginkább az LPI-mérő műszerről, ami egy nyomtatott film-darab és ami megmondja, hogy egy adott offset-raszter kb. milyen LPI-vel volt nyomtatva. Ez az eszköz tökéletesen szemlélteti a moiré jelenséget, és mivel egy többállomásos utazást építünk erre a témára, ezért jó megalapozni azt.

Elmagyarázom, mit látsz. Grimpix vonalzójának az LPI-mérő részét, ami egy furcsa fésű-szerkezet. Balról jobbra haladva széttartó fogakkal. Ahol a 200LPI rovátka látszik, ott a vonalak kb. 200LPI sűrűségűek (na jó, pontosabban inkább 195LPI - de ki számolja). Ahogyan nyílnak a fogak, rendre csökken a vonalsűrűség 90 LPI-re és még az alá is. Még van egy fontos dolog, amit a kávéfoltokon és a koszon kívül látsz a képen. Egy (vagy több) csillag alakú artifact a sűrű vonalakon, amit a vonalkák, a telefonom CCD-jénék és a kijelződ pixelsűrűségének interferenciája okoz.  Tehát ezek a csillagok nincsenek explicite rajta a vonalrácson, sem a szenzoron, sem a kijelzőn, de interferálva egymással végül mégis megjelennek. Így működik ez a mérőrács, hogy moirét okoz! 

Ezt a rácsot ráforgatva egy bármilyen raszterre (nyomtatott képre, a postaládádba dobott reklámra, Playboyra stb.), a keletkező interferencia-kép a saját vonalpár periódusához fog konvergálni, vagyis a moire-csillag sarka a megfelelő beosztásra fog mutatni. 

A baloldali példán egy tetszőleges nyomtatott raszterre forgattuk rá a mérőfóliát és a moiré vonalak a 200LPI érték alá kicsivel gyűlnek össze. Van egy másodlagos konvergenciapont is a 90 LPI fölött. Tehát a nyomtatott raszter vagy kicsivel több, mint 90LPI vagy picit kevesebb, mint 200 LPI lehet. Természetesen egy nyomdász ránézésre látja, hogy az utóbbi, hiszen a 90 LPI raszterpontjai szabad szemmel is jól láthatók, míg a 200 már teljesen homogén felület (40 fölött pláne, mikor már a hamu is mamu). De tegyünk melléje egy milliméterskálát és számoljuk is meg a pontokat a mikroszkópunk képén (baloldalt). 5,5 milliméteren kb. 41 raszterpontot számoltunk meg (25,4*41/5,5), vagyis kb. 190 LPI lehet, ami nem tűpontos érték, de mivel a nyomdák csak 3-4 féle eltérő rasztersűrűséggel dolgoznak általában, akkor már egyből lehet tudni, a vizsgált rács melyik is lehet. A 95-ös jelnél azért alakulhat ki a másodlagos artifact, mivel ez a vonalpár periódusa pont kétszerese a 190-nek, tehát ez is fázisban van a mérni kívánt raszterrel. 

Nézzünk most meg egy 150LPI rasztert is (ami legyen 50% fedettségű). És mikroszkópon az is jól látszik, hogyan alakul ki az interferenciakép.


Legyen egy még gyérebb (jobban felnagyítható 133 LPI raszterünk, mondjuk 10-90% fedettség között. Legyen külön színezhető a raszterpont és a háttér, hogy jobban megfigyelhessük az intereferenciát. Ehhez egy lerippelt DOT Tiffet kellett készíteni (amit az Irfannal hoztunk feldolgozható állapotba). Na, ezt az utolsó mondatot magamnak (és szakmabelieknek) írtam, nem kell érteni. 

A hátteret illetve a raszterpontokat kékre-narancsra festettük, a moire-minták jobb megfigyelhetősége érdekében. A mérőrács meg fekete. A példán átlóban felül 70%, alul 40% raszterek látszanak. Jól látszik, hogy inkább a raszter periódusa (és nem a raszter fedettsége) befolyásolja a moiré alakját

Nézzük most egészen közelről, mitől alakulnak ki a 133-as értékre konvergáló kék és narancs moiré-sávok. 

A 133-as rovátkánál figyeljük meg a narancsszínű pontokat,  pontosan fázisban vannak a mérőrács vonalaival végig a vízszintes mentén, hiszen a raszter és (ezen a sávon) a mérőrács is pontosan 133LPI.  A rovátka alatt pár raszterponttal azonban az látszik, hogy a pontok előre sietnek a mérőrácshoz képest, ami logikus, mert ebbe az irányba összetart a rács, közelebb vannak a vonalak egymáshoz, mint a pontok. A rovátka fölött pont az ellenkezője látszik, a narancssárga pontok lemaradnak a mérőrácshoz képest, hiszen ott a mérőrács vonalai széttartanak, már távolabb vannak egymástól, mint a raszter pontjai. 


Folytatjuk az LPI-mérő és a monitor-raszter interferenciáival, illetve a zenei moiré felfedezésével.