2015/10/13

14 román csúcs

Hogy Romániában pontosan hány darab kétezer-ötszázas van és egyáltalán mi számít csúcsnak, az évek óta vitatott, úgyhogy ha valakinek az a képzete támadna, hogy van abszolút igazság ebben (is) az hamar felidegesedhet az internetet böngészvén. Egyelőre az a biztos, hogy amíg nem történik rendes mérés, és nem döntetik el a csúcs definíciója végérvényesen, addig akárhány csúcs kreálható.

A 14-es szám is, úgy gyanítom, hogy erőltetett analógia a világ nyolcezreseire, vagyis ha 14 nyolcezres van, akkor a román 14 darab kétezer-ötszázas lehetne a  szegényember egyfajta csúcs-kvesztje

Már több mint tizenöt éve gyűjtögetem ezeket a csúcsokat, közben változott a lista is párszor, úgyhogy most jött el az a pillanat, amikor ezt a dolgot lezártnak tekintem részemről, s engedem, hadd menjen.

Az én 14 csúcsom (lehet ha neked nem pont ugyanezek, ha akarod írd meg őket) legyen az, ami jelenleg a Wikipédián éktelenkedik:


1. 2.544 m --- Moldoveanu, Fogaras (A legnagyobb ofkorsz, már negyedikben is tanultuk - akkor ki hitte volna, hogy egyszer gyűjteni fogom ezeket.)


2. 2.535 m --- Negoj, Fogaras (Második legnagyobb)
3. 2.527 m --- Nagy Vista, Fogaras (a Moldoveánu ikercsúcsa, csak jóindulattal külön csúcsok, de a Vista magyar csúcs volt, a Moldoveánu pedig már Román-föld, van egy kis nyereg is közöttük,ezért nem bánom legyenek külön)


4. 2.519 m --- Nagy Páring, Páring (idei gyűjtés)


5. 2.517 m --- Lespezi, Fogaras (Grimpix egyik legkedvesebb helye e földtekén.)


6. 2.510 m --- Călțuni, Fogaras (Régi listákban egy csúcsként szerepeltek Călţuni-Lespezi-ként. Mondjuk akkora macera egyikről átmászni a másikra, hogy joggal lehet külön csúcsként kezelni.) 


7. 2.509 m --- Peleága, Retyezát


8. 2.508 m --- Păpușa, Retyezát (régebb úgy tanították, hogy a Retyezát-csúcs a legnagyobb itt. Oktatás-fail)


9. 2.507 m --- Buteanu, Fogaras (Vagyis a Vadász, ami egy névmagyarítás, mert eredetileg Vânătaia lui Buteanu, ami ugye Buteanu kéklő bérce és nem Buteanu vadászata. Amúgy a  legkönnyebben mászható 2500-as)


10. 2.506 m --- Hârtopul Darei, Fogaras (A képen a Moldoveanu-Vista ikrek láthatóak a Hârtopról)


11. 2.505 m --- Omu, Bucsecs (Persze ezt meg úgy tanították negyedikben, hogy a második legnagyobb, régebb nem volt divat a tanítónéniket elvinni kirándulni? Amúgy szerintem a szikla teteje számít a csúcsnak, nem a kocsma, ahogyan sokan gondolják, és nem fogják jó néven venni ha rámászol.)
12. 2.503 m --- Bucura, Bucsecs (Régi listák nagy vitatárgya, hogy külön csúcsnak számítson e. Volt olyan lista is, amin ez volt a legutolsó. Az Omu-tól huncut kétperces sétára van.)
13. 2.501 m --- Capul Morarului, Bucsecs (Na ez régebb egyáltalán nem került szóba. Sőt csúcsként sem lehet megtalálni a térképek nagyrészén. Ez ejsze az Omu platójának egyik csücske. Ha nagy volt a tömeg az Omun, és félrerohantál pisilni, akkor jó eséllyel ez a csúcs is megvolt, úgy, hogy nem is tudtál róla.)


14. 2.501 m --- Dara, Fogaras (Az idén ezzel kigyűltek a csúcsok, amúgy nem rossz hely, valamiért eddig mégis elkerültük.)

Az nem kizárt, hogy egy újabb, pontosabb mérés az utolsó helyeket átírná, de ez már engem nem fog érdekelni. És persze az lenne stílusos, hogyha minden csúcsról lenne táblás fotó Grimpixszel, de egyrészt nem mindegyiken volt éppen akkor tábla, vagy fotógép, pláne, hogy régebb nem pont ez volt a 14-es lista sem, meghát nem vagyunk akkora pózerek, hogy minden buckán szelfizzünk.

2015/10/12

Akciós hétvége - most minden csúcs 2500-as - ami ezután következett az Grimpixet is meglepte

Ha valaki gyűjti a kétezer-ötszázas csúcsokat (most ne menjünk bele, milyen ember az, aki csúcsokat gyűjtöget), akkor augusztus végén, velünk együtt, a Fogarasban kaszálhatott volna belőlük. 

Ugyanis augusztus 29-én ott mértem kétezer-ötszázast a Fogarasban, ahol csak akartam. A Dara és a Hârtop csúcsokat jártuk be, de gyanús volt a Hârtoptól délre húzódó plató is és bizony az is kétezer-ötszáz fölötti lett. Na, akkor már az Urleát is megmásztuk, és persze, hogy az is az volt. Azt nem voltam hajlandó elfogadni, hogy a GPS 40 métert tévedhet (Defy okostelefon - OSMAnd alkalmazás - 6-9 műhold használatával, 4-5 perc helybenmérés után is).

Nem is tévedett. Íme tehát a megfejtés.
A függőleges pontosság eleve macerásabb, kb másfélszeres hibával terhelt a vízszinteshez képest, pláne, hogy ennél a műholdak pozíciójára is igencsak  érzékeny a mérés, de ez még nem elég 40 méter tévedéshez. Viszont az okostelefon nem tudhatja, hogy mekkora hülyeség a tengerszint feletti magasság. Mert ugye a terngerszintet megmérni nem egy könnyű műfaj, kezdve ott, hogy melyik tengerről is legyen szó, és melyik csücskében, aztán percenként, óránként, évenként változik, hiszen ott a hullámzás, légkörzés, az árapály, aztán a többi égitest ráncigálása, viszont ha elég nagy időintervallumban mérnél átlagot, akkor meg kiderül, hogy évente kb. 2 millimétert nő a tengerszint, mert olvadnak a cuccok. Szóval nem az az egzakt dolog ez, mint elsőre gondolnánk.

Ezért a GPS egy referencia ellipszoidot (mondjuk WGS-84) használ és ehhez viszonyítva mondja meg a magasságot. Akinek meg nem tetszik, annak ki kell számolnia ebből a tengerszint felettit, pl. egy ilyen online geoid undulációs adatbázis segítségével (EGM2008), amiért köszi az amerikaiaknak (ja a GPS műholdakat se köszöntem még meg). Szóval ez a cucc azt mondja meg, a valódi geoid, egy adott koordinátán mennyivel tér el a referencia ellipszoidtól, ami a Fogarasban simán lehet 30-40 méter (akár -100 és +80 között is szórhat állítólag). Így már a Fogarasban is 2 méteren belül van az eltérés a térképen feltüntetett adathoz képest. Ami teljesen elfogadható. Mellesleg nem lepne meg, ha a régi mérések sem lennének pontosak. Itt elmagyarázzák az egészet:


 Szóval jegyezd meg jól, amíg a föld kerek, addig mérnek hülyeségeket a rockerek okostelefonnal.


Update 2021.11.15. 
Találtunk a merevlemezen egy 2020-as Negoj mérést is, 2575 méterrel. Ezt már egy másik telefon két külön műholdrendszerrel mérte be, ami elvileg pontosabb. Úgy tűnik az OSMAnd még nem volt képes lekezelni ezt a geoid és referencia ellipszoid problémát (vagy mi nem tudjuk, hol kellene ezt beállítani. 


Az app koordinátája szerint a keresett pont 45.58505, 24.558575, 2575m, ami a google térképén megjelenítve is elég helyesnek tűnik:

Lássuk ezekkel az adatokkal mennyire sikerül megközelíteni a hivatalos magasságot? A kalkulátorba beírjuk az adatokat és EGM2008-5-re számítva ezt kapjuk:

Öt méter eltérés. Kicsit csalódottak vagyunk. EGM96-5-re viszont már csak 3 méter hibádzik.  Aminek oka lehet a műhold pontatlansága, az adatbázisok felbontása és a pontos pozíció meghatározása is.

2015/10/09

Alsórákosi vulkanizmus


A bazalt nem egy különösebben izgalmas kőzet. Mondhatni az úton hever. Pl. mint macskakő. De hogyha minden feltétel teljesül, elég vastag réteg hűl le pont megfelelően, akkor öt-hatszögű oszlopokra repedezhet. Na, a bazaltorgona már kicsit mutatósabb. A legközelebbi ilyen Alsórákoson van, kb. egymillió esztendős, azt írják. Isten éltesse sokáig. De nem ő a legfiatalabb vulkáni micsoda a környéken, a Csomád ennek is az ük-ük- unokaöccse (kb. 30k éves). 

De van itt még egyéb is. Mi Alsórákoson csupán három látnivalót szemeltünk ki, mert sok időnk nem volt, ugyanis kelletett sietni a brassói Mekibe bikmakkot abrakolni. Szóval a Hegyes salakbányát, amit Vulkánnak szokás nevezni, a bányatavat (ennek legalább háromféle nevét találtuk a neten, de ott Smaragd-tó volt kiírva), és a bazaltorgonákat. Ezek egy kilométeres körzetben találhatók a falu északi lejtőjén. Ezek mellett, a faluban van egy jól elhanyagolt Betmen-kastély, amiről azt olvastam, hogy az alsórákosi közbirtokosság 1903-ban becsszóra megígérte a megvásárláskor, hogy örökkétig gondozni fogja. Ráadásul érdekes a temetőjük is, a lábfának leszúrt gombosfáik miatt, de erről is utólag olvastunk. Ám az Olt áttörésének környékén még sok egyéb kirándulnivaló is lenne, úgyhogy ide feltétlenül vissza fogunk még jönni.


Alsórákos amúgy, vélhetően nem a betegségről kapta a nevét, ami a vulkanikus utóhatás miatt logikus lenne, hanem a folyami rákokról. Egyéb érdekessége a falunak, hogy Nyírő József egy alsórákosi bige miatt hagyott ott csapot papot. Van emléktáblája is, meg utca róla elnevezve. Mármint Józsefről, nem Bedő Ilonka tantónéniről. Róla írta Nyírő, nagy kedvesen, hogy Ilus három nyelven is beszél, magyarul, székelyül és perfektül. Mi irtón meglepődtünk, hogy az adjistenre fogadjisten volt a válasz a kisboltban, a falut zömmel még magyarok lakják, akik perfektül is tudnak - ofkorsz. Jó hely na, csomó történelem van itt, csakhát lenne aki el is meséli. Ráadásul az utat is megcsinálták, mostmár nincs mire fogni, hogy miért is nem voltatok még.


Fotózás szempontjából abszolút rosszkor érkeztünk, babakék ég, déli óra. Ez van, ti menjetek hajnalban, ha fel bírtok kelni.

2015/10/01

Stan-völgye


Hát erről is az idén hallottunk először, pedig nem is rossz hely. Félúton a Poenari-vár és a Vidraru-gát között a legnagyobb hajtűkanyarban van a bejárata. A jelzés jól látható, de mindössze egy figyelmeztető tábla mutatja, hogy itt valami érdekesség húzódik. Van itt egy piros ima-pont, vagyis háromság (troiţă - így fordítja a gugli) a kanyarban, nem lehet eltéveszteni. A román internet via ferrátának is nevezi a Stan szurdokvölgyét, ami azért túlzás, de az valóban igaz, hogy egy-egy szakasza teljesen ferrátásítva van. Máshol viszont semmi. Na, de nem kell ide ipszilon, se beülő, a neccesebb szakaszokon akkora vashidak vannak, hogy vonattal is ráférnél. A 2011-es képeket elnézve, elkéstünk itt a kalandokkal. Régebb sokkal izgalmasabb lehetett átkelni, de most már túlbiztosított. Mondják, hogy esőben, magas vízállásnál bele kell gázolni a vízbe is, de most száraz lábbal végigjártuk. Bár egy párhuzamos univerzumban ez állítólag egy komplikált traszé, a minap is meghalt valaki benne, fene érti, hogy csinálta. 

Az egész kaland 4 órat vesz föl, fotózkodással, pózolással együtt, amiből fele a szoros, a többi meg erdő és út. Rögtön egy betongáttal indít, majd a szoros túlsó végén egy újabb betongát után nem sokkal, az ösvény elhagyja a patakot, felkapaszkodik az erdőn át a Călugăriţa-tisztásra, majd innen leereszkedik a Vidraru-tó jobb partján vezető útra. A jelzés jól követhető, piros pötty. Előresétálva a gátig, majd a Transzfogarason lesasszézva lehet bezárni a kört, amennyiben az autó a Stan-völgyének bejáratában maradt volna.

Lent, Poienari vára alatt, egy Drakula-kemping is van, tiszta, manele-mentes, tökéletes kiindulópont. Mondjuk este 10 körül bezárták a kaput, ha utána jövünk, tutti nem vesszük észre, mivel az Osmand nem ismerte (mondjuk 2 éve nem frissítettem). Mi korán indultunk a völgybe (8 órakor), így kaptunk parkolóhelyet a hajtűkanyarban, és egy lélekkel se találkoztunk. Asszem plusz varázsa van annak, hogy nem kell kerülgetni egy csomó nyomi turistát, az egész a mi saját játszóterünk volt. Aztán már kint az úton, még a gát előtt, jött szembe egy hetvenes-nyolcvanas pár, akik szintén meg akarták mászni a völgyet, de felülről. Na pont határesetnek ítéltük meg, hogy így esetleg nem vénnek való vidék, de hiába javasoltuk, hogy inkább alulról menjenek, hajthatatlanok voltak. Adtunk nekik útbaigazítást, aztán remélem még élnek, ha meg nem haltak :)
Letölthető track a wandermapról. Mi nem ezt használtuk, de ránézésre ugyanolyan, s úgyis a jelzéseket kell követni. A tó fölé érve a szerpentinekből van amit le lehet rövidíteni, ez pont nem a rövidítős track, de unom megkeresni a másikat, ha te is lusta vagy, majd öt perccel többet gyalogolsz :)