Lomnic-mászás feketén

Most Lomnic ormán hol a csúcs-füzet? 

Hova írja Grimpix az üzenet? 

S hogy elnyom minket a TANAP ereje,
nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele.
(Grimpix reménytelenik verse)

Forrás Tátra.infó. Talán a baloldali
zöld útvonal felső részét
sikerült megcsípni.

Szögezzük le, hogy mi rendkívül normakövetőek vagyunk. Tehát soha semmilyen körülmények között nem másznánk a TANAP által tiltott útvonalakat. Értelemszerűen a következő lehetőséget csak úgy hallottuk Grimpix egyik ganxta haverjától. És az sem igaz, hogy Grimpix haverjának pont egy hegyivezető mondta volna, hogy érdemes megpróbálni vezető nélkül is a Lomnicot, mert egyáltalán nem nehéz, és mivel sok a vezetett kliens, az útvonalat is könnyen lehet követni, csak kell sünnyögni a többiek után és úgy tenni, mintha mi is komoly hegymászók lennénk, hiszen ellenőrzésre nemigen kell számítani. Sőt azt sem árulta el a vezető, hogyan lehet a legkönnyebben megközelíteni a beszállást.

A Tátra kevés ingyenes parkolójának egyike pont a Kőpataki-tó (Skalnaté pleso) felé vezető felvonó mellett van. Ez igazából két felvonót jelent a tóig, egy jeggyel, de átszállással a Start-háznál. Felvonóárak itt. A tótól (1764m) indul az felvonó a Lomnic csúcsra, amire elvileg sosincs jegy, de gyakorlatilag nem elképzelhetetlen, hogy reggel korán, a korábban lefoglalt, de nem beváltott jegyekből lehet kapni aznap délutánra. Akkor is érdemes rákérdezni, hogyha kiírták: aznapra elfogyott. Csak retúr jegy kapható, mivel tilos engedély nélkül mászni ezt a falat. De mindegy is, menjenek felvonóval azok akik, nem tudnak maguktól felmászni.

A tóig nem probléma jegyet kapni hétköznap, de érdemes már hét órakor odaállni, hogy az elsők között érhessünk fel. A Kőpataki-tótól indul egy szintén retúrjegyes (nincs túraösvény ide se, csak a régi lezárt turistaösvény nyomai látszanak) székes felvonó a Lomnic-nyeregbe (2190m), ahonnan a vezetett túrák zöme indul a csúcsra - 2634 méterre. Amennyiben a Kőpataki-tóig oda, majd a nyeregig oda-vissza jegyet vennél, 24 euróba kerülne, két kártyát fogsz kapni, amire még kártyánként 2 euró letétet számolnak fel. Mikor leértél, a pénztár mellett van egy automata, amibe bedobva a kártyákat, visszakapod a 4 euródat. Ezt bezzeg nem mondják el.

A nyeregben aztán kell figyelni, ki az, aki nem balra, a Veľká Lomnická veža felé akar lófrálni (állítólag jó hely, be lehet látni a Kis-Tar-pataki-völgybe, meg valami filmet is itt forgattak), hanem jobbra, a csúcsra indul (ezeken a fickókon sisak és beülő van).

Nagyjából a gerinc vonalán felfelé, elég jól kivehető ösvény indul a nyeregből. A falban a GPS használhatatlan, és Grimpix titokzatos ismerőse látott olyan csapatokat, amelyikek letértek erről az útról, tehát érdemes valahogy kipuhatolni, melyik csapat hol akar menni és szépen beállni azok mögé akik az easy-wayt preferálják, vagy egy bénácskább kötélparti után, őket tutti a könnyű útvonalon fogják felvonszolni. Sokan csinálják vezető nélkül is, ezek vagy leigazolt mászók, vagy simán tilosban másszák a csúcsot. Na ezek azok, akik nincsenek összekötve, a vezetett csapatokat a szakember rendszerint kötélen rángatja. A hegyivezetők nem TANAP rendészek, hanem derék hegymászók, ha nem akadályozzátok őket, ejsze nem fognak okvetlenkedni.
Aztán csak menni kell fölfelé. Az útvonal a gerincről féltáv körül beharántol jobbra a falba. Néhol teljesen ösvényszerű, a sziklásabb táblákon viszont követhetetlen annak, aki nem ismeri a járást. Nagyjából az utolsó egyharmadon megkezdődik a láncos/kapcsos szakasz, ha ezt sikerült megtalálni, akkor innentől már sínen vagyunk, nem lehet eltéveszteni az utat. Nem nehéz, ha ferráta lenne, maximum B-C lehetne, a hegymászó besorolást meg sajnos nem ismerjük. De ez nem a Gipsi ferráta, az a nyugati falban van, értelmetlen ide ferráta szettet vinni, csak hülyének néznének, illetve lebuktatna, mert komoly hegymászó olyat nem használ. Egy sling egy karabinerrel elég, az is csak azért kell, hogy szakértőnek látszódj.

A csúcson aztán már ugyanazt kapjuk, mint azok, akik felvonóval mentek fel, viszont ellentétben velük, bármennyit időzhetünk. Például beülhetünk abba a büdöske kávézóba, de minek, mikor kint annyira pazar a panoráma?

Sajnos a Lomnic falát szinte állandóan felhőátvonulások jellemzik, ködben elég nehéz lehet visszatalálni a nyeregbe. Kőemberek jelzik ugyan az utat, kettőt Grimpix ismerősei is összehordtak, de ködben érdemes rátapadni egy vezetett kötélpartira, biztos ami biztos. Ha nincs köd, akkor elég hamar rá lehet bukkanni a visszavezető ösvényre, akár toronyiránt is vehetjük a nyerget, mert nincsenek túl nagy szöktetők.

Grimpix haverja a Kőpataki-tótól gyalog lemenetelt választott, spórlás gyanánt. Lefele remek áfonyás várja a sikeres mászókat. Pár szem áfonya pont 66 euróba kerül. De mivel ez is Grimpix haverjának lelkiismeretét terheli (tud élni, az fix), minket hidegen hagy, hogy pontosan mekkora vagyont is zabáltak fel felelőtlenül. Szóval a TANAP nem cicózik, de nem is árulták a cigányok a bogyósgyümölcsöket az út szélén. A Start háztól meg kis carting járművekkel lehet legurulni az aszfalton sok euróért, az bezzeg nem tilos.

Amúgy, bár a szlovák kiruccanás elején duzzogtunk, hogy a TANAP a legjobb helyeket megtiltotta mászni a Tátrában, a látogatható helyeken tapasztalt nyüzsgés után hajlunk arra, hogy a Lomnic nem bírná el azt a turista-terhelést, ami például a Tengerszemet éri.

* UPDATE. a Tátrainfón tegnap megjelent czikk kicsit megvilágítja, hogy ki, milyen jogkörben mozoghat a hegyen.

Gerlachfalvi-csúcs vezetővel, ahogy illik

Volt ez Ferencjóska-, meg Sztálin-csúcs is, több náció és világnézet tördelte le egymás jelképeit a csúcsról, diorit, bronz, mind zuhantak a völgybe. A jelenlegi kereszt húsz éve van a csúcson.

Tudom, elég ciki fizetett vezetővel mászni, hát még írni róla, de a Gerlach megmászását laikusoknak tiltja a TANAP, nincs is jelzett út, a régi vasak közül sokat kiszedtek, és vezetett mászásra is csak üzleti hirdetéseket talált a gugli. Szóval premier ez a beszámoló. A Gerlach normál útjának mászását a fizetett vezetők a Sziléziai háztól indítják, általában kora reggel (5-6). Hogy biztosan a helyszínen legyünk, meg tuttira kapjunk szállást, mi ennél a háznál választottuk a guide csomagot szállással együtt, mint később kiderült, nem lett volna muszáj. Innentől kezdve a ház bonyolította le a vezető beszervezését is, a szállás sokágyas szobában 24-, a vezető 130 euró, plusz a TANAP 1 eurós díja. Ebben van felszerelés is, ha kell, illetve sportbiztosítás erre a napra. A Sziléziai házhoz Poliankaról (6km) az ott elszállásoltaknak a ház kisbuszával is fel lehet menni 5 euróért. De mint később kiderült, a mászás reggelén a vezetővel is a helyszínre mehettünk volna, megspórolva a 24 eurós szállást.

Visszatetsző a TANAP-szigora és a Sziléziai-ház fényűzésének találkozása a Felkai-völgyben. Ivan Bajo könyvéből nem ilyen házak elevenedtek meg. Most, ha van erre 25 euród, felviheted a BMWdet a hotel elé, ez az új faj, az autós ceprek...
- Ha meg 130 euród van, akkor meg saját vezető kísér ki a csúcsra - vágott közbe Grimpix.
A kilencvenes évek előtt kifejezetten olyan szakadt figurák látogathatták, amilyenek mi is voltunk fiatal korunkban.
- Most meg közép- és felsőosztálybeli prolik, pont mint amilyenek most vagytok - mondta újra epésen Grimpix.
Itt jóval kevesebben is járnak, bár átvezet a Felkai-völgyön a Magisztrálé is, meg sokan felbicikliznek sörözni a házhoz. De olyan exodust, mint a Tengerszemen, vagy a Vörös-Toronynál, itt nem tapasztaltunk. Sátorozni, ugye tilos, estére teljesen elcsendesedik a völgy. A szlovák Tátra úgy tűnik nem közvagyon. 

Hatkor indult a Gerlach-túránk (8-10 órával számolnak a vezetők), már néhány kötélparti korábban elindult, ezeket a falba beszállás előtt értük be. A mászás short-roping rendszerben történik, felfele a vezető megy elől, lefele viszont hátul, biztonsági okból. Legalább 7-8 csapat bóklászott ezen a hétköznap délelőttön a Gerlachon, ami elég szép csődületet okozott a parányi csúcson. Mind nagyon profinak néztek ki bekötve, de a tény, hogy vezetővel voltak, azért mutatta, ők sem jobbak nálunk. Így, hogy mások is voltak előttünk, könnyen követhetőnek tűnt az útvonal. Lefele azonban sokan elhúztak, illetve lemaradtak, itt ködben azért lenne néhány pont ahol el tudnánk tévedni. Sok helyen csak malacfarok alakú szegek segítik a vezetőt a kliensek biztosításában, mondjuk minket az első pár alkalommal biztosított csupán a vezetőnk, meg néhány neccesebb részen, gondolom azért mert enélkül gyorsabban haladhattunk. Vannak láncok is, meg hágcsók, de nincs túlkomplikálva, talán összesen nincs annyi vas a Gerlach két oldalán, mint egyedül a Lomnici könnyű traszén. Szubjektív véleményünk szerint technikailag valamivel nehezebb a Sasnál (jóval kevesebb benne a vas), tájékozódás szempontjából viszont durvább, hiszen jelzetlen.
Érdemes lehet megpróbálni feketén mászni. Tiszta időben felfele elég jól követhető az út, lefele meg, a Batizfalvi próbán, jó időjárás mellett van idő keresgélni, van annyi vas a falban, hogy megtaláljuk a következő kulcspontot. Meg azért van akkora a jövés-menés délelőtt, hogy biztosan akad valaki, akitől lehet lesni is az irányt. Csak ne TANAPOS ellenőr legyen az illető, mert nem sikerült megtudni mekkora bírság lehet a tilosban mászás ára.

A mi vezetőnk foglalkozása tűzoltó, a szolgálat melletti szabadnapokban, szezonban szinte mindig túrákat vezet. A Gerlachon talán ötvenszer volt, de a Tátra sok sziklamászó trasszéját is járja. Tetszett neki, ahogy mozogtunk a hegyen, de nem kizárt, hogy mindenkinek ezt mondja. Bár mesélt egy százhúszkilós ügyfélről, akit egy teljes nap alatt lehetett leimádkozni a hegyről - szóval a Gerlachhoz nem kell semmilyen tapasztalat. Ezenkívül a Dolomitokban, és az Osztrák Alpokban is dolgozik. Hozzáállása kifogástalan volt, és neki köszönhetünk egy másik rendkívüli élményt is, amiről majd máskor nem beszélünk. 

A vezetett mászás hátránya a nagy sietség. Igyekeznek minél előbb túl lenni az egészen, tehát velünk 6 óra alatt végzett is a mi emberünk, ebből fél órát töltöttünk a csúcson. Déli tizenkettőkor már a Batizfalvi-tónál lebzseltünk, mondjuk innen még egy órára volt a Sziléziai ház a Magisztrálén. Előnye viszont, hogy kapsz majd neten olyan fenszi diplomát, amit ha kinyomtatsz a falra, nemcsak a mászást igazolja, de a jó ízlés hiányát is.

A gazdag Sas útja - kényesebb a láncnál a kar

Polak, Węgier, dwa bratanki, 

a Sason együtt issza sörét,
s türelemmel várja a láncos részeken a... sorát.

(Grimpix változata)

A zöldruhás figura nem bírt helyben állni, amíg szkenneltük a hegyet. De az Utazások sem a Natgeo :)

Na, erről a helyről se tudtunk volna, hogyha nincs a tátra.infó. Annyira lefestette, hogy mennyire veszélyes, hogy egyből tudtuk: ez kell nekünk. Már a Szlovák Tátrában láttuk, mennyire ki vannak építve a turistautak, de itt rendesen élére vasalva feküdtek a kövek. Még a gerincen is találtunk ilyen szakaszokat. Talpfák között. Vízelvezetővel! A több tonna felszerelt vasról nem is beszélve. Nálunk ilyet el se lehetne képzelni, nemhogy megépíteni. Neki se érdemes fogni, mert ez nem olyan, mint az autópálya, itt mit lehet ellopni? Követ? Láncot?

Az Orla Perć nem tudni honnét kapta a nevét, a translate sem fordítja, de egy helybéli kolléga szerint feltétlenül gazdag sast jelent. Gondolom a láncok miatt, vagy mert a gazdagabb polgárok értek rá száz éve ilyen úri mókázásra a hegyekben. Sokan ferráta cuccal csinálják, szerintünk ez marhaság, mert mire megfogna a fék, úgyis koppannánk. Egy sling egy karabinerrel éppen elég arra, hogy megpihenhessünk, vagy a falból kidőlve fotózhassunk. Nem ferráta, na, bár voltak lobbik, hogy a baleseteket mérsékelendő, érdemes lenne megcsinálni annak. Nekünk mondjuk tökmindegy lett volna, de a lengyelek a hagyományokra hivatkozva ellenálltak.

Zakopaneban a Kuzniceba vezető úton a körforgalomtól alig 5 percre van egy kemping. Hát mikor Zakopane szerepelt a földrajz tankövnyben, nem ilyennek képzeltem el. Hiába,  a téli üdülőtelepek mindenhol szarul festenek nyáron. Ráadásul akkora tömeg téblábol az utakon, hogy már attól agybajt lehet kapni. A lengyelek nem szeretik a bankkártyát (ezt Almási Miklós előadásaiból már tudtuk), viszont elfogadják az eurót. Az ingyen Wifi a recepciós háztól huncut 10 méterre visz, a néhány szabad konnektort a gyerekek tabletjeikkel blokkolják álló nap. A budiban nincs papír, viszont össze van szarva, a szelektív hulladékgyűjtés meg vajonmi. Eléggé románia-életérzés volt na. Otthonos.

Annyira jól kitaláltuk, hogy felvonóval megyünk fel a gerincre, s nem kell kimászni a szintkülönbséget, csak urason átsétálni a Zawrat-hágóig, hogy egy nappal az indulás előtt, mikor foglalni akartunk felvonót s kiderült, hogy már nincs jegy, eléggé lefagytunk. Legalább egy héttel előre érdemes foglalni. Na, végül az eredeti terv lépett életbe, bizony megnyomjuk gyalog az egészet, lesz ami lesz. Menedékházakban hely persze nincs, max a padlón alvás lehet opció végszükség esetén. Szóval 6 órakor kimasíroztunk a kempingből és a körforgalom előtti megállóban elkaptuk az első, egyes (06:07) buszjáratot Kuznicébe. Innen aztán gyalog a Zawratig kb. 4 óra kellett. Tízkor fogtunk neki a láncos gerincnek és cakkra 6 óra múlva (ennyit írnak jó körülmények között) értünk a Kereszt-nyeregbe. Levonulni valamivel kevesebb kellett, Kuznicéből még indultak a buszok vissza Zakopanéba, így este nyolckor ismét a kempinben voltunk, valamivel kevesebb, mint 14 óra alatt.

Több helyen is említik, hogy igen népszerű ez az útvonal, sokan is voltunk (keddi napon), de ekkor még nem tudtuk, hogy ez a Tátrában nem jelent különösen nagy tömeget. Mondjuk mint a Fogarasban hétvégén a Bâlea-Negoj szakaszon. Kétszer. Szerencsére az egyirányúsított részeken csak kevesek jöttek szembe, az első letérőig (Öt-tavi ház felé) nem is kellett nagyon kerülgetni senkit, ügyesen másztak a lengyelek is. A láncokat túl lazának találtuk, végül arra jutottunk, hogy a lengyel túrakultúra valószínűleg nem kapaszkodni, hanem támaszkodni használja azokat. Erősítsetek meg ebben légyszi.

Csilla felvételén Grimpix ereszkedik.

Azért látszik, h. nem ketten voltunk...

Az Öt-tavi menedékháztól aztán sokan felbóklásztak a gerincre, itt az ösvény is meg volt rogyva rendesen, gondolom a bicebócákat másképp nem lehetett kerülgetni, csak széjjelrúgva a hegyet. A Gránát-csúcsok végére aztán elfogyott a kajánk és a vizünk is, az utolsó szakasz ezért elég hosszúnak tűnt, tűző nap, bátortalan mászók, akikre várni kellett, ekkor kezdtünk el álmodozni mindenféle olcsó üdítőkről. Ez volt a leghosszabb szakasz, és bár azt hittük a vége csak sétálós lesz, hát nem az volt. Végestelen végig fel és le. Na mindegy, egyszercsak vége lett, mondjuk a staminánk ekkor már alig 4/10 volt. A Kereszt-nyeregből lerontva, a völgyben találtunk patakot is. A Murowaniec-háznál meg végre kólát. Nem is előzött meg senki ezután lefelé, pedig aztán vastagon kolbászoltak turisták visszafelé Kuzniceba, akik nem tudom mit kerestek itt, mert a gerincen egyiküket sem láttuk. Itt fogalmazódott meg bennünk, még csírájában, hogy nincs ez jól, aki nem mászik, az inkább üljön otthon, neki is jobb, ha nincs láb alatt a hegyen. Később ebből már ideológiát is gyártottunk. 

A képen ezek a derék lengyel feketeöves apácák nem az utolsó kenetet jöttek feladni a túrázóknak, hanem a II. János Pál által lefektetett szellemi irányt követik. Szerencse, hogy a hegyekben és nem a focizásban találták meg az üdvösséget, mert az azért elég ciki sport. Mindenesetre elég nagy feltűnést keltettek a profán mászkálók körében, pedig az egyik apácának nem volt túl őszinte a mosolya ereszkedés közben. Mondjuk abban a kimonóban én is szentségeltem volna, azt hiszem, pedig nem szokásom. Úgyhogy maximális respekt nekik. 

A Magas-Tátra infó szubjektív értékelése 46/50 (nagyon nehéz), mi teljesen más skálán értékelnénk. Szerintünk jó időben inkább hosszú, mint nehéz, elképzelni nem tudom mitől világharmadik nehézségben (mellesleg egyetlen olyan listát sem találtam a neten, amiben akár az első 25-ben benne lett volna). Egy ilyent pár óráig nagyon élvez az ember, de 6 órában kicsit már uncsi, az utolsó szakasz semmi újat nem mutat már, ha titeket nem gyötör a becsvágy, simán kihagyható, a visszatérő út is sokkal rövidebb úgy. Nekünk persze egyben kellett, úgy az igazi. A visszavonulási útvonalak mondjuk nem túl sűrűek, ez szívás lehet rossz időben, de hát pl. a Királykőben sincs több menekülőút. Na jó, a Sason még menedékkunyhók sincsenek. Szóval egy villámlós idő itt megfingatna rendesen. Aztán valamitől csak meghaltak több mint százan száz év alatt rajta. A helikoptert pont aznap is hallottuk egy völggyel arrébb burrogtatni. Vannak izomból kapaszkodós részek is, volt némi izomláz másnap alkarban és hátban, pedig kigyúrva érkeztünk, mint Popeye, de ha mondjuk ferráta lenne, alig pár helyen kapná meg a C besorolást, a D-t meg szinte sehol, de mégiscsak 4 kilométer. Többnyire egy jó kis +B-s útvonal, amit csak a sok kolléga, meg az időjárás komplikálhat.

Most szorozzátok rá ezt a tömeget 4 kilométerre. Na ennyien voltunk. Hétköznap!

A leírások senkit se rémítsenek meg, azért túloznak, hogy a saját képességeiket felértékeljék ezáltal azok előtt, akik nem jártak ott..

- Ja, te meg azért kicsinyled le, mert így mindenki fölé kerekedhetsz. - jegyezte meg epésen Grimpix.
Lehet, de mindenesetre, aki látott már hegyet, mászott már drótos, láncos, kitett szakaszokat, annak nem okoz meglepetést a Sas sem. Olyasmi, mint nálunk a Custura Sărăţii, vagy a Trei Paşi de la Moarte, vagy az Ördög-öve, csak felszorozva, nagyobb szintkülönbségekkel, kitettebb és hosszabb, viszont pöpecül kivasalva. Vigyetek sok vizet, ne járjatok úgy mint mi, hogy megutáljátok a végére és persze ne felejtsétek el reggel lenyomni a torkotokon a banánt ;) És figyeljétek az időjárás jelentést előtte, mert ha ott kap a vihar, akkor bizony nektek szappan. Én szóltam.

Itt sokkal szebb képeket találtok, mi idegenben inkább a gyorsaságot választottuk, nem a jó kompozíciót.

A szlovák és a lengyel Tátra

Grimpix gúnyosan méregette ahogyan csomagolok. 

- Aztán szlovákul tudsz e? Például, ha megkérdik, hogy szép országuk van e, akkor arra mit válaszolsz hallám?

- Nem tudom - mondtam - mit? Kicsit monyolt a google translattel, aztán azt mondta:

- Kurva svoju matku... azt!

Szerencsére nem kérdeztek semmi ilyesmit a szlovákok. Mert akikkel beszélgettünk, mind egy szálig jóravaló hegyi emberek voltak. Segítőkészek és rendesek.

Na ez volt az a kirándulás, amikor eldöntöttük, hogy kultúrát csakis tejtermékben fogyasztunk, pl. joghurtban, vagy kefirben. Nincs több várlátogatás, meg múzeumok, vagy templomok, úgyis mind egyforma, s különben sem vagyunk sznobok, csak prolik (értelmiségi aszcendenssel), s a múltkor is a szájtátás miatt hagytam el a fényképezőgépemet. Szlovákia különben sem fészkelte be magát túl mélyre a szívembe, a TANAP szigorúsága, a nyelvi nehézségek, az állandó jeges eső, mind nem segítették ebben.

Szlovákia nagyon messze van autóval. Szerencsére a rádió tudományt is sugárzott, így tudtuk meg közben, hogy a tudósok már létrehozták az első kimérát, a disznóembert. Tudtam, hogy a Southpark orákulum, már csak egy kurta lépés és kész a medvedisznóember, ami olyasmi lehet, mint a kutyámajom.

Ez a poszt gyakorlatilag csak egy összegzése a következő bejegyzéseknek, némi hasznos információval. Aki a Tátrába igyekszik ki ne hagyja a Magas-tátra infó oldalt.
Volt még sok más érdekes oldal is, itt pl. egy kedvenc komment arra tanít, hogy reggel túra előtt: "minimum egy banánt nyomjunk le a torkunkon" majd arra biztat, hogy győződjünk meg, a hölgyek is lenyomták e, mert hanem maradhatnak otthon. Én elég vizuális típus vagyok, meg dokumentum filmeken is láttam, hogy kell csinálni, de mégsem sikerült. Ki gondolta, hogy ilyen kemény az élet a Tátrában.

Nagyon kevés a jelzett turistaút, azok viszont a mi ízlésünknek túlságosan is ki vannak építve Szlovák és Lengyel oldalon egyaránt. Mondjuk azért örültünk neki, mert jobban lehet haladni, de gyanítom, hogy ennek is köszönhető az a rengeteg ember, akik egyfelől hordják oda a sok pénzt, másfelől meg küzdeni kell ellenük mindenféle szabályozással, hogy szanaszéjjel ne rúgják a hegyet. Mindenesetre embertelen egy meló ekkora köveket lapjára fektetni sokszor 2000 méter fölött is. Egy ilyen csapatot mi is láttunk dolgozni a Tengerszem-csúcs alatti nyeregben. Sajnos akkora volt a forgalom, hogy nem időzhettünk, de biztos tanulhattunk volna nyelvi cifraságokat, ahogy a mázsás kövekkel birkóztak. Lánc meg kapocs annyi van ebben a hegyben, mint nálunk a teljes Kárpátokban, sokszor indokolatlanul is. A jelzéseik karbantartottak, ritkásak, nem mint nálunk, csak az elágazások környékén sűrűsödnek. Ha normakövető vagy és nem lófrálsz szanaszét, nem tudsz eltévedni.

Úgy tűnik kétféle turistára számítanak a szlovákok. Ottalvósokra, akik írtó gazdagok és hónapokkal előre le tudják foglalni a menedékházakat, és a napközisekre. Sátorozásra még csak gondolni sem szabad, menedékkunyhók egyáltalán nincsenek. Ez gondot okozhat hirtelen rossz idő esetén. Viszont az időjárás előrejelzésük toppon volt nagyon. A napközis rendszerrel viszont minden jelentős csúcs elérhető, tekintve, hogy alig párat engednek mászni a szlovákok. A kempingek is kívül esnek a TANAP szigorított zónáján, a szlovák oldalon kellemesebb volt, bár az ingyen wifi itt is csak a recepción működik, telefont meg csak a konyhán lehet tölteni, ha ott mered hagyni.

A parkolás drága, napjára 6 euró, viszont Popradtól vonaton teljesen megközelíthető a hegy. Sajnos a kempingnél nem volt állomás, ezért a jegyárakat sem tudjuk. Buszokat nem láttunk. És láttunk kerékbilincses autót is. Egyedül a Lomnici felvonónál találtunk ingyenes parkolót, mondjuk a felvonóárak többszörösei a hazaiaknak.

Egyszerű turisták a két legnagyobb csúcsot (és sok mást) csak vezetővel mászhatják meg, bünti van érte, illetve nincsenek jelzések, emiatt elsőre nehéz lehet követni a trasszékat. Illetve a Lomnicot felvonóval is el lehet érni, de ez majdnem feleannyiba kerül, mint egy vezető, viszont hetekkel előre foglalni kell.

Az Osmand is jó volt nagyon, de tervezéshez sokat segített a Tatra trails app. A falakban, Gerlach, vagy Lomnic esetén sajnos semennyire sem követhető a GPS. Kőemberek vannak, de ritkán, a jól kitaposott részeket teljesen vad sziklás részek tarkítják, ahol nincs folytonos lánc, ott köd esetén lehet oltári nagy szívás is a kaland vége. Viszont van profi helikopteres mentésük, bár kérdéses, hogy ez ködben mire jó. Még nagyon tetszett ez a tervező, töltöttünk le mások által tervezett útvonalakat, de sajátot nem sikerült létrehozni. Nyomtatott térképnek viszont elsőosztályú volt így is. Ez a Szlovák Paradicsomra is jó.

Míg a lengyel oldalon a Tátrában túrázó lovakat sajnálják az aktivisták, addig a szlovák oldalon európában egyedülállóan, több házban is sherpákat foglalkoztatnak. Elsőre nekem is kiszaladt a számon, hogy nincs itt kérem semmi látnivaló, nálunk is jó nagy szamarakkal hordatják fel a cuccokat, itt sincs ez másként, de aztán látva a hatalmas tömegeket odafönt, olvasva a beszámolókat, hogy mennyivel egyszerűbb papír euróval mászni, mint sörösdobozokkal, meg látva a sherpák elsötétült arcát, ahogy a lábalattlankodó turistákat kerülgetik felfele hatalmas poggyászukkal, hiába nyilatkoznak másként a sherpák, hiába olyan munka ez, ami a lelket csiszolja, hiába költészet minden szavuk, amivel kognitív disszonanciájukat kezelgetik, hiába van versenyük (a sherpa-rally), múzeumuk, azért párszor kinyílott a zsebemben a balos bicska.

Tudom, nem illik kívülről megítélni egy kultúrát, de azért egyetlen ilyen házban sem vásároltunk semmit. Ezek az emberek alkalmazottak, naponta teszik meg az utat, 20-25 kilós hátizsákjukkal. Sokszor télen is. Pl. a sherpa rallyt egy lavinabalesetet szenvedett sherpa emlékére rendezik. Na mindegy, Szibériában követ törni biztos rosszabb meló.
Egy másik érdekesség, az önként vállalt sherpaság, ennek a kultúrának egy mellékhajtása. A Popradi-tó elágazásánál mindig vannak kikészítve cuccok, amiket fel lehet cipelni a Tengerszem házhoz. Most pont gázpalackok. 10-13 kilósak, amiket bárki felvihet, amiért teát kapnak jutalmul. Nem hinném, ha nem látnám, hogy bizony ezeket is felviszik néhányan. Becsvágyból. Mi másból. Grimpix is volt fiatal, lett volna idő, amikor megteszi. De hát itt hétköznap is ezerszám járnak turisták, mindig akad egy-kettő aki annyira kívánja azt az ingyen teát. Erről a Retyezátbeli Encián ház jut eszembe, ahol télen, még az erdőhatár alatt mindig volt összevágott fa, amit fel lehetett vinni a házhoz. De nem volt kötelező, csak a bennfentesek tudták mire való, illetve 4-5 kilóról beszélünk, és alig 1-2 kilométerről.

A Szlovák Paradicsomról is lesz szó a továbbiakban, ami sajnos csalódás volt számunkra. Ne higgyetek az utazási hirdetések mézesmázas szavainak, sajnos túl magasra emelték az elvárásainkat. Jó kis hely, de nálunk is találni ilyet. Pl a Hét-létra, vagy Stan-völgye, a Száraz-völgy, hogy csak saját írásaimat reklámozzam. Szóval a szlovák paradicsom valami olyasmi, mint a magyar narancs. 

Ţigăile-csúcs - Újra felfedezhetedé Amerikát?

Ez a kérdés. Ha egy kő alatt laknál, vagy barlangban, nem hallottál volna Woodstockról, mohikánokról meg a kokakóláról, és egyszer véletlenül átúsznád az Atlanti-óceánt, akkor az mennyire lenne Amerika felfedezése? Más példát mondok. Valamikor még ezerkilencszáz-valahányban, Lacival az Almási-barlangban azt vettük észre, hogy egy rés húzza a gyújtó lángját. Most ne firtassuk, hogy milyen ember az, aki egy barlangban rágyújt, fiatalok voltunk, kellett a nikotin, akkor még Grimpix se volt éppen annyira zöld. Nos húzott az üreg, s azt mindenki tudja, hogy akkor ott valami van. Kúszás-mászás kezdődött, többcentis, fekete-farú ocsmány pókok őrizték a szűk járatok száját, szinte az orrunkat piszkálhatták volna fényes fekete lábaikkal, ahogy arccal előre egyre beljebb hatoltunk. És hátrahagytuk cuccaink egy részét és elkapott a felfedezés láza és csak haladtunk, és egyszer csak ott álltunk megdicsőülve egy Új Kijárat torkában, nem messze a Farkas-ösvénytől. Gyakorlatilag felfedeztünk egy újabb járatot a Nagy-Barlangból. Két évvel később került a kezembe Dénes István Székelyföldi barlangvilág könyve, amiben a térképmelléklet bizony tartalmazta ezt a járatot is. Attól, hogy valamit már előttünk felfedeztek, kevesebb az újra felfedezés élménye?

Így volt ez a hétvégén a Ţigăile-csúccsal is a Csukásban. Évekig fel se merült, hogy meg kellene mászni, hiszen csak egy ormocska a Csukás-csúcs alatt. Ott megy el mellette az ösvény, arccal a csúcs felé, ki figyeli, hogy van e járat a susnyásban ezekhez a buckákhoz. Pedig a Csukás hegy arculatát a Ţigăile határozza meg, ez a cukorsüveg kompozíció adja az egész táj mese-jellegét. Sokkal több, mint konglomerátum, olyasmi ez, mint az ónöntés. Egy gyönyörű projekciós felület az emberi lélek számára. Mese-hegy ez, nincs mit köntörfalazni, ilyen a valóságban nincs is.

És mivel volt még ráérő három óránk, nekiálltunk felfedezőset játszani. A nyugati oldal egyértelműen mászhatatlan számunkra, ezért délkeletről indítottunk egy csapáson, melyről reméltük, hogy oda visz. Így fedeztünk fel egy az ösvénnyel párhuzamos, de sokkal szebb és kitettebb jelzetlen övet. Erről próbáltunk meg minden árkon kimászni, mert alulról nem látszik melyik kőtüske aljában is vagyunk, de sajnos sorra fel is kellett adjuk. Mikor az utolsóról, északi irányból, is lemondtunk, bánatunkban úgy döntöttünk, kikapaszkodunk egy kis füves nyeregbe, legalább onnan átnézünk a csúcsra.
Na ezt tanítják a keletiek. Elengedni egy Nagy Akarást, és elnyerni érte a Jutalmat. A kis füves nyereg pontosan a csúcsra vitt ki. Persze fentről aztán kiderült, hogy bár kitaposott ösvény nincs, de alig egy huncut kőhajításra vagyunk a trasszétól. De ez a katarzist már nem csorbította. Akkor és ott, újra felfedeztük a Ţigăile csúcsot, hiába járt már ott a Fehér Ember és öntött betonba a tetején egy kis táblácskát, szűz föld volt az, na, ha mondom, mert ugyanúgy megdolgoztunk érte és ugyanúgy megéltük a reményt és a kudarcot érte, mint a legelső, aki oda kimászott.