Ion-hajtóművek a kisasztalon

 

Ennek az ionhajtóműnek (kulcsszavak: Segner-kerék, csúcshatás) is számos változatával találkoztunk, de a glimmlámpás megoldás tetszett a legeslegjobban. 

Pörgentyűnek egy egyszerű drótdarab is megteszi. Csak nem olyan látványos. Mi sajnáltuk az ellenállást levágni a glimmről, lehet, hogy anélkül még jobban világítana és még jobban is pörögne. Az mindenesetre nagyon fel bírt idegesíteni, hogy egy szerencsétlen drótdarabra milyen nehezen tudunk pont középre egy olyan mélyedést fúrni, amin minimális súrlódással el tud pörögni. Hiába, nem vagyunk ékszerészek. Se.

A cuccot a FlyStick nem bírta meghajtani, egyrészt nem világított, másrészt csak éppen mocorgott, akkor is ha a pozitív részt kötöttük a tengelyhez, akkor is, ha a FlyStick nyomógombja melletti (feltételezett) negatív kimenetet). Sőt az derült ki, hogy a kilovoltos bikáztatónak a másik, nem bekötött szárát sem mindegy, hogy hova tesszük. Fontos, hogy közel legyen a rotorhoz és a felülete sem közömbös. Sokkal jobb, ha egy sörös dobozba vezetjük, egészen közel a rotorhoz.

FlyStick

Nem vagyunk jó kézmívesek és műhelyünk meg szerszámaink se vannak, azért inkább nem építünk Van der Graaf generátort, hanem vásárolunk egyet. Ez ilyen kézi crézi-izé. FlyStick a neve, mert tud röptetni nagyon könnyű fémes fóliákat. Mondjuk nem egy atomreaktor.

De annyi delej viszont volt ebben a csodabotban is, hogy a ledet kézben tartva felgyújtja. Ebből az is látszik, hogy a bot pozitívra töltődik fel, mert fordítva fogva nem ég. 

Elővettük hát a múltkor fabrikált AC detektorainkat is. Egészen jól és távolról reagáltak a flystickre. 

Sajnos nem váltotta be a reményeinket, gyöngécske az istenadta, elektrosztatikus motorjainkhoz, kondenzátoraink, layden-palackjaink megpakolásához valami combosabbat mást kell kitaláljunk.

Karbon oszcillátor

Apró kis semmiség, csak ha unatkoznál. Azt olvastuk, hogy régebb, amikor még nem volt Aliexpress, hogy onnan rendelj oszcillátorokat, akkor a hanyatló nyugaton karbon-oszcillátorokat használtak. Vagyishogy az érintkezés egy fémfelület és egy nagyon lazán felfüggesztett szénrudacska között valósult meg, ami így elszikrázgatott a nagyfeszültség alatt, odaért, lepattant és ez így a végtelenségig. 

Több ceruzabelet is kipróbáltunk, 0,7-est, de 0,35-öst is, egyik sem volt jobb a másiknál.

Glimmlámpával néztük, hogy mi történik. Vagyis a DC-vel etetett karbon-oszcillátorunk a tekercsben gerjesztette a delejt a glimmnek.

De mivel csak rövid időszakokra oszcillált  (pár másodperc után kellett ütögetni, mozgatni, nógatni) ezért még lazább felfüggesztést csináltunk drótból.

Az eredmény nem lett sokkal jobb. Persze felmerülhetne a kérdés, hogy miért nem próbálunk ki más anyagokat is, pl. varrótűt. 

Hát azért, mert a varrótű egyet villan és oda is hegesztődik az elektródához. Másoknak kicsit jobb eredmény született, de nekik sem tökéletes. Úgy vélem ebben ennyi volt.

Polaroid lift

Ahány polaroid, annyiféle emulzió-leúsztatás van, érdekesség, hogy mindenki csinálja, mintha fizetnének érte. Ezért érzünk mi is valamiféle ingerenciát, vagy nyájszellemet, hogy muszáj utánozni. 

Ezeréves polaroid képeink nekünk egyáltalán nincsenek (de másnak is max. 78 éves lehet - LOL). Kimaradt az életünkből. Van ilyen. Két lejárt csomagot fotóztunk el, ebben vannak teljesen intaktnak tűnők, amikben valószínű annyira beszáradt a vegyszer, hogy nem kente végig a görgő, illetve vannak részlegesen vegyszerezettek. Egy ilyen felúsztatva egy akvarell-papírra itt alább:

A széle valamiért nagyon megpöndörödött, aztán ha kiszárad már törik is. A részlegesen vegyszerezett kép viszont így fest:

Hát ez használhatatlan. Egy frissen exponált, jelenkori polaroid viszont így viselkedik:

Hát ez az új hártya sokkal vékonyabb, mint a régi (eredeti) polaroid esetén. Kell egy kis gyakorlat, hogy ecsettel felsimogassuk a papírra. Talán érdemes egészen levágni a papír-keretet, mert arról nehezebb megliftelni az emulziót.

Hát azért ez se tökéletes. Visszatérünk rá, ha lesz miért.

Polaroid resurrection

Évtizedekkel ezelőtt lejárt és lejártukban évekkel ezelőtt elexponált polaroidok. 

Rengeteg videó van arról, hogyan lehet jobb polaroid képeket csinálni, de ez olyasmi, mint a kőolajfinomítás. Finomodik, finomodik, de a végeredmény még mindig nagyon rossz. Ezért a polaroidot egyfajta drága sznobériának tartjuk, gyakorlatilag egy transzfergép, ami sok pénzből csinál szart. Olyasmi, mint a Holgaizmus, csak drágább, emiatt még exkluzívabb.

Itt jut eszembe, lehet kellene egy startup céget csinálni, és azzal foglalkoznánk, hogy a cibetmacskával felzabáltatnánk mindenféle fotós nyersanyagot, mondjuk 135-ös és 120-as filmeket, meg ami még a lukán kifér, s azt eladni nagyon drágáért a sznob fotósoknak. Macskhemigram, cicachemigram, vagy valami hasonló márkanévvel.

Bár, ha jobban meggondoljuk ez a videó is videóként... hát mintha egy kaputelefonnal vették volna fel. A forma gagyi, de a tartalom mégis tökéletes. Lehet, hogy ez van a jó polaroid képekkel is? 

És akkor itt van ez az ambivalencia, hogy mennyire drukkoltunk a polaroid életben tartásáért, az Impossible projectnek is, de persze hülyék azért nem vagyunk, hogy annyi pénzért megvegyük a cuccukat és azzal tartsuk őket életben. De végül most csak bevásároltunk a harmadvonalas polaroidból. Csak legyen már vége. 

Amíg azzal ismerkedünk, íme pár régesrégen lejárt polaroid. Szerintem szépek.