Chemigram - nagyon bézik első lépések

A chemigram pontos definíciójában nem hiszem, hogy teljes egyetértés lenne, bár maga a kifejezés, ha hiszitek, ha nem, levédett cucc (lehet én is le kellene védessem a pantotípiát?). Van ahol a kamerátlanságot hangsúlyozzák, van ahol a sötétkamrát tagadják, máshol kifejezetten ezüstsók-, megint máshol bárminemű fotóanyagok kémiai roncsolásán van a hangsúly, függetlenül attól, hogy az valamilyen hagyományos eljárásban részesült e. 

Mi ez utóbbit valljuk, mert kísérleti fotográfiáról lévén szó, nehogy már megkötésekkel kezdjük. Tehát teljesen rokon témakörnek érezzük a digitális glitch témakörével, természetesen az analog doménen belül (de azért megengedve hogy digitális eredet is megjelenjen a folyamatban - például savval maratott CCD szenzorral, lám, most legyetek bátorak, ezt ki próbálja ki? Lehet, ha világelsők lennétek vele, csak ne felejtsetek megemlíteni, mint ötletadó).

A definíció alapján simán még a fotózás kezdete előttre is visszadatálhatjuk a chemigram születését. A wiki megkülönbözteti a chemogram fogalmát is, ami hagyományosan lenagyított kiindulóképet feltételez, amit aztán mindenféle módszerrel lehet sós kútba vetni, kerék alá tenni (bár ez utóbbi már inkább a mechanográfia lenne, ha nem lenne foglalt a kifejezés valami orvosi cuccra - ami nem összetévesztendő a fotó-mechanikai eljárásokkal). 

Na, de haladjunk, mert a kísérletezőfotográfiai nomenklatúrában csak elveszünk, aztán sohase találódunk meg végül. 

Hozzáállás kérdése, hogy ezt a véletlen művészetének,  faux-tográfiának (ez a kifejezés is többértelmű), vagy teljes jogú művészetnek tekintjük. Mindenesetre a chemigram atyjának tartott Pierre Cordiert, vagyis Miszter Chemigrammot, aki körömlakkal kezdte a nagy felfedezést, már Brassai is figyelmeztette, hogy ezt az ördögi alkímiát ne nagyon árulja el senkinek. Nem is szaladunk bele részletes leírásokba, bár a fickó el-elejt mindenhol egy-két morzsát. Mégis leginkább azzal intézik el a szakirodalmat, hogy minden szart rá kell kenni a fotópapírra, s kell kísérletezni orrba-szájba. Hát nem annyira precíz leírás, mint Ansel Adams szentháromsága, az egyszer fix. 

Na, de most már haladjunk a fotográfia és a chemigram felé. A minap szappanhabokkal és akvarellel kísérleteztünk, és hát ilyen módon fajtalankodik a festészet a fotográfiával és hozza létre az új szörnyszülötteket. Nyilván a fotópapírra nem festéket fújunk, hanem hívót. Amitől azt várjuk, hogy ilyen hab-formákat, textúrákat tudunk kelteni. 

Sajnos nagyon hamar kiderültek a következők. A normál papírhívó mosogatószerrel felütve szinte alig képes beindítani a hívást. Leginkább a cellák között felgyűlt hívó képes bármit elérni, azt is rettenetesen lassan, viszont a cucc közben vándorol fel-alá a papíron, ahogy egyes buborékok elpattannak és a többiek megpróbálják átvenni a helyüket. A bubik élettartamát glicerinnel próbáltuk gyógyítani, de ez is nagyon esetleges eredményt hozott.

Szóval, aki ilyet akar csinálni, annak javaslom a nagyon tömény hívót. Nekünk 1:7-hez Fomatolunk volt, töményen használtuk, de lehet, ha még jobb lenne a feloldható por, ami még ütősebbre kavarható. 
Ha szívószállal bubit fújsz a vegyszerbe ne felejts el szemüveget rakni. Tutti belepukkan, mint ahogyan nekünk is. 

Ekkor eszünkbe jutott egy másik videó, ahol hívás előtt ecsettel fixálót kentek a papírra. Menten meg is világosodtunk, hátha a fixálóba is lehet habot fújni? És lehetett. Sokkal gyorsabban kifejti a hatását, mint a hívó, tehát nem fognak elmászkálni, elmosódni a cellák a papíron. Utána gyors öblítés és mehet a hívás. 

Azt hiszem ezzel megérkeztünk. Ha inverzbe teszed, senki nem fog rájönni, hogy fixálóval és nem hívóval csináltad. 

Szappanháló

 

Szóval egyik este az történt, hogy szembe jött velünk egy videó a youtubon (mert tudja rólunk, hogy a rajz/festészet is érdekel), amiben szappanhabos akvarellel festettek. Hamar feltárult egy újabb szeglete a közösségi médiának, vannak akik a vízfestékes lötyiből fújnak szappanhabot a papírra, vannak akik csak habot, majd festéket csepegtetnek a habra (ami a cellák mentén leszalad a papírra), aztán vannak akik csak a papírt érintik a habhoz. 

Hamar kiderült, hogy habot fújni ételfestékből (más kísérletek miatt nekünk pont az volt bekeverve) a papírra nem a legjobb. 

Az elfolyt pacákat a kezdeti technikánk eredményezte. A szép, kontúros habot már több órás tapasztalataink alapján készítettük. Vízfesték kevés mosogatószerrel, a habot egy műanyag kártyával vittük fel a papírra. Másik megoldás egy levágott PET-palackra feszített zokni, amit mártogattunk a cuccba, majd a palack száját fújva nyomtuk a habot a papírra.

A hab festése azonban nem csak a végső állapotában, a papírra felkenődve lehet érdekes. Nekünk sokkal fotogénebbnek tűnt maga a folyamat, ahogy a koncentrált festék a cellák között szerteszét szalad.

Olajtó

Valamiért ezt is ki akartuk próbálni egyszer. Olaj a vízen, víz az olajon, egymás hegyén hátán a rétegek. 

A tapasztalat azt mondaná, hogy az olaj általában lebeg a víz felszínén. Mondjuk egy fél liter olajat rá lehet rétegelni fél liter vízre. De mi van akkor, ha a nagy olajtóra vízcseppeket pöttyentünk? Mondjuk ételfesték formájában? Ha az ételfesték jelentős hányada alkohol, akkor szép szimmetrikus, sugárirányban szétterülő Marangoni-hatást látunk. Vannak olyan esetek, alkoholkoncentrációk, amikor a terülés kaotikusabb. Az alábbi képekről már nem tudnánk megmondani, melyik réteg micsoda, és melyik hol helyezkedik el.

Kellően apró vízcseppet simán megtart az olaj felületi feszültsége. azonban ha ez a csepp elér egy bizonyos tömeget (összefolynak a színes cseppek), vagy ha magasról csöppentjük a vizet az olajra, akkor áttörheti a felületi feszültséget és lesüllyed az olaj aljára. 

A közösségi médiában egy másik setup is nagyot ment, amikor vízre cseppentenek olajfoltokat és hátulról, lehetőleg színes fénnyel alávilágítanak. 

Sajnos a dolog bár kétdimenziósnak tűnik, a valóságban a rétegeknek vastagsága van. Tehát érdemes rekeszelni, mint állat, hogy mélységében is élesek legyenek a cuccok (vagy direkt az életlenséget is komponálni).

Ráadásul ilyen makró-tartományban akkora izgés-mozgás zajlik, hogy a vakut sem érdemes megspórolni. Mi sajnos lusták voltunk előkotorni a vakut, és ez meg is látszik a fotókon. 

De hát nem kiállításra készültek, csak csöpp tapasztalatszerzés céljából. 

Marangoni 2

 

Az a jó az absztrakt fotográfiában, hogy hatalmas projekciós felület. Ugye, ha lefotózod a naplementében a patakra siető őzikét, azt mindenki egy naplementében patakra siető őzikének fogja látni. A folyadékdinamika-fotók ezzel szemben nyitva hagyják az értelmezési kereteket. 

Az itt látható képek egy része sikertelen Marangoni-hatásvadászat eredménye, másik részében itt-ott felfedezhetők a folyadékdinamikai elemek. 

Marangoni defekt, a vízijáték és folyadékok dinamikája

A szappanbubi kirándulásunkkor már felmerült a Marangoni hatás, a borral kapcsolatban, aminek ugye lóg a lába. A kép nem adja vissza, de érdemes projektorozni a borral, de úgy, hogy a fal adja a másikat. 

Akkoriban elmentettünk még pár videót, ahol akkorát terült az ételfesték, mint az olajtón. Videókon bezzeg minden elsőre sikerül a kollégáknak. De nekünk a valamiért nem akart működni. 

Először azt hittük, az olaj a hülye (mert valami noname Lidlis). Aztán, hogy a tinta a hibás, mert nem ételfesték és ki tudja mit csinál a felületi feszültséggel. Vagy a technikai szesz nem elég fokos. Mégis talán minden hibás volt egy kicsit, a szesz nem volt elég tömény (bár 90 fokot ír rajta, de nagyon kevés volt a palack alján, talán kipárolgott az ereje), az olaj felületi feszültsége is lehetett gyönge, és a különféle tinták, festékek is viselkedhetnek eltérően. Ugyanis az van, hogy jó olaj (a Floriol működött), és jó (sok) alkohol kell hozzá (de a tátrateát ne erre pazarold). Később izopropillal próbálkoztunk, azzal néha már sikerült is. A szesz-víz-festék arány nagyban befolyásolja a jelenséget, ha biztosra akarsz menni, akkor a cuccnak legalább a fele-kétharmada legyen szesz (90+ fokos). 

Arra is érdemes figyelni, hogy a szesz folyamatosan párolog, szóval fél óra múlva teljesen más lesz az arány (ezért mi cöpibe felszívva tároltuk a bevált keveréket és rázogattuk is, hogy ne váljon külön). Szemben a vízbe szórt borsos - szappanos kísérlettel, az olajon szinte bármeddig nyomathatjuk a trükköt, valószínűleg azért, mert az olaj felületi feszültségét nem rombolja véglegesen az alkohol, hiszen elpárolog. A festékcseppek (víz) apró korongokká állnak össze, amit, ha már nem férsz tőlük, egy papírlappal lehúzhatod. 

Szóval ilyenek a képek, kevés emberért nem szereljük fel a vakukat, a sorozatképekből meg nem csinálunk giffeket, csak dokumentáljuk, amit láttunk. Ez amúgy is elvégzős feladat, ne spóroljatok az idővel, csináljátok meg szépen, azalatt sem a facebookot süfütölitek. 

A tejes-szappanos-ételfestékes kísérlet szintén nagyon bénán sikerült, de nem is volt az a cél, hogy elsőre a legszebb képeket mi készítsük el a világon, amikor 8 milliárdan keverik a tejet az olajjal. Ez amúgy is inkább videós műfaj. És nem szeretünk játszani az étellel. 

De mivel mi eredetileg fotós blog lennénk, néhány jó tanács. Éles olajtós fotókhoz vízszintes gép, nagy rekesz és VAKU. Ugyanis a makró-tartomány és a folyadék dinamikája együtt az éles képek ellenségei. Mi elkövettük azt a hibát, hogy a 20 wattos LED-reflektorunkat vetettük be. Nem volt elég. Ha ilyet csinálnék, legközelebb ,akkor csak egy halvány segédfényt vetnék be (hogy éleset lehessen azért állítani, meg lássuk a formákat), illetve legalább két bika-vakut.