2025/04/23

Tesla első kísérletek

A kínaiak sajnálják tőlünk a szikrát. Legalábbis kis pénz, kis teszla, kis szikra. A kis modul felgyújtja ugyan a mellé adott a glimmet, meg a CFL-t, de látták a kínaiak is, hogy vállalhatatlan, hogy egy hangyafasznyi szikra sem áll ki a tekercs végéből. Ezért tojtak a tekercs közepére egy ledet, hogy legalább az világítson, ha már a villám nem fog.


Ennek ez a rajza, ha bízhatunk az internetben, a következő. 

Forrás

De a nagyobb, zenélős teszla sem jobb semmivel. Ugyanúgy nem szikrázik, csak ráadásul még a zenét sem zsünnyögi el.


A CFL-et ímmel-ámmal felgyújtja és a kizizegett zene is fogható FM frekvencián a lakásban, ha nagyon megkeresem (de élvezhetetlenül), csak azért ez elég kiábrándító. Pár évvel ezelőtt még olyan modult árultak, ami szikrázott is és zenélt is (ha annyira közel tetted a füledet, hogy már pörkölgette a szikra). És még azzal voltunk elégedettlenek, mert nem tudtuk, hogy azt is meg lehetne becsülni. Az így néz ki és számtalan kísérletünk alanya volt:


Mindkettő BD243-as, de a FETje az valami totál más,  mint amit a zöld áramköri lapkára nyomtattak. 80NF07 van nyomtatva, de P75NF75 volt a csomagban. Az alábbit kerüljétek el mindenképpen, erre 80NF70 van nyomtatva és P80NF70 is van a csomagban, (pedig egészen igényes darabnak tűnik).



103-as kondit tettek a csomagba a 105-ös helyett, de olyan rajzokat is láttunk, ahol a +/- közé egyáltalán nem tettek semmiféle kondenzátort, elvileg  a tápot hivatott stabilizálni. Ebben a videóban (1:30 körül) azonban beszámolnak arról, hogy a kondenzátor szerepe túlmutat a táp stabilizálásán. Érdemes megnézni.

Mindenesetre, Ecopityu asztali bikatekercseit is BD243 hajtja, és 20V környékén egészen bámulatos szikrákat szór. Szóval vagy a kínaiak akarják túlhajtani az egyszeres primer tekercsükkel a csóró 300 menetes szekunderüket (érdemes lenne játszani a primer tekercsszámmal) vagy én nem tudom, de sokkal többre képes az a tranzisztor, mint amit ezek a modulok kisajtolnak belőle.

De amúgy is tervben volt, hogy ebben az életben nekünk is kell működő tekercset csinálni. Akármilyen tesla-tekercset elég könnyű előállítani, csak meg kell nézni jó sok videót, viszont jó tesla-tekercset meg pont, hogy nagyon nehéz. Nem is vállalkozunk rá. Szóval számunkra a skin-hatás, indukció, rezonancia, szórt kapacitás és még sok minden más, nem is létezik. Sőt a teszla-kalkulátort úgy csuktuk be, hogy nem is értettük milyen adatokat kér tőlünk. 

Szóval tekercselünk. Aztán meglátjuk mi lesz.


A mi egyik, D-vitaminos pezsgőtabis dobozra csavarintott tekercsünk kb. 130milliméter, 29mm átmérőjű, kb. 0,2-0,3mm dróttal (sublerrel), ez azt jelentené, hogy 650 menetünk van, de mikroszkóppal 3milliméteren 11 menetet számoltunk, tehát inkább csak 476 menetről beszélünk. Én meg nem számolom az egészet, az kurvaélet, de van néhány módszer arra, hogy ellenőrizzük. Az induktor-mérőnk sajnos mindent mért: 67,7-137,8 ohm között, illetve stabilan 1,0mH-t mutat (már amikor nem téveszti össze egy kondenzátorral). A multiméter viszont stabilan, minden mérésnél 15,5ohm körül mér. Ebben azért jobban bízunk. Egyetlen ilyen menet kb. 91mm, ez 476-szor nagyjából 43 méter. Az ellenállás-kalkulátor szerint 0,25mm vastag dróttal 14,9 ohmnak kellene lennie. Kész, elfogadjuk. A másik műszer le van szarva, ekkora menetszámnál ilyen átmérővel 1,3 uH-t kellene mérnünk, hogy reálisnak tűnjön.

