2023/12/30

Dendrit chemigram


Az ötletet természetesen az akril-fraktálok adták. Nyilván először azt próbáltuk ki, hogy az akrilfestékhez fixálót kevertünk, remélve, hogy a fixálós dendritek fixálják majd a fotópapírt, amit később, mosás után előhívhatunk. Sajnos a fixáló kicsapta, vagy polimerizálta az akrilt, mindenesetre valamiféle túrós trutyit eredményezett. Ugyanez volt a helyzet a folyatószerrel is (pouring medium). 


Ezután elkezdtünk mindenféle háztáji zselés anyagot kipróbálni. A sampon nem vált be, de a fogpaszta mintha-mintha működött volna. A folyamat nem volt kontrollálható, a papír inkább szétkente a fraktálosodott cuccot, de azért egyik kép elég jól sikerült. 

A kísérlet további ötleteket vetett fel. Az is elképzelhető, hogy nem maga a fixáló kell a dendritet alkossa, az is lehet, hogy a papírra átvitt fraktálok csak meg kell védeniük a fotóemulziót attól, hogy a fixáló, vagy a hívó kifejthesse a hatását, aztán lemosva azt hívni, vagy fixálni lehessen a képet. Erre majd később visszatérünk. 




Dendrit akrilból 3.


Az igazán feketeöves dendriteket mocskos trükkökkel készítik, kulcsszó az akril dirty dendrite, amikor is a festékre előbb szilikon olajat cseppentenek, majd csak erre izopropilt. (Videó 1videó 2) Az akrilöntéseknél a szilikonos megoldásokat (pl. sejtszerkezetekhez) szokták mocskosnak nevezni, gyanítjuk a száradás után valamit kezdeni kell az olajjal. De mi nem az örökkévalóságnak készítjük most a dendriteket, az üveglapokat mostuk és többször is felhasználtuk, mert nem vagyunk milliomosok. 






2023/12/29

Dendrit akrilból 2.

Az internet olyan, mint az aknakereső játék. Sokszor csak bomba van, de néha olyan helyre sikerül kattintani, ahol egy teljesen új és érdekes világ tárul fel. Ilyenek az akril dendritek. Amit nem csak üveglapokkal lehet csinálni, illetve teljesen más is a folyadékdnamikája.


Ezek már a továbbfejlesztett megoldások, (vászon helyett) üveglapra (hogy lemosható legyen) folyatunk folyatószert (pouring medium) és abba kék tust csöpögtettünk, amit izopropil alkohollal bírtunk fraktálosodásra.




Van ahol simán a gouache alapra mennek rá alkoholos vízfestékkel, van olyan leírás is, ahol alkohol nélkül, gouache-ra nagyon felvizezett tintával okozzák a fraktált. (Ez a cucc nem túl bőbeszédű, de a képei szépek és lehet következtetni, arra, mit hogyan csinál). Ez meg egy másik érdekes videó. Az összes megoldás lényege, hogy egy sűrűbb környezetbe hígabb festéket juttatnak, esetleg alkohollal terítik még jobban a festéket (gyanítjuk, hogy a felületi feszültségbe piszkálnak bele vele).

Nagyon sokan használnak a folyatószeren hígított akril helyett india inket, aminek a neve bár egzotikus, de ez elvileg a sima tustinta, vagyis valamiféle korom-szuszpenzió, lehetnek benne lakkok, zselatin, stb. de a tusok sem egyfélék, mert abból is többféle lehet, alapanyag, vízoldékonyság stb. szempontjából, tehát a fraktálok kialakulása sem minden tus esetében ugyanúgy fog végig menni. 

Egy másik fraktál-dendritnevelő szer az alkoholos tinta, ami gyakorlatilag hasonlóképpen működhet a folyatószeren, mint a tinta és rácsöppentett izopropil. (Alkoholos tintákkal főleg vízhatlan, nem porózus, mint a papír, fa, felületekre festenek. Általában száradás után vízhatlan, alkoholra viszont oldható. (alkoholos tintákat szoktak csinálni mindenféle házi praktikákkal is, pl. kihúzókból kioldva, vagy akril-maradékok feloldásával, stb. de nekünk most erre nem volt idegünk, ezt szkippeltük a kísérleteinkből)


Sajnos, ha az alap festék, vagy a folyatószer rétege vastag, akkor a fraktálok nemcsak a felszínen terjednek, hanem a felszín alatt is, ez kevésbé fotogén, a vékony vonalak elmosódottabbak lesznek. Érdekes (gyorsított) videókat, vagy timelapseket is lehet készíteni a folyamatról, de ezt már rengeteg kolléga megtette, néhányan sokkal jobb eredménnyel, mint amire mi képesek lennénk a kiskonyhában. 


2023/12/28

Dendrit akrilból 1.

Ha értenénk a fizikához, akkor pontosan meg tudnánk mondani, hogy ez a jelenség pontosan hol metszi a felületi feszültség és a folyadékdinamika témakörét, amiről már többször is volt szó az Utazásokban. 


De valami olyasmiről van szó, hogy kezdetben a festék tölti ki az üveglapok közötti rést, de amikor ezt a rést növeljük (szétválasztjuk az üveglapokat), a festék bár szeretne az üveghez tapadni, de önmagához is, aztán előbb-utóbb a levegő beáramlik és összehasogatja a festék tömegét. Vagy valami ilyesmi. 


Cohesive-Dendritic-Painting egy jó keresőkifejezés arra, amikor két fólia, vagy még inkább, két üveglap közé préseljük a festéket, majd szétválasztjuk. Leginkább akrillal csinálják, de érdemes mindenfélével kipróbálni. A lényeg nagyjából ennyi, ha papírt is akarsz nyomtatni belőle, akkor a Dendrtic-monoprint kulcsszót is lehet használni, de gyakorlatilag mindenki ugyanazt permutálja az interneten. Egyenletesen felvitt festékhez én hengert használnék, hogyha lenne, de így csak egy bankkártyát, ami alig ad jobb eredményt, mint az ecset. 






















2023/12/24

Mert egy vérből valóóóók vagyunk!

Ezzel fogadott Grimpix:
- Ni, mit hozott a kis...
- Jézus-Mária! - ezt már én mondtam.

- Tényleg egy vérből valók vagyunk? - kérdezte Grimpix csodálkozva. 

- Erről az jutott eszembe, hogy addig-addig érzékenyítettek első osztályban román történelemből (80-as évek hajnalán), dicső történelmi múltból, dák királyokból és kontinuitásból, hogy mire hazamentem a suliból, nemhogy nemet váltottam, hanem egyenesen nemzetet váltottam. Román lettem, baszki!

- Hát mit ad Isten, még negyedórája se voltam román, s már utáltak a magyarok, s apám, meg a nővérem cseszegettek, hogy nem is vagyok igazi román, mert például a románok tudnak románul, én meg ugye dehogy. Én meg állítottam, hogyha ez Románia, és én itt élek, akkor ejsze csak román kell legyek.  Erre azzal jöttek, hogy ez a bükkfafejűségem bizonyítja leginkább, hogy székely vagyok. Vagy azzal, hogy hát hogyan is lehetnék román, ha apám és anyám is magyar? De anyám szerintem hitt nekem, mert még sírt is, hogy a fia román lett.

- Aztán másnapra kialudtam, reggel kiegyeztünk abban, hogy jólvan na, nem is leszek román, hanem inkább székely vagyok, ami ugye még a magyarnál is jobb, hiszen erre még mondásunk is van, miszerint a székely szarta a magyart. Így aztán zsíros kenyeret reggelizhettem és nem kellett puliszkával kezdjem a napot. 

- Ennyit az iskolai érzékenyítések hatásfokáról - jegyezte meg Grimpix.

2023/12/22

Kémiai kiskert 2


Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
J.A.

Forrás

Nem nátrium-szilikát alapú kristálykertNem is ültünk volna fel erre a vonatra, hogyha a receptben nem találunk egy Mrs. Stewart's kékítője nevű cuccot. Bármilyen linkre mentünk, mindenhol felmerült ez a kékítő. Maga a gyártó is nyomatja ezt a kísérletet, gondolom jó reklám, mert amúgy az ilyen optikai fehérítők kávéja már ejsze lefőtt. 

A kiskerthez ammóniát használnak párolgásnövelőnek, nélküle tovább tart, de gondolom a fűtőtest és pár nap plusz kiválthatja, cserébe nem büdös. Megpróbáltuk ammóniával is, de az ammóniánk eredete nem volt biztos, emellett kiraktuk a teraszra, mert még jó, hogy a lakásban nem büdösítünk. És hát odakint egy fok se volt. Sőt mínusz fok volt, ami azt jelenti, hogy még melegíteni kellett volna, hogy sehány fok ne legyen. Na így. 


Emiatt (?) aztán nem is párolgott, hanem pár nap alatt megroskadt a karton fa törzse, így kidobtuk az egészet. Mellesleg már az oldat keverésnél azt tapasztaltuk, hogy a meleg ammónia a kék pigmentekből vöröset csinált. Isten tudja milyen reakcióval, mert ezt bezzeg nem említik a netes források. 


Párolgásra az izopropil, vagy etil is jó lehetne, csak hát tudjuk, hogy nagyon rosszul oldja a sót, ezért azt szkippeltük. 

De vissza a rosszarcú Styúártné cuccára, ami nem más, mint állítólag poroszkék (cianotípia) pigmentek kolloid (?) szuszpenziója (ez azt jelenti, hogy 1000 nanométer alatti részecskének kell lennie). Erre azért van szükség mert a kristályosodáshoz magokat szolgáltat, ezáltal gyorsabban kristályosodik a cucc. Na, de Európában nem lehet kapni ezt a fehérítőt.  Így vettem poroszkék pigmentport  a festékes boltban, amiről nem tudhattuk, hogy valóban  ferri-ferro-ciánid, vagy valami szintetikus kínai szar és hogy ellátja e így a seed funkciót.

Úgy tűnik fontos a kolloidos cucc:


Második nap már jól látszik a különbség, jobboldalt a poroszkékes oldat.


Pár nap múlva még nagyobb a különbség. Közben utána töltöttünk. 


Ez meg egy hét utáni állapot. Egyértelmű, hogy a kolloid karfiolosabb kirakódást eredményez. Anélkül tiszta fölösleges próbálkozni is. 

2023/12/04

Medzsik kémiai kiskert



 élnek a kövek, mert bennük is
 erő szalad
(Balaton)


















Csak tudnám, milyen gyerekkori törleszteni valóim vannak még. Például a kémiai kiskertet is kémiaórán kellett volna lejátszani, a közpénzen fizetett oktatás keretein belül, nem 40+ évesen pótvizsgázni elemi  hülyeségekből otthon, a vajaskenyér mellett a konyhában. Mert ebből csak az lesz, hogy előbb-utóbb véletlenül timsóval sózok, és keserűsóval cukrozok. Kezdésnek indítsunk a szilícium körforgásával, háztáji eszközökkel:


Forrás: The Golden Book of Chemistry experiments

De a youtubon is számtalan vízüveggel kapcsolatos kísérlet látható, persze többnyire a vízüveg előállítása, illetve vízüvegben varázskert növesztése a téma. Ami csak azért is fogott, meg, mert mint kicsi legó illeszkedik a régi szilikagéles kalandunkhoz

Vízüveg receptek a netről:
1. 80ml víz melegítve / 32gr NaOH /  48gr szilánkosra széttört szilikagél

2. Máshol 100ml vízbe tesz 30gr marószódát és 60gr cica-alom szilikátot, reggelre kész, majd a kémiai kiskerthez ezt 800 millire hígítja

3. Megint máshol 80ml vízben 32gr marószóda, majd ebbe 16 gr kvarcot tesz, vagyis sima szillícium dioxidot, de ez nem jött be neki, mert nem oldódott fel, aztán szívott a festett szilikagéllel is, mert nem volt elég átlátszó.

De lófaszt fogunk mi otthon vízüveget főzni, a múltkor is majdnem beledöglöttünk a nagy alkímiába, amikor a rézfityingből ezüstfityinget, majd aranyfityinget rittyentettünk a konyhában. Pedig lehet ha szebbet tudnánk csinálni, mint amit a boltban lehet kapni. Gondolom a betonba jó akkor is, ha olyan a színe, mint a mosott szarnak, és lehet, ha az idén mi vagyunk az elsők a Sazinál, akik ilyen célra vesznek vízüveget és nem betonozáshoz. Na mindegy. 
A sókat általában összegyúrják csöpp vízzel, mert bogosítva jobb eredményeket remélnek. Szokták még felszórni az üveg alját homokkal, de az a gyanúnk, hogy ennek pusztán esztétikai szerepe lehet. 


A vízüveget 1:1 hígítástól a 3,5:1 hígításig mindenféle arányban láttuk. Esetleg lehetne összehasonlítást csinálni többféle koncentrációval is, de ezt is végezze el más, vagy keresse meg a profi kísérletek leírásaiban, mert ezt a jelenséget nemcsak élvezkedésre használják az igazi tudós  urak. Ilyen trehány vízüveg mellé mi még desztvizet sem voltunk hajlandók használni, csak sima csapvizet, ami kb. olyan víznek, mint a vásárol nátriumszilikát vízüvegnek

Mi sónak kékkövet és timsót használtunk, lett volna még a magnézium szulfát (epsom, keserűsó, vagyis a fo-só), ami talán pinket kellene okozzon, de az előkísérletnél nem nagyon vált be, ezért kihagytuk. Volt még vasklorid oldatunk is (amivel a rezet akarjuk baszatni később), abból talán lehetett volna kevés vaskloridot kinyerni. Vagy cinkkloridunk is lett volna, de azt akár csinálhatnánk is, ha sósavba cinket teszünk. De ez sem vizsgázott jól az előkísérleten, szóval szkippeltük.