Tatahalál* A tatabányai via ferráták

A tatabányai via ferrátákra kétszer kaptuk fel a fejünket. Először, amikor meghallottuk, hogy léteznek, hiszen a ferrátázás mégiscsak hegyi tevékenység. Tatabányán is van hegy, pont kábé a bokánkig ér. A Kő-hegy lenne a magyar Eiger? Nálunk ekkora a ribizli. (Nyugalom, a hargitai ferrátánál is hasonlókat írtunk, csak akkor még nem volt a stílusunk ph értéke ennyire alacsony).

Nem gyakran van alkalmam kultúrsokkhoz, most úgy adódott, hogy a plázaélmény (Burgerking, Decathon) mellé az is járt. A kempingben. Nem is az volt a furcsa, hogy a románok biztos megették az összes budipapírt (pontatlan idézet), holott köztudottan mi kizárólag a keresztúri virsliben vagyunk hajlandóak, csakis  piros budipapírt fogyasztani (állítólag attól van olyan szép egészséges színe és rostossága - ezt én is csak szekondhend hallottam),  nem is a csudálkozás, hogy szentisten, hát mi is tudunk magyarul... Ez szórakoztatott. De, hogy a teltházas kempingben egyedül voltunk turisták, az kicsit mellbe vágott. Régen gyakran keveredtem félperifériára szorult emberekkel, de idővel annyira süket és vak középosztállyá váltunk, hogy az borzasztó.  A kemping amúgy rendben volt, mint minden magyarországi kemping általában.

Mivel Szlovéniában nem sikerült egyetlen rendes ferrátát sem kipróbálni, itt meg E! nehézségűt is kínáltak, hát természetes volt, hogy kihívásnak tekintettük. Kétféle kimenetelt vizionáltunk, azt, hogy egy unalmas C-alá túrát kapunk felértékelve, vagy, hogy szégyenszemre a tatai mikro-szirtekről kell lementsenek minket, s még a tatai tévé is bemondja majd, hogy a két balfasz román nem bírja a hegyvidéket.

Az E besorolású (legdurvább) ferrátát Tolnay Katáról nevezték el. A hurrikánokat is kizárólag nőkről nevezték el még a genderkedés előtt, ami logikus, hiszen a hurrikán is forró és nedves, mikor jön, és viszi a házat meg a kocsit, mikor megy. A genderkurzus azóta persze elmagyarázta, hogy egy férfi-hurrikán is lehet meleg mikor jön.  Férfinevet nem is adhattak volna, mert bár a ferráta kemény, de semmiképpen sem hosszú. Amúgy kakukktojás a Kata-ferráta, mert a többi ferráta mind honfoglalós neveket kapott. Gondolom a Hét vezér ferrátát nem kell név szerint bemutatni. Hapci, Tudor, meg társai, hiszen tudjátok. Volt még Turul, meg Öt vezér, az összes útvonal keresztül-kasul keresztezte egymást, ami nem csoda, hiszen egy zsebkendőnyi falról van szó, de azért jól el lehetett igazodni.
Mi a Panoráma-úton felmentünk a parkolóba, ahonnan a madárkirály mellől, jól követhető jelzésen, egy lépcsőn ereszkedtünk le a beszállóhelyekig. Így csináljátok, helyieket nem kell megkérdezni, nekünk is mindenféle más útvonalat ajánlgattak. Végül a józan észre hallgatva, előbb a Hét-vezért próbáltuk ki (a készítők helyenként C, máshol D besorolást emlegetnek), lássuk mennyire lehet komolyan venni a tatai besorolást. 

Na ekkor kaptuk fel másodszor a fejünket, ugyanis egyből heves bazdmegeléssel indítottunk, ami minden kétséget kizárólag, valódi D szakaszt jelent nálunk. Cumi volt, de ezt az utalást csak azok fogják érteni, akik mászták a Hét-vezért, mert oktopusz nem vagyok és nem volt mivel lefotózni a mászó kollégák humorát. A durva felütés után már nem volt annyira bicepszes a dolog, szépen vezetett útvonalat kaptunk, persze a terep adottságaihoz mérten, pl. volt vietnámi híd is pár méterrel az ösvény fölött. 

Na ezek után jött volna még a Turul, mint köztes nehézségű út, és legvégül a Kata, de mivel alkarból már feltűnően kipopeyesedtem, inkább egyből a Katára mentünk, lesz ami lesz. Nem vicc, a Kata ferrátát felugrással kell kezdeni. Tuttira nehezebb volt mint D, ugyanis sima ferrátás módon nem tudtam volna rajta végigmenni. Szerencsére volt kéznél két sling (a mi ipszilonunkon nincsen fix karabiner), egyiket párszor létrának használva, a másikat meg a vízszintes traverzeknél fixen bekötve, gyakorlatilag mesterséges mászással sikerült abszolválni az amúgy rövidke utat. Nem is attól féltem, hogy le kell szedjenek, há' maximum leugrok az ösvényre, ha nem bírom folytatni, hanem, hogyha kiesek, az ipszilonomat dobhatom ki (felszakadós van). Szóval nagyon keménynek tűnt, viszont youtubon a kollégák elég lazán másszák, úgy látszik nekünk nincs túl sok tehetségünk a dologhoz. Egy ilyen út 2-3 ezer méteres magasságban már túl lenne a képességeinken. Tehát a Dolomitokban nem tervezünk E ferrátákat mászni. 

Összességében a tatai utak besorolása reális (és ez nagy szó, amikor mindenki kozmetikázza a besorolásokat), a terep jellegéből adódóan rövid karszaggató szakaszok után könnyebb traverzelések következnek, nem árt egy fix bekötő pont, hogy pihenni lehessen. Ha a Hét vezéren, illetve a Katán megvolt az első pár méter, utána már nem lesz gond. Kitettségről itt nem beszélhetünk, ez egy törpeszikla, szinte boulderezésről van szó, s bár nem tudom mekkorát nyílik egy Y eséskor, de tutti több helyen koppannánk vele az ösvényen. Kalandparknak viszont jól meg van csinálva, kellemesen csalódtunk. Ezzel a kultúrával pl. a Fogarasban csodákat lehetne tenni. Nem a tataiak hibája, hogy a hegy nem jött el. Azt még dédnagyapáink kúrták el. Miért is? Császárért? Hazáért?