2017. nov. 24.

Unsharp mask - életlen maszk - fotótörténeti hátranyilazás

Végtelenül elszomorított az a felismerés, hogy ugyanúgy felidegesítheti a nálamnál képzettebb embereket, ha az Utazásokra tévednek, mint ahogyan engem bosszantott, amikor az Unsharp Mask témakörben kezdtem el keresgélni. Ugye, leginkább a PS szűrőjét dobja ki a gugli, aztán ahogyan finomítottuk a keresést, úgy vált a dolog egyre visszataszítóbbá. Ugyanis sokan meghivatkozzák, hogy ez bizony egy régi sötétkamra eljárás digitális reinkarnációja, viszont annak elmagyarázását csak addig viszik el, ahonnan már kiderülne, hogy bizony lövésük sincs az egészről.

Mi is azt hittük ez egy igazi trivialitás. Konkrétan sosem használtuk, először a PS-ben találkoztunk vele a kilencvenes évek második felében, nagyjából egyidőben a sötétkamránk felszámolásával. De különben sem használtunk akkoriban nagyformátumot, kisfilmmel meg elég nagy kihívás lenne ezt megcsinálni. Végül a Way beyond monochrome (Lambrecht - Woodhouse, Focal Press kiadó) című könyvből sikerült megérteni a dolgot. Letölthető, ebből fogunk képernyőképeket használni illusztráció gyanánt.

Egyike tehát azoknak a technikáknak, amelyeknek a gyökerei bekúsznak a régi, vegyszerrel telibevert sötétkamrába. Hasonló hatást kelt(het)ett a High acutance developer nevű cucc is (állítólag), de persze ezért nem fogunk bekeverni semmilyen hívót, papírunk is csak egyfajta (bazi kemény) van. Csak szimuláljuk a dolgot. És nem célunk egy jó, vagy legjobb élesítést kikutatni. Pusztán az életlen maszk használatát járjuk körbe.

Nézzük először PhotoShopban, miről is van szó.
Na, itt az élesíteni kívánt eredeti 400%-ban. Egyszerű, mint a faék, a könnyebb mérhetőségért. 87-28% szürkék. 
Először adunk neki PS-ből Unsharp Maskot, lássuk mit szeretnénk szimulálni:
A legsötétebb pixel 97%, a legvilágosabb 21% lett, de csak a peremek mentén (rádiusz 2px), a kép többi része ugyanolyan maradt. Gyakorlatilag egy optikai illúzióját kapjuk az élességnek (acutance) azáltal, hogy a bluros átmenetben a sötét tónus sötétebb, a világos egy csöppet világosabbá válik néhány pixelen. A hatás térbeli növelésével már nem az élesség-érzet fog növekedni, hanem a HDR témakörből ismerős lokális kontrasztnövekedést kapjuk. Na, nagyjából ezt a hatást érték el a régi kollégák, természetesen a sötétkamrában, akkor, amikor a számítógép még sci-fi volt.

A lényege az, hogy egy relatíve kontrasztos negatívból kontaktoltak egy alacsony kontrasztú (ezt fontos) pozitívot. A szendvicselésnél a két emulziós réteg közé került a film hordozója, ezáltal rést képezve, amiben a fény szóródva, az éles szegélyeket blúrolva adta vissza. Ezt a rést szükség szerint növelhették is plusz üveglapok beiktatásával, a rés nagyságrendje tized-milliméternyi 4x5 collos negatívoknál. 
Way beyond monochrome - 257. old.
A kontaktolási rés okozza tehát, hogy a maszk enyhén életlen. Innen a neve. Egyértelmű, hogy a negatív-pozitív szendvics-kombó már nem annyira kontrasztos, mint az eredeti negatív volt, tehát emiatt jóval kontrasztosabb papírra kell világítani, mint az eredeti negatívot (+2-3 gradációt is kívánhat). A kontrasztosabb leképezés már önmagában élesebbnek tűnhet, de a lényeg a papírra levilágításnál (nagyításnál) következik:
Way beyond monochrome - 259. old.
Az 1-es pontnál a pozitív maszk éledő denzitása miatt nőni kezd a kombó denzitása, egészen a 2-es pontig. Innentől hirtelen megszűnik a negatív denzitása, de a pozitív (mivel életlen) még nem érte el a maximális denzitását, ami a 3-as pontban fog bekövetkezni. Innentől aztán a pozitív denzitása fog érvényesülni a 4-es pontig, ahonnan fordítva megismétlődik a történet. A kék vonal tehát azt mutatja, hogy az eredeti negatív sötét-világos átmeneténél, a maszk életlenségének kiterjedésében, néhány tized milliméteren, megugrik, illetve lecsökken a denzitás. Ugyanaz a hatás tehát, mint amit PS-ben láttunk fennebb. Az életlen maszk filmkarakterisztikája, a levilágítási idő, megfelelő kontrasztú papír megválasztása mind fontos kulcstényező a végeredményhez. precíz pászításról nem is beszélve. Nem egy kezdő technika, annyi szent. Nem árt egy denzitométer se hozzá.

A PS a képeinken ezt sokkal egyszerűbben és kontrollálhatóbban végzi el. Nem igaz, hogy úgy dolgozik, mint az analog technológia. Széleket detektál, a felületek ugyanolyanok maradnak, nincs szükség új kontrasztgörbére, hogy visszaállítsa a globális kontrasztot. Ha valaki szimulálni szeretné a fentieket PS-ben, akkor több lépésre lesz szüksége.

Az eredeti réteget leduplázzuk, a fölsőt inverzbe tesszük (pozitív), elblúroljuk kicsit (unsharp) és durván lecsökkentjük a kontrasztját. Ez a réteg lesz tehát a maszk. Az összhatás módot pedig Muliply-re állítjuk,

Na ugye, az eredmény nem teljesen az, mintha Unnharp Maskot adtunk volna. A sötét tónusok megmaradtak (4-es mintavételi pont), a világosak azonban besötétedtek, ami várható volt (1-es mintavételi pont). A szegély lokális kontrasztja természetesen megtörtént. Tehát hátra van még egy lépés, egy olyan kontrasztgörbe alkalmazása, ami megőrzi a háttér tónusát, viszont a világos szövegtónust visszahozza 28%-ra. Ezzel szimuláljuk a negatív-unsharpmask kombó kontrasztosabb papírra nagyítását.

Valahogy így. Na tehát, ha azt olvassátok, hogy az Unsharp Mask pont azt csinálja PS-ben, mint a régi filmes technika, akkor csak fenntartással higgyétek el.

De a könyv leírása alapján, a régi fotósok közül aki egyszer belekóstolt, az már mind így dolgozta ki a fontosabb képeit. Érthető, nekünk is mindennapos dolog élességet finomhangolni a képeinken, csak nekünk összehasonlíthatatlanul könnyebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése