2021/05/20

Bowden-Master Deszkaszter


Egy gitár árát, sok minden mellett a fa anyaga is meghatározza. Nyilván a hangját is. Még akkor is, hogyha elektromos gitárról van szó. Persze, elektromos gitárt már csináltak üvegből, epoxiból és vasból is, és deszkával se vagyunk világelsők, hiszen kerítésléctől a lapátnyélig mindenből lehet hangszert készíteni, de olyan trehány munkát, azért kevesen adtak ki a kezükből, mint mi. Na de nem is zenélni akarunk vele, hanem csak tesztelni a humbucker vezetékeinek kombinációit.  A húr egy bicikli fékkábel, a test pedig egy random deszka. Asszem fenyő. Nem mahagóni, az fix. A hangoló valami csavaros spanoló hogyishíjják. A hídláb meg valami ócskavas, ezek a húron keresztül goundolva is vannak. 

Kodály módszer rulez! A zene ennyire mindenkié

Az ábrákat senki ne vegye készpénznek, több nap kutatás után ennyire sikerült jutni. 
Ellenállás mérések alapján ezek a kötések valóban sorosak és párhuzamosak.  11,8kohm illetve 2,9kohm. Erre ezt a kalkulátort ajánlom, akinek ez kimaradt az oktatásából a néhány alapművelet. 

Ezekben az esetekben, az ellenállásmérés alapján, valóban csak egyetlen tekercs vesz részt a kötésben. 

Tehát 6 esetet próbálunk ki, az általunk feltételezett soros és párhuzamos humbucker kötést, a soros és párhuzamos out of phase kötést és a két single coil kötést. Audacityben elemzünk. Minden esetben először megcsavarhúzózzuk  mindkét sínt egyenként (fém közelítése majd távolítása - teszt), ezzel a tekercsek és a mágnes aktuális polaritását reméljük megismerni. Utána testeljük a húrt (kézzel, hátha a zajt így szűrni tudjuk), és végül pengetjük a hangszert. 


                                       bridge click           neck click           ground string              pluck

1 serial humbucker                   le föl                    föl le           semmi                        gyenge jel

2 parallel humbucker               le föl                     föl le           semmi                        gyenge jel

3 out of phase serial                 föl le                    föl le           semmi                         erős jel

4 out of phase parallel              föl le                    föl le           semmi                         erős jel   

5 single coil south                    föl le                    föl le           semmi                          erős jel

6 single coil north                    föl le                    föl le            semmi                         erős jel


Pár meglepő dolgot tapasztaltunk:

1. A (feltételezett) humbucker kötés (1-2) nagyon gyenge jelet eredményezett. Az a gyanúnk, hogy fázisban akkor van a két sín, hogyha a a csavarhúzótesztre egyformán reagálnak (3-4). Sajnos erre a neten nem találtunk egyelőre megnyugtató választ. De ha véletlenül mégis ezek a kötések lennének fázison kívül, akkor is túl nagy a különbség. Tehát itt valami gubanc van.

2. a single coil kötés a déli tekercsre (5) azt eredményezte, hogy az északi tekercs is bejelzett. Gondolom valami indukciós esemény történhetett. Az északi tekercs esetén a déli csak alig nyikkant, de azért mérhetően. Az általunk feltételezett indukció visszafelé valamiért egyik irányba jobban működik. A single coil eseteket kétféleképpen próbáltuk, a használaton kívüli tekercsek végeit zártuk, vagy szabadon hagytuk. Semmi hallható különbséget nem okozott.

3. a soros és párhuzamos kötések jelerősségében nem tapasztaltunk különbséget, holott egyik duplázza, a másik meg pont felezi az ellenállást. 

Érdekesség, hogy a hotrail szedőket nemcsak keresztben lehet elhelyezni, egy húr esetén a hosszanti pozíció semmilyen hangzásbeli romlást nem okozott. 

Ha valamelyik ismerőse Grimpixnek beszerelné egy működő gitárba, csak szóljon bátran. 

2021/05/15

A kínai humbucker humbuk e?

Saját jegyzet, tényleg ne fáraszd magad vele, csak ha érdekel hogyan lehet egy humbuckerről megtudni a legtöbbet.

Én nem tudom milyen meggondolásból, de vettünk egy hot rails hangszedőt a kínaiaktól. Jó régen, ezért már leírást sem találunk hozzá. Rémlik, hogy az öt drótból valamelyik kettő össze volt forrasztva, de hogy melyik, azt már ki tudja? Na persze, ezen a képen látszik, hogy a piros meg a fehér van összesodorva, de erre azért mérget nem vennék, mert ahány kép, annyiféle. Sok helyen a piros és a zöld van összesodorva, meg ezek bármilyen permutációi. 

