Az Olt kettős forrása. Így lehet bolhából elefántot csinálni.

Persze, mint gyakorló aszpergeres, nem bírtuk ki, hogy maradékokat hagyjunk, muszáj volt visszamenni és meglátogatni az Olt másik jelzett forrását is a Sóvető (sehol másutt nem találtuk a magyar nevét) patak mentén. Persze, lehet azt mondani, hogy az Olt folyó végében kell keresni az Olt forrását, a Sóvető patak végében meg nyilvánvalóan a Sóvető ered. És pont. Mi más? De tudjuk, hogy a valóság mindig árnyaltabb és bonyibb: 

1. egyrészt, ahol egy patak véget ér (kezdődik) a térképen, nem biztos, hogy a valóságban is ott a forrása. Ezt a csúfságot a Nagy-Küküllővel is megcsinálták, szerencsére mostanra úgy tűnik, csak a Google felejtette a forrást Varság végében. Így a Szilidi-patakot sejteti, mint Küküllő-forrást, bár ha a Nagy Somlyómező-Hegyeskő környékére ránagyítasz, akkor ott jó helyen mutatja a forrást a Google is. 

2. másrészt, meg azt látjuk, hogy például a Marosnak se a Maros folyó végében levő forrás az igazi forrása, hanem inkább a Meszes-patak forrása. Bírsz követni? Ami a Maros (folyó) végében van, a főúttól két percre Marosfőn, az csak a turisztikai forrás.  Ennyi erővel az Evereszt alaptáborban is lehetne csinálni egy turisztikai Csomolungma-csúcsot, annak, aki túl béna felmenni. Na mindegy. Ha nem tudod, mi a posztmodern turizmus, akkor ez a turisztikai forrás pont az. 

Ha elég régi térképet nézel, akkor az is kiderül, hogy a Kovácspéterben levő Olt-forrás is a Réti-patakot táplálja. És csak azután nevezik Olt-nak (Alt), miután a Sóvető-patak is beleömlött. Szóval valami alapja lehet annak, hogy két Olt-forrást is jelöl az Openstreet. Nyilván a netes kutatást utólag csináljuk, először az expedíció, ahogy a biciklicsövön kifér.

Tehát a továbbiakban nem a Kovácspéterben levő Olt-forrásról értekezünk. Hanem a tőle délebbre fekvőről. 

Forrás: gpx.studio

Az érdekesség, hogy jelenleg az Openstreet térképből táplálkozó telefonos applikációk látják csak a második forrást. Az Openstreet desktopon nem nevezi az alsó forrást Oltnak. De a telefonos OsmAnd, vagy az OutdoorActive igen, ez utóbbi desktop változata is úgy mutatja.

Szóval most Balánbánya felől érkeztünk, és miután az út mentén kolbászoló gazdátlan pásztorkutya hadnak nem sikerült kiharapni a kerekeket, a Kovácspéter előtti nagy hajtűkanyarból tértünk rá a Sóvető patakára. A patakon traktornyomok voltak, az erdőirtások nyomán több ösvényt, széttaposott patakmedret és hatalmas susnyást találtunk út helyett. A térkép ebből semmit sem mutat. Jobb híján a patakot követtük (a bringát nagyon hamar elrejtettük, mert csak útban volt). A helyszínen meg ez fogadott. 

A térkép szerint a patak itt véget ér (itt kezdődik), de a valóságban innen még sokáig lehet felfele követni azt. A medertől balra (folyásirányba állva, ofkorsz), úgy öt méterre, szintben kb. 1-2 méterrel magasabban viszont találtunk pár pocsolyát. Vajon ezeket jelölték meg Olt-forrásként? Most már világos volt, hogy itt nincs semmiféle Olt-forrás, mivel ezek a pocsolyák nem voltak kapcsolatban a patakkal sem, ezért írtunk annak az úrnak, aki ezt a pontot elhelyezte az Openstreeten. 

Arra voltunk kíváncsiak, hogy emberi tévedés, szoftveres bug, vagy tényleg valami helyi, népi okosság áll a dolog hátterében. Sajnos homályos választ kaptunk és gyanítom ennek nem a nyelvi különbség volt az oka, inkább a lelkiismeretfurdalás. Elvileg el fog tűnni idővel a rendszerből ez a második Olt-forrás. Addig is kerüljétek el, mert medvés, bokaficamos hely, amit száraz lábbal lehetetlen végig járni. Meg különben is, mi azért néztük meg, hogy nektek már ne kelljen. 

Gyergyóból kifelé a főúton, nem messze attól a helytől, ahol a múlt héten találkoztam Marossal és Olttal, a két magára hagyott és cicává változtatott tündérrel, az aszfalton eléggé elkenődve láttam Marost, gyanítom jobb híján gyalog indultak el a tengerhez :( 

Olt és Maros forrása egy menetben biciklivel. De te ne csináld.

Toldd fel a bringád

a hegy tetejére,

hogy hol van a vége,

ülj a váz elejére.
(ki mire megy ki)

Tényleg ne csináld. Úgyis egy részét gyalog fogod megtenni, akkor meg francnak cibálni egy bringát a patakban és a gyökerek között. 

Van ez a forrásvidékes becsípődésünk és miután nagy csalódottan vettük tudomásul, hogy a Kis-Küküllő forrásától két méterre évente elmegyünk (Bucsin-tető), és mivel a múltkor megsértettek a Maros turisztikai forrásával, hát adta magát, hogy végre egy menetben megnyomjuk az Olt és a Maros igazi forrását. Úgy értem a Marosét a rendest, az Oltét pedig, ami a Kovácspéteren van. Mert annak is van legalább kettő, hogy a nagyhagymási tündérek cimbalmozzanak a golyóival az olyan földrajzosoknak, akik nem képesek egy forrást egzakt módon lokalizálni. 

A két folyó keletkezési etiológiája megvan? Most azon ne akadjunk fenn, hogy a tündérgender az micsoda. A hagymási nagy kantündér megroastolta a királyt (valami olyasmivel, hogy mivan ispánság? hát a hűbéri faszom nem kéne?), ezért tündi-büntiből száműzték a Fekete-tengerhez Duna-csatornát építeni. A nejének, Tarkőnek, meg ez nem volt elég, attól is ki volt készülve, hogy a két gyereke egyfeszt marták egymást. Mondjuk ezt gyerekkoromban sem értettem, mert ennyi veszekedés tapasztalataim szerint,  testvérek között teljesen alap. Na, gondolt egyet Tarkő, s mivel minden víz előbb-utóbb egyesül a nagy Világóceánban, még az is amit a Cézár kipisilt, elhatározta, hogy átváltoztatja a  két gyereket folyóvá, hogy menjenek már egy kicsit az apjukhoz láthatásira, csobogjanak neki is, mert neki már  elege lett a locsogásból. De amíg elment az aranyvesszőjéért amivel megsuhintsa a két gyerekét, Marost és Oltot (nyősténytündér lévén, hímvesszője ugye nem volt, hogy azzal csapja meg ezeket a hülyegyerekeket), a két testvér megint összeveszett, hogy kinek a nevével utazzanak, s mikor végül az anyjuk transzfluid állapotba hozta őket, hát mit ad Isten, ezek külön úton indultak el az apjukhoz, anyjuk nagy rémületére. Mondjuk, ha lett volna annyi esze az asszonyállatjának, hogy egyiket nem a Kovácspéternél változtatja vízzé, a másikat meg a Fekete-Rez túlsó oldalában, akkor talán egy irányba is indulhattak volna, de akkor ez a mese is itt véget ért volna. Na szóval, hiába kiáltozott utánuk, hogy forduljanak vissza, olyan azért még nem volt, hogy a folyó hegynek felfelé csordogáljon. Ami ilyen van, az is csak optikai illúzió Ivóban.
Na itt álljunk meg! Nekünk a suliban azt tanították, hogy az Olt áttörte a Déli-Kárpátokat. Áttörte!!! Nekiment, alámosta, felfolyt rá, kimarta... Igaz, még azt is tanították, hogy ez a két folyó a Tarkő-hegységből ered. Azért valami komolyabb vizsgát tényleg be lehetne vetni, hogy ne minden jöttment lehessen tanítónéni. 

Bezzeg a Maros kikerülte az akadályokat, ahogy az anyjuk parancsolta, meg nyilván a tektonika és a fizika szabályai szerint. Végül ugye, az Olt teljesen besavasodott, amíg a Vöröstoronynál átépítette a hegyet és még csak akkor jött a java. Az hagyján, hogy a székelyek meg a szászok. De amikor az oltyánok kezdték belemosni a bús, bocskoros lábukat, na akkor összeroppant idegileg. Szerencsére arra megérkezett a Duna-busz távolsági járat (Fekete-erdőtől Fekete-tengerig, ha indulsz, ha érkezel) és hát ki integetett róla? hát a Maros, a jótestvér. Felültek mindketten, egymásra találtak és ketten telebőgték a Duna medrét. Ott utazott még rajtuk kívül csomó mindenki, Küküllőék, a Tisza, meg a Kis-Túr, és senkit nem zavart, hogy szegény nyolcadik utas, a hal áll...  S így érkeztek meg a Fekete-tengerhez, s mire megszólították volna az apjukat, beleborultak a tengerbe és ott fulladtak meg mindahányan. Szép mese na. Benedek Elek értett ahhoz, hogy hangulatot csináljon. 

A cél az volt, hogy Gyergyóig aszfalt, aztán a 4-es kilométertől kirontunk Kovácspéterhez, aki nem egy kocsmáros egy menedékházban, hanem egy hegyi tanya-falu, csak ilyen hülye neve van, ki tudja miért, s máris ott van az Olt forrása. Aztán onnan 8-9km a Maros forrása, onnan be Marosfőre, s aszfalton visszagurulunk Alfaluba, s Libánon haza. 

Volt egy társunk is Gyergyóig, de ő csak aszfalton hajlandó biciklizni, mert szédül a murváson. Tudod, mi a különbség az aszfaltbiciklizés és a terepezés között? Hát az aszfalton csak a kilométerórát és az aszfaltot látod, száz kilométerenként lefejelsz úgy 5-6 pillangót negyvennel, míg terepen van időd nézelődni és lepkék szálldosnak a térdeid körül és senki nem bánt senkit. 

Kezdjük ott, hogy az Oltnak sem ez az egyetlen jelzett forrása (Kovácspéternél), a másik egy völggyel arrébb, délkeletre, egy másik patak fejében van jelezve az OpenstreetMapen. Ennek a pataknak a nevét csak románul találtam meg (P.Saraturi), és hát én nem vagyok mélymagyar, de a kurvaistenit a nyelvgyarmatosításnak, már egyszer. Az Olt könnyebbik forrása tehát ott van Kovácspéter kápolnájától nem messze, és ha rendszeresen túrázol, olyan nincs, hogy már nem jártál itt. Erre vezet például az Erőss Zsolt gyergyói TT is. Ha van csöpp eszed, akkor innen nem akarsz biciklivel átmenni a Maros-forrásához, hanem meglátogatod a másik Olt-forrást is, majd utána begurulsz Balánra, majd Domokosra, s úgy haza. 

Mi innen mégis a Maros felé vettük az irányt, mert nem élünk örökkétig és hát ki tudja, lesz e még alkalmunk rá. Én nem állítom, hogy más is fele távot tologatni fogja a bringát, de mi felfele is lefele is sokat toltuk. Vízkimosás, meredek lejtők és hágók. Két esztena is útba esett, amit megúsztunk anélkül, hogy megugattak volna a kutyák, de azért stresszes volt egy kicsit, pláne egyedül. Mellesleg hétvégén is csak két biciklist láttunk ezen az útvonalon, szóval ha itt összeesel, mire megtalálnak, a hollók tutti eljátszodják a szemedet. Gyergyótól 1100 métert kell megmásznod, Kovácspéterig úri bringázás, de onnan megmászod (majdnem) a Sipost, aztán beereszkedsz jó sokat és egy esztenás tisztás után megmászod (teljesen) a Fekete-Rezt. Után érkezel meg csak a Maros forrásához. Aminek ugye, lent Marosfőn is van egy bicebócáknak fenntartott forrása, de oda nem kerékpárral, hanem kerekeszékkel illik csak menni. 

Mi innen Marosfőig az Openstreetre bíztuk magunkat, de meggyónhatatlanul sokat káromkodtunk, ugyanis útnak csak valami régen benőtt nyomait találtuk. Vízmosás, patakmeder, marhacsapás, gyökerek, mellig érő növényzet. Az ereszkedő utolsó 2-3 kilométerén tudtunk csak rendesen haladni. 

Ha van eszed, a Marost gyalog keresed fel, az Oltot, meg mint már említettem, bringával, külön. De ha mégis egyben szeretnéd a kettőt, talán fordított irányban érdemesebb. A Fekete-Rez megmászását nem úszod meg, de utána azért kevesebbet kell tologatni a bringát Kovácspéterig. 

Mint említettem, nekünk sikerült kutyatámadás nélkül megúszni az egészet, csak már az aszfalton, a Libánban kellett egy fehér kutyust lesprintelni, macit is csak a szemünk sarkából láttunk, viszont megtámadott még Gyergyó határában egy pár duc. Egy fekete, meg egy tarka cukker fenevad. Két kicsi tündér. Az egyik a Maros, a másik meg az Olt. Ők bezzeg jó testvérek és nem külön utakon keresik az anyjukat. Annak se adnék gyermeksegélyt, aki két ilyen veszedelmes jószágot az út szélén hagy. 

A Nagy-Küküllő forrásvidéke bringával

Elmegyünk a Küküllő forrásához és közben sok-sok érdekes vizet találunk. 

Az ember több mint fele víz, és igaz, hogy ez ma inkább más tájak vízgyűjtőiből származó, kamionnal szállított kóla, borvíz, meg sör, de évezredeken keresztül leginkább csak az a víz épült belénk, ami mellett éltünk (és amit apáink apáinak apái kipisiltek). Mert abból a patakból ivott az ősember, ami kéznél volt, nem hordta messzi tájról, illetve ha hordta, azok gyógyító vizek voltak, különleges felhasználásra. Mert az nem jár, hogy Udvarhelyen borszékit, Dornavátrán meg hargitait igyunk napmintnap. Most arról ne is beszéljünk, hogy a víz termékként értékesítése, nagyon nem áll messze attól, hogy a levegőt is palackozzuk. Lehetőleg petpalackba azt is. Ja, már ilyen is van.

Azért az jó szokás volt, amikor bivalyszekérrel hordták a szejke-vizet az udvarhelyieknek, minden nap frissen. 89 után egy rövid ideig újraéledt a szokás, három literes agyagkorsóban, igaz már traktorral hordták a vizet, és a tömbház bejáratánál tették le. Jó is volt gyerekként odaszaladni és nagyot húzni belőle. Már ki-ki a sajátjából, mert számozva voltak. Sajnos bele is lehetett köpni azokéba, akiket nem szívleltek a gyerekek. Azt hiszem emiatt is halt ki újra a szokás.

Forrás

Tehát folyóvizeit ma már nem nagyon issza az ember, leginkább csak szarik bele, képletesen és képtelenül, de valóságosan is. És ez a víz nekünk a Nagy-Küküllő, ami a Görgényiből ered. Valahonnan. 

A folyók forrása nem mindig egyértelmű. Egy Duna Visegrádnál nem téma, egy Olt Szeredában szintén egzakt, de amikor már szinte egyenrangú párdeci hozamú patakokra bomlik a forrásvidéken, akkor már nem annyira egyértelmű, a sok közül melyik csermely legyen a forrás. De nem csak a Küküllőnek nincs egyértelmű forrása. Ilyen például a Maros, aminek van turisztikai és földrajzi forrása is, egymástól legalább hat kilométerre. Most nem azért, de milyen sportértéke van egy "turisztikai" forrásnak, amit azért hoztak létre, hogy nehogy sérvet kapjon a hegyoldalban az, aki lusta dög felmászni az igazi forráshoz, de bezzeg fészbukra ki akarja posztolni, hogy ott volt a folyó bölcsőjénél? Na de vissza a Küküllőhöz. 

