- Hallod, amióta jogkorlátozások vannak, rekordokat dönt az oltási hajlandóság! - fogadott Grimpix egy este. - És tényleg megvéd a járványoktól az oltás? - kérdezte.
- Persze, járvány ellen általában az oltás válik be.
- És a megkülönböztetéstől is ugyanúgy megvéd az oltás? Azért olttatja magát most mindenki, aki eddig bőszen ellenállt?
- Dehogyis, a zsarolás és megvesztegetés lerontja a polgári immunrendszert. A szabadság korlátozása ellen inkább kockakővel szokás védekezni.
- Korán jöttél, nem edzésen kellene lenned ilyenkor? - kérdezte Grimpix számon kérőn.
- Hát tudod ellenőrizték az oltásigazolást és mától csak azzal engednek be. - válaszoltam.
- S nem volt nálad? Vagy már nem érvényes?
- De nálam volt. És érvényes.
- Akkor nem értem, miért nem mentél edzésre... Ez valami hülye ki nem érdemelt szolidaritás az oltatlanokkal? Vagy valami rendszerellenes lázadás-baromság?
- Én sem értem. - válaszoltam. - Csak úgy érzem, ez az egyetlen, amit tehetek.
- De hát ez marhaság! - mondta Grimpix.
- Az. - mondtam szomorúan és kipakoltam az edzőruhát.
- Mit írsz? - lesett a vállam fölött kíváncsian a monitorra Grimpix.
- Hát csak egy ilyen rövid izét, arra az esetre, ha az edzőteremben megkülönböztetnék az oltottakat az oltatlanoktól.
- De hát ma is voltál edzésen! - jegyezte meg Grimpix.
- Hát igen. Tőlem nem kértek igazolást valamiért. Lehet csak elfelejtették. Talán majd holnap...
Hát persze, hogy a legjobb alu-lemezt a sörösdoboz adja a fütyikékhez! Amíg még létezik dobozos sör, pár dobozt rakjatok el az ínséges időkre. Hiszen ebből készülnek a legegyszerűbb lukkamera objektívek, szesz-forralók, de még ezek az életmentő sípok is. Lehet vele medvét hergelni a susnyásban, ha béna voltál megtanulni fütyülni a száddal.
Két keskeny csík-lemezt kell kivágni csupán. A légrést biztosító lemez lecsúszását többféleképpen is megakadályozhatjuk, a legegyszerűbb visszatűrni az egyenes szakasz végét. A dobocska mérete meg akkora legyen, hogy a szembefordított hüvelyk és mutatóujj tökéletes oldalfalat biztosítson, ha ereszti a levegőt, nem fog szólni. Elkészíteni egyszerű, de úgy kézbe venni, hogy megszólaljon, valamivel nehezebb. Kb. a képen látott pozícióban tökéletes. Mi még beledobtunk egy-két BB-golyót is, ami turbulenciával fűszerezi a sima síphangot.
Ha nincs az irodában semmi, de semmi, és mégis fel akarod idegesíteni a kollégáidat, akkor legvégső esetben egyetlen A4-es papírból is készíthetsz dudát.
Ennek nem a rezgős, hanem a másik végét kell bekapni és nem fújjuk, hanem szívjuk. Mi a dudát, a többiek meg azt, hogy velünk kell együtt élniük.
De készíthetsz papírfurulyát is. A működési elv ugyanaz, mint a furulyánál, ebből következik, hogy csak a befúvó résbe kell fújni, a többit az állunkkal betakarjuk. Kis beállítással egészen használható hangot ad.
Van valami sorsszerű abban, ahogy a Czárán Teljesítménytúrának elfogyván évtizedes türelme felénk, egyszercsak utunkba állt. Pedig csak mászni indultunk a Királyerdő ferrátáira pótnyaralásiból, de a TT úgy döntött, eleget várt ránk és váratlanul keresztbe feküdt elénk a kempingben. Minden csillag és bolygó együtt állt, merev vigyázban a teljes univerzumban, a tűz s a víz összeért, és együtt lassan összeállt. Ennyi. Hát így már mi sem mondhattuk, hogy izé, messze van, most nem alkalmas, meg fáj a fejünk. Elmentünk. Valahogy annyira predesztináltan zajlott minden, hogy meg se lepődtem, hogy még elsők is lettünk a 34 kilométeresen, úgy, hogy még rendes gps trackünk sem volt az idegenül és vadul körösi tájon. Pedig második helynél (a Jókain és párszor a Hargitán) jobbat egyetlen teljesítménytúrán sem sikerült megcsípni soha.
Persze azzal indokoltuk a hirtelen programmódosítást, hogy ennél átfogóbb képet másképp nem kaphatnánk a Rév-Sonkolyos-környéki dombokról, de tudjuk, hogy a teljesítménytúra csak arra alkalmas, hogy futólag lássuk elsuhanni a tájat. Szerencsére így is minden mászótervünket sikerült átcsoportosítani, tehát a Czárán Gyula nyomában túrát leginkább nyaralási bónusznak tekinthetjük. Ajándéknak. Amit azért kaptunk, mert valahol, valamikor talán megérdemeltük. Vagy majd valamikor meg fogjuk érdemelni. Vagy valakit, aki első kellett volna legyen, velünk büntetett a karma. Ki tudja.
Külön élmény volt három év sikertelen Carolina Reaper termesztési kísérlet után, hogy az egyik bírói ponton a zsíroskenyér mellé, mindenféle habanerokat szolgáltak fel. Pillanatra azt hittem, ezt már biztosan álmodom. Persze egy teljesítménytúrán kinek jutna eszébe habanerot kóstolni, ahol se tej, se mentő, se lavór, hogy telezokogjuk, de amikor ennyire adott a helyzet, olyankor nem mérlegel az ember. És hát világrekord ide, meg oda, faltuk a csípős habanerot, ha már így együtt állt az a sok izé, bolygó, amiről már szó volt. Nem is lett semmi bajunk, sőt ettünk mi már durvábbat is. Most ha nagyon majom akarnék lenni, azt mondanám, olyan erős volt a habanero, mint a teljesítménytúra mezőnye. És akkor ezzel magunkat minősítettem.
Az egész túra alatt etettek a derék szervezők, egy helyen még kávé is volt. Pálinka meg asszem csak egy helyen nem volt. Asszem szeretjük ezt a TT-t. Is.
Apropó evés. Régen Körösrévnél szállították az export sót, gondolom a tordai bányából. És hát akaratlanul is a mi asztali sónkra tévedt a szemem. Amit a fizetésónkból (salary) vettünk. Tengeri só. Lidlis kiszerelés. Valahol a Regát közepén csomagolják egyik sóbányánál. És hát minden só tengeri só, csak amit a bányából hoznak elő, az tett pár tíz millió éves kiruccanást a föld alatt. Én nem állítom, hogy nem a tengerről hozott sót csomagolják ott, de azért gyanús, hogy ez egy sóbánya és nem a tengerparton van. Na mindegy is, a boltban tengeri sót vásároltunk. Mikor Parajd gyakorlatilag a valagunk alatt van. Ez persze rólunk is sokat elárul, de arról a világról is, amiben élünk. Ezek után már az a kurva banán sem ízlett, pedig nem is volt sós.
Hát igen, a királykisasszony szeretete veseelégtelenséget, magas vérnyomást és szívbetegséget okoz. Na, hali(t) :)