Amazon

Mindenesetre induljunk ki a leírásból,
miszerint wired for hum cancelling: Magnet: Ceramic Bar.
Resistance: Total is 9-10k ohms, Single Coil Pickup is 4-5K ohms.
Output line: one 4 cores cable can be switched to single. These are fully wax posted and vacuum sealed to eliminate any unwanted feedback and noise.

Tehát megpróbáljuk kitalálni, hogyan épül fel, anélkül, hogy tönkretennénk.

1. a két sín eltérő polaritású. Ezt ne egy mágnessel próbáld megnézni, mert az mindkét sínhez hozzá fog tapadni mindkét oldalával, hanem iránytűvel, finoman oldalról közelítve. Alul is megnéztük, teljesen egyértelmű. 

Forrás

2. multiméterrel azonosítjuk a tekercseket a 4+1 vezetékből. Minden lábat minden lábbal összemérünk. fehér-fekete: 5,9kohm, piros-zöld: 5,9kohm - ez tehát a két tekercsünk külön-külön ellenállása. Kínai létére egészen egyformák. Sorba kötve (4 lehetséges variáció) a két tekercset, rendre  11,8kohmot kapunk. 
Természetesen gőzünk sincs, hogy milyen drótot használnak, de ezzel a kalkulátorral az derül ki, hogy 0,06milliméteres átmérőjű (tehát 0,0028mm^2 felületű) drótból 966 méter kellene, hogy 5,9kohm legyen az ellenállás. A drót adatlapján is hasonló adat szerepel, ugyanis ott azt írja, méterenként 6,2ohm ellenállással kell számolni, ami 966 méteren 5,989kohm. Egy menet átlagban kb. 12 centiméter lehet. Ez 966 méterből 8050 menetet jelent. Tehát a nagyságrend egészen korrekt.  Persze, lehet ha vékonyabb és rövidebb drótot használnak a kínaiak.
3. melyik sín (mágneses pólus) köré melyik tekercs van tekerve? Csavarhúzóval baszkurálva a két mágnest, kiderül, hogy a fekete-fehér az északi pólusú, a zöld-piros pedig a déli pólusú tekercsünk. 

4. hogyan lesznek ezek a tekercsek egymáshoz képest fázisban?  Nyilván a tekercselés irányát direkt módon nem tudjuk megfigyelni. Erre való a csavarhúzó-teszt, vagyis a szedőt fémmel érintjük, majd azt elvesszük róla és figyeljük az indukált jel fázisát. Vajon ez a húr által keltett jel fázisát írja le, mintha a húr lendülne közelebb és távolabb a szedőtől? Hmmm. 

A Johnson gitárunk sima, déli polaritású tekercseinél azt tapasztaltuk, hogy fémmel megérintve - jelet adnak, a fémet elmozdítva + jelet adnak le. Ezt megcsináltuk multiméterrel is, a fekete szárat a groundra, a piros szárat a tipre illesztve, de megismételtük Audacityben is, fémmel érintve a szedőt negatív tartományba ugrik, a fémet lerántva pedig a pozitív tartományba ugrik a jel. 

Multiméterre mindkét fejen akkor kapunk csavarhúzó-érintésre pozitív feszültséget (akkor vannak fázisban), ha a multiméter piros tűjét a fekete/zöld vezetékre, a fekete tűt pedig a fehér és piros vezetékre tettük. Ezt jelöltük az ábrán (+) és (-) jelekkel. Mivel a mágneses polaritást már leellenőriztük, hogy eltérő, és a kínaiak humbuckernek szánták a cuccot, ezért a következő ábra alapján arra következtetünk, hogy az egyik tekercsünk óramutató irányába (CW), a másik meg ellentétesen lehet tekercselve (CCW). Nyilván azt nem tudjuk, hogy melyik melyik. 

Forrás
Ez az ábra szerint az 1-4 (vagy a 2-3) párosítást kell kiválasztanunk valahogy. A mi vezeték-színeinkkel (fekete, fehér, piros és zöld) felrajzolva ezek remélhetőleg így néznének ki:

5. hogyan lesz ebből humbucker? Ahhoz, hogy a két tekercs humbuckerként dolgozzon, a két tekercs jelének fázisban kell lennie (egymást erősítenie kell), a hálózati 50HZ zümmögése pedig ellentétes fázisban kell legyen (hogy kioltsák egymást). Másképpen: egy humbucker mindkét tényezőnek meg kell feleljen: ellentétes mágneses polaritásúnak és ellentétes tekercselésűnek kell lennie. Elvileg ezek a feltételek adottak, most már csak helyesen kell bekötni a cuccot. 

Forrás

Ebből az ábrából a mi szineinkre berajzolva, úgy tűnik, hogy a piros-fehér vezeték összekötése valóban egy sorba kötött humbuckert okoz. De azért mérget nem vennénk rá. 

Ezt látszik alátámasztani ez az ábra is, meg ezen a linken is hasonlót találunk.
Forrás

A zöld vezeték így a föld lesz, az árnyékolást ehhez forrasztjuk hozzá, mint az ábrán is.  A fekete meg a jel lesz.  Szerintünk ez fordítva is beköthető lenne, vagyis a zöld lenne a jel és a fekete a föld. De azért biztos ami biztos, leteszteljük az összes variációt, amint beszereltük az egyhúros gitárunkba. 

2021/05/14

Május 15. Az erőszaktevők.

Ma az erőszaktevők váratlanul lemásztak rólam. Szinte gyöngéden hámozták le a számról a széles ragtapaszt. És meglazították csuklómon a szíjakat is. Csak az én érdekemben kellett, magyarázták el. Hogy ne kiabáljak olyan hangosan és nehogy megsérüljek. Ahogy kapálóztam, könnyen kárt tehettem volna magamban, vagy valakiben. A pofon is csak azért volt, hogy észhez térjek. De ők majd vigyáznak rám. Ahogy eddig is mindig vigyáztak.  Ha jó leszek, talán később még a mosdóba is kiengednek, hogy rendbe szedjem magam. Mostantól már nem lesz baj, minden másképp lesz, mondták. Mint annyiszor. 

A nehéz bejárati ajtó zárva van, és csak nekik van kulcsuk hozzá. És a ház be van kamerázva, és a kertben ott ólálkodnak a mindig dühös, nagy kutyáik. És telefonon sem szólhatok senkinek, mert mind azt mondják, túlreagálom és hisztizek. És ne csodálkozzak, hogy égésnyomok vannak rajtam, ha égő cigarettával alszom el. És ne akarjak mind kimenni, mert itthon mindenem megvan. Sokkal biztonságosabb is, mint odakint. Meg azt is mondják, hogy legyek megértőbb velük, hiszen mennyit dolgoznak értem. Jó, lehet kicsit néha szigorúak, de alapvetően igazságosak.

És én tudom, hogy újra, meg újra rám fognak feküdni nehéz, undok, izzadt testükkel és vastag, szőrös ujjaikkal megint betapasztják a számat. 

Forrás

2021/05/13

Vesztegzár

Grimpix valami csúnya verekedésbe keveredett az udvaron egy, állítólag, veszett denevérrel, így vesztegzár alá kerültünk egy időre. 

Egyik nap délben, éppen szunyókáltunk, s valami bolond rémálmom volt, rendőrállam, üldöztetés, hatalmi elnyomás, ilyenek, amikor egyszer csak csengettek.


Az ajtóban valamiféle furcsa egyenruhában és sebészi maszkban álldogált két alak. Hát nem voltam benne biztos, hogy nem e álmodok még, s ezek most a vakbelemet jöttek kivenni népegészségügyi okból.

- Jó napot kívánok, a helyi rendőrségtől vagyunk. Ellenőrzés. - mondta az egyik, de alig lehetett érteni a maszk miatt, hogy mit mond. 
- Hogy milyen őrség? - kérdeztem még mindig félálomban - Nálunk rend van. Éppen tegnap csináltunk rendet. Tudja, ráérünk. Nem mehetünk innen sehova. - Mit akarnak?


- Szolgálunk és védünk. - jópofáskodott az első a társa felé bökve, de a maszk miatt nem lehetett jól érteni.
- Hogy ki svéd? - kérdeztem vissza, s éreztem, hogy kezd bizarrá válni a beszélgetés. - Hej hur mår du? - szóltam oda a másik maszkosnak, mert ennyire még emlékeztem a stockholmi nyaralásból. - De az nagyon bambán nézett vissza, biztos a kiejtésem miatt.
- S vé-dünk! artikulált jobban az első.
- Dehogy végünk! Maguk fiatalok, erősek, kocsikázzanak kevesebbet, gyalogoljanak többet, igyanak megfelelő mennyiségű alkoholt, s ne mind idegeskedjenek. 


- Jól vannak? Mindenki itthon van? - váltott témát az első kicsit türelmetlenebbül. Gondolom arra utalhatott, hogy nem e mentünk el otthonról.
- Már hogy lennénk jól, unatkozunk! Mint említettem, nem mehetünk ki, a  hülye denevér miatt. Én mondtam Grimpixnek, hogy egy kicsit ütheti. De ne véresre. 


- Tudunk bármiben segíteni? - szakított félbe, továbbra is illedelmesen.
- Hát végül is... Hetedik napja nem vittük ki a szemetet. Megtenné? - és gyorsan, mielőtt bármit szólhatott volna, a svéd kezébe nyomtam a szemeteszsákot. - Vigyázzon, mert folyik! - Var försiktig! - mondtam lassan és tagoltan, mert úgy tűnt, nem túl értelmes.

Megdöbbent arckifejezését némileg eltakarta az arcmaszkja, úgy ácsorgott tanácstalanul, mintha a maszkabálon egy elfuserált banditának öltözött volna, s eltartott kezében a szatyor szemét lassan csöpögött.

- Kitartást! - búcsúzott hirtelen az első.
- Hogy mi? Ja igen, éljen Szálasi! - motyogtam én is zavartan, s lendítettem a karomat viszonzásképpen, de nem voltam teljesen biztos, hogy mit illik válaszolni ilyenkor, ezért hozzátettem - Szebb jövőt!

- Kik voltak ezek az egyenruhások? - érdeklődött ásítozva Grimpix.
- Valami doktor-rendőrök. Az egyik svéd, a másik valami vérmagyar hungarista, azt hiszem. Nagyon meg voltak ijedve valamitől. Nem is értem, mit akartak.   De levitték a szemetünket. 



2021/05/05

Johnson since 1993.

Mivel a strato-utánzat Johnsonunkról semmilyen infót nem találtunk a neten, azt kell hinnünk, hogy Lacinak lesz igaza és ez egy egyedi darab, emiatt felbecsülhetetlen értéket képvisel. Ha valaki megvenné most szóljon, mert akkor megvennénk helyette a kenyérpirító-színű Squirellt. Szép állapotban van, bár az első bundon az a-mollnál van egy kar-mollt karcolás. A színe olyan tipikus bálizenés. Mint egy lakkozott szobabútor, na. 

Annál is inkább egyedi, mert a hangszedői is érdekesen vannak bekötve. Mindegyik Déli polaritású.


És mindegyik tekercselése, úgy tűnik, megegyezik. Vagyis a csavarhúzó teszten, megbökve a szedőket negatív jelet produkálnak, elkapva a csavarhúzót pedig pozitív jelet. Ezt a multiméter is megerősítette, de itt van annak, aki nem hiszi Audacityben is: 


Balról jobbra: a fejválasztó kapcsoló hatalmas kiugrása után a csavarhúzó érintése negatívot, elrántása pozitív jelet eredményez. És ez végig ugyaní, mindhárom fej esetén, kapcsoló, érintés, elrántás.  

A fejválasztó kapcsolóról a Fender oldalán ezt találtuk: 


Ezzel szemben ez csak egy sztrato-utánzat, tehát az 5 állású kapcsoló első két állása csak a híd-szedőt jelenti, a harmadik a középső szedőt, a negyedik-ötödik pedig a nyak-szedőt aktiválja. Tehát egyszerre mindig csak egyetlen szedő működik. Ami elvileg azt is jelenti, hogy fel sem merül, hogy humbuckerként gyérítenék a hümmögést (nyilván nem is lehetnének fázisban, hiszen mind déli pólusúak és ugyanúgy vannak tekercselve), bár nem tudjuk, nem e valami spéci duplán tekert szedőink vannak ebben az egyedi darabban. 

Viszont a kapcsoló 5 állásából kettő nem redundáns, ugyanis az a tónus-potmétereket kapcsolgatja rá a fejre annyiféle variációban, hogy meg is fájdult tőle a fejünk. Egyelőre a neten nem találjuk a párját, tehát az sem világos ezzel mi lehetett a célja a gyártóknak. Mindenesetre az egyes állásban csak a híd működik és egyik potméter sincs rá hatással, kizárólag csak a hangerőszabályzó. És mi ennek a hangját szeretjük a legjobban. Olyannyira, hogy 15 évig azt hittük a tónuspotik nincsenek is bekötve.