Az útvonal Székelyudvarhely-Küküllő forrása a Görgényi platón keresztül. Útközben rengeteg érdekesség van, de most csak a vizes-jellegű látványosságokra koncentrálunk, ezért döntsd el, hogy a Görgényi-platóra hogyan jutsz fel, érinted e a Pléhkrisztust vagy a most újbavágott Oroszhegyi-Kilátót, vagy a nárciszmezőt. Első vizes állomásunk az Urusos kút, ami a környék egyetlen csodatevő forrása. Belengi egy csöpp pogány-ezós érzés. A madárijesztőt a gyógyultak ruháiból építi a nép. 

Úgy tűnik, a helyiek a meleg Hargita-borvizüket gyógyítják hidegebbre benne, ami szinte blaszfémia, vagy nem is tudom. De mi van, ha valaki meg az aranyerét szeretné kúrálni, utána meg valaki az aftáját? Mi nem mertünk inni belőle.  

Ezután a Szent-csendi tó következett, ami megdöbbentően le volt pusztulva. Ilyen volt 8-9 éve, mostanra meg ilyenné vált. A repülőtér maradványai se nagyon látszanak már.

Fenyőkút egy tőzegláp, amit a köz nagy mozgósításával hoztak létre (a deszkákon helyenként még kibetűzhetőek az adakozók nevei is), de mostanra helyenként azért le van robbanva. Mi észak felől érkeztünk a bejárathoz egy Osmand által jelzett ösvényen, így egy csöpp élményt kaptunk a kiépítetlen lápból is (lásd a bővebb nyomvonalat). Gazdag áfonyásra számíts a tanösvény mentén.

Innen beereszkedünk a Küküllő medrébe, Varság felé, és elrobogunk Tartód-vára alatt (gyalogos félórás kitérővel megejthető). Bár itt víz egy csöpp sincs, azért nesze egy kép.

A Nagy-Küküllő esetében az online térképek is kavarják a szart. Ugyanis, ha végigköveted a folyót, akkor ebben a hajtűkanyarban ér véget. Ugyanakkor 4 kilométerrel fennebb Átmenetileg zárva (WTF) mutatja az igazi forrást. Azaz dehogy is mutatja, állítólag ettől fennebb, még vagy száz méterrel, már kint a mezőn van az igazi forrás, a GPS csak egy előbújását jelöli az erdőben a kövek és a susnyás közül. A terep adottságaiból hamar kiderül, hogy ez a forrás nem is  táplálhatja az előbbi hajtűkanyarban levő patakot, mert attól két völggyel nyugatabbra folyik, és csak jóval lennebb (2 km) ömlenek össze. 

De azoknak jó, akik nem akadnak fenn ilyen marhaságokon, bármelyik forrással megelégednek és nem csinálnak ebből problémát maguknak. 

Mindenesetre Varság végében véget ér az aszfalt, és a forrás alatt párszáz méterrel az út is megszűnik. A legvégét gyalog fogod megtenni. Székelyvarságra azt szokták mondani, hogy akkora, mint Bukarest, de ez nem igaz, mert csak harmad akkora. De azért jó nagy területen fekszik, majdnem kétszer akkorán, mint Székelyudvarhely. A görcs megfogja a lábadat, amíg keresztül-kasul biciklized.

Hazafelé, ha bírod még, kapaszkodj ki a Varsági-kilátóhoz és ereszkedj be a Csurgókő felé, ami a térség legszebb vízesése. 

Ezután még van a Zetelaki tározó tava, amiben fürödhetsz egyet és készen is vagy. Az egész 98-110km között van, annak függvényében, hogy lazábbat szeretnél, vagy minden látnivalót bele akarsz e zsúfolni, de akkor korán indulj és vigyél magaddal lámpát is. 

Spriccolós források

Van húsz-huszonöt éve annak, hogy először feltűnt a Kis-Homoród völgyét a Vargyas völgyétől elválasztó nyeregben a csordaitató csudálatos működése. Csordogál, majd szabályos időközönként megugrik a hozama (minimum 2-3-szorosára), s dől a lé kifelé, mint egy Kurosawa filmben. Biztos találkoztatok ilyen csorgókkal, aládugod a kulacsot, aztán egyszercsak lespriccol, vagy kiüti a kezedből a palackot, de mire észbe kapsz, megint csak alapjáraton csordogál. Most ne a gázas borvizek fortyogására gondolj, ezek egyáltalán nem szénsavas források.

A minap ugyanezt tapasztaltuk a Buila északi végében, az Olăneşti-patak völgyében is. Fel is adtuk magunknak házi feladatnak, hogy egyszer s mindenkorra járjunk utána, miféle óramű munkálkodik a föld alatt. De már akkor gyanús volt, hogy itt a karsztos környezet lehet a közös nevező, amit egy földrajztanár csoport meg is erősített - köszi. Így már kulcsszavunk is volt a további kereséshez, az intermittáló források egy speciális alcsoportja, a szifonos, szakaszos működésű források. Tanultunk egy új szót is: szivornya, amit nem O1G nyelvújítónk talált ki, hanem igenis létező szó, arra a tevékenységre, amikor egy slaggal bort, benzint lopsz, vagy akváriumaljzatot pucolsz.

Hát persze, hogy tanultuk is annak idején ezt, de pont ez volt a téma nyaralás alatt, hogy mit ér a lexikális tudás, amit a gyakorlatban nem tud előkapni az ember. Például bemagolhatod az ország hegyeit, írhatsz belőle száz dolgozatot, felmondhatod, mint egy hülye listát, de a helyszínen töltött két-három nap alatt sokkal szervesebben kapcsolódsz a földrajzhoz, mint fél év magolással. Egyszerűen összeáll a fejedben a térkép, és nem egy lista lesz, hanem emlékek sorozata. Itt volt az áfonyás, onnan látszódott a múltkor látogatott csúcs, itt eltévedtünk, mert arra kellett volna menni. Ilyenek. El is döntöttük, hogy amikor majd tanügy miniszterek leszünk, akkor a földrajz-biológia-történelem órák egyharmadát, felét valamiféle (akár házifeladat-rendszerű is lehetne) tanügyi kirándulással töltenék a gyerekek. Természetesen közpénzen. 

Na vissza a témához, innen már nagyjából derenghet, hogy mitől is működnek ezek a források. A szifonos rendszerek rendkívül érdekesek, az internet például tele van a kétpúpú, önindítós szifonnal, de a mi esetünkben sokkal egyszerűbb a helyzet, csak egyetlen szifon szükséges, a víz szintje, illetve a levegő nyomása prímán kapcsolgatja a rendszert.

Forrás

Ha nem hiszed, szívószálból lehet egy hasonlót építeni 10 perc alatt. (Azért 10 perc, mert ennyi idő alatt köt az epoxi, de ha köpsz a szívószál köré egy Orbitot, már készen is vagy)

A szifon mindaddig zár, amíg a vízgyűjtő szintje el nem éri a felső hajlatot. Ekkor nyit és a szifon alsó beömlő nyílásáig teljesen leenged. Ekkor újra zár, amíg ismét fel nem telik a rendszer. Amennyiben a kóláspalack táplálása egyenletes, pontos óraművet kapunk.

Most nyilván az lehet a kifogás, hogy jójó, de amíg telik a rendszer, honnan van az alapcsordogálás, de a világ nem annyira szabályos, a források meg táplálkozhatnak több repedésből, járatból is. Az egyik legismertebb és legnagyobb hasonló forrás azért elég tisztán szemlélteti a fenti működést.

Mellesleg, nem feltétlenül kell karsztos környezet, hogy egy csordaitató titkos szifont kaphasson. Mivel ezek általában kiépített források, néha több tíz, száz méterről, föld alá rejtett slagon jön a cucc a csorgóhoz. Önmagában a slag vonalvezetése a terepen, pl. áthajlások nagyobb buckákon, okozhat ilyen jelenséget, sőt több ilyen hupli egészen komplex idő-mintázatokat is kelthet a vízhozamban.

Frissítés!
Van nálunk is egy hasonló a Biharban. Mondjuk a videóban van pár olyan figura, akik szerint a Jóisten nyomkodja a gombot más transzcendens szempontok szerint, de szerintünk inkább a szifon lehet az oka.

Forrás