2019. febr. 13.

Mindenki olyan zenét hallgat, amilyent megért - publicisztika bosszúból, amiért az edzőtermek zenéje megcsapott!

Az megvan, amikor felszállsz a buszra, a sofőr beindítja a motort, amire megszólal a kazettofon is, amibe tizenkét éve beleszorult a szalag és akkor már tudod, hogy neked Budapestig Bunyós Pityut, meg MC Hawer és a Teknőt kell hallgatnod legalább 90 decibelen?

Vagy jártál már úgy, hogy megállt a közeledben egy fekete BMW, esetleg Audi és a hang kivágta az ajtókat? Fordult már elő, hogy ilyenkor Pink Floyd, vagy Red Hot Chilli Peppers üvöltött ki a mélynyomóból?? Esetleg Janis Joplin? Na, ugye?

Innen induljunk most el.  Jólvan, már kezdem is érezni, ahogy megy föl a cukrom. Egy-két-háTe milyen zenét hallgatsz? 

Erre az a válaszod, hogy ó te aztán mindenfélét, s nem szakad le az ég, mert el is hiszed, hiszen mindenfélét hallgatsz, ami az eurovízión, megasztárgyárban, esetleg valami kereskedelmi rádiócsatornán eléd kerül. Öntudatos vagy, nem szűk látókörű. Te aztán nem eltartott kisujjal ragadod meg az akkordokat s nem fintorogsz a szinkópától.  Napi szinten hallgatsz Count Basie darabokat, aztán például Igorrrt, esetleg a Muzsikást, lazán kapcsolódva Ripoff Raskolnikovot. De Django Reinhardt is becsúszik Hound Dog Tylor mellé. Toy dolls, tök alap, mi? A mindenfélében ezek is benne vannak. És annyira sok más mindenféle, hogy én fel se tudom sorolni. De jó, hogy te mindet bírod.

Vagy te az a másik vagy, és azt válaszolod, hogy mindegy, csak valami zörögjön, és azt hiszed büszkén felvállaltad, neked aztán nincs semmiféle zenei elvárásod. De ez sem igaz, mert ha mindegy, pusztán a nagy számok törvénye alapján is néha hallgatnod kellene valami jót. Mondjuk ha  Bob Marleyt nem is, de Bob McFerrint mikor tettél be magadnak utoljára? Német zene? Nyugi, nem egyfeszt a Rammstein, de mondjuk Seed? Vagy csak úgy általában klasszikusok? Jó, tudom, ma már Avicii is klasszikus, mint Jimmy a király, de nem rájuk értettem, Pl. Gershwint, Rimskij, Brahms, Dvorak slágerei? Ezeket bírod? Aszta! Na, ki gondolta volna, hogy még ismered is? Gyerekszoba helyett volt otthon legalább CartoonNetworks. Tudtad, hogy már a Rage és a Pistols is klasszikus?  Nem, ne kérdezd meg, mi az a Pistols, nekem kínos. Hogy én se tudok egy David Guettat se dúdolni? Szerintem az nem ugyanaz!