A másik, csípőspaprikás palackunk, szélesebb, 6,6cm átmérőjű, ugyanebből a drótból (0,25mm), 107mm hosszan tekercselve (azért pont ennyi, mert itt fogyott el a drótunk), egy menet 20,7cm, 392 menettel ez olyan 81 méter. Na és mit mond az ellenállás kalkulátor? 28,2 ohm. A mérésünk meg 28,3 ohm. Ez akkor megvolna.
Több neten talált rajzot megpróbáltunk, már amihez volt alkatrészünk is, ez volt az első. amelyik működött is, ráadásul nagyobb szikrát adott, mint a régi kínai teslám. (Ugye az újabbaknál könnyű volt nagyobb szikrát produkálni.) Hűtőborda nélkül sem melegedett túlságosan, de persze, csak egy-egy fotó erejéig járattuk. Szóval TIP41C-vel dolgozunk, mert ez van kéznél.



Mindkét tekercsünnkel nagyjából ugyanazt hozta. Sőt a kínai modul tekercséből is képes volt szikrát csinálni.


Tehát nem a kínaiak tekercsével van a baj, hanem a meghajtójukkal. Viszont csodák csodája, a mi tekercsünkből is kipréselt némi szikrát a modul. A képen nem látszik, de az bizony szikra a drót végén. Csak hangot azért nem zsünnyögött továbbra sem rádióhullámra.


Viszont eközben felfedeztük a teszla-távírót. 


A lejátszott podcastet ugyan nem tudtuk fogni FM-rádióval, de ha matattuk az érintőképernyőt, az  simán modulálta a zúgást. Gyakorlatilag le lehet tapogatni a képernyőn egy táviratot, amit aztán az FM sávon fel és alá, hosszan lehet fogni. 


A neten sok hasonló rajzot találtunk, néhányban led is volt, fordítva bekötve a tranzisztor bázisára. Például Walter teszlájában:

Forrás

A rajzból valami olyasmi derül ki, hogy amint a tranzisztor vezetni kezd, áram folyik a primer tekercsen, amitől áram indukálódik a szekunderben, ami a tranzisztor bázisára kötve, zárja azt. Ettől megszűnik a gátlás a bázison, újra vezet a tranzisztor. És ez zajlik kurva gyorsan oszcillálva. A feketeövesek ki tudják számolni a rezonanciafrekvenciát is. Vagy mérni. Mi egyikhez se vagyunk méltók.  

Mellesleg Walter 6-10 centi átmérőjű tekercset készített, nem is lett olyan bika-szikrája, mint nekünk. Na jó, nekünk a menetszám is több volt a szekunderen, és a primerre meg csak egy menetet raktunk. Illetve, mi azért küldtük rendesen 18-19 volttal.

Ecopityu teslájában szintén ugyanígy van: 


Hogy a Led mi célt szolgál, arról ebben a videóban beszél (5 perc környékétől), gyakorlatilag azért van bekötve fordítva, hogy csak akkor világítson, amikor a szekunder tekercsből negatívabb feszültséget kap, mint a föld, és valamennyire védi is ezzel a tranzisztor bázisát (?). Nekünk is működött, a szikrából nem vett le észrevehetően, viszont sokkal jobban nézett ki tőle. Ahogy a tápot növeltük erősebben is világított, fene tudja, a 10k ellenállás mennyire védi az ilyen Ledet, ha például 20 voltot kap (mondjuk a tápunk is csak 1200mA leadására vállalkozik)



És kipróbáltuk ugyanezt a rajzot a D880-Y tranzisztorral is, aminek szereencsére a lábkiosztásai is megegyeztek. Szerintem még nagyobb szikrát csinált, a CFL-et is jobban felgyújtotta, ugyanakkor nagyon hamar elfüstölt hűtőborda nélkül (18 V környékén etetve). Hőpasztázni kellene és lehet, hogy még egy ventilátor sem ártana, vagy szaggatni kellene (pedig vannak a neten, akik sokkal jobban is küldik 20+ volton).


Mivel így is sok mindent sok mindennel összekötöttünk, vegyes eredménnyel, felmerült, hogy egy bevált kört érdemes lenne tüzetesebben is megvizsgálni, hátha a primer tekercsszám növelésével is lehetne jobb eredményt elérni. Nem kizárt, hogy egyszer erre is visszatérünk. 

A neten a 2N2222 alapú meghajtók is reprezentálva vannak. Láttunk olyat is, ahol a műanyag tokozással is elzötyögött (2N2222 és 2N3904 is), nyilván nem széthajtva, csak 2,7 bébivolton). A fickó aztán érdekes felfedezéseket is tesz, elhagyja az ellenállást, és szikrával indítja a mini-tekercset. Érdemes megnézni.

De nekünk egyből bakelit szaga lett a műanyag tranzisztornak. Még mielőtt egy CFL égőt mellé tolhattunk volna. 

Forrás

Mondjuk ebből a tranzisztorból elvileg van fém tokozás is. 9 voltot csak olyannal próbálnék ki. Már ha lenne. Ez is műanyag tokozású cucc, szikrát ez sem ad, de a CFL-et azért felgyújtja. Ha visszagondolunk a bejegyzés elejére, a kis kínai modul hűtőbordával se képes többre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése