Sófixír

A sóoldat fixáló hatásáról nagyon megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint működhet, telített sóoldatban, akár 72 (!) órán keresztül áztatva (kinek van manapság erre ideje?), mások szerint egyáltalán nem oldja ki az ezüstöt és amúgy is csak a baj van vele. Más elképzelés szerint a só nem is kell kioldja az ezüstöt, csak egy kevésbé fényérzékeny ezüst-kloriddá alakítja, ami azért továbbra is elszíneződhet erős fényben.

A fixáló szerepe, hogy a fel nem használt ezüst ne tudjon a fényben "lumenesedni", mert az elszíneződést, fátylat okoz. Tehát ki kell oldani és mosni a képből a nem fémezüstté hívott ezüstöt.

Erre mostanság ammónium tioszulfátot szokás használni, ami hatékonyabb a nátrium tioszulfátnál. Emellett csomó egyéb is lehet a fixálóban, ami az oldat stabilitását, tartósságát adja, esetleg ami az emulzióra hat. De a fixálás lényegét a tioszulfát végzi. 

A hipó elnevezés a nátrium tioszulfátos fixírek miatt terjedhetett el, mivel hívták nátrium hiposzulfitnak is, de nagyon nem rokona a hipónak, ami a nátrium hipoklorit. Téves elnevezés, ennek ellenére előfordul a szakirodalomban.

Na, most ha valaki hozzájut könnyen és olcsón (akár a többi kiegészítő összetevőhöz is), és nincs szüksége nagy minőségre, akkor DIY projektekhez érdemes lehet kotyvasztani saját fixálót, de jelenleg 1 liter gyári fixír (a legolcsóbb) 10 lej körül jön ki, szóval nem elviselhetetlen költség, a házi recept elkészítéséhez viszont utánajárás, ebayes irracionális postaköltségek, sokkal nagyobb macera, mert ezeket nem kapod meg csak úgy a temun meg az aliexpressen, esetleg az emagon. 

Mellesleg a sima nátrium-tioszulfátot sem lehet olcsóbban kapni. Ha 200grammot számítunk egy literre, akkor 20 lejben jön ki, de ha kevesebbet, akkor sem lesz olcsóbb a gyárinál (na jó, olyan receptet is találtunk a neten, amibe csak 50gr/litert használnak), A gyári meg valószínű már ammóniium-tioszulfátos, gyorsabb, stabilizáltabb. 

Részlet a ChatGPT-beszélgetésből:

⚖️ Nátrium-tioszulfát vs. Ammónium-tioszulfát – összehasonlítás

Tulajdonság	Nátrium-tioszulfát	Ammónium-tioszulfát
Fixálás sebessége	Lassabb (~10 perc)	Gyorsabb (~2–5 perc)
Hőérzékenység	Kevésbé	Érzékenyebb a hőre
Használat papírnál	Teljesen megfelelő	Kiváló, de túl gyors is lehet
Beszerezhetőség (hobbi)	Könnyebb (akvárium, vegyszerbolt)	Nehezebb (ipari vagy fotós beszállító)
Ár / liter fixír	Olcsóbb	Drágább
Tárolhatóság	Stabilabb	Kevésbé stabil hosszú távon

Ha már itt tartunk az AI sem gondolja, hogy a só jó lehet fixálónak, bár megemlíti, hogy ideiglenesen stabilizálhatta a képet (ez bármit is jelentsen), emiatt hihették azt, hogy alkalmas fixírnek. A vizelet-fixírről azonban azt állította, hogy az ammóniatartalom valóban okozhat ilyen hatást. Ezután felajánlotta, hogy mutat pár "vicceskémiai" érdekességet a fotokémiai kísérletezések hajnaláról. De valójában inkább bizarr dolgokat szedett össze a régi urakról, akik ki tudja miféle intim viszonyban állhattak a képeikkel. Istenem... Pedig csak egyszerűen alá is írhatták volna, nem kelletett volna mindjárt lepisilni, vagy rászarni. 

Hele-Shaw

Nem tudjuk pontosan, hogy mi ez, de élvezzük. Szóval kell hozzá két plexilap, egyikbe perfúziós slagot ragasztottunk, ezeket réssel (négy sarkában különféle vastagságú kartonlap alátámasztásokkal) kell egymásra szorítani, és lehet közéjük spriccelni eltérő viszkozitású és főleg színű anyagokat. 

A perfúziós slagnak több előnye is van, egyetlen hátrányával szemben, ami a vastagsága. Szabad vége fecskendőre húzható, illetve a kis szabályozó-záró biszbasz lehetőséget ad arra, hogy a két folyadékot egymás után légmentesen tudjuk bepumpálni. 

Próbáltuk a xantángumit, mézet, glicerint, mint közeget és abba az összes fellelhető tintánkat.  

Ha nem unnánk annyira elmosogatni és újra meg újra eltörölgetni a felszerelést, és hogyha annyi év után nem ment volna tönkre a Raynox előtétünk felfogatása, talán ez a mese is tovább tartana. De nem kizárt, hogy majd visszatérünk erre.

Szmókin' fingerz - Szputnyik konyec

Ez egy elég átfogó videó a gyufákról. Ilyeneket lehet megtudni, hogy miért biztonságos az a gyufa, amit nem lehet a csizmánk oldalán meggyújtani (itt megpróbálnak ilyet csinálni, mert egyre nehezebb találni a piacon), vagy hogy igényesebb gyufáknál a fát kezelik, hogy ne izzon sokáig, miután elégett, illetve hogy miképpen lehet lassítani a gyufafej berobbanását. El is készíti a saját gyufáját, de szerintem a hozzávalók beszerzése közben tutti, hogy a spion kékek felkapják a fejüket. 

Gondoltunk egyet, s kipróbáltunk pár olyan gyufás trükköt, amik a leginkább szembe jönnek velünk az interneten. Ilyen például a mágneses gyufa. 

Legalább 4-5 féle gyufával próbálkoztunk, egyiket sem vonzotta a mágnes elégetés után. Tehát egyáltalán nem igaz, hogy minden vörösfejű gyufa vasoxidot tartalmazna, ami elégetés során vassá és széndioxiddá alakulna.

Forrás

A gyufák összetételével Dunát lehet rekeszteni, sőt olyat is találtunk, hogy ez leginkább a nem biztonsági gyufára igaz, mindenesetre a gyufa wiki oldalán a vasoxid kifejezés nem ad találatot. De elhisszük, hogy a világnak vannak olyan szegletei, ahol az égett gyufa mágnesezhető. Csak nem nálunk. 

Ezek után már a füstölgő ujjakban sem bíztam, és az első próbálkozás nem is sikerült. Tehát ez sem minden (biztonsági) gyufa dörzsijére igaz. De aztán találtunk megfelelőt. Hogy ezt mennyire egészséges büngyürgetni, az kizárt dolog...

Mindenképpen érdekes a gyufák története, illetve az összetétel változása is. Én még emlékszem, hogy unokatestvéreim az üvegablakon meggyújtották a gyufát, bár nem világos, hogy ez akkor bárhol meggyúló gyufa volt e, vagy valamiféle ügyes vircsaft (vagy meg se történt, csak a fejemben levő emlékgyár terméke). A 80-as évek ipara által előállított gyufák zöme amúgy is túlontúl biztonságos volt. Nemhogy magától nem gyúlt meg, de csak lekarmolta a dörzsit, majd leporladt a feje is. Egy doboz gyufából jó ha párszor rá tudtál gyújtani.

A feltaláló munkája hiába tervezett, de sokszor mégis a véletlen művészete. Például amikor egy vérzéscsillapító fejlesztéséből LSD lesz, szívgyógyszerből viagra, vagy a különlegesen erős ragasztó helyett a post-it gyöngécske, de híres ragacsa. Na, pont így jártunk a mindenhol és mindenhogy meggyújtható gyufa fejlesztésével is. Véletlenül sikerült feltalálni azt a tűzbiztos gyufát, amit sehol és szinte sehogy nem lehet meggyújtani. 

Először a játékpisztolyok durranó patronjait próbáltuk ki.

 

Az elképzelés az volt, hogy a kis tégelyekből kinyerjük a durranóport, de ez német minőség volt, minden kis tégelyben csak egy durranóporral átitatott papírkarika lapult. Viszont az a kis semmiség elég mérges, fapálcikával is sikerült eldurrantani a kipiszkálás során. Attól függően, hogy valami német minimalista cuccot, vagy kínai leszaromosat sikerül megpiszkálni, a robbanás pár centitől araszosig terjedhet. Szóval csak szemüvegben piszkáljad, pláne ha te is rövidlátónak tetszel lenni. Nekem a kínaitól ment el a kedvem a piszkálástól. Az idegeim túl gyengék ennyi izgalomhoz. 

Ezeket a papírkorongokat a gyufa fejére ragasztottuk pillanatragasztóval, de véletlenszerűen durrantak el, leginkább csiszolópapíron, de nagyon esetlegesen, illetve nem gyújtották be a gyufát egyáltalán. Ez tehát zsákutca. 

A következőben a gyufa fejét fejtettük le és őröltük meg, a dörzsit izopropillal oldottuk le. Ez már a jackass kategória, ugyanis, a két komponens összekavarásától eléggé fostunk. Kevés PVA ragasztóban kevertük el, először a finomra őrölt gyufafejeket, aztán apró mennyiségben a dörzsi-port is hozzáadagoltuk. Nem robbantunk fel. A PVA előnye, hogy könnyű tartós gyufafejetek formázni belőlük a pálcikára.

Hátránya viszont a tűzállóság, ami egy gyufa esetén nem kifejezett előny. Dörzsölésre egyáltalán nem gyulladtak meg, de szégyenszemre a nyílt lángot is elég jól állták. 

Ugyanebből az anyagból kis galacsinokat is gyúrtunk, petárdának. Volt ami csak gyufafejet tartalmazott PVA-val, és volt olyan, ami a dörzsit is tartalmazta. 

Az eredmény, a gyufák leszerepelése után már borítékolható volt. Kővel megcsapkodva egyik sem pukkant. A dörzsis galacsinból az egyik viszont sistergett egy aprócskát. Ez volt a legtöbb.

A következő kísérletet már nem mi csináltunk, hanem egy haverunk haverjának a haverja. Hiszen az ilyesmi újabban illegál. Gyufarakéta, amit már lehet, hogy a fegyverek közé sorol a törvény, és mint olyan, nagy valószínűséggel A-kategóriába, vagyis katonai fegyverek közé. Azt hiszed ez vicc, de ennél képtelenebb cuccokért is szopattak meg már állampolgárt. 

Az eredmény elég lehangoló volt, de az első sorozat kudarcainak okait itt felsorolom, hátha segít valakinek. Szóval a fej-részt érdemes nagyon erősre készíteni (ragasztós alufóliával megerősíteni), különben a nyomás ezt löki le leghamarabb. A rúdra nem érdemes nagyon szorosra rátekerni a rakéta testét, hiszen csak akkor tud lerepülni a rúdról, ha elég laza. Egyetlen gyufafejjel fél méteres hatótávolság érhető el, de az interneten a kollégáknak több méteres is sikerült. A dolgot érdemes lenne tovább fejleszteni.

És egy érdekesség. Ez azért elég beteg. Értem én, hogy gyufázni jó, de ekkora munkát beleölni... Habár 105 millió megtekintés után ez már tekinthető munkának is, akkor meg legalább azt csinálja, amit szeret. 

A xantángumi fraktáljai

Eddig a PVA-ágyon akartuk különféle adalékokkal (alkohollal, szappannal) fraktálosodásra bírni a festékeinket. Ekkor azonban felfedeztük a xantángumit, mint a tökéletes felületet.

Előkészítése nem problémamentes, nekünk csak botmixerrel sikerült elég homogénre keverni. Kézzel esélytelen, annyira csomós lesz. Viszont botmixerrel rengeteg levegőbubi fog belekerülni, amik a koncentráció függvényében, lehet ha másnapra sem fognak eltűnni. A hígabb oldatot érdemes pihentetni fél-egy napot, vagy ha tudunk vákuumot csinálni, az instant megoldja a levegőbuborékok problémáját. Mindenesetre az apró légzsákok miatt nagyon könnyű fókuszálni a képeket, illetve érdekes alaptextúrát is ad.

Nyilván ebben a közegben is ahány festék, vagy tinta, annyiféleképpen működik.

A tintasugaras nyomtatófestékek inkább diffundáltak, elmosódott pacákká. Az akril tinta, fekete tus, egyes ételfestékek sokkal inkább fraktálosodtak.

Timeless timelapse

Egy-két éve lefutott játékaink mellékterméke volt néhány timelapse sorozat, ami mostanig várta, hogy méltóztassam összevágni kisfilmnek. Ami késik nem múlik. Szükség lett a nyersanyag helyére.