Tehát neked nem nincs ízlésed, ergo bármit meghallgatsz, ami szembe jön, hanem neked kifejezetten rossz ízlésed van, és kerülöd a jó muzsikát, mint ördög a tömjénfüstöt
Amivel semmi baj nincs, amíg otthon a négy fal között csinálod. Pont addig a magánügyed. Vagy a fülesedbe. Amit már tíz lejért lehet kapni. Arra amit te hallgatsz, az pont megfelel. És persze addig sem baj ez, amíg a rossz ízlésed nem lesz kötelező. 
De sajnos, ha te egy rádiós DJ vagy, vagy egy intézmény vezetője, legyen az korcsolyapálya, konditerem, uszoda,  buszsofőr vagy, taxisofőr, istenverte önjelölt zenebohóc emszí, akármi hasonló vagy, akkor bizony a zenéd megerőszakolja azt, aki ennek nem örül.
És mi ez a hangerő fétis? Önbizalmat ad? A despacito nagyon hangosan már egy legitim kultúrtermék? Tudod pont ez a hasonlóság abban, ha primitív, illetve ha halott vagy. Te nem veszed észre, viszont körülötted mindenki szenved
És ti vagytok azok is, akik megkérdezik, miért nem mentem cégbuliba, lagziba, hiszen olyan jó zene volt. És ha megkérdezem, aszta! végre! milyen? akkor azt válaszoljátok, hogy mindenféle. Ó, de jó, volt Die Antwoord, meg Prodigy is?  És amikor sokat ittatok, volt The Ramones, meg The Clash? Szuper!  Mi? Ja, azok éppen nem voltak? Értem. De volt metál is meg népzene? Ja, hogy Hooligans és NOX dalok voltak ezek. És volt nyolc óra munka és most múlik pontosan? Ezek csak arra jó példák, hogy lesz normális dalból ciki, pusztán attól, hogy te is azt hallgatod. Azt mondod, ezeken akarsz felmászni az én elitista világomba? Csak lerántod magadhoz a dalokat és összeproliskodod. S csodálkozol, hogy legközelebb is szkippelem a bulikádat.

Pedig te műveled a zenekultúrát. Imádod például a zongorát, Havasira jársz (Tavitian helyett). A hegedű hangja a kedvenced, Princesszre és Mágára bulizol (Ghymes vagy Lajkó helyett). Neked Péter Szabó Szilvi van Palya Bea helyett. Hogy zsibbadjon el a kezem, amiért egy mondatba írtam ezeket a neveket.


Persze, ha sokkal fiatalabb vagy, mondhatod, azért van ez, mert én már öreg vagyok és most eljátszom dédapámat, aki annak idején az én visító generációm zenéjétől kapott sikítófrászt, és azért megy így ez a Szamszára, mert ez ilyen generációs izé. De én az apám fiatalkorának a vinnyogó zenéit is hallgatom, a nagyapám screamerjeiről nem is beszélve,  De az az igazság, hogy nagyon sok kortárs és fiatal tehetség van a youtubon, akik jó zenét csinálnak. És nem őket gyalázom. És régen is nagyon sok volt a kulturális nyesedék. Az én nagyapám konkrétan galambszívet örökölt az ő jó anyjától, meg nótás kedvet az ő apjától, nehogy már pálcát törjön, mondjuk Hendrix játéka fölött. Hát hol élünk? Baszki! S én érezzem őslénynek magam? 

Azt mondod, az én kedvenceimre nem is lehet bulizni? Lehet, hogy te nem tudsz sasszézni az Aurevoir vagy a Firkin, zenéjére, de ez a te bajod. Ja, hogy a rock and roll nem egy tánc? És azt már hallottad legalább, hogy a pogó sem egy tánc? És a ska? És Bregovicra, vagy csángó bugira ugrabugrálni micsoda? Feltűnt, hogy nem említettem a mulatóst, mint kedvenc bulizenéidet? Grimpixnek barátai a muzsika tv műsorát kifejezetten csak lemútolva nézik, általában ittasan, és az előadó pantomim koreográfiájából simán kitalálják, melyik nóta szól éppen. Igen, tudom, nem tudunk élni, az elefántcsonttorony olyan kietlen hely.

Jó'van, akkor mi neked a jó zene? kérdezed, mit tegyünk, hogy megfeleljen (a sznob ízlésednek - teszed hozzá magadban)? Rokkot? Lekarmolom magam! Ilyenkor jövök rá, hogy veled fölösleges zenéről beszélgetni. Nem a stílus, hanem, hogy süket vagy a zenéhez, az a baj. Nem kell zenésznek lenni a zenefogyasztáshoz, de mondjuk nem ártana a zenésznek megtanulni legalább egy-két hangszeren pötyögni. Bármilyen banális hangszeren, hogy legalább azt érezd, mi a különbség a hangok és a zene között, mert, hogy hangzavar helyett képzavart okozzak, egy hályogkovács vagy, aki rozsdás kalapáccsal püföli mások fülében az üllőt.

Ha picit kellemetlenül kezded érezni magad, előhúzhatod még azt az érvet, hogy hát ízlésről vitatkozni, ugye vagy jót, vagy semmit, de ezt még az ókorban mondták, amikor nem kellett két drop the bass között a tanyasi Skrillexet, a suttyó Bárányt hallgatniuk, amint belebéget valami cringe baromságot. És azért én meghallgatnám mit tudsz felhozni mentségül a proli gyerekkort leszámítva, amikor naponta a segged alatt van a youtube, spotify. Persze a youtube algoritmusa szerint már rajtad van ki vagy, neked kell tudatnod vele, hogy szintet szeretnél lépni.




Azt mondod, hogy az én kedvenceimre nem lehet edzeni egy edzőteremben. Arra kifejezetten a motivációs mixek a megfelelőek, amik szerintem maximum az ántiisten mennyegzőjén lehetnének a talpalávaló. Nekem te ne dumálj, az optimális bpm-ről, mikor egy konditeremben 10 ember százféle bpm-en pörög, van aki kardiózik, van aki csak lenyújtana, vagy csendben lenyugodna az öltözőben. BPM, baszki, mikor egyetlen 10 ismétléses guggoló sorozatnál két drop the basst kell meghallgassak, amit az a Szintiboy Pistike wannabe prodjúszer mixelt vacskolt össze, aki végre egy combosabb számítógépet kapott az angyalkától, és akinek a zenei képzése, az általa használt dallamok alapján, kábé az oviban a Tavaszi szél vizet árasztnál befejeződött. Na jó, lehet megvolt neki még a Megfogtam egy szúnyogot is.

Forrás
Külön bájos, ahogy ezek az emszík homeopátiásan elmatatnak a keverőpulton, de ha egy zenész tesz-vesz a kis kezeivel az asztalon, akkor ami kikerül alóla, az kézműves zene kontra ipari zajból összefércelt playback, potméterrel sminkelgetve. Öncélú beatek helyett koncepció. Én ez utóbbira tudok transzba esni egy spinnerbringán. De te vagy a szerencsés, mert te észre sem veszed a különbséget.

A zenei mix, mashup (kevés kivételtől eltekintve) az pont olyan, mint amikor a tejsavó fehérjét, a tonhalat, a banánt, nyers tojást és a hagymát összeturmixolod. Hiába jó az alapanyag, de máris úgy néz ki, mintha már valaki egyszer megette volna. Egészségedre. Te tényleg nem vagy finnyás. Egy ilyen mix sokkal kevesebb, mint a beledarált alkotóelemek összessége. Ez a te mixed egyenként kifosztja a felhasznált alapanyagokat is.

Ó, akkor te nem is hallgatsz feldolgozásokat? - mondod és sajnálsz. De a feldolgozás egészen más. Attól más, hogy a feldolgozás által több lesz az eredeti darab is. Persze nem mindegy, hogy a "szegény ember" PSY-ja rabol meg egy témát, vagy egy  pár zenész.  De még véletlenül is lehet néha szarból várat emelni. Ha az előadó és a feldolgozott dal is legitim, abból lesz igazi gyöngyszem. Persze jópofa lehet a stílusok közötti cserebere is, wírdó hangszerelés, vagy még betegebb,  egy-két etűd erejéig. Néha életművet is lehet építeni ebből. Csak ne legyen belőle világslágerek huppikék törpikék hangján, vagy okarinára és gregoriánra.
Forrás
Te azt mondod, hogy a Nirvana tabata-mix teljesen oké, én azt mondom, hogy Boodah dúdolja a füledbe, hogy labamba, éjjel rémálmodban. Ugyanez a Pink Floyd Remix esetén, ami már annyira posztmodern, hogy zsibbadna el az ujjad, amikor megnyomod a playt.  Bazdmeg, te annyira nem érted a zene lényegét, hogy a pentatonról azt hiszed, hogy az az öttusa! Hogy? Van más zenéd is? Amiben nagyon ideges, sittes (néha fehér) négerek hisztiznek, mint egy fürdőskurva, valami összelopkodott zenei alapra, arról, hogy milyen nehéz volt felnőni a Comptonban? Tokától bokáig fuxban. És neked ettől megy jobban a fekvenyomás? Vagy attól, hogy ezt közben nekem is hallgatnom kell?

Izmos-kockahas-urak, elmondom a ti szókincsetekkel. A zene egy szellemi táplálék. A test repül a lélek hálni jár. A helyes étkezés ugye megvan?
Sok fehérje (mondjuk, népzene, blues, rock, kevert stílusok, rap, elektro, hiphop), rostok (például más népek zenéi), lassú szénhidrátok (sok alternatív, enyhén már a popzenét alulról súroló dalok, csalónapokon kevés sláger, nagy titokban, ha senki látja, filmek, játékok zenéi), telítetlen zsírsavak (kinek klasszikus, kinek jazz), vitaminok (underground, még több hasonló, akár kortárs is), nyomelemek (minden más ami sajnos kimaradt). Persze csak ha megvan az emésztéséhez szükséges enzimed, vagyis nem vagy genetikailag elcseszett, és emiatt nem előrágva kell fogyasztanod a pépet a slágerrádióból.
Forrás: GuitarPro :)
Bírsz követni? Másképp fogalmazok, hogy megértsd. Amilyen zenét te nyomsz, az pont az olajtól lucskos szalmapityóka. Sült szalonnával. A hangerő meg a majonéz, ami a füleden spriccel vissza, ahogy gyúrod lefelé. Csúszik, mint a cukrozott takony, de annyit ér a szellemi fejlődésedben, mint deadliftnél a kodály-módszer. A te zenédnél már Dolly Rambó is fényévekkel jobb, az legalább olyan, mint egy falat penészes sajt. És attól, hogy pár hasonszőrű panelproli ezt igényli, attól a konditermed, autóbuszod stb. még egy primitív fast-food falusi diszkó, amiben te vagy a süket dídzséj. Persze, te azt tömsz magadba, amit csak akarsz.
De nekem miért kell? En sem fárasztalak azzal, hogy hallodééé, illene már egy kis Cseh Tamást is hallgatnod. Ne hallgass! Minek az neked? De hallodé, kapcsold ki azt a hülye zenét, mert szétmegy az ember feje tőle! Addig becsüld meg a csendet, amíg az szekszi! Vagy ezt bömböltessed.
Tudod, a zenét élvezni kéne, nem büntetést kapni tőle.

#myearstoo

2019. jan. 14.

Nikonnal suttogó

Grimpix egy antiblogger, találkoznánk egy igazi vérbloggerrel, akkor szerintem összecsattannánk és felszabadulna egy foton. Vagy egy fotó. (Oké, vágom, hogy a szóvicc = novicc.) Mert ugye a blogger műfaj mindig a legújabb technológiákra koncentrál, mivel az hozza az optimális nézettséget. Mi pedig csak azzal foglalkozunk, ami éppen érdekel. Ezért van össz-vissz tizenhárom látogatónk. Pl. a tíz éves D5000 zárhangja kit érdekel 2018-ban? Csaba komám posztolt a minap egy zárhangos cikket, és mivel volt egy évekkel ezelőtt abbahagyott bejegyzésünk kicsit felültünk erre a körhintára.

Divat manapság eloszlatni a tévhiteket, hogy a fegyvereken a hangtompító nem is tompítja a hangot. De, bár a Nikon nem annyira fegyver, mint pl. a Zenit volt (súlyos sarkos fémváz, hasadóanyaggal bevont optika, stb.), a Quiet-mód mindenképpen halkabb élmény, mint mikor a kezdő fotós akusztikus-gitárkoncerten csipogó fókusz-visszaigazolással dolgozik. Nem is értem, hogy olyan rendezvényen, ahol a recsegős cukorkát kibontani taplóság, hogy nem érzik a kollégák, mekkora paraszt az, aki tüköraknással nyomja.  Bár a csecsemőcirmogás sokkal idegesítőbb egy-egy előadáson. 

Na mindegy is, a szakirodalom szerint a normál-módhoz képest (80dB - bármit is jelentsen ez), a suttogó exponálás akár 8-10 dB-lel is kevesebb lehet a Nikon D5000-en, ami még mindig messze van a csendestől, de legalább sokkal sunyibb hang. A hangokat nem teszem fel, mindenki kipróbálhatja magának, a hangképeket viszont megpróbáljuk értelmezni, vagyis most olyasmiről lesz szó, amihez nem értünk.


A képen baloldalt egy normál 1/4000 s exponálás hangja látszik, jobboldalt pedig a Quiet-módban ugyanez. Egyszerű mikrofon, asztallapra leszorított géptest. Amplitúdóban nincs nagy különbség. A jobboldali nagyobb is picit, de ezzel most ne foglalkozzunk. Gyanítjuk, hogy a mintavétel nem alkalmas a precíz lefedéshez, ezért lehetnek eltérések az amplitúdóban, de kiátlagolni nem fogunk az fix. A baloldali egy erőszakos, folyamatos hosszú hang, a jobboldali pedig egy több részre szabdalt, rövidebb hangsorozat, ami élményében valóban sokkal halkabbnak tűnik, akárhogyan is hisztizzen a híres kolléga.

Ugyanezek egymás alá rendezve, időben picit széthúzva. Alul a csendes expóhang látható, a pirossal jelzett szakasz pedig a tükör visszacsapódása, ami tetszőlegesen elodázható, ugyanis az exponálógomb felengedésekor történik csak meg. Viszont jól látszik, hogy míg a normál módban 70 milliszekundum alatt lefut a zár is, a csendes módban ehhez szinte 130 milliszekundumra van szükség. 
Itt pedig egy 1/30 szekundumos exponálás látható, fent a csendes, alul a normál. Felül jobboldalt a tükör visszacsapódása látható, sajnos a többi exponálási fázis nem egyértelműen azonosítható, bár mintha sejteni lehetne az exponálás alatti csendzónát mindkét exponálás képén, viszont mindkét esetben kb. 80 milliszekundumos szakaszként. 

A netes szakirodalom szerint a csendes-módban a tükörfelcsapódás ideje is hosszabb, emiatt nem csattan akkorát. Ezért, hogy jobban külön lehessen választani az egyes fázisokat most 1 másodperces exponálások következnek, de EXPOSURE DELAY bekapcsolásával, hogy a tükör felcsapódása teljesen külön váljon a zár hangjától. Kb. 1 másodperc késleltetést kapunk így a tükör és a zár között, ez hivatott megvárni a tükör okozta rázkódás lecsengését, hogy élesebb képet készíthessünk.  Erről majd talán máskor bővebben.

Ez egy normál expó-hang, elől a tükör, aztán a zár nyitása és csukódása, majd a legvégén rögtön a tükör is lecsapódik.
Ez pedig egy quiet mód hang, tükör majd zár ki-be és a gomb felengedése után csapódik vissza a tükör tetszés szerint késleltetve. Utána még egy pisszenés is hallatszott, de tutti az objektívből, talán a VR bekapcsolva lehetett. 
Mivel a fenti képek időskálája nem egyforma, ezért a fenti két tükörfelcsapódás-hang egyetlen hangsávra vágva:
Baloldalt a normál üzemmód tükörfelcsapódás ideje, jobbra meg a quiet üzemmódé. Látszik, hogy több ideig tart, de leginkább az látszik, hogy Grimpix nem hangmérnök. Tehát arra most ne figyeljünk, hogy a jobboldalinak sokkal nagyobb az amplitúdója, mivel a teszthangfelvétel nem volt tökéletesítve, simán elképzelhető, hogy a mikrofon pár milliméterrel közelebb volt a második hang esetében a géphez (a zárhang is combosabban jelenik meg itt, pedig abban nem kellene különbségnek lennie). Meg aztán mindkét hangfile átesett csomó szűrésen és erősítésen, a kezdeti csöpp eltérés így lehet ha el van túlozva.

De az is lehet, hogy véletlenül rátapintottuk a Nikon tyúkszemére és a quiet mód valóban hangosabb, mint a normál. Ha valaki unatkozik, akkor máris van mivel eltöltenie az idejét. Én házi körülmények között, télen, amikor megy a bojler, meg a hűtő, meg fúrnak a negyedben, trappol a fölső szomszéd, lent basztatják a hondát, hangot mérni tutti nem fogok. Meg hát a számítógépem szinte hangosabb, mint a Nikon. Akkor meg minek? 

2018. dec. 4.

Focus stacking - első próbálkozás

Elég régi technika, hogy az apró mütyürkéket nem egyetlen makrófelvételből fényképezik, hanem gyakorlatilag végigtapogatják DOF-nyi lépésekkel és egyetlen éles képpé gyúrják az élesség-szeleteket. Nem is tudom, miért nem gyárilag építik bele az autófókuszos gépekbe a léptetőmotor vezérelhetőségét. Bár a Cannon hekkelt szoftvere tudja ezt is. Mindenesetre Nikonon, OTG kábelen keresztül, androidról ez valamennyire megvalósítható. 


A téma alig 2,5 cm, A Raynox-szal szerelt optika DOF-ja pár milliméter. A Helikon Remote ingyenes, butított változatát találtuk használhatónak. Sajnos a teljes változat csöppet sem olcsó. Ebben viszont korlátozva van a filementés (nincs RAW, és minden JPEG a telefonra mentődik csak. Ezen kívül az illesztő funkciója bár lefut, a kész stackkelt képet sehol sem találtuk a telefonon. Updateltük az appot, hátha megoldódik, na utána már a funkció sem volt benne, gyanítjuk, ezt is csak a fizetett változatban használhatjuk. A kezdő és utolsó élességi zónát megadva, a Helicon megtippeli hány fotóra van szükségünk a teljes tartomány lefedéséhez. 
A valóságban a tárgytávolság alig pár centiméter volt. 






Sajnos úgy tűnik, ezt a lencse elektronikájából olvassa és teljesen hidegen hagyja a valóság, így például egy Raynox 250 előtét teljesen láthatatlan a számára. Gyakorlatilag egy olyasmi van belépítve, mint az online DOF Masterbe.
Forrás
A stackelt képeket PSben fogjuk illeszteni, illetve a Helikon Desktop applikációjában, ami szintén fizetős és drága, de mi csak kipróbáljuk most. Mellesleg a Helikon 3 algoritmussal dolgozik, ezek közül az első kettő paraméterezhető is. 
Érdemes 100%-ban megfigyelni a bal fényszórót, a hűtőrácsot, illetve a szélvédő jobb oldalát hogyan mappelik a különböző algoritmusok. 
Az gyönyörűen látszik, hogy valami nagyon nem oké. A Helikon 4-5 fotót látott jónak, amivel szerinte lefedhető az élességtartomány, azonban, mint fent már említettük, figyelmen kívül hagyta a Raynox előtétet.
Életlen zónák a stackelt képben. Kattints a 100% mérethez
Ezt leginkább egy kísérlettel lehet bizonyítani. A tesztképen 1*1 milliméteres négyzethálót láthatunk. A Helicon 5 képet készített. Ebből ezt képes a C módszerrel összerakni.
Nemcsak az látszik ebből, hogy nem képes kezelni a képszéleket, hanem a tényleges DOF zónák is kirajzolódnak rendesen. Nem látod? Akkor itt a Helikon eltúlzott 3D modellje:

Ekkor manuálisan 15 lépést kértünk az ajánlott 5 helyett. Az eredmény (Helicon Focus C metódus) sokkal jobb:

Az illesztések nem észrevehetőek, az élesség a teljes tartományon elfogadható. Amit a 3D felülettérkép is mutat:

Az elkövetkezőkben megpróbáljuk felderíteni, hogy milyen matek alapján számolható ki pontosan, hogy hány fotó fedi le a tartományt, amennyiben előtétlencsét, vagy makrósínt használunk. 

2018. dec. 3.

Hogyan ölik meg a kínaiak a DIY mozgalmat. Átvilágító asztal.


Hejj, régen minden jobb volt. Ott volt például az Ezermester, na jó, ez most is megvan, csak be kell írni a youtubera, hogy DIY, és utána amit éppen csinálni szeretnél. Csakhogy most már nem azért csinálunk házilag bármit is, mert azt nem lehet kapni, vagy mert drága, esetleg még ki sem találták, hanem pusztán becsvágyból. Hogy bizonyítsuk, a férfiprincípiumot fúrás-faragással (vagy a nőit kézimunkával), hogy homo habilisek vagyunk. Még. Mert igazából már nincs rá(nk) szükség, hiszen már mindent kitaláltak és már mindent legyártanak a kínaiak. És olcsóbban, mintha otthon te raknád össze gyufaszálból. 

Na, egy ilyet például már 15 dollárból megvehetsz, és nem kell eltökölni vele egy délutánt. De mi kényszeresek vagyunk, és amúgy is van otthon három szétszerelt monitor, és az a fixációnk, hogy átvilágító asztalt kell készítenünk belőle. Nem mintha szükségünk lenne rá, de ha egyszer semmit sem dobunk ki, akkor valamit kezdeni kell a sok kacattal. 

Ezek még régi modellek, fénycsővel, aminek a meghajtó áramköre annyira rá van integrálva a vezérlőelektronikára, hogy így már használhatatlan. Meg aztán 230V kellene hozzá, fémkasztnival, ölben használva... Ezért LED-ben gondolkozunk. Pár dollárért már lehet kapni USB-s (5V) ragasztható, szabható LED-füzért, kifejezetten meleg-fehéret választottunk. A CFL modult kirángatva a monitor alsó és felső részéből, pont be tudtuk szuszakolni a kartoncsíkra felragasztott LED-sorokat. Előtte persze kipróbáltuk, nem melegednek annyira, hogy indokolt lenne fémre ragasztani.

A két sort párhuzamosan kötve, a tápkábelt hot-glueval rögzítve készen is van a cucc. Mondjuk nem ártana a folyékonykristály-panel helyére egy vékony üveglapot is vágatni, lehetőleg tejüvegből, de akkor a saját költség már jóval túlmutatna egy kínai átvilágító asztal árán. Egyelőre így marad. Úgysem biztos, hogy használni is fogjuk. Meg aztán van már egy átvilágító asztalunk, ami sokkal rugalmasabb pl. rajzolás szempontjából. A képen jobbra egy 10 collos tablet látható. Mondjuk akkora fényt nem csinál, mint a DIY átvilágító asztal, de kopírozni sokkal alkalmasabb. 

Sajnos a fénye nem teljesen homogén, a széleken azért látszanak az egyes LED modulok, de azért a célnak megfelel. Powerbankról, számítógépről, telefontöltőről egyaránt meghajtható. 

2018. nov. 21.

Van velem egy aranyember... valami külföldi *



A Pinterest virította nekünk a minap, hogyan lehet aranyfóliázni házilag. Kell hozzá egy lézernyomtató, egy arany-, vagy bármilyen fém(transzfer)fólia, illetve egy lamináló szerkezet. A fémklisés hőfóliázáshoz képest (prégelés) ez azért jobb módszer, mert nem kell spéci kliséket marni bronzból drágáért, és nem kell spéci fóliázógép sem, ami csak nagy példányszám esetén térülne meg. Mármint térülne a francokat, az aranyfólia irtó ciki, annyira rokokó, hogy az borzasztó.
A prégelés a szakirodalom szerint leginkább 3 változó függvénye. Hőmérséklet, nyomási idő, nyomás. Nem könnyű ezeket az adatokat megtudni, amúgy is többféle gép van használatban, a szakemberek is leginkább próbálgatva jutnak el a jó eredményhez. De nagyságrendileg nagyjából, 100-170°C közötti hőről, másodperc alatti időről és 50+ tonna / négyzetméter nyomásról beszélünk.  
De ebben az esetben nem a fémfóliázó sablon (bélyeg) fogja átsütni a prégelő fóliáról a kívánt formát a papírra, hanem a lézernyomatra kontaktolva, a felhevült tonerbe fog beleragadni a cucc. Na de még csak lézernyomtató sem feltétlenül kell, létezik toner-pen is, amivel megrajzolható, hogy hova ragadjon a fólia. Ennek a kollégának viszont nem akart ezzel sikerülni. A laminátor is kiváltható, ha a fóliával kontaktolt nyomatot újra átengedjük a lézernyomtató kemencéjén (üres nyomtatás). Ezt mi nem próbáltuk ki, mert nem bíztunk abban, hogy a fólia esetleg nem ragad bele a nyomtatóba. 

Nekünk természetesen nincs laminátorunk (se), de, bár nagyon nem hiszünk a vasaló létjogosultságában, hiszen a vasalt ruha annyira, de annyira  XX. század, azért csak kallódik nálunk is otthon egy régi vasaló. Egy laminátor 70-150°C körül állítható, ez vasalóval is simán elérhető. Fóliát se vettünk, hiszen a cégnél mindig akad pár arasz prégelő hulladék (pl. Lemaco 220 Standard Gold), amivel lehet kísérletezni. A neten a handcraft vloggerek nem pont ilyet használnak, arra 30+110 mikron vastagságot találtunk, a Lemaco weboldala viszont nem ilyen bőbeszédű. Ezért megmértük, és 13,2 mikron jött ki. Pont egy nagyságrend különbség. 

Vasalóval a nylon (kb. 110°C) és a gyapjú (kb. 150°C) között érdemes keresgélni a megfelelő hőmérsékletet. Ha nagyon forró, akkor nemcsak a tonerre ragad át a réteg, hanem a sima papírra is, ugyanakkor a hordozóréteg annál jobban ráncosodik, ami az átvitelt tigrismintássá teszi, valószínűleg leginkább amiatt, hogy tized olyan vastag a hordozó polimer, mint amit a neten láttunk. Nagyon alacsony hőfokon viszont nem lesz teljes az átvitel. Érdemes lett volna kipróbálni a prégelő fóliát laminátorral is, de annyira nem akartunk felülni erre a körhintára.

Tapasztalatok. A prégelő fólia nem kifejezetten a vasalós átvitelre lett optimizálva. Több mint egy tonnás nyomást kellene a vasalóra helyezni, nekünk csak 80 kilónk volt erre.  Viszont nagy felületek tigrismintás fóliázásához tökéletes effektust ad.

Hidegen is érdemes kísérletezni ezzel a fóliatípussal, a cellux például prímán lekapja a fémréteget a hordozóról. Tehát egy kivágott sablonnal felkent vékony ragasztófelület így simán bearanyozható ezzel a módszerrel, bár valószínűleg a kötés szilárdsága a ragasztótól is függni fog. Jó szórakozást!

*na, a centrifuga is mindjárt lejár.