Melyik a legkirályabb makró technika? Hát a fokuszstacKING!

Az van, hogy egy probléma megoldása mindig fial minimum egy újabbat. Ezért van baj elég a világon. A focus-stacking is ilyen. Szerencsére a Raynox DCR-250 egy igazi legenda, ezért bőséges az irodalma is. Weboldaluk is kiállta az idő próbáját, ejsze pont így nézett ki 1963-ban is.  Tehát egy 8 dioptriás előtétlencséről van szó, ami annyiban különbözik, egy szemüveglencse-előtéttől, hogy két csoportban 3 tükröződésgátlóval bevont elemből áll, bármit is jelentsen ez most. (Mindenesetre ez az egyetlen profi eszközünk a sok szir-szar között.) Spéci makró objektívünk nincs, de az is nagyjából csak egy teleobjektív lenne, aminek a közelfókusza sokkal rövidebb, mint egy átlagos teleobjektívnek.

A Raynox DCR 250-et haladóknak ajánlják, DCR-150 a kistestvére (az igazi fókusz-ninják számára van egy még durvább eszközük a piacon). A szakirodalom szerint ezt már érdemes 70 milliméternél hosszabb lencsékre tűzni, nehogy a szarvasbogár befejelje a frontlencsénket. Mi a Nikkor 55-200 kit-objektívvel tesztelgettük (bár ennek valamivel gyöngébb a rajza, mint a 18-55-nek).

Alább az összehasonlító táblázat arra, hogy 55- illetve 200 milliméteren, a rekesz függvényében, hogyan oszlik el a DOF, közelre illetve végtelenre fókuszálva. A fotózott rács 1*1 milliméter, kb. <45 fokos szögben fényképezve, de úgy, hogy a képmezőben maradjon a közel- is, illetve a végtelenfókusz is. Tehát a kollázs teljesen egymásra igazított képek kimaszkolásával készült, ilyen szempontból az alsó (közelponti) illetve felső (távolponti) mezők egymáshoz viszonyítva is mérettartók, vagyis egyetlen kameraállásból ez az a mező, ami fókusszal lefedhető.

A tesztben a lehető legtágabb rekeszt (f/4 illetve f/5,6), az f/11-es rekeszt (ahonnan a lencsénk diffrakcióhatára kezdődik), az f/22-es rekeszt (és a lehető legszűkebb rekeszt) mértük be. A diffrakcióhatárról már volt szó, de van erre kalkulátor is:

Azt, hogy egy adott objektív (adott gyújtótáv) mekkora előtétlencsével, milyen élességi közel- és távolpontot eredményez, az ebben a posztban tárgyalt képletekkel számolható ki. 

A mi objektívünk persze f/8-nál a legbesztesebb, de a cél érdekében (minél kevesebb fotóból lefedni a tartományt) az f/11-22 közötti tartomány is bőven elfogadható  a gyakorlatban. F/16-nál amúgy már tutti érződik a diffrakciós hatás, de mivel itt nem erre volt kihegyezve a teszt (pl. az f/11 jól be is mozdult), azt itt lehet megfigyelni. Valószínűleg nem érdemes focus-stackingre túl tág rekeszt használni (f/8 és alattit), mivel ott az éles/életlen hirtelen átmenete összezavarhatja az illesztő algoritmust, illetve túl sok DOF-szeletet kellene készíteni.

Érdekességek: a közel és távolpont 55 illetve 200 milliméteren is egyaránt kb. kicsivel kevesebb, mint 2 cm volt,  (ebben a tesztsorozatban ennél pontosabb mérést nem tudunk csinálni), lehet ha van közöttük különbség de az 1-2 milliméter, vagy az alatti nagyságrendű lehet. Tehát szinte mindegy, hogy 55, vagy 200 milliméteren fotózunk, a tárgy mélysége nem haladhatja meg a másfél centit, egyetlen állványpozícióból ugyanis nagyobb tartományt nem tudunk végigstackkelni. Ennél nagyobb objektumot már makró-sínnel léptetve lehetne csak beszkennelni. Amúgy ez a jelenség nagyon rokonnak tűnik azzal a problémával amit régebb nagyon, de most egyáltalán nem fogunk felpiszkálni.

De akkor hogyan állapítható meg, hogy hány szelet képet kell készíteni adott esetben?

Mekkora a nagyítás? A Wiki szerint, 8 dioptria gyújtótávolsága = 1m/8 = 0.125m = 125mm.A végtelenre állított objektív nagyítása pedig 200mm/125mm = 1.6X, 55mm/125mm = 0.44X. A Nikon D5000 szenzora 23.6mm (4288 pixel), erre vonalzót fotózva ki is jön a kb. 1,57X illetve a 0,44X.

Na, de mi mindennek a haszna? Hát a szappanhártyák fotózása. Ugyanis egy szappanbubi felülete nem tud merőleges lenni az optikai tengelyre. De még az egyszerű síkban feszített szappanhártya sem, hiszen arra meg oldalról, szögben kell ráfotózni. 

Az ábrán jól látszik, hogy még f/32 rekesz mellett sem fogható be élesen a teljes felület. Ezért nincs mese, fókuszszeleteket kell készíteni, és abból összetákolni a teljes képet. 

Itt egy teljesen más szetup látható. Ebben az esetben 2-2,5mm az élesség, tehát a focus -stack letapogatást ekkora lépésekben kell megoldani, ami egy félgömb szappanbubi esetén akár 10-12 felvételt is jelenthet. 

Az alábbi képernyőképen egy sík-szappanhártya focus-stackje látható. Sajnos, pont nem találtuk a Nikon-kábelt, ezért kézből állítottuk a fókuszt, valószínű, hogy egy Helikon-Focus sokkal precízebb lépésekben tudná letapogatni a felületet.  

És remélhetőleg sokkal gyorsabban is. Ugyanis még a saját fejlesztésű (cukrozott), stabilabb, lomhább, az  egyébként szabad szemmel fagyottnak tűnő, hártya alakzatai is képesek ekkora közelítésben elmászkálni, ami az illesztésnél néha hibákat eredményezhet. 

Szóval nem véletlenül nem vált szokássá a focus-stack alkalmazása a szappanhártya fotózásánál. 

Akinek van ráérő ideje, kipróbálhatja a Zerene Stacker progit is, hátha több van  az algoritmusaiban, mint a PS-nek. 

Irizálás, tükröződésgátló rétegek - a színjátszás

Csak tudnám, miért hívják a lakkréteg, szappanbubi, glicerines mosószerréteg, meg olajréteg fotózást creative photographynak. Sima popfotó. Szépen filmezett infotainment, amiből tizenkettő egy tucat, emiatt tizenhármat kell végig nézned, amíg le is tudod utánozni. Annyira van a művészettől, mint amikor én a a fürdőkádban éneklek, a Queen Wembleyben  előadott teljesítményétől.  A múltkoriban a szemüvegek tükröződésgátló rétegével kapcsolatban már nekimentünk ennek a témának, most az irizálást nyalogatjuk körbe. Nem állítom, hogy teljesen megértettük a jelenséget, de szimulátorokkal és saját kísérletekkel elég jól el lehet szórakozni.

Olajfoltok interferenciája.

Ez olyan esetekben jelentkezik, amikor például a nedves úton olajfolt van. A rétegek így levegő-olajréteg-vízréteg. A jelenséghez nem árt a nedves aszfalt fekete háttere sem. Ugyanazokat a szimulátorokat vetjük be, mint a szemüvegek tükröződésgátlásának megismerésekor. Víz refrakciós indexe 1,33, az olajé legyen 1,5 (1,4-1,5 környékén szokott lenni olajtípustól függően). 

Forrás - az olajréteg pont egy hullámhossz vastagságú - destruktív interferencia

Míg a szemüvegek tükröződésgátló rétegei esetén a fény egyre nagyobb indexű rétegbe került, így mindkét felületen a visszaverődő hullám fázisa eltolódott fél hullámhosszal, addig az olajréteg esetén csak a levegő-olaj felületen lesz 180 fokos fázisváltozás, az olaj-víz felületen nem, hiszen a víz indexe alacsonyabb az olajénál. Itt is a második visszaverődés kétszer teszi meg a vékonyrétegben az utat (oda-vissza). 
Az 532 nanométeres zöld lézerünk hullámhossza az olajrétegben 354,6nm. Ha az olajréteg vastagsága 88,65nm (negyed hullámhossz), amit kétszer tesz meg a fény (oda-vissza), akkor a második visszaverődés is pont fél fázissal lesz lemaradva, az első visszaverődés meg a reflexió során kapott fél fázis eltolást, tehát fázisban lesznek és konstruktív interferencia lesz. 

Az olajréteg negyed hullámhossz vastagságú - konstruktív interferencia

Ha az olajréteg 177,3nm (fél hullámhossz), a fény teljes fázissal lesz lemaradva, amikor ezt oda-vissza megteszi, így az első visszaverődés félfázisos eltolódásával destruktív interferencia alakul ki. Háromnegyed hullámhosszú olajrétegnél ismét konstruktív interferencia (a második visszaverődés 1,5 fázissal lesz lemaradva), teljes hullámhossz vastagságú olajnál destruktív és így tovább. 

Házilag is készíthető, az olajfoltnál tartósabb hasonló réteg, körömlakkal. Sötét karton víz alá, vízre körömlakkot cseppenteni, kartont kiemelni. Így a víz felületén elterülő vékony lakkréteg a kartonra kerül. Ugyanez fehér papíron nem működik (ilyen jól), gyanítjuk, hogy a fehér papírról visszavert fény elnyomja a vékonyréteg két oldalán interferálódott színeket. 

Fotográfiában oil spill photography kulcsszóval érdemes keresgélni és például ilyeneket lehet találni. Itt is a felhasznált anyagok (mosószerek stb.)egy egészen sajátos oldalágát adják a fotográfiának, amit lehet ha majd mi is kipróbálunk. 

Szappanbubi interferencia

A szappanhártya esetén is hasonló jelenség játszódik le, az első felületen lesz 180 fok fáziseltolódás, a második felületén nem lesz. Ez a szimulátor egészen szuper lenne, ha a fáziseltolást is megmutatná, így olyan, mintha a beeső sugár a túlsó oldalról visszavert sugárral interferálna, pedig a két felületen visszaverődött sugaraknak kellene interferálniuk. 

Forrás

Forrás

Nagyjából ugyanezt a színskálát hozza. A szappanbubi fotózásának és filmezésének hatalmas tábora van az interneten, valóban érdekes műfaj, mondhatnánk: interdiszciplináris, hiszen nem elég a szappanhártya fizikájával és a fotózással tisztába lenni, de tartós szappanhártyákat is elő kell tudni állítani. Csak egy gyors merülést tartottunk a témában, de nem kizárt, hogy megpróbálkozunk mi is az ilyen hártyák igényes fotózásával, nem mintha sok újat tudnánk hozzátenni, de maga a tevékenység relaxál. Próbáljátok ki. Ezek a képek csak telefonnal készültek kézből, spéci megvilágítás nélkül. 

Szappanbubi tudástár  bővebben (receptek stb.). 

Fémek irizáló oxidjai

Ugyanez a jelenség adja egyes fém cuccaink, karabinereink mindenféle színeit is. A fémeken, mindenféle vegyszeres, elektromos és hőkezeléses módszerekkel kialakítható irizáló oxidréteg. A rétegvastagsággal a kívánt szín előállítható. Ez gyakorlatilag egy strukturális színezés, nem pigment alapú, de azért átfedések is jócskán vannak a módszerekben, van ahol az oxidréteg csak megteremti a későbbi festés feltételeit, úgyhogy nem vállalkoznánk arra, hogy egyes fémekről megmondjuk pontosan mitől van a színük. De azért kipróbálunk ezt-azt mi is a konyhában. A jóisten se tudja ez milyen fém lehet, de gyanítjuk, hogy valami acél, ami már eleve mutat elszíneződéseket:

Csöppet megcsiszoltuk a felületet. Gázlángba tartva ez a babakék a legjobb, amit el tudtunk érni, esélytelen homogén felületeket kialakítani a gázrózsán:

Kipróbáltuk a marószódás elektrolízises maratást is, egy telefontöltő adapterével, időközönként kicsit kinnebb húzva a fémet az elektrolitból.

Sajnos ez a legjobb amit így el tudtunk érni. 

De legalább megtanultuk tisztelni a technológiákat, amikkel pontos rétegvastagságot tudnak kialakítani 
Ha vannak titán cuccaid, azokat nagyon szépen lehet így színezni, az internet is tele van vele. 

Akit ennél jobban érdekel, további olvasnivalók: hyperphysics olajfoltra, és hyperphysics szappanbubira. 

Két a teme, arca csupaszeme. Látható... *

A minap felmerült valami kéklilásan-zöldesen csillogó szemüveg kapcsán, hogy ez meg micsoda. A jelenséggel találkoztunk már a fotóobjektívek, kukkerek fémbevonatainál (amire slendrián módon csak úgy hivatkoztunk, hogy ja igen, az a mágikus Té-réteg). Kicsit utánaolvasva, már nem is biztos, hogy ezek a rétegek csakis fémrétegek lehetnek, sőt. Az egész témakör rokon a vékonyrétegekkel, és a dielektromos bevonatú tükrökkel, vagy micsodákkal (mint például a hotmirror, amit az infrásítás során műtünk ki a fényképezőgépekből, vagy a divatos dikroikus kocka-prizma, vagy interferenciaszűrős nyalábosztó).

A legenda szerint olykor rádióaktív is lehet ez a bevonat, de ezt mások cáfolják, állítólag a rádióaktív lencsékben maga a lencse anyaga tartalmazza a tóriumot (törésmutató növelő hatása miatt) és nem a glazúr. 

Szóval, ez a bevonat, amit nem szabad durva anyagokkal ledörgölni a lencse tisztításakor, mert akkor így fog kinézni, mint ez a szemüveg itt jobbra, nem fogja javítani a képminőséget, oda a kontraszt, a fényerő, meg ilyesmik. Nézd meg a középső képen, hogy ahol a réteg sérült, ott mennyivel több fényt ver vissza az üveg (világosabb a mögötte levő szemüvegkeret feketéje), Szemüvegek esetén kozmetikai hatásnak is hívják, ha nem csillog-villog a lencse, és azért is hasznos, mert emiatt jobb a szemkontaktus. És kevesebb reflexió több átmenő fényt is jelent, de erre mindjárt kitérünk. Mellesleg ezeket már 1886-ban felfedezte Rayleight úr, és mi meg 136 év múlva se értjük. 

Hogyan befolyásolják a visszaverődést a különböző törésmutatók.

Nézzük a normál reflexiót, két közeg határán. Mondjuk levegő-szemüveglencse esetén. Online kalkulátorokat használunk képletek helyett, de azért nesze egy képlet:

Ahol R a reflexió, n meg a levegő illetve az üveg törésmutatója. Visszaverődésre ezt a kalkulátort találtuk. A levegő (n=1) és a koronaüveg (n=1,52) között így alakul a visszaverődés.

Forrás - kalkulátor

Vagyis visszaverődésből van 4% veszteség az első felületen (és 4% a hátsón is). Ez egy szemüveg esetén tűnhet marginálisnak, de mondjuk egy 5-6 lencséből álló objektív esetén már jelentős tényező. 

Nézzük meg, hogyan befolyásolja a visszaverődést a két közeg törésmutatója. Ahogy nő a lencse törésmutatója a levegőjéhez képest, úgy növekszik a visszavert fény aránya is.  n1-n1,52 törésmutatók esetén, mint fennebb láttuk, 4-4% visszaverődésünk van a lencse két oldaláról. A kalkulátor szerint ha gyémántból lenne a lencsénk (n-2,42 törésmutatóval) több, mint 30% visszavert fényünk is lehetne).

Forrás

De mi van, ha a lencse és a levegő közé húzunk egy közbeeső réteget? Mondjuk egy olyat, aminek a törésmutatója a levegő és az üveg törésmutatója közé esik (ideális esetben, akkora a törésmutatója, mint a mögötte levő üveg törésmutatójának a négyzetgyöke, de ennek a miértjét nem firtatjuk, mert sose végzünk hanem). Tehát, ha egy újabb réteget izélünk a lencse elejére, egy kisebb törésmutatójú anyagból, akkor nem 4 visszaverődési felületünk lesz, hanem csak három (levegő-vékonyréteg, vékonyréteg-üveg, üveg-levegő). Ha a lencse hátára is kerül egy ilyen réteg, akkor nem 6 visszaverő felület lesz, hanem 4. 
Nézzük számszerűsítve: levegő-réteg: 1%, réteg-üveg: 1%, és a túlsó oldalon újabb 1-1%. Összesen 4%, vagyis felére csökkenthető a sima üvegfelület két oldaláról visszaverődött fény (vékonyréteg nélkül 8%). 

Az az igazság, hogy kicsivel jobb hatékonyságot vártunk (egy sok lencsetagú objektívnél még ez is rengeteg veszteség és összevissza kószáló fény). Viszont egy kósza ötlettől vezérelve kipróbáltuk, mi van, ha nem egyetlen réteget teszünk a lencsénkre, hanem mondjuk négyet, egytized törésmutatóval növelgetve a rétegeket. Tehát levegő-1,1-1,2-1,3-1,4-1,5, ami az üveg elején 5 visszaverődési pontot jelent, rendre: 0,22-0,19-0,16-0,13-0,12%, ami összesen 0,8%, a lencse hátával együtt is csak 1,6% veszteség visszaverődésből. Na ez már valami, de még mindig nem az igazi.

Hogyan befolyásolja a visszaverődést a destruktív interferencia

A valóságban ennél sokkal jobb átvitelt és még kevesebb visszaverődést lehet elérni (>99%) vékonyrétegekkel. Ugyanis nemcsak a rétegek törésmutatójával lehet bűvészkedni, hanem a rétegek vastagságával is. Kellően vékony vékonyréteg esetén ugyanis a réteg elejéről és hátáról visszavert sugarak interferenciája érvényesül, és ha ez destruktív akkor tükröződésgátló (Anti Reflexion, vagy Anti Glare) réteget kapunk, ha meg konstruktív, akkor tükröt (pl. infrában visszaverő hotmiror). 

Ez a kalkulátor bevezet pár új fogalmat, aztán csiribú-csiribá, kvantum-szórakatémusz és azt mondja a végén, hogy szinte nincs is veszteség az átvitt intenzitásban (transmitted intensity 99.9999%), aztán a visszavert intenzitás meg szinte nincsen is (Reflected  intensity 0.00005%). És mindezt csupán egyetlen réteggel, igaz, ennek annyi a szépséghibája, hogy csak egy adott hullámhosszra ennyire kiváló, de azért a teljes látható tartományon kiváló.

Forrás - kalkulátor 

A rétegnek 1,232 törésmutatót állítottunk be, mert ez lenne az üveg törésmutatójának a négyzetgyöke, ami az optimális törésmutató. A dolog lényege, hogy a visszaverődő sugarak fázisai kioltsák egymást, erre rengeteg magyarázó videó, meg leírás kering a neten. 

Forrás  A hasonló ábrák (rengeteg ilyen van) megtévesztőek,
itt a beesési szög merőleges,
csak valamiért így szokták szemléltetni és elfelejtik említeni.

Ezzel a másik szimulátorral a visszaverődési oldalon a fázisok és interferenciák alakulását lehet nézegetni. FONTOS (mert ez is megzavart minket), hogy az n1,232 törésmutatójú vékonyrétegben az 550 nanométeres zöld fény hullámhossza 446,4nm, tehát ezzel kell számolni ahhoz, hogy a zöld visszaverődését minimalizáljuk, vagyis a vékony rétegünk 112nm vastag kell legyen, hogy a visszaverődő zöld a réteg két oldaláról kioltsa egymást:

Forrás - kalkulátor

A jelenség hasonló lesz a lencse hátoldalán is, amennyiben ott is van egy hasonló réteg, de ott mivel gyorsabb közegbe lépve verődik vissza  fény, se az üveg-vékonyréteg, se a vékonyréteg-levegő határon nem lesz fázistolódás, tehát ugyancsak ellenfázisban leszenek a visszaverődött sugarak. Tehát  lencse anyagában sem fog csomó visszavert fénysugár téblábolni fel és alá, rontva a leképezést.  Az alábbi szimuláció azt mutatja, hogy a lencséből egy vékonyrétegen át, hogyan lép ki a fény a túloldalon. 

De azt, hogy a reflexiós oldalon történő destruktív interferenciától miért lesz a T (transmission) 99,999%, az egyáltalán nem világos. Köze lehet az energiamegmaradásnak, vagyis, hogyha a visszaverődési oldalon hiányzik az energia, akkor az valahol meg kell jelenjen, ha a visszaverődési oldalon destruktív interferencia érvényesül, akkor máshol egy konstruktív interferencia lesz, de nem akarunk úgy csinálni, mintha ezt értenénk. Erre találtunk egy leírást is, de a továbbiakhoz Fressnel úr képleteivel nagyon össze kellene piszkolódnunk és azt sem szeretnénk. Röviden annyi, hogy olyan nincs, hogy az R1 és az R2 kioltják, megsemmisítik egymást. Ami energia hiányzik a visszaverődési oldalon (Ir) az a túloldalon meg fog jelenni (It):

Ha szükséged van egy harmadik nézőpontra is, itt három különböző hullámhosszra szintén találsz egy visszavert illetve átengedett intenzitásmérőt. 

Szimulátor

A wiki szerint a valóságban nem mindig lehet találni olyan vékonyrétegnek való anyagot, aminek a törésmutatója pontosan a bevonni kívánt üveg törésmutatójának a gyöke, elterjedt bevonat például az 1,38-as magnézium-fluorid, és jóvanazúgy, tehát a fenti méregetések pusztán elméleti jellegűek, a technológia lehet teljesen más is.

Na, de mitől vannak a színes tükröződések a lencséken?

Egy zöldre optimizált tükröződésgátló réteg a zöld hullámhosszakat fogja visszaverődéskor kioltani,  nyilván csöppet lilás színben fog visszaverni, mert kevésbé tompítja a vörös és lila hullámhosszakat (?). De ez csak merőlegesen beeső fény esetén igaz, minél laposabb szögben nézzük, a vékonyrétegben annál hosszabb utat tesz meg a fény, tehát óhatatlanul a hosszabb hullámokat fogja jobban kioltani, így előfordulhat olyan szög, amiben a zöld jelenik meg a visszaverődésben. Emiatt lehet egy szemből zöldben visszaverő lencse lapos szögben lilás. 

És lehet több réteget is egymásra halmozni, amivel több hullámhossz visszaverődése is orvosolható. Ezt a megfejtést a többszörös bevonatokkal kapcsolatban, még értelmezni se tudtuk. Ezek után az sem világos, hogy az AR (antireflexió), illetve az AG (antiglare) tényleg ugyanaz a jelenség e. 

A megismerést nagyban megnehezítik a hiányos magyarázatok, a béna, automatikusan magyarított oldalak. Úgyhogy a netről tanulással  csak óvatosan. Mondjuk a legalja ez volt:

Kitalálod mi akar lenni ez a bűnös képlet?

Közben rendeltünk egy dikroikus kocka-prizmát, úgyhogy lehet ha a témára még visszatérünk. Addig is, itt van csomó okosság a metál tükrökről, és ugyaninnen dobbanthatunk a dielektrikum tükrökre. És a szappanyos vékonyrétegek, meg egyéb irizáló dolgok is érdekelnek, szóval lehet ha lesznek még ilyenek is.

* reménytelen

Lézerfogyatkozás a Vasbolygó árnyákában - A Poisson-folt

Arago urat pont azok a dolgok érdekelték, mint Grimpixet, annyi különbséggel, hogy Arago úr a mai világban a bokáját lefosná a gyönyörűségtől, hogy mi minden érdekességet felfedeztek az elmúlt kétszáz évben, meg hogy van lézer, meg blézer, meg ilyenek, Grimpixnek meg pont ez a természetes, mondhatnánk, olyan heves reakcióhoz, nekünk minimum szalmonella kell. Meg Arago úr valószínűleg sokkal jobban el volt eresztve kognitív képességekkel is. Ő ugyanis csinált polárszűrőt és nem a kínaiaktól vásárolta. Meg csomó olyan dologgal is foglalkozott, amit mi még csak nem is értünk. A Poisson-folt tehát a mai téma.

Már a legelső képlet felkúrta az agyunkat, mert legalább a Wikin mi a búbánatért nem lehet mértékegységet írni a rühös képletek mellé. Na mindegy, milliméterbe számolunk mindent, remélem így kell. Ahol a d a kör alakú árnyékvető (vasgolyó), l az árnyékvető és a vetítővászon távolsága, a hullámhossz pedig a lambda. Nekünk két vasgolyónk van, 7,9mm illetve 6,7mm. A lézer 405nm. Akkor 155mm illetve 111mm (vagy több) vetítőernyő távolság kell.

A fenti kis méricskélést végül elegánsan figyelmen kívül hagytuk és a szoba, meg a lakásban található állványok lehetőségeit figyelembe véve rendeztük be a kísérletet. Először a vetített képet hátulról akartuk lefényképezni. A kék lézerünk előtagját csavargatva a lézernyaláb picit széttarthatóvá tehető, hogy a fénykör nagyobb legyen, mint a vasgolyó. A vasgolyót mágnes és egy tű tartotta pozícióban. Vetítőnek egy LCD monitorból kioperált fehér fóliát használtunk (kb. 15 centire a vasgolyótól), gondolván, ennek nincs olyan durva textúrája, mint egy sima papírlapnak. Én nem tudom átvilágítva ez a fehér fólia nem e pont szórja a fényt, de tény, hogy nem sikerült éles képet készíteni (Lásd a legelső képeket).

Ezután megpróbáltuk simán szemből fotózni a Lézerfogyatkozást, vagyis a vetítőernyő helyére betenni a kamerát, ami eleve hülyeség, mert ha a vasgolyóra fókuszálunk, ugyan mitől fotózhatnánk le a Poisson-foltot, ami így teljesen kívül esik az élesség síkjából. Viszont a módszer hátránya, hogy a kamerabeállítás közben gyakran szembe kell nézni a lézerrel, illetve, ha Live View-ban csináljuk, akkor kockáztatjuk a szenzort. Ami nem lebecsülendő veszély, mert a lézernyaláb előtt futkározva, többször is éreztük, hogy a hasunkat/hátunkat sütögette (annyira nem combos a lézer, hogy a gyufát meggyújtsa, de azért lehet érezni ha odakormol a bőrödre. 

Na, ekkor majdnem feladtuk és már sörrel gyászoltuk az elcseszett délutánt, de ekkor valamiért közel mentünk a szemközti falhoz és hát azon szépen kirajzolódott a Poisson-folt. Hamar ragasztottunk ide egy vetítőlapot és ezt a vetített képet rézsút, oldalról bemakróztuk, vigyázva, hogy a fülünket a lézer ne csipkézze nagyon ki. Ekkor a vasgolyó és a lézer között kb. másfél méter lehetett, a vasgolyó és a vetített kép között meg olyan fél méter. Ennyit a fenti cuccos képletről.

Azon kívül, hogy a fény vetül az árnyék közepére, ami már önmagában mennyire kvantumcucc, csomó más érdekesség is megfigyelhető. Az egész fényfolt olyan, mint egy vízfelület, amibe köveket dobáltak és most mindenfelé fodrozódik. A golyó körüli koncentrikus interferencia-gyűrűk is érdekesek, meg a tartó-drót körüli egyenes sávosodás